EUB: A fogyasztói joghatóság feltételei

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Maximilan Schrems Ausztriában a Facebook Ireland Limiteddel szemben bírósági eljárást kezdeményezett, mert szerinte e társaság megsértette a magánélethez és adatai védelméhez való jogát. Online közzétett felhívása nyomán hét olyan további Facebook-felhasználó engedményezte azonos állítólagos jogsértésre vonatkozó igényeit Schremsre, akiknek lakóhelye Ausztriában, más tagállamokban és harmadik országokban volt. Az Európai Unió Bírósága az elé terjesztett, Schrems kontra Facebook Ireland-ügyben hozott ítélete különösen a fogyasztói joghatóságra vonatkozik.

Az Európai Unió Bíróságának (EUB) a Maximilian Schrems és a Facebook Ireland Limited-ügyben hozott ítélete[1] a Brüsszel I. rendeletben[2] megjelölt különös joghatósági okra, a fogyasztói joghatóságra vonatkozik.

Az alapügy

Az ügy két problémát vetett fel. Először is, hogy ki minősül „fogyasztónak”? Az uniós jogban a fogyasztót tekintik a gyengébb félnek, aki védelemre szorul. Ebből a célból az évek során a fogyasztók érdekeit szolgáló erős jogvédelmi rendszer épült ki, ideértve a 44/2001/EK rendelet 15. és 16. cikkében előírt, a fogyasztói szerződések esetére vonatkozó különös joghatósági ok lehetőségét is. E rendelkezések ténylegesen biztosítják a forum actorist, azt, hogy a fogyasztó eljárást indíthat a másik szerződő fél ellen saját lakóhelyének bírósága előtt.

A második a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos jogviták tekintetében fennálló joghatóságra vonatkozott, olyan esetekben, ahol az igényeket engedményezték. Kérdéses volt, hogy a rendelet 16. cikkének (1) bekezdése alapíthat-e további különös joghatóságot az engedményes lakóhelye szerinti tagállamban, ezáltal ténylegesen megnyitva a lehetőséget a fogyasztói igényeknek a világ minden pontjáról történő egybegyűjtése előtt.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet az osztrák legfelsőbb bíróság, az Oberster Gerichtshof terjesztette elő az Ausztriában lakóhellyel rendelkező Maximilian Schrems és az Írországban székhellyel rendelkező Facebook Ireland Limited között Schrems magán Facebook-fiókjára, valamint hét másik, az e fiókokkal kapcsolatos jogaikat eme előbbi személynek átengedő személy magán Facebook-fiókjaira vonatkozó megállapítás és tevékenység megtiltása, tájékoztatás, elszámolás, valamint 4000 eurónak megfelelő összeg megfizetése tárgyában folyamatban lévő jogvitában.

A tényállás

Maximilian Schrems 2008 óta felhasználója a Facebook-nak. Kezdetben e közösségi hálót ‑ álnév alatt ‑ kizárólag személyes céljaira alkalmazta. Majd 2010 óta használt egy Facebook-fiókot csak magántevékenységekre, például a körülbelül 250 ismerőssel történő fotómegosztásra, csetelésre, posztolásra. E fiókban cirill betűkkel írta a nevét, megakadályozandó, hogy nevére rákeressenek. Ezen kívül 2011 óta egy saját maga által regisztrált és szerkesztett Facebook-oldalon keresztül is használta a közösségi oldalt, abból a célból, hogy a Facebook Irelanddel szembeni fellépéséről, előadásairól, pódiumbeszélgetéseken való részvételéről és médiafellépéseiről beszámoljon a netezőknek, valamint adománygyűjtési felhívások közzététele és könyvei reklámozása céljából.

2011 augusztusa után M. Schrems 23 panaszt nyújtott be az ír adatvédelmi bizottsághoz, amelyek közül az egyik a luxemburgi bíróság előtti előzetes döntéshozatali eljáráshoz vezetett[3].

Schrems két könyvet publikált az állítólagos adatvédelmi jogsértésekkel szembeni fellépésével összefüggésben – részben díjazás ellenében –, előadásokat tartott többek között hivatásos szervezőknél, számos holnapon írt például blogokat, online petíciókat, illetve közösségi finanszírozást az alapügy alperese elleni eljárásokhoz. Egyesületet is alapított az adatvédelemhez fűződő alapvető jog érvényesítése céljából, számos kitüntetést kapott, és több mint 25 ezer személy igényeket engedményezett rá az egész világból annak érdekében, hogy azokat a jelen eljárásban érvényesítsék.

Az M. Schrems által alapított egyesület, amelynek célja az adatvédelem érvényesítése, nem volt profitorientált, célja az adatvédelemhez fűződő alapvető jog érvényesítése, a szükséges háttér- és politikai tájékoztatás, valamint a médiamunka. Célkitűzése az eme alapvető jogot esetlegesen veszélyeztető vállalkozások ellen indított közérdekű próbaperek pénzügyi támogatása. Célja volt továbbá a szükséges költségek finanszírozása, és ehhez megfelelő adományok gyűjtése, kezelése és szétosztása.

Schrems állítása szerint az alperes többször megsértett számos, különösen az osztrák Datenschutzgesetz 2000-ben (az adatvédelemről szóló 2000. évi osztrák törvény), az ír Data Protection Act 1988-ban (az adatvédelemről szóló 1988. évi ír törvény), illetve a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-ei 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben rögzített adatvédelmi rendelkezést.

Schrems olyan részletes kereseteket nyújtott be a bécsi regionális polgári jogi bírósághoz, a Landesgericht für Zivilrechtssachen Wienhez, amelyek először is az alapügy felperese egyszerű szolgáltatói minőségének, az adott utasításokhoz való kötöttségének, megbízói minőségének – amennyiben a feldolgozás saját céljára történik –, valamint a felhasználási feltételekre vonatkozó szerződéses kikötések érvénytelenségének megállapítására irányultak. Másodsorban adatainak saját célra, illetve harmadik személyek általi felhasználásának eltiltására, harmadsorban a felperes adatainak felhasználására vonatkozó tájékoztatás adásától való eltiltásra, és negyedsorban elszámolásra, illetve a szerződéses feltételek hozzáigazítása, a kártérítés és a jogalap nélküli gazdagodás tekintetében marasztalásra irányultak.

Állítása szerint e tekintetben saját igényeire, illetve az alapügy felperesének hét másik szerződéses partnerének hasonló igényeire támaszkodik, akik szintén fogyasztók, Ausztriában, Németországban vagy Indiában laknak, és eme igényeket a Facebook Ireland elleni keresete céljából a felperesre engedményezték.

M. Schrems szerint e bíróság nemzetközi vonatkozásban fogyasztói joghatósággal rendelkezik a 44/2001 rendelet 16. cikke (1) bekezdésének megfelelően. Ezzel szemben a Facebook Ireland elsősorban a nemzetközi joghatóság hiányára vonatkozóan emelt kifogást.

[htmlbox gdpr_komm]

A bécsi regionális polgári jogi bíróság a Landesgericht für Zivilrechtssachen Wien ama okból utasította el Schrems keresetét, hogy – mivel a Facebookot szakmai célokra is használta – nem hivatkozhat a fogyasztói joghatóságra. E bíróság szerint az engedményező részére alapított magánjogi joghatóság nem száll át az engedményesre.

M. Schrems az elsőfokú végzéssel szemben fellebbezést nyújtott be a bécsi regionális felsőbírósághoz az Oberlandesgericht Wien-hez, amely e végzést részben megváltoztatta. Helyt adott a felperes és az alperes által személyesen kötött szerződéshez kapcsolódó követeléseknek, ugyanakkor az engedményezett igényekre vonatkozó részében elutasította a keresetet ama okból, hogy a fogyasztói joghatóság akkor vonatkozik a felperesre, ha saját igényeit érvényesíti. Így Schrems nem támaszkodhatott sikeresen a 44/2001 rendelet 16. cikke (1) bekezdésének második fordulatára az engedményezett követelések érvényesítése során. Azt meghaladóan, a Facebook Ireland által hivatkozott eljárási kifogásokat e bíróság elutasította.

Mindkét fél felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő e határozattal szemben az Oberster Gerichtshofhoz (legfelsőbb bíróság, Ausztria).

E bíróság szerint, ha az alapügy felperese „fogyasztónak” minősült volna, az eljárást Bécsben kellett volna megindítani. Ugyanez vonatkozik az ama igényekre vonatkozó eljárásokra, amelyek Bécsben lakóhellyel rendelkező fogyasztókat érintenek. E tekintetben nem jelentene lényeges további terhet az alapügy alperese számára, ha eme eljárás során további engedményezett igényekkel szemben is védekeznie kellene.

A kérdést előterjesztő bíróság mindazonáltal úgy ítélte meg, hogy az EUB ítélkezési gyakorlatára tekintettel nem válaszolható meg a szükséges bizonyossággal az a kérdés, mennyiben hivatkozhat a fogyasztói joghatósági okra az a fogyasztó, akire más fogyasztók igényeket engedményeznek együttes érvényesítés céljából.

E körülményekre figyelemmel az osztrák legfelsőbb bíróság az eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a fogyasztói joghatóság feltételeinek megállapítása céljából kérdéseket terjesztette az EUB elé[4.]

Az előterjesztett kérdések és az EUB ítélete

 

Facebook-folyamatábra. Az idézett ügy felperese, M. Schrems szerint az osztrák bíróság nemzetközi vonatkozásban fogyasztói joghatósággal rendelkezik a 44/2001 rendelet 16. cikke (1) bekezdésének megfelelően. Ezzel szemben a Facebook Ireland elsősorban a nemzetközi joghatóság hiányára vonatkozóan emelt kifogást az elsőfokú verdikt ellen

Első kérdésével az osztrák legfelsőbb bíróság arra kereste a választ, úgy kell-e értelmezni a Brüsszel I. rendelet 15. cikkét, hogy egy magán Facebook-fiókfelhasználó nem veszíti el az ennek értelmében vett „fogyasztói” minőségét, ha könyveket publikál, előadásokat tart, honlapokat üzemeltet, adományokat gyűjt és számos fogyasztó igényeit magára engedményezteti a célból, hogy azokat bíróság előtt érvényesítse.

A rendelet szerkezetéből következően az alperes lakóhelye szerinti tagállam joghatósága jelenti a főszabályt, amely szerint: „valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető”[5]. Az e rendelkezésben pontosan felsorolt azon esetek, amelyekben az alperest valamely másik tagállam joghatósága előtt lehet perelni, csak a főszabály alóli kivételeket jelentik. Következésképpen a főszabály alóli kivételeket megállapító joghatósági szabályok szigorúan értelmezendők, vagyis nem adható ezeknek olyan értelmezés, amely túlmutat az említett rendelet által kifejezetten meghatározott eseteken[6].

Miként az EUB Kolassa-ítéletében rámutatott, a rendeletben használt fogalmakat egymástól függetlenül, elsősorban a hivatkozott rendelet szerkezetének és céljainak megfelelően kell értelmezni annak érdekében, hogy ezáltal a rendelet egységes alkalmazása valamennyi tagállamban biztosítva legyen[7]. A fogyasztói szerződések terén az európai jogalkotó által kitűzött célok tiszteletben tartásának, valamint az uniós jog koherenciájának biztosítása érdekében különösen a „fogyasztónak” a más uniós jogi rendeletekben szereplő fogalmait is figyelembe kell venni[8].

E tekintetben az EUB korábbi ítéletében megállapította, hogy a „fogyasztónak” a rendelet 15. és 16. cikke szerinti fogalmát megszorítóan kell értelmezni, és – a szerződés céljára és természetére tekintettel – a különleges szerződéssel érintett személy helyzetére, nem pedig az érintett személy szubjektív körülményeire kell hivatkozni, mivel ugyanazt a személyt bizonyos ügyletekkel kapcsolatban fogyasztónak, míg másokkal összefüggésben már gazdasági szereplőnek lehet tekinteni[9].

A fentiekből arra a következtetésre jutott, hogy a kizárólag az egyén magánfogyasztásával kapcsolatos szükségleteinek kielégítését célzó, szakmai tevékenységtől vagy ilyen céltól függetlenül kötött szerződés tartozik ama különleges rendelkezések hatálya alá, melyeket az említett rendelet a fogyasztó – mint gyengébbnek tartott fél – védelmére ír elő, ezzel szemben ez a védelem a szakmai tevékenység célját szolgáló szerződés esetén indokolatlan[10].

Ebből az következően a rendelet 15–17. cikkében foglalt különös joghatósági szabályok főszabály szerint csak abban az esetben alkalmazhatók, ha a felek közötti szerződés célja az érintett áru vagy szolgáltatás szakmai vagy kereskedelmi tevékenységtől független felhasználása[11]. Ama személyt illetően, aki részben gazdasági tevékenysége körében köt szerződést, vagyis csak részben független az ilyen jellegű tevékenységtől, az EUB szerint ez a személy csak abban az esetben hivatkozhat e rendelkezésekre, ha az említett kontraktusnak az érdekelt fél szakmai tevékenységével való kapcsolata olyan csekély, hogy az mellékesnek tekinthető, és így összességében elhanyagolható szerepet játszik abban az ügyletben, amely miatt a szerződést megkötötték[12].

[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]

Eme elvek fényében vizsgálta a továbbiakban az EUB azt, hogy egy Facebook-felhasználó nem veszíti-e el a 44/2001 rendelet 15. cikkének értelmében vett „fogyasztói” minőségét a tényállás szerinti ügyben. A tényállás megállapításai szerint Schrems először 2008 és 2010 között, egy olyan Facebook-fiókot használt, amelyet kizárólag magáncélra hozott létre, míg 2011 után egy Facebook-oldalt is használt. A felperes szerint két különböző szerződés létezik, egy a Facebook-oldal, egy másik pedig a Facebook-fiók tekintetében. A Facebook Ireland szerint a Facebook-fiók és a Facebook-oldal egyetlen és ugyanazon szerződéses jogviszonyba tartoznak.

A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megállapítása, hogy a peres feleket ténylegesen összekapcsolja-e egy vagy több szerződés, és hogy ebből következtetéseket vonjon le a „fogyasztói” minőséget illetően. Ennek keretében a „fogyasztónak” a rendelet 15. cikkének értelmében vett fogalmát megszorítóan kell értelmezni, egy hosszú távú használatra szánt digitális közösségi háló szolgáltatásait illetően elsősorban az e szolgáltatások igénybevételének legutóbbi alakulását kell figyelembe venni[13].

Eme értelmezésből elsősorban az következik, hogy e szolgáltatások igénybevevője felperesként csak akkor hivatkozhat a fogyasztói minőségre, ha e szolgáltatások alapvetően nem szakmai használata – aminek céljából kezdetben megkötötték a szerződést – a későbbiekben nem ölt magára alapvetően szakmai jelleget.

Az EUB hangsúlyozta, hogy a „fogyasztó” fogalmát a „gazdasági szereplő” fogalmával szembeállítva kell meghatározni[14], és e fogalom független ama konkrét ismeretektől, amelyekkel az érintett személy ténylegesen rendelkezik[15], továbbá sem az a tapasztalat, amelyet e személy szerezhet azon a területen, amelyhez az említett szolgáltatások tartoznak, sem pedig az e szolgáltatások igénybevevői jogainak és érdekeinek képviseletére irányuló kötelezettségvállalásai nem foszthatják meg e személyt a rendelet értelmében vett „fogyasztói” minőségtől.

A fenti megfontolásokra figyelemmel az EUB első kérdésre adott válasza az volt, hogy a 44/2001 rendelet 15. cikkét úgy kell értelmezni, hogy egy magán Facebook-fiókfelhasználó nem veszíti el az e cikk értelmében vett „fogyasztói” minőségét, ha könyveket publikál, előadásokat tart, honlapokat üzemeltet, adományokat gyűjt és több fogyasztó igényeit is magára engedményezteti a célból, hogy azokat bíróság előtt érvényesítse.

Második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra kereste a választ, hogy úgy kell-e értelmezni a rendelet 16. cikkének (1) bekezdését, hogy az nem alkalmazható a fogyasztó olyan keresetére, amely arra irányul, hogy a lakóhelye szerinti bíróság előtt ne csak saját igényeit, hanem az ugyanebben a tagállamban, más tagállamokban, vagy harmadik államokban lakóhellyel rendelkező fogyasztók által engedményezett igényeket is érvényesítsen.

E körben az EUB emlékeztetett arra, hogy a 44/2001 rendelet II. fejezetének 4. szakaszában foglalt joghatósági szabályok kivételt képeznek mind a

– rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározott általános joghatósági szabály alól, amely ama tagállam bíróságainak joghatóságát mondja ki, amelynek területén az alperes lakóhelye található, mind pedig

– a rendelet 5. cikkének 1. pontjában meghatározott, a szerződések esetén előírt különös joghatósági szabály alól, amelynek értelmében az eljárás tárgyát képező kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság rendelkezik joghatósággal.

Ennek megfelelően e szabályokat szükségszerűen megszorítóan kell értelmezni[16].

Az EUB korábbi ítéleti megállapítása szerint, mivel a rendelet által létrehozott különös rendszer alapjául a másik szerződő félnél gazdasági értelemben gyengébbnek és jogi kérdésekben kevésbé jártasnak tartott fogyasztó védelmének biztosítása szolgál, a fogyasztó csak akkor részesül védelemben, ha egy eljárásban személyesen vesz részt felperesként vagy alperesként. Következésképpen arra a felperesre, aki maga nem részese a szóban forgó fogyasztói szerződésnek, nem vonatkozik a fogyasztói joghatóság[17]. E megfontolások az olyan fogyasztó tekintetében is érvényesek, amelyre más fogyasztók igényeiket engedményezték.

[htmlbox eu_kozjog_es_pol]

Miként az EUB a Kolassa-ügyben hozott ítéletében rögzítette, a rendeletben foglalt, a fogyasztókkal kötött szerződésekre vonatkozó joghatósági szabályokat e cikk megfogalmazásának megfelelően kizárólag a fogyasztó által a másik szerződő fél ellen indított eljárásra kell alkalmazni, ami szükségszerűen azt feltételezi, hogy a fogyasztó a szóban forgó eladóval vagy szolgáltatóval kötött szerződést[18].

A fogyasztó és a szóban forgó eladó vagy szolgáltató közötti szerződésre vonatkozó feltétel lehetővé teszi a joghatósági szabályok kiszámíthatóságának biztosítását, ami a 44/2001 rendelet egyik célja, amint az a (11) preambulum-bekezdéséből is következik.

A fogyasztó-engedményes kérdése tekintetében az EUB egy másik összefüggésben már megállapította, hogy, a követelések átruházása önmagában nem befolyásolhatja a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározását[19]. Így ebből következően a rendeletben kifejezetten előírt bíróságoktól eltérő bíróságok joghatósága nem állapítható meg több igénynek egy felperesnél történő koncentrációja által, vagyis a tényállás szerinti engedményezés a fogyasztó-engedményes vonatkozásában egy új különös joghatóságot nem alapozhat meg.

A második kérdésre a válasz az EUB ítélete szerint: a rendelet 16. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem alkalmazható a fogyasztó olyan keresetére, amely arra irányul, hogy a lakóhelye szerinti bíróság előtt ne csak saját igényeit, hanem az ugyanebben a tagállamban, más tagállamokban, vagy harmadik államokban lakóhellyel rendelkező fogyasztók által engedményezett igényeket is érvényesítsen.

Lábjegyzetek:

[1] 2018. január 25-ei C‑498/16. sz. ügy Maximilian Schrems és a Facebook Ireland Limited ECLI:EU:C:2018:37 ítélet (Ítélet) [2] A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-ei 44/2001/EK tanácsi rendelet (Brüsszel I. rendelet, Rendelet) [3] 2015. október 6-ai Schrems-ítélet, C‑362/14, EU:C:2015:650 [4] Ítélet 10-24.pont [5] Rendelet 2. cikk (1) bekezdés [6] 2005. január 20-ai Gruber-ítélet, C‑464/01, EU:C:2005:32, 32. pont [7] 2015. január 28-ai Kolassa-ítélet, C‑375/13, EU:C:2015:37, 22. pont. A fogyasztói szerződések terén az európai jogalkotó által kitűzött célok tiszteletben tartásának, valamint az uniós jog koherenciájának biztosítása érdekében különösen a „fogyasztónak” a más uniós jogi rendeletekben szereplő fogalmait is figyelembe kell venni. [8] 2013. december 5-ei Vapenik-ítélet C‑508/12, EU:C:2013:790, 25. pont [9] 1997. július 3‑i Benincasa ítélet, C‑269/95, EU:C:1997:337, 16. pont; 2005. január 20‑i Gruber ítélet, C‑464/01, EU:C:2005:32, 36. pont. [10] 2005. január 20-ai Gruber-ítélet, C‑464/01, EU:C:2005:32, 36. pont [11] 2005. január 20-ai Gruber-ítélet, C‑464/01, EU:C:2005:32, 37. pont [12] 2005. január 20-ai Gruber-ítélet, C‑464/01, EU:C:2005:32, 39. pont [13] Ítélet 37. pont [14] 1997. július 3-ai Benincasa-ítélet, C‑269/95, EU:C:1997:337, 16. pont; 2005. január 20-ai Gruber-ítélet, C‑464/01, EU:C:2005:32, 36. pont [15] 2015. szeptember 3-ai Costea-ítélet, C‑110/14, EU:C:2015:538, 21. pont [16] 2015. január 28-ai Kolassa-ítélet, C‑375/13, EU:C:2015:37, 28. pont [17] 1993. január 19-ei Shearson Lehman Hutton-ítélet, C‑89/91, EU:C:1993:15, 18., 23. és 24. pont [18] 2015. január 28-ai Kolassa-ítélet, C‑375/13, EU:C:2015:37, 32. pont [19] 2013. július 18-ai ÖFAB-ítélet, C‑147/12, EU:C:2013:490, 58. pont; 2015. május 21-ei CDC Hydrogen Peroxide-ítélet, C‑352/13, EU:C:2015:335, 35. pont

---