EUB-ítélet a Danieli-ügyben a külföldi munkáról

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alábbiakban az Európai Unió Bíróságának ítéletét elemezzük az osztrák szabályozás uniós jogi összhangjáról (II.) az úgynevezett Danieli-ügy kapcsán. E döntés a Horvátország uniós csatlakozása utáni, a munkavállalók szabad mozgáshoz való jogának korlátozásából fakadó átmeneti szabályok értelmezését érinti.

Mint ismeretes, 2013. július 1. óta Horvátország az Európai Unió (EU) 28. tagállama. A horvát állampolgároknak az EU területén való foglalkoztatása azonban nem „felhőtlen”. Annak során az EUMSZ 56. és 57. cikkében meghatározott, a szolgáltatásnyújtás szabadságáról szóló szabályain felül ugyanis figyelembe kell venni azokat a különös regulákat is, amelyeket egyes esetekben a tagállami jogalkotó(k) annak érdekében vezetett/vezettek be, hogy egy átmeneti időszak alatt a Horvát Köztársaságnak az EU-hoz való csatlakozása után korlátozza/korlátozzák a munkavállalók szabad mozgáshoz való jogát, ideértve a 96/71 irányelv 1. cikkében meghatározott ideiglenes mozgásukat is. Ezek a szabályok a 2012-es horvát csatlakozási okmány V. mellékletének 2. pontjában szerepelnek.

Bevezetés – A Danieli-ügy[1]

Az ügy előzményeként meg kell állapítani, hogy a csatlakozási szerződés aláírásától számítva, a horvát állampolgárok munkavállalására vonatkozóan az uniós tagállamokban átmeneti korlátozások vannak érvényben:

A 2011-es csatlakozási szerződés értelmében az EU korábbi, 27 tagállama ideiglenesen korlátozhatja a horvát állampolgárok munkavállalását a munkaerőpiacán. Ausztria a nemzeti joga révén szabályozza a horvát állampolgárok munkavállalását és a jogszabályok a helyi munkaerőpiacra való belépést munkavállalási engedélyhez köthetik. Horvátország ugyanilyen átmeneti korlátozásokat léptetett életbe Ausztria állampolgárainak horvátországi munkavállalására vonatkozóan.

A 2013. július 1.–2015. június 30-ig terjedő időszakban:

A horvát állampolgárok munkavállalását a többi tagállam nemzeti joga szabályozta. Közülük 13 tagállam (Ausztria, Belgium, Ciprus, az Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Hollandia, Luxemburg, Málta, Németország, Olaszország, Spanyolország és Szlovénia) alkalmazott korlátozásokat. A többi uniós ország úgy döntött, hogy teljes mértékben alkalmazza a horvát munkavállalókra a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó uniós szabályokat.

A 2015. július 1.–2018. június 30-áig terjedő időszakban: a tagállamok fenntarthatták az általuk alkalmazott korlátozásokat, ha erről az Európai Bizottságot előzetesen értesítették. Ausztria, az Egyesült Királyság, Hollandia, Málta és Szlovénia élt ezzel a lehetőséggel.

A 2018. július 1.–2020. június 30-áig terjedő időszakban: a tagállamok már kizárólag abban az esetben alkalmazhatnak korlátozásokat, ha azt tapasztalják, vagy ha fennáll a veszélye annak, hogy munkaerőpiacuk működésében komoly zavarok jelentkeznek. Jelenleg csak Ausztriában esik korlátozás alá a horvát állampolgárok munkavállalása[2].

A Danieli-ügyben az osztrák legfelsőbb közigazgatási bíróság, a Verwaltungsgerichtshof, abban a kérdésben kérte az Európai Unió Bíróságának (EUB) döntését, az Osztrák Köztársaság előírhatja-e, hogy valamely, Ausztriában szolgáltatást nyújtó olasz vállalkozáshoz áthelyezett munkavállalók kötelesek munkavállalási engedéllyel rendelkezni, ha ezek a munkavállalók horvát vállalkozás által foglalkoztatott horvát állampolgárok; vagy a munkavállalók egy másik olasz vállalkozás foglalkoztatásában álló, jogszerűen alkalmazott harmadik országbeli állampolgárok.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 56. és 57. cikke, a Horvát Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az EUSZ, az EUMSZ és az Európai Atomenergia‑közösséget létrehozó szerződés V. melléklete 2. fejezete 2. és 12. pontjának, valamint a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16-ai 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv[3] értelmezésére vonatkozott.

A tényállás[4]

A Danieli&C. Officine Meccaniche SpA olasz társaság egy osztrák vállalkozás megbízásából egy dróthengermű létrehozatalát vállalta Ausztriában, és e megbízás teljesítése céljából négy horvát, egy orosz és egy fehérorosz munkavállalót akart igénybe venni. A Danieli&C. Officine Meccaniche SpA társaság egy olyan társaságcsoporthoz tartozott, amelynek szintén tagja volt a horvát Danieli Systec d.o.o. nevű társaság, e horvát dolgozók munkáltatója, valamint egy másik olasz társaság, a Danieli Automation SpA, amely az orosz és fehérorosz munkavállalót foglalkoztatta.

A horvát munkavállalókat a Danieli&C. Officine Meccaniche SpA rendelkezésére bocsátották, de továbbra is e horvát társaság, a Danieli Systec d.o.o. foglalkoztatta őket, és a horvátországi társadalombiztosítás biztosítottai voltak. Az orosz és fehérorosz munkavállalókat úgy bocsátották a Danieli&C. Officine Meccaniche SpA rendelkezésére, hogy munkáltatójuk a másik olasz társaság, a Danieli Automation maradt, és Ausztriai foglalkoztatásuk ideje alatt továbbra is az olasz társadalombiztosítás biztosítottjai voltak.

2016. január 18-án a Danieli&C. Officine Meccaniche SpA többek között a külföldiek foglalkoztatásáról szóló törvény, az AuslBG[5] előírásainak megfelelően közölte e munkavállalók adatait az illegális munkavállalást ellenőrző központi koordinációs szervvel, a Zentrale Koordinationsstelle für die Kontrolle illegaler Beschäftigunggal, és számukra az unión belüli kiküldetések jóváhagyását kérelmezte. Ezt követően egy későbbi levelében jelezte, hogy ő nem munkáltatója e munkavállalóknak, hanem azokat a fent említett horvát és olasz társaság bocsátotta rendelkezésére egy ausztriai dróthengermű építésére irányuló projekt megvalósítása érdekében. A foglalkoztatási és munkaügyi hivatal leobeni regionális kirendeltsége elutasította a kiküldetések jóváhagyására vonatkozó kérelmeket[6] és nem engedélyezte az érintett munkavállalók kiküldését.

A kérelmeket elutasító határozatokkal szemben benyújtott kereseteket az osztrák szövetségi közigazgatási bíróság, a Bundesverwaltungsgericht elutasította. Rámutatott, hogy a 96/71 irányelv 1. cikke (3) bekezdésének a) pontja megköveteli, hogy „a kiküldő vállalkozás és a munkavállaló a kiküldetés idején munkaviszonyban álljon egymással”. Márpedig az ilyen viszony a kérelmezett esetben hiányzik, mivel az érintett munkavállalókat nem a Danieli&C. Officine Meccaniche SpA foglalkoztatja.

Utóbbi és az érintett munkavállalók a szövetségi közigazgatási bíróság ítéleteivel szemben felülvizsgálati kérelemmel fordultak a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz, a Verwaltungsgerichtshofhoz, amely úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából két kérdést terjesztett az EUB elé.

Az EUB értelmezése és ítélete

Első kérdésével az osztrák legfelsőbb közigazgatási bíróság arra kért választ, hogy az EUMSZ 56. és 57. cikkét és a Horvátország csatlakozásáról szóló okmány V. melléklete 2. fejezetének 2. és 12. pontját, valamint a 96/71 irányelvet úgy kell-e értelmezni: az Osztrák Köztársaság jogosult arra, hogy munkavállalási engedély megkövetelésével korlátozza azoknak a horvát munkavállalóknak a kiküldetését, akiket egy horvátországi székhelyű társaság foglalkoztat, amennyiben az érintett munkavállalók kiküldetésére egy olaszországi székhelyű társaság számára, az olasz társaság által Ausztriában történő szolgáltatásnyújtás céljából történő rendelkezésre bocsátás útján kerül sor úgy, hogy nem áll fenn munkaviszony e munkavállalók és ez utóbbi vállalkozás között.

A tényállás szerinti helyzetben a Danieli&C. Officine Meccaniche SpA olaszországi vállalkozás a foglalkoztatási és munkaügyi hivatal illetékes regionális kirendeltségétől kérte a horvát Danieli Systec d.o.o. által a rendelkezésére bocsátott négy horvát munkavállaló munkavállalási engedély nélküli kiküldetésének jóváhagyását, mivel a munkavállalókat egy ausztriai dróthengermű építésénél akarta foglalkoztatni. Kérelmet azzal utasították el, hogy e munkavállalóknak munkavállalási engedéllyel kell rendelkezniük.

Kérdésként merült fel, hogy az ilyen munkavállalási engedély beszerzésének megkövetelése az uniós joggal összeegyeztethető-e.

A kérdés kapcsán az EUB hangsúlyozta, hogy az olyan vállalkozás, mint a Danieli&C. Officine Meccaniche SpA – amely Olaszországban rendelkezik székhellyel, és amely díjazás ellenében vállalta, hogy dróthengerművet épít egy másik tagállamban, az Osztrák Köztársaságban székhellyel rendelkező vállalkozás számára – az EUMSZ 56. és 57. cikke értelmében szolgáltatást nyújt.

Horvátország csatlakozási okmánya V. melléklete 2. fejezetének 1. pontja értelmében „a munkavállalók szabad mozgásával és a 96/71 irányelv 1. cikkében meghatározott, a munkavállalók ideiglenes mozgásával járó szolgáltatások nyújtásának szabadságával összefüggésben az EUMSZ 45. cikke és 56. cikke első bekezdését egyrészről Horvátország, másrészről valamennyi jelenlegi tagállam között kizárólag az átmeneti rendelkezésekre is figyelemmel kell teljes mértékben alkalmazni.[7]”

Az átmeneti rendelkezések alkalmazhatóságának megállapítása érdekében, az EUB megvizsgálta, hogy a szolgáltatásoknak a Danieli&C. Officine Meccaniche SpA általi nyújtása – mivel annak során e vállalkozás átmenetileg egy horvát vállalkozás, a Danieli Systec d.o.o. által rendelkezésére bocsátott horvát munkavállalókat vett igénybe – a 96/71 irányelv 1. cikkében megjelölt, a munkavállalóknak – Horvátország csatlakozási okmánya hivatkozott rendelkezése szerint – ideiglenes mozgásával járó szolgáltatások nyújtásának minősül-e.

A 96/71 irányelv 1. cikke (3) bekezdésének c) pontja értelmében ez az irányelv alkalmazandó, amennyiben a valamely tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozásként vagy munkaerőt rendelkezésre bocsátó vállalkozásként a szolgáltatások transznacionális nyújtása keretében munkavállalót küld ki egy tagállam területén székhellyel rendelkező vagy ott működő vállalkozáshoz, feltéve hogy a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozás vagy a munkaerőt rendelkezésre bocsátó vállalkozás és a munkavállaló a kiküldetés idején munkaviszonyban áll egymással[8]. Az EUB szerint az irányelv e rendelkezése ezért alkalmazható az olyan ügyletre, mint amilyet a Danieli&C. Officine Meccaniche SpA akart végrehajtani[9].

Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint a munkavállalók kiküldetése a 96/71 irányelv 1. cikke (3) bekezdésének c) pontja értelmében vett rendelkezésre bocsátásukon keresztül három feltétel teljesülése esetén valósul meg.

– Először is: a munkaerő rendelkezésre bocsátása olyan, díjazás ellenében végzett szolgáltatásnyújtás, amelynek keretében a munkavállaló továbbra is a szolgáltatást nyújtó vállalkozással áll munkaviszonyban anélkül, hogy a kölcsönvevő vállalkozással munkaszerződést kötne.

– Másodszor: e rendelkezésre bocsátás jellemzője az a körülmény, hogy a munkavállaló fogadó tagállamba történő kihelyezése képezi a szolgáltatást nyújtó vállalkozás által végzett szolgáltatásnyújtás tulajdonképpeni tárgyát.

– Harmadszor: a rendelkezésre bocsátás ilyen esetében a munkavállaló a feladatait a kölcsönvevő vállalkozás ellenőrzése és irányítása alatt végzi[10]. Annak meghatározása érdekében, hogy a munkavállaló fogadó tagállamba való kiküldése képezi-e a szolgáltatás tulajdonképpeni tárgyát, többek között minden arra utaló tényt figyelembe kell venni, hogy a szolgáltatásnyújtó nem viseli a szerződésben megállapított szolgáltatás nem megfelelő teljesítésének a következményeit[11].

Az EUB megállapítása szerint e feltételeket az ügyben szereplő tervezett ügylet az alábbiak szerint teljesíti[12].

Először is, az EUB rendelkezésére álló iratokból az tűnik ki, hogy az érintett horvát munkavállalók munkaviszonya továbbra is fennállt azzal a horvát Danieli Systec d.o.o. vállalkozással, amely őket díjazás ellenében az olasz Danieli&C. Officine Meccaniche SpA-hoz küldte ki, és ezzel az olasz vállalkozással semmilyen munkaszerződést nem kötöttek.

Másodszor, az iratokból az is kitűnik, hogy a horvát Danieli Systec d.o.o. és az olasz Danieli&C. Officine Meccaniche SpA közötti megállapodás szerinti szolgáltatásnak magát a tárgyát képezte a horvát munkavállalóknak az osztrák vállalkozással a dróthengermű építésére vonatkozó szerződés teljesítése érdekében Ausztriába történő kiküldetése, miközben egyedül a Danieli volt felelős az említett szerződés teljesítéséért.

Harmadszor, nem vitatott, hogy az Ausztriába történő kiküldetés során a horvát Danieli Systec d.o.o. által az olasz Danieli&C. Officine Meccaniche SpA rendelkezésére bocsátott horvát munkavállalóknak e kölcsönvevő vállalkozás ellenőrzése és irányítása alatt kellett munkájukat elvégezni.

Ebből következően a tényállás szerinti ügylet – mivel a olasz Danieli&C. Officine Meccaniche SpA részére egy horvát vállalkozás horvát Danieli Systec d.o.o. által rendelkezésre bocsátott horvát munkavállalók ideiglenes áthelyezésével jár – a 96/71 irányelv 1. cikke (3) bekezdésének c) pontja szerint, a munkavállalóknak a Horvát Köztársaság és valamely más tagállam közötti, Horvátország csatlakozási okmánya V. melléklete 2. fejezetének 1. pontja értelmében vett ideiglenes mozgásával járó szolgáltatás nyújtásának minősül[13].

Így a munkaerő rendelkezésre bocsátása szintén Horvátország csatlakozási okmánya V. melléklete 2. fejezete 2. pontjának hatálya alá tartozik, amelynek értelmében a 492/2011 rendelet 1–6. cikkétől eltérve, a csatlakozás időpontját követő kétéves időszak végéig a jelenlegi tagállamok a nemzeti jogszabályaikban vagy a kétoldalú megállapodásokban foglalt rendelkezéseket alkalmazzák a horvát állampolgárok területükön való munkavállalási jogosultságára. Ugyanis, ha a munkavállalók rendelkezésre bocsátása ki lenne zárva Horvátország csatlakozási okmánya V. melléklete 2. fejezete 2. pontjának hatálya alól, az e rendelkezést jelentős mértékben megfosztaná hatékony érvényesülésétől[14].

A Danieli&C. Officine Meccaniche SpA – érvelése szerint tevékenysége, a munkavállalók rendelkezésre bocsátása, az ausztriai dróthengermalom üzembe helyezése, amelyhez szükség van az üzembe helyezéshez felvett munkavállalók csúcstechnológiai szakértelmére – nem tartozik Horvátország csatlakozási okmánya V. melléklete 2. fejezete 12. pontjának hatálya alá. Feltéve, ha az bizonyosodik be, hogy az alapügyben szereplő dróthengermű-építés csak egy ipari gépnek a már meglévő környezetben történő összeszerelésével, beépítésével és üzembe helyezésével jár. Ezt a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia. Az ilyen ügyletek az Osztrák Köztársaságot illetően nem tartoznak a NACE 45.1–45.4. kódok[15] segítségével beazonosított „Építőipar, ideértve a kapcsolódó tevékenységeket is” elnevezésű ágazatra alkalmazandó kivételek által lefedett tevékenységek közé[16].

Ez a kérdés csak abban az esetben jelentős, ha a tényállás szerinti intézkedéseket úgy tekintik, hogy az a 96/71 irányelv 1. cikke (3) bekezdésének a) pontja szerinti kiküldetésnek minősül[17].

Mivel az EUB megállapítása szerint a vitatott osztrák szabályozás a fenti összes feltételt teljesíti, következésképpen az az osztrák tagállami szabályozás, amely a Horvátország csatlakozási okmánya[18] szerinti átmeneti időszak során a horvát állampolgárok e tagállam területére a 96/71 irányelv[19] alapján történő kiküldetését munkavállalási engedély kiadásához köti, a horvát munkavállalóknak az eme állam munkaerőpiacára történő bejutását szabályozó intézkedésként Horvátország csatlakozási okmánya értelmében összeegyeztethető az EUMSZ 56. és 57. cikkével[20].

Következésképpen e két utóbbi cikkelyt, valamint Horvátország csatlakozási okmánya V. melléklete 2. fejezetének 2. pontját úgy kell értelmezni: bármely tagállam jogosult arra, hogy munkavállalási engedély megkövetelésével korlátozza ama horvát munkavállalók kiküldetését, akiket egy horvátországi székhelyű társaság foglalkoztat, ha eme munkavállalók kiküldetésére egy másik tagállamban székhellyel rendelkező társaság számára az e legelső tagállamban történő szolgáltatásnyújtás érdekében a horvátországi székhelyű társaság által történő, a 96/71 irányelv 1. cikke (3) bekezdésének c) pontja értelmében vett rendelkezésre bocsátásuk útján kerül sor[21].

Másként fogalmazva, a 2012-es csatlakozási okmány V. melléklete 2. fejezete 2. és 12. pontjában meghatározott átmeneti rendelkezések alkalmazása szempontjából vizsgálva megállapítható, hogy az átmeneti időszak alatt a tagállamok nagyobb mozgásteret élveznek abban, hogy a nemzeti szabályokat a munkaerő rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban alkalmazzák, ennek keretében nemzeti intézkedéseik alkalmazásával a horvát munkavállalók szabad mozgását jogszerűen korlátozhatják.

A Verwaltungsgerichtshof második kérdésével arra várt választ, hogy az EUMSZ 56. és 57. cikkét úgy kell-e értelmezni, az adott tagállamnak jogában áll megkövetelni, hogy egy másik tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás részére egy szintén e másik tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás által az eme első tagállamban történő szolgáltatásnyújtás céljából rendelkezésre bocsátott harmadik állambeli állampolgárok munkavállalási engedéllyel rendelkezzenek?

Az EUB állandó ítélkezési gyakorlata szerint a vállalkozás olyan szakmai tevékenység, amely teljesíti az EUMSZ 57. cikk első bekezdésében meghatározott feltételeket, következésképpen az e rendelkezés értelmében vett szolgáltatásnak minősül[22]. A munkaerő rendelkezésre bocsátására irányuló szolgáltatását tárgyi ügyben egy olaszországi székhelyű vállalkozás a Danieli Automation SpA nyújtotta az e tagállamban székhellyel rendelkező kölcsönvevő vállalkozás, a Danieli&C. Officine Meccaniche SpA számára, amely e munkaerőt szolgáltatásnyújtás céljából csak Ausztriában alkalmazta.

Az EUB szerint, mivel az EUMSZ 56. cikkének rendelkezései már akkor is alkalmazhatók, ha a szolgáltató a székhelyétől eltérő tagállamban nyújt szolgáltatást, mégpedig e szolgáltatások címzettjeinek letelepedési helyétől[23] függetlenül meg kell állapítani, hogy az azonos tagállamban székhellyel rendelkező két vállalkozás közötti, a munkaerő rendelkezésre bocsátására irányuló ilyen szolgáltatás az EUMSZ 56. és 57. cikkének hatálya alá tartozik, ha e szolgáltatást a kölcsönvevő vállalkozás székhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállam területén nyújtják, így az a körülmény, hogy a munkaerőnek az alapügyben szereplő rendelkezésre bocsátása harmadik ország állampolgárságával rendelkező munkavállalókat érint, ebben a tekintetben nem bír jelentőséggel[24]. Valamely harmadik ország munkavállalóinak az unió valamely tagállamában székhellyel rendelkező, szolgáltatást nyújtó vállalkozás által történő kiküldetése kapcsán az EUB már kimondta, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága EUMSZ 56. cikke értelmében vett korlátozásának minősül az a nemzeti szabályozás, amely a más tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás által az adott állam területén végzett szolgáltatásnyújtást közigazgatási engedély kibocsátásához köti[25]. Az EUB szerint ez a helyzet az olyan, határon átnyúló szolgáltatásnyújtás esetében, amelynek lényege, hogy Ausztriában bocsátanak rendelkezésre harmadik állambeli munkavállalókat[26]. Azonban ennek ellenére is igazolható az a nemzeti szabályozás, amely uniós szintű harmonizáció tárgyát nem képező területre vonatkozik, és amely különbségtétel nélkül alkalmazandó minden, az érintett tagállam területén tevékenységet végző személy vagy vállalkozás tekintetében, feltéve hogy olyan, közérdeken alapuló nyomós indokot szolgál, amelyet még nem védenek a szolgáltatást nyújtóra a székhelye szerinti tagállamban vonatkozó szabályok, hogy alkalmas céljainak elérésére, továbbá nem haladja meg a céljai eléréséhez szükséges mértéket[27].

Lévén a harmadik országbeli állampolgár munkavállalók valamely határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő kiküldetése jelenleg uniós szinten nem harmonizált terület, ezért az EUB azt vizsgálta, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságának az osztrák szabályozásból eredő korlátozásai igazolhatók-e valamilyen közérdekű céllal, és hogy – adott esetben – a korlátozások szükségesek-e eme cél hatékony és megfelelő eszközökkel való eléréséhez.

E tekintetben emlékeztetett arra, hogy a munkaerőpiaci zavarok elkerülése valóban közérdeken alapuló nyomós indok. A valamely tagállamban letelepedett vállalkozás által alkalmazott azon munkavállalók, akiket egy másik tagállamba azzal a céllal küldenek ki, hogy ott szolgáltatást nyújtsanak, nem szándékoznak belépni e második tagállam munkaerőpiacára, mivel kiküldetésük teljesítését követően visszatérnek a származásuk vagy lakóhelyük szerinti országba[28].

Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint a munkavállalási engedélyre vonatkozó követelménynek valamely tagállam által állandó jelleggel történő fenntartása harmadik országbeli állampolgárok tekintetében – akiket az e tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás részére egy másik tagállamban működő vállalkozás bocsát rendelkezésre – meghaladja az alapügyben szóban forgó szabályozás által követett, a munkaerőpiaci zavarok elkerülésére irányuló célkitűzés eléréséhez szükséges mértéket[29]. E kötelezettség a szükséges iratok rövid úton történő megküldésével is teljesíthető lenne, különösen akkor, ha a kiküldetés időtartama nem teszi lehetővé az ilyen ellenőrzés hatékony lefolytatását[30]. A fentiekre tekintettel az EUB a második kérdésre azt válaszolta, hogy az EUMSZ 56. és 57. cikkét úgy kell értelmezni: az adott tagállamnak nem áll jogában megkövetelni, hogy egy másik tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás részére egy szintén e másik tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás által az eme első tagállamban történő szolgáltatásnyújtás céljából rendelkezésre bocsátott harmadik állambeli állampolgárok munkavállalási engedéllyel rendelkezzenek[31].

Következésképpen a második kérdésben megjelölt, az osztrák közigazgatási szervek harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó munkavállalási engedélyre vonatkozó követelménye nem egyeztethető össze az uniós joggal.

Lábjegyzetek:

[1] 2018. november 14-ei C‑18/17. sz. ügy; Danieli &C. Officine Meccaniche SpA, Dragan Panic és társai kontra a Regionale Geschäftsstelle Leoben des Arbeitsmarktservice ECLI:EU:C:2018:904 (Ítélet)

[2] https://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=1067&langId=hu

[3] A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16-ai 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv

[4] Ítélet, 10-18. pont

[5] Ausländerbeschäftigungsgesetz, BGBl., 218/1975) alkalmazott változata BGBl I, 72/2013. 18. § (12) bekezdés

[6] Az AuslBG 18. §-ának (12) bekezdése alapján benyújtott „Kiküldött külföldi munkavállalók. A foglalkoztatás feltételei, a kiküldetési engedély (1) Azon külföldi személyek, akiket egy, a szövetségi állam területén székhellyel nem rendelkező külföldi munkáltató belföldön foglalkoztat, kötelesek munkavállalási engedéllyel rendelkezni, ha az alábbi szabályok másként nem rendelkeznek. Amennyiben e munkák időtartama a hat hónapot nem haladja meg, a külföldiek számára kiküldetési engedély szükséges, amely legfeljebb négy hónapra szólhat.”

[7] A horvát csatlakozási szerződés 2–13. pontja

[8] Ítélet, 25. pont

[9] Ítélet, 26. pont

[10] 2015. június 18-ai Martin Meat-ítélet, C‑586/13, EU:C:2015:405, 33. pont

[11] Martin Meat-ítélet 35. pont

[12] Ítélet 29. pont

[13] Ítélet 33. pont

[14] 2011. február 1-ei Vicoplus és társai-ítélet, C‑307/09–C‑309/09, EU:C:2011:64, 35. pont

[15] A gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozásáról NACE: 31990 R 3037: A Tanács 1990. október 9-ei 3037/90/EGK rendelete az Európai Közösségben

[16] A 96/71/EK irányelv mellékletében felsorolt tevékenységek 45.1–4

[17] Nils Wahl főtanácsnok indítványa a C‑18/17. sz. Danieli&C. Officine Meccaniche SpA Dragan Panic és társai-ügyben ECLI:EU:C:2018:288 (Indítvány) 9. pont

[18] V. melléklete 2. fejezetének 2. pontja

[19] 1. cikke (3) bekezdésének c) pontja

[20] Ítélet 36. pont, Vicoplus-ítélet 32. és 33. pont

[21] Ítélet 38. pont

[22] 2014. szeptember 11-ei Essent Energie Productie-ítélet, C‑91/13, EU:C:2014:2206, 37. pont

[23] 1991. február 26-ai Bizottság kontra Franciaország-ítélet, C‑154/89, EU:C:1991:76, 10. pont

[24] Essent-ítélet, 39. pont

[25] Essent-ítélet, 45. pont

[26] Ítélet, 45. pont

[27] Essent-ítélet, 48. pont

[28] Essent-ítélet, 51. pont

[29] Essent-ítélet, 56. pont

[30] Essent-ítélet, 58. pont

[31] Ítélet, 53. pont

---