EUB-verdikt a vádlott távollétében meghozott ítéletről


Az EU luxembourgi bírósága szerint megfelelő feltételek mellett a vádlott fellelhetetlensége esetén, távollétében is megtartható a tárgyalás vagy hozható büntetőítélet.

A szerző az alábbi írásában az Európai Unió Bíróságának (EUB, Luxembourg) ítéletét ismerteti, mely egy természetes személy, I. R. elleni büntetőeljárásban[1] született. Ami az előzményeket illeti, az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet az I. R. ellen szabadságvesztéssel büntetendő adóbűncselekmények elkövetése miatt indított büntetőeljárás keretében a bolgár szakosított büntetőbíróság (Spetsializiran nakazatelen sad) terjesztette az EUB elé. Tette ezt egy olyan büntetőeljárás keretében, amelyben úgy határoztak, hogy I. R.-rel szemben a távollétében hoznak ítéletet.

I. Bevezetés

Bár nevezettet az előzetes vizsgálati szakaszban tájékoztatták a vele szemben felhozott vádakról, I. R. megszökött, így sem a végleges vádiratról, sem a tárgyalás időpontjáról és helyéről, sem pedig a meg nem jelenés következményeiről nem értesítették[2]. Ezért a kérdést előterjesztő bíróság ama követelmények terjedelmére kérdezett rá, amelyeket az uniós jogalkotó a 2016/343-as irányelv[3] keretében a terhelt védelemhez való jogának biztosítása érdekében megkövetel. Bár a vádlott tárgyalásáról való tájékoztatása lényeges követelménynek minősül, melyet az említett irányelv a védelemhez való jog tiszteletben tartása érdekében előírt, az uniós jogalkotó lehetővé tette a tagállamok számára annak vizsgálatát, hogy e követelménynek konkrétan milyen mértékben tesznek eleget.

Ugyanakkor felhívta a tagállamokat, fordítsanak különös figyelmet arra, milyen eljárást kell követniük az illetékes nemzeti hatóságoknak az eme információk közlése, valamint annak érdekében, hogy e személy értesüljön eme információkról. Ennek során különös jelentőséggel bír, hogy a vádlott távollétében tartott tárgyalás után hozzanak határozatot. Mindezt pedig abban a helyzetben, amikor a nemzeti bíróság a körülmények összességére tekintettel megállapítja, hogy az illetékes nemzeti hatóságok minden gondossága és annak érdekében tanúsított erőfeszítése ellenére, hogy a vádlottat a tárgyalásáról, valamint a meg nem jelenésével járó következményekről tájékoztassák, a terhelt tudatosan és szándékosan nem tesz eleget az őt terhelő kötelezettségeknek azzal a céllal, hogy az igazságszolgáltatás alól kivonja magát.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló 2016/343-as irányelv, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló 2002. június 13-ai 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 4a. cikkének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (Charta) 47. cikkének értelmezésére irányult.

Luxembourg az értelmezni kért rendelkezésekkel kapcsolatban rámutatott, az eljárás sem elsődlegesen, sem járulékosan nem érinti az európai elfogatóparancs érvényességének vagy végrehajtásának kérdését. Bár az előterjesztő bíróság hangsúlyozta, nem zárható ki, hogy I. R.-t a jövőben egy másik tagállam területén megtalálják és elfogják, valamint elfogatóparancs alapján átadják a bolgár hatóságoknak, az elé terjesztett iratokból egyértelműen kitűnik, ilyen helyzet nem áll fenn az előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapjául szolgáló büntetőeljárás keretében[4]. E tekintetben a bolgár bíróság által felhozott tényállást az EUB hipotetikus jellegűnek tartotta. Ebből fakadó megítélése szerint az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2002/584-es kerethatározat értelmezésére vonatkozó részében elfogadhatatlan.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának „A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogról” szóló 47. cikke szerint:

  • „Mindenkinek, akinek az unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.
  • Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez”.

II. A tényállás[5]

A bulgáriai szakosított ügyészség (Spetsializirana prokuratura) I. R.-rel szemben szabadságvesztéssel büntetendő adóbűncselekmények elkövetésére létrejött bűnszervezetben való részvétel vádjával indított büntetőeljárást a bolgár büntető törvénykönyv (NK)[6] 321. cikkének (3) bekezdése alapján. A vádirat szerint I. R. 2011. február 15. és február 24. között segítséget nyújtott 373 490 doboz, 2 801 175 leva (BGN) értékű, zárjegy nélküli cigaretta behozatalához, a cselekményt pedig különösen nagy értékre követték el. I. R. a 2010. augusztus és 2011. február 24. közötti időszakban tizenegy másik személlyel együtt – állítólag – olyan bűnszervezetben vett részt a Bolgár Köztársaság, illetve a Görög Köztársaság területén, amely bűnelkövetési szándékkal nagy mennyiségű, zárjegy nélküli jövedéki terméket (cigarettát) vitt át az államhatáron, és terjesztett belföldön. I. R.-rel szemben a már említett, másodlagos – az NK 234. cikke (2) bekezdésének 3. pontja szerinti – bűncselekmény miatt is vádat emeltek, mivel eme időszakban segítséget nyújtott a 373 490 doboz, 2 801 175 leva (BGN) értékű, zárjegy nélküli cigaretta behozatalához. Az első bűncselekmény legalább három évig terjedő, a második pedig legalább két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A vádiratot – egy általa meghatalmazott védő jelenlétében – személyesen adták át I. R.-nek, aki az eljárás során nem tett vallomást. Csak egy címet adott meg, amelyen elérhető. Ugyanakkor a büntetőeljárás bírósági szakaszának megkezdésekor, különösen pedig a bulgáriai – szakosított büntetőbíróság, a Spetsializiran nakazatelen sad többszöri tárgyalási idézési kísérlete ellenére az általa megadott lakcímen nem volt fellelhető.

Az eljárás során az általa meghatalmazott ügyvéd úgy döntött, hogy a kapcsolattartás hiánya miatt nem látja el a további védelmet. A bíróság kirendelt egy védőt, majd miután az lemondott, egy másikat. Ám I. R. az új védőivel egyszer sem találkozott.

Az ügyben bizonytalanság állt fenn a tekintetben, I. R. tudja-e, hogy a vele szemben emelt vád miatt bírósági eljárás van folyamatban, és hogy számára hivatalból védőt rendeltek ki. Ezután a bíróság elrendelte I. R. előzetes letartóztatását, és európai elfogatóparancsot bocsátott ki, ám a vádlott nem volt fellelhető. Később a kibocsátó bíróság ezt az elfogatóparancsot visszavonta, mivel kétségei merültek fel elfogatóparancsnak a 2002/584-es kerethatározattal és a 2012/13-as irányelvvel való összeegyeztethetőségével kapcsolatban, ami a tájékoztatáshoz való jogot illeti.

Mivel az I. R.-rel közölt vádirat szabálytalan volt, azt semmisnek nyilvánították, és ennek következtében az eljárást megszüntették. Ezután új vádiratot nyújtottak be, és az eljárást ismét megnyitották. Ám ez alkalommal is hiába keresték I. R.-t – többek között a családtagjain, a korábbi munkáltatóin és a mobiltelefon-szolgáltatókon keresztül –, ismét nem volt fellelhető. Úgy tűnt tehát, hogy az új bírósági eljárás keretében, I. R. szökése miatt, a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok – minden ez irányú erőfeszítésük ellenére – a vele szemben elfogadott új vádiratot sem tudják közölni.

Az első bírósági tárgyaláson felmerült a kérdés, az ügyet I. R. távollétében kell-e tárgyalni, különösen pedig, hogy milyen jogok illetik meg I. R.-t ebben a távollétében folytatott eljárásban, valamint az is, egy esetleges, bűnösséget megállapító ítélet mennyiben lenne kötelező rá nézve. Mivel a kérdést előterjesztő bíróság szerint I. R. szökésben volt, úgy vélte, hogy e körülményre tekintettel az ügyet I. R. távollétében is elbírálhatja. Ennek során merült fel az a kérdés, hogy ez a helyzet a 2016/343-as irányelv 8. cikke (2) bekezdésének, vagy inkább a 8. cikke (4) bekezdésének hatálya alá tartozik-e.

E kérdés eldöntése azért volt fontos, mert a vádlott távollétében határozatot hozó büntetőbíróság köteles megjelölni: a terhelt távollétében folytatott eljárások melyik típusát alkalmazta annak érdekében, hogy a terheltet megfelelően tájékoztassák azokról az eljárási biztosítékokról, különösen pedig a jogorvoslati lehetőségekről, amelyek a 2016/343-as irányelv – lényegében a szóban forgó eljárásra is kiterjedő – rendelkezésének megfelelően megilletik.

A luxembourgi taláros testülethez forduló bíróságnak mind a vádlott távollétében lefolytatott eljárás szabályszerűségét, mind pedig a jogorvoslati lehetőségeket illetően kétségei voltak. Az eljárásban nem volt egyértelmű, hogy milyen eljárási garanciákat kell biztosítani a terheltnek az előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügyben. Utóbbi rámutatott, nem zárható ki, hogy I. R.-t egy másik tagállam területén megtalálják és elfogják, majd európai elfogatóparancs alapján átadják a bolgár hatóságoknak. Következésképp nemcsak a 2016/343-as irányelv, hanem a 2002/584-es kerethatározat értelmezése is szükséges.

A bolgár szakosított büntetőbíróság e kétségeire tekintettel felfüggesztette az eljárását, és az EUB-hoz fordult.

III. Az eset értékelése

A Luxembourg által együttesen vizsgált kérdéseivel a bolgár bíróság arra várt választ: a 2016/343-as irányelv 8. és 9. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy azzal a terhelttel szemben, aki az illetékes nemzeti hatóságok észszerű erőfeszítései ellenére sem volt fellelhető – éppen ezért e hatóságok nem tudták tájékoztatni az ügyében tartott tárgyalásáról –, távollétében megtartható-e a tárgyalás, illetve adott esetben meghozható-e a büntetőítélet anélkül, hogy a verdikt közlése után közvetlenül hivatkozhatna az említett irányelv által biztosított új tárgyaláshoz, vagy azzal egyenértékű olyan jogorvoslathoz való jogára, amely lehetővé teszi az ügy érdemi részének a jelenlétében történő új elbírálását.

III.1 A bolgár bíróság a saját, nemzeti büntetőeljárási törvénykönyve[7], az NPK 423. cikkének (1) bekezdésében előírt rendelkezésekre tekintettel terjesztette kérdéseit az EUB elé. Ez a cikk kimondja azt az elvet, hogy büntetőügyben akkor van helye perújítási kérelemnek, ha azt a távollétében elítélt személy az elítéléséről szóló határozatról való tudomásszerzését követő hat hónapon belül benyújtja. Az NPK 425. cikke (1) bekezdésének 1. pontja alapján a büntetőeljárás újbóli megnyitása a büntetőítélet hatályon kívül helyezését és az ügy visszautalását eredményezheti annak érdekében, hogy az ügyet érdemben újravizsgálják attól a szakasztól, amelyet a bíróság megjelöl.

Az előterjesztő bíróság megítélése szerint a 2016/343-as irányelv egyetlen rendelkezése sem szolgál világos iránymutatással a szökésben lévő személyre alkalmazandó jogi szabályozásról, valamint a távollétében tartott tárgyalás utáni, elismert jogairól. Ezért kérte az EUB döntését arról, a tagállami előírás mennyire felel meg az irányelvnek.

Az EUB a kérdés kapcsán rögzítette, a 2016/343-as irányelv célja, hogy közös minimumszabályokat állapítson meg a büntetőeljárás egyes kérdéseiben, köztük a „tárgyaláson való jelenlét jogára” vonatkozóan, amely a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog szerves részét képezi.

Az uniós jogalkotó megerősítette, mivel a vádlottaknak joguk van jelen lenni a tárgyalásukon, ezzel engedélyezte a tagállamoknak, hogy olyan eljárásokról döntsenek, amelyek lehetővé teszik az érintettek távollétében történő elítélését. Így a 2016/343-as irányelv 8. cikkének (2) és (3) bekezdése alapján a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a vádlott távollétében is tartható tárgyalás, és az annak eredményeként elfogadott határozat végrehajtható. E rendelkezések azon az előfeltevésen alapulnak, hogy e személyt tájékoztatták tárgyalásának időpontjáról és helyéről, így távollétét úgy kell tekinteni, önként és egyértelműen lemondott arról, hogy azon jelen legyen.

Miként az ügyben eljáró luxembourgi taláros testület főtanácsnoka indítványában rögzítette, a távollétükben tartott tárgyaláson elítélt személyek két csoportra oszthatók. Az egyikbe azok tartoznak, akik bizonyosan tudtak vagy tudhattak volna a tárgyalás időpontjáról és helyéről, a másikba pedig a többiek. Ez utóbbi kategóriába tartozó személyeknek joguk van a perújításhoz, míg az első kategória tagjai e jogorvoslattal nem élhetnek [8].

Az uniós jogalkotó a perújítás megtagadásához két feltételt fűzött. A 2016/343-as irányelv 8. cikke (2) bekezdésének a) pontjában említett első feltétel a vádlott tájékoztatására vonatkozik. Őt időben értesíteni kell a tárgyalásról és a meg nem jelenés következményeiről. Másként fogalmazva, e személynek tisztában kell lennie azzal, hogy a bűnösségéről vagy az ártatlanságáról határozatot lehet hozni vele szemben akkor is, ha nem jelenik meg a tárgyaláson. Az irányelv 8. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt második feltétel a vádlott ügyvédi képviseletére vonatkozik. Ez az az eset, amikor az érintett személyt értesítették a tárgyalásról, és önszántából úgy döntött, ahelyett, hogy személyesen megjelenne, jogi tanácsadó útján képviselteti magát. Főszabály szerint ez azt jelenti, hogy a vádlott nem akart a tárgyalásán személyesen részt venni, a védelemhez való jogát ugyanakkor biztosította.

Ebben az összefüggésben az irányelv 9. cikke kimondja, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy ha annak ellenére tartottak ilyen tárgyalást, miszerint az irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételek teljesültek volna, az érintett személynek joga legyen „új tárgyaláshoz, vagy más olyan jogorvoslathoz, amely lehetővé teszi az ügy érdemi részének új elbírálását, […] és amely az eredeti határozat megváltoztatásához vezethet”. Ebben az esetben az érintettet a távollétében hozott határozat közlésekor tájékoztatni kell mind az új tárgyaláshoz való jogról, mind pedig a határozat megtámadásának lehetőségéről. Erre tekintettel az irányelv által rögzített, az új tárgyaláshoz való jog hatályát és terjedelmét illető rendelkezéseit közvetlen hatályúnak kell tekinteni[9]. Következésképp bármely személy, akit megillet az új tárgyaláshoz való jog, hivatkozhat erre az érintett tagállammal szemben a nemzeti bíróságok előtt – feltéve, hogy e tagállam nem ültette át időben ezt az irányelvet a nemzeti jogba, vagy ha azt nem megfelelően tette[10].

Az irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételek mindegyikének kell teljesülnie ahhoz, hogy a vádlottat tájékoztassák a tárgyalásról. Ezért e kötelezettség betartása alapvető fontosságú az olyan tárgyalás során született ítélet végrehajtásához, amelyen az érintett személy nem jelent meg. E feltételek teljesülés esetén a terhelt távollétében lefolytatott tárgyalás olyan határozathoz vezethet, amely az ugyanezen cikk (3) bekezdésében előírtaknak megfelelően végrehajtható anélkül, hogy az érintett tagállam köteles lenne az új tárgyaláshoz való jogról rendelkezni. Ebből következően a távollétében elítélt személy csak akkor fosztható meg az új tárgyaláshoz való jogától, ha teljesülnek a 2016/343-as irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételek.

Az irányelv e feltételeinek tiszteletben tartása vagy azt jelenti, hogy az érintett személyt kellő időben tájékoztatták a tárgyalásról, valamint a meg nem jelenés következményeiről, vagy pedig azt, hogy csupán a tárgyalásról tájékoztatták, ha egyébként őt az általa meghatalmazott vagy az állam által kirendelt védő képviseli[11]. Az új tárgyalás formáját illetően az uniós jogalkotó a tagállamokra bízza annak a jogorvoslati és eljárási rendszernek a meghatározását, amely lehetővé teszi, hogy a távollétükben elítélt személyek védelemhez való jogát tiszteletben tartsák.

A 2016/343-as irányelv által megállapított előírások minimumszabály-jellegűek, mivel az irányelv nem minősül olyan teljes és kimerítő jogi aktusnak, amelynek célja a bírósági határozat meghozatalára vonatkozó valamennyi feltétel meghatározása. Annak biztosítására kötelezi a tagállamokat, hogy a vádlottnak eme új jogorvoslat során joga legyen jelen lenni, és – a nemzeti jogban előírt eljárásoknak megfelelően – ténylegesen részt venni az annak eredményeként zajló tárgyaláson, továbbá gyakorolni a védelemhez való jogát. Az illetékes nemzeti hatóságok ama kötelezettsége, hogy tájékoztassák a vádlottat a tárgyalásról, magában foglalja, hogy személyesen idézzék, vagy más módon, kellő időben tájékoztassák őt a tárgyalás kitűzött időpontjáról és helyéről, biztosítva, hogy tudomást szerezhessen a tárgyalásról.

A főtanácsnok megállapításai szerint a szökésben lévő személyek esetében két esetet kell megkülönböztetni.

  • Az első, amikor a nemzeti hatóságok minden gondossága, és annak érdekében tanúsított erőfeszítése ellenére, hogy a vádlottat a tárgyalása idejéről és helyéről, valamint a meg nem jelenés következményeiről tájékoztassák, a vádlott nem értesül ezekről az információkról, mivel tudatosan és szándékosan nem tesz eleget a tájékoztatással kapcsolatban őt terhelő kötelezettségeknek azzal a céllal, hogy az igazságszolgáltatás alól kivonja magát. Ebben az esetben, amikor a nemzeti hatóságok a vádlott tájékoztatása érdekében minden szükséges erőfeszítést megtettek, és e személy a magatartásával ellenszegül eme információk átadásának, lehetővé kell tenni a tagállamoknak, hogy a 2016/343-as irányelv 8. cikke (3) bekezdésének megfelelően végrehajtsák a büntetőítéletet, és megtagadják az új tárgyalás lefolytatását.
  • A második eset, amikor a vádlottat teljesen eltérő, az akaratától független okokból vagy jogszerű indokok fennállására – így a kirekesztettségére vagy kiszolgáltatottságára – tekintettel nem tájékoztatják a tárgyalás helyéről és idejéről. Ebben az esetben, amikor a tájékoztatási kötelezettség megszegése nem abból ered, hogy a vádlott tudatosan és szándékosan megsérti az őt terhelő kötelezettségeket, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy e személy a 2016/343-as irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondatában és 9. cikkében kimondott elveknek megfelelően élni tudjon az új tárgyaláshoz való jogával[12].

III.2 Az EUB a 2016/343-as irányelv 8. cikke (2) bekezdésének teleologikus értelmezését illetően emlékeztetett arra, az irányelv célja a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogra vonatkozó közös minimumszabályok megállapítása annak érdekében, hogy erősítse a tagállamok közötti kölcsönös elismerést és az egymás büntető igazságszolgáltatási rendszerébe vetett bizalmat. Ítélkezési gyakorlatának megfelelően eme irányelv nem tekinthető olyan teljes és kimerítő jogi aktusnak, amelynek célja, hogy valamely bírósági határozat elfogadásával kapcsolatos valamennyi feltételt meghatározza[13]. Bár az uniós jogalkotó a távollétükben elítélt személyek védelemhez való joga tiszteletben tartásának garantálására megköveteli a tagállamoktól az új tárgyalás biztosítását, ez nem járhat azzal a szükségszerű következménnyel, hogy az ilyen személyeknek minden körülmények között biztosítsák az új tárgyaláshoz való jogot.

Következésképp az irányelvnek a tárgyaláson való jelenlét jogára és az új tárgyaláshoz való jogra vonatkozó rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy azok  biztosítsák a védelemhez való jog tiszteletben tartását, elkerülve azt: az a személy, aki – bár tájékoztatták a tárgyalásról – kifejezetten vagy hallgatólagosan, de egyértelműen lemondott arról, hogy jelenjen legyen a tárgyalásán, a távollétében hozott büntetőítélet után új tárgyalást kérhessen, és ily módon visszaélésszerűen akadályozza az eljárás hatékonyságát, a megfelelő igazságszolgáltatást.

Az EUB  jelen döntésében pontosította, hogy a vádlott távollétében tartott tárgyalás milyen feltételek mellett tartozik a 2016/343-as irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében említett helyzetek valamelyikébe, vagyis egy olyan helyzetbe, amelyben az érintett személy hallgatólagosan, de egyértelműen lemondott a tárgyaláson való jelenlét jogáról azáltal, hogy azon nem jelent meg, annak ellenére, hogy úgy kell tekinteni, „kellő időben tájékoztatták a tárgyalásról”, és hogy őt vagy meghatalmazott védő képviseli, vagy pedig tájékoztatták a meg nem jelenés következményeiről[14].

A tárgyalás tartására vonatkozó tájékoztatást illetően az uniós jogalkotó szándéka szerint az alatt, hogy az érintettet megfelelően tájékoztatták, azt kell érteni, kellő időben „személyesen idézték”, vagy „más úton hivatalos tájékoztatást kapott a tárgyalás helyéről és időpontjáról olyan módon, amely lehetővé tette az említett személy számára, hogy tudomást szerezzen [arról]”. A jogalkotó szerint az, hogy az érintettet tájékoztatták a meg nem jelenés jogkövetkezményeiről, különösen úgy kell érteni: az érintett személyt kellő időben tájékoztatják arról, hogy „a tárgyaláson való meg nem jelenése esetén is sor kerülhet határozathozatalra”. Mindemellett a nemzeti jogban előírt részletszabályok nem sérthetik eme irányelv arra irányuló célját, hogy biztosított legyen az eljárás tisztességes jellege, és így az érintett személy részt vehessen a tárgyalásán, ideértve azt is, hogy felkészülhessen a védelmére[15].

Ha az érintett nem kapta meg az idézésre szóló hivatalos dokumentumot, vele szemben távollétében is hozható végrehajtható határozat. Következésképp a szökésben lévő terheltek – amennyiben az irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételek nem teljesülnek – a 2016/343-as irányelv 8. cikkének (4) bekezdésében említett eset hatálya alá tartoznak. Így tehát ellentétes az irányelvvel az olyan nemzeti szabályozás, amely kizárólag azon az alapon zárja ki az új tárgyaláshoz való jogot, hogy az érintett személy szökésben volt, és a hatóságoknak nem sikerült fellelniük.

Csak akkor tekinthető úgy, hogy az érintettet tájékoztatták a tárgyalásról, és önként és egyértelműen lemondott az azon való jelenlét jogáról, ha konkrét és objektív valószínűsítő körülményekből az következik, az érintett – miután hivatalosan tájékoztatták arról, hogy bűncselekmény elkövetésével vádolják, és így tudva, hogy az ügyében tárgyalást fognak tartani – szándékosan elkerüli, hogy hivatalosan tájékoztassák a tárgyalás időpontjáról és helyéről. Eme esetek körébe tartozik az olyan személy helyzete is, aki elegendő tájékoztatást kapott ahhoz, hogy tudjon az ügyében megtartandó tárgyalásról, és aki szándékosan, illetve abból a célból, hogy kivonja magát az igazságszolgáltatás alól, megakadályozza, hogy a hatóságok hivatalos dokumentumok útján – amely egyértelműen feltünteti a tárgyalás kitűzött időpontját és helyét, valamint abban az esetben, ha meghatalmazott ügyvéd nem képviseli, az esetleges meg nem jelenés következményeit – kellő időben hivatalosan tájékoztassák a tárgyalásról. Ilyen konkrét és objektív valószínűsítő körülmények fennállása állapítható meg például akkor, ha az említett személy önként téves címet közölt a büntetőügyekben hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságokkal, vagy már nem tartózkodik az általa közölt címen.

Annak megítélésekor, hogy a tájékoztatás módja kielégítő-e annak biztosításához, hogy a személy tudomást szerezzen a tárgyalásról, különös figyelmet kell fordítani egyrészt arra, a hatóságok milyen gondosságot tanúsítottak annak érdekében, hogy az érintettet tájékoztassák, másrészt arra, az érintett személy milyen gondosságot tanúsított annak érdekében, hogy ezt az információt megkapja[16].

III.3 Az irányelv 8. cikkének (2)–(4) bekezdésében és 9. cikkében foglalt szabályoknak megfelelő egyensúlyt kell biztosítaniuk egyrészt a büntetőeljárások hatékonysága és a megfelelő igazságszolgáltatás – ami kiterjed arra, hogy a tagállamok végrehajthatják az olyan személlyel szemben hozott határozatot, aki az őt terhelő kötelezettségek nyilvánvaló megsértésével lehetetlenné tette az illetékes nemzeti hatóságok számára, hogy értesítsék a tárgyalásáról, kivonva ezzel magát az igazságszolgáltatás alól,– másrészt az új tárgyaláshoz való jog között, amely ama személy védelemhez való jogát hivatott biztosítani, aki sem a tárgyaláson való jelenlétéről, sem a saját védelméről nem kívánt lemondani, ahogy az igazságszolgáltatás elől sem kívánt elrejtőzni[17].

Ez az értelmezés összhangban áll az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) 6. cikke (1) bekezdésének tiszteletben tartásával kapcsolatban kialakított ítélkezési gyakorlatával. Az alapján pedig megállapítható, az EJEE e rendelkezésének sem a szövege, sem a szelleme nem akadályozza meg azt, hogy valamely személy saját akaratából – kifejezetten vagy hallgatólagosan – lemondjon a tisztességes eljárás garanciáiról. A tárgyaláson való jelenlét jogáról való lemondásnak egyértelműen kifejezettnek kell lennie, és a bűncselekmény súlyának megfelelő minimális garanciáknak kell öveznie. Ezen kívül semmilyen nyomós közérdekbe nem ütközhet[18].

Az ilyen lemondás akkor állapítható meg, ha bizonyítást nyer, hogy a terheltet tájékoztatták arról, ellene büntetőeljárás folyik, ismeri a vád természetét és indokát, és nem kíván jelen lenni a tárgyaláson, vagy ki akarja vonni magát a büntetőeljárás alól. Az erre irányuló szándék különösen akkor állapítható meg, ha a tárgyalásra idézést címváltozás miatt nem lehetett kézbesíteni, amelyet a vádlott elmulasztott közölni az illetékes hatóságokkal. Ilyen esetben az érintett személy nem hivatkozhat az új tárgyaláshoz való jogra.[19]

Következésképpen az érintett személy szökése akkor minősül kellően súlyosnak, ha tudatában van annak, hogy ellene büntetőeljárás van folyamatban, ismeri a vád természetét és indokát, és nem áll szándékában részt venni a tárgyaláson, vagy ki akarja vonni magát a büntetőeljárás alól[20].

IV. Az Európai Unió Bíróságának ítélete

A fenti megfontolásokból következően a luxembourgi taláros testületnek az előterjesztett kérdésekre adott válasza szerint a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló 2016. március 9-ei (EU) 2016/343-as európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. és 9. cikkét úgy kell értelmezni:

  • azzal a terhelttel szemben, aki az illetékes nemzeti hatóságok észszerű erőfeszítései ellenére sem volt fellelhető, éppen ezért e hatóságok nem tudták tájékoztatni az ügyében tartott tárgyalásról, távollétében megtartható a tárgyalás, illetve adott esetben meghozható a büntetőítélet. Ebben az esetben azonban az ítélet közlését követően lehetőséget kell biztosítani a terheltnek arra, hogy közvetlenül hivatkozzon az említett irányelv által biztosított új tárgyaláshoz, vagy azzal egyenértékű olyan jogorvoslathoz való jogára, amely lehetővé teszi az ügy érdemi részének a jelenlétében történő új elbírálását. E jog azonban megtagadható, ha konkrét és objektív valószínűsítő körülményekből az következik, az említett személy elegendő tájékoztatást kapott ahhoz, hogy tudjon az ügyében megtartandó tárgyalásról, és szándékosan, illetve abból a célból, hogy kivonja magát az igazságszolgáltatás alól, megakadályozza, hogy a hatóságok hivatalosan tájékoztassák a tárgyalásról.

Lábjegyzetek:

[1] A 2022. május 19-ei, I. R. ellen folytatott büntetőeljárás C‑569/20. sz. ügy ítélet ECLI:EU:C:2022:401 (Ítélet)

[2] Jean Richard de  la Tour főtanácsnoknak az I. R.  ellen C‑569/20. sz. büntetőügyben tett indítványa (Indítvány)

[3] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/343-as irányelve (2016. március 9.) a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről.

[4] Ítélet 21. pont

[5] Ítélet 13-17. pont

[6] A bolgár büntető törvénykönyv, a Nakazatelen kodeks (NK)

[7] A bolgár büntetőeljárásról szóló törvénykönyv, az 1952. évi Nakazatelno‑protsesualen kodeks (NPK)

[8] Indítvány 35. pont

[9] Ítélet 28. pont

[10] A 2018. július 25‑ei Alheto-ítélet, C‑585/16, EU:C:2018:584, 98. és 99. pont

[11] Ítélet 33. pont

[12] Indítvány 52-54. pont

[13] A 2018. szeptember 19‑ei Milev-ítéletC‑310/18 PPU, EU:C:2018:732, 45–47. pont

[14] Ítélet 38. pont

[15] A 2021. november 23‑ai I. S.-ítélet, C‑564/19, EU:C:2021:949, 128. pont

[16] Ítélet 50. pont

[17] Indítvány 60. pont

[18] EJEB, 2006. március 1., Sejdovic kontra Olaszország, CE:ECHR:2006:0301JUD005658100, 99. §; EJEB, 2006. május 23., Kounov kontra Bulgária, CE:ECHR:2006:0523JUD002437902, 48. §

[19] EJEB, 2017. január 26., Lena Atanasova kontra Bulgária, CE:ECHR:2017:0126JUD005200907, 52. §

[20] EJEB, Sejdovic kontra Olaszország-ítélet, 98–101. §


Kapcsolódó cikkek

2024. július 9.

Olaszországban jogvita lett a strandolásból

Az olasz tengerpart elképzelhetetlenek strandfürdők nélkül. Az önkormányzatok évtizedekig átláthatatlanul adták ki az üzemeltetési jogokat, megsértve az uniós versenyjogot. A következőkben a szerző egy bizarr jogi és politikai vitát tár a Jogászvilág olvasói elé.

2024. június 24.

Mi köze a kékúszójú tonhalaknak a keresetek befogadhatóságához?

Cikkünkben az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés („EUMSz”) 263. cikkének (4) bekezdése alapján benyújtott közvetlen keresetek (megsemmisítési keresetek) egyes befogadhatósági feltételeit vizsgáljuk, elsődlegesen az Európai Unió Bírósága által kialakított esetjog alapján.