Európai ítélet speciális energiaár-támogatás ügyében

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alábbiakban a szerző az Európai Unió Bíróságának a fotovoltaikus napenergiát hasznosító létesítmények általi villamosenergia-termelés támogatása megszüntetésének kérdésében született ítéletét veszi górcső alá, mely az Agrenergy Srl, a Fusignano Due Srl kontra Ministero dello Sviluppo Economico-ügyben[1] született.

Általános bevezetésként érdemes megismerkedni a alapfogalmakkal. Eszerint a napelem vagy fotovillamos (PV) elem olyan szilárdtest-eszköz, amely az elektromágneses sugárzást (fotonbefogást) közvetlenül villamos energiává alakítja. Ennek alapja, hogy a sugárzás elnyelődésekor mozgásképes töltött részecskéket generál, amiket az eszközben az elektrokémiai potenciálok, illetve az elektron kilépési munkák különbözőségéből adódó beépített elektromos tér rendezett mozgásra kényszerít, így elektromos áram jön létre. Ez a jelenség bármilyen megfelelő fényspektrummal rendelkező fényforrás esetén is lezajlik, nem szükséges kizárólagosan napfény.

A napelemek a ma létező nagy teljesítményű naperőművektől eltérnek. A naphőerőművek esetén a Nap sugárzó hőenergiáját folyadéknak adja át sugárzó hőátadással, ami túlhevítéssel gőzturbina-meghajtásos villamos generátorral szolgáltat áramot.

A napelemmel való áramelőállítás előnye, hogy működése nem jár semmiféle melléktermék kibocsátásával, így környezetkímélőn működik és a napsugárzás kifogyhatatlansága miatt megújuló energiaforrás, hátránya a magas telepítési költség, valamint a napsugárzástól függő rendkívül váltakozó teljesítmény és az egyenetlenül előállított energia nehéz tárolhatósága.

Az Európai Unión (EU) belül a megújuló energiaforrásokból előállított energia támogatásáról a 2009/28/ EK irányelv rendelkezik[2]. Az irányelv az EU 2020-ra szóló éghajlat-változási és energiaügyi csomagja „20-20-20 célkitűzéseinek” egyikét hajtja végre, 2009. június 25-étől alkalmazandó. Az uniós országoknak a nemzeti jogukba 2010. december 5-ig kellett átültetniük.

Az irányelv a megújuló energia EU-n belüli használatára vonatkozó közös szabályok sorozatát alkotta meg az üvegházhatásúgáz-kibocsátás (ÜHG-kibocsátás) korlátozása és a tisztább közlekedés támogatása céljából.  Valamennyi uniós ország elé kötelező jellegű nemzeti célkitűzéseket állapított meg azzal az általános céllal, hogy 2020-ig megvalósuljon a megújuló energiaforrásoknak az EU energiafogyasztásában való 20 százalékos, a közlekedési ágazatban pedig a 10 százalékos részaránya (mindkettő a teljes bruttó energiafogyasztásban képviselt összarányra vonatkozik, azaz a mindenféle forrásból – ideértve a megújulókat is – származó felhasznált energia összességére).

Ennek keretében előírja, hogy 2020-ig minden tagállam elkészíti nemzeti cselekvési tervét, amely meghatározza, miként érjék el a megújuló energiaforrások használatára vonatkozó nemzeti célkitűzést a teljes bruttó energiafogyasztás tekintetében, valamint a 10 százalékos célkitűzést a közlekedésben használt megújuló energiaforrásokra vonatkozóan.

Az uniós országok e célkitűzések költséghatékony elérésének támogatása céljából cserélhetik egymás közt a megújuló energiaforrásból előállított energiát. Az uniós országok – a cselekvési tervbe való beszámítás céljából – az EU-n kívüli országoktól is kaphatnak megújuló energiát, feltéve hogy az energiafogyasztás az EU-ban, előállításuk pedig korszerű/hatékony berendezésekkel történik.

Valamennyi uniós országnak gondoskodnia kell a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia, fűtő- és hűtőenergia származási garanciáiról. Az uniós országoknak ki kell alakítaniuk a szükséges infrastruktúrát a megújuló energiaforrások közlekedési ágazatban való használatához.

Az irányelv alapfogalmai szerint[3]:

– Megújuló erőforrásokból előállított energia: a nem fosszilis megújuló energiaforrásokból származó energia, többek között szél-, nap-, geotermikus energia, vízenergia, biomassza és szennyvíztisztító telepeken keletkező gázok (például metán) energiája[4].

– Származási garancia: elektronikus dokumentum, amelynek kizárólagos rendeltetése a végső fogyasztó felé annak bizonyítása a 2003/54/EK irányelv 3. cikke (6) bekezdésének megfelelően, hogy az energia egy meghatározott részét vagy mennyiségét megújuló energiaforrásokból állították elő;[5]

– Támogatási rendszer: egy tagállam vagy tagállamok egy csoportja által alkalmazott olyan eszköz, rendszer vagy mechanizmus, amely a megújuló energiaforrásokból előállított energia felhasználására ösztönöz eme energia költségének csökkentésével, az eladási ár emelésével, vagy a megújuló energiaforrásokból előállított energia megvásárolt mennyiségének – a megújuló energiával kapcsolatos kötelezettség bevezetése révén vagy egyéb módon való – növelésével. Magában foglalja a beruházási támogatásokat, az adómentességet vagy adókedvezményeket, az adó-visszatérítést, a megújuló energiával kapcsolatos kötelezettséghez kapcsolódó – többek között zöld bizonyítványokat alkalmazó – támogatási rendszereket, valamint a közvetlen ártámogatás rendszerét, beleértve a betáplálási tarifát és a támogatások kifizetését, de nem korlátozódik az említettekre[6];

Az irányelv megállapításai szerint: „A megújuló energiaforrások terén az egyes tagállamok különböző adottságokkal rendelkeznek, és nemzeti szinten különböző támogatási rendszereket működtetnek a megújuló energiaforrásokból előállított energia tekintetében. A tagállamok többsége olyan támogatási rendszert alkalmaz, amely kizárólag a saját területén termelt, megújuló energiaforrásokból előállított energiát támogatja. A nemzeti támogatási rendszerek megfelelő működéséhez elengedhetetlen, hogy a tagállamok különböző adottságaiknak megfelelően ellenőrizhessék nemzeti támogatási rendszereik hatásait és költségeit. Az ezen irányelvben megfogalmazott cél elérésének egyik fontos eszköze a 2001/77/EK irányelv szerinti nemzeti támogatási rendszerek megfelelő működtetésének garantálása a befektetői bizalom megtartása, valamint annak lehetővé tétele érdekében, hogy a tagállamok a célkitűzések teljesítését célzó, hatékony nemzeti intézkedéseket dolgozhassanak ki. […]”[7]

Az irányelv célját és hatályát megállapító 1. cikke szerint: „Az irányelv közös keretet hoz létre a megújuló energiaforrásokból előállított energia támogatására. Kötelező nemzeti célkitűzéseket állapít meg a megújuló energiaforrásokból előállított energiának a teljes bruttó energiafogyasztásban képviselt összarányára és a megújuló energiaforrásokból előállított energiának a közlekedésben felhasznált részarányára vonatkozóan. […]”

Az Agrenergy Srl, a Fusignano Due Srl kontra Ministero dello Sviluppo Economico-ügyben az olasz államtanács, a Consiglio di Stato által az Agrenergy Srl (C‑180/18. és C‑286/18. sz. ügy), illetve a Fusignano Due Srl (C‑287/18. sz. ügy) és a Ministero dello Sviluppo Economico (gazdaságfejlesztési minisztérium, Olaszország) közötti jogvita tárgya egy olasz miniszteri rendelet jogszerűsége, valamint e társaságoknak egy korábbi miniszteri rendeletben meghatározott ösztönző díjszabás alkalmazására való jogosultságára vonatkozott.

Az Európai Unió Bíróságához (EUB) előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem a megújuló energiaforrásból előállított energia felhasználásának támogatásáról szóló 2009/28/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikke (3) bekezdése a) pontjának értelmezésére vonatkozik.

Az irányelv „A megújuló energiaforrásokból előállított energia felhasználására vonatkozó összesített kötelező nemzeti célértékek és intézkedések” című 3. cikke mondja ki, hogy:

„(1) A tagállamok biztosítják, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított energiának a végső fogyasztásban betöltött, az 5–11. cikknek megfelelően számított részaránya 2020-ban legalább a nemzeti átfogó célkitűzésükben erre az évre az I. melléklet A. részében szereplő táblázat harmadik oszlopa szerint megállapított részarány. Ezek az összesített kötelező nemzeti célkitűzések összhangban vannak azzal a célkitűzéssel, hogy 2020-ig megvalósuljon a megújuló energiaforrásoknak [az Unió] teljes bruttó energiafogyasztásában való részarányára vonatkozóan előírt 20 százalékos minimum-célkitűzés. Az e cikkben szereplő célkitűzések könnyebb megvalósítása érdekében valamennyi tagállam ösztönzi és elősegíti az energiahatékonyságot és az energiatakarékosságot.

(2) A tagállamok olyan intézkedéseket vezetnek be, amelyekkel hatékonyan biztosítható, hogy az általuk a megújuló energiaforrásokból előállított energia részaránya egyenlő vagy meghaladja az I. melléklet B. részében szereplő ütemterv-előirányzatban feltüntetett részarányt.

(3) A tagállamok az e cikk (1) és (2) bekezdésében meghatározott célkitűzések elérése érdekében – többek között – az alábbi intézkedéseket alkalmazhatják:

a) támogatási rendszerek;[…]”

A tényállás[8]

Az Agrenergy és a Fusignano Due a megújuló energiaforrás felhasználásával villamos energiát termelő létesítmények építése, működtetése és karbantartása terén tevékeny vállalkozások. Az eljárás tárgyát képező létesítményeket 2011-ben hozták létre és 2012. február 29-én helyezték üzembe. A C‑180/18. sz. és a C‑286/18. sz. ügy az Agrenergy által Fusignano település (Olaszország), illetve Massa Lombarda település (Olaszország) mezőgazdasági területeire telepített, földfelszín feletti létesítményekre vonatkozik. A C‑287/18. sz. ügy a Fusignano Due által a Fusignano település területén telepített létesítményre vonatkozik.

A 28/2011. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet rendelkezései értelmében a nemzeti villamosenergia-hálózathoz csatlakoztatott és legalább 1 kilowatt (kW) névleges teljesítményű fotovoltaikus létesítmény tulajdonosa jogosult az előállított villamos energiára a GSE által biztosított kedvező díjszabást alkalmazni. Az e díjszabások alkalmazására való jogosultság attól függ, hogy az érintett gazdasági szereplőket milyen rangsorban veszik számítógépes nyilvántartásba, és e támogatás az előző időszakban biztosított ösztönzők költségkorlátainak túllépése függvényében csökkenhet.

A felperesek a laziói tartományi közigazgatási bíróság, a Tribunale amministrativo regionale per il Lazio előtt megtámadták az ötödik energiaprogramot, amely jelentősen csökkentette a fotovoltaikus napenergiát hasznosító létesítmények villamosenergia-termelésére vonatkozó ösztönzőket. Azt kérték, hogy a negyedik energiaprogramban szereplő, sokkal előnyösebb ösztönző díjszabást alkalmazhassák, azzal érvelve, hogy az érintett létesítmények eleget tesznek a negyedik energiaprogramban meghatározott ösztönző rendszerre való jogosultsággal kapcsolatos feltételeknek.

E bíróság, elutasította az elé terjesztett keresetet, azzal az indokkal, hogy a 2012 második félévére vonatkozó nyilvántartás megnyitásának elmulasztása jogszerű volt, tekintettel a negyedik energiaprogram 6. cikkének rendelkezéseire, mivel a 2011. augusztus 31. előtt üzembe helyezett nagy méretű létesítményeket megillető ösztönző rendszerrel kapcsolatos összköltség, valamint az említett nyilvántartásba bejegyzett jogosultak száma meghaladta a költségek ugyanerre az időszakra megállapított felső határát. Amint ugyanis – e bíróság szerint – a GSE bejelentette, az ilyen létesítményekre és az előző nyilvántartásban szereplő létesítményekre vonatkozó ösztönző intézkedések költsége azt eredményezte, hogy nullára csökkent a 2012 második félévére előirányzott támogatás, ami pedig indokolta, hogy a nyilvántartást ne nyissák meg. Ezen kívül a megújuló energiát termelő létesítményekre vonatkozó támogatási rendszer nem kötelezettséget, hanem egy arra vonatkozó lehetőséget jelent, hogy a tagállamok miként érhetik el a 2009/28 irányelv által a megújuló energia termelésére vonatkozóan előírt célkitűzéseket. Az ötödik energiaprogram a fokozatosság, a rugalmasság, a hatékonyság és az eredményesség irányelvben előírt elveinek koherens és észszerű alkalmazásával végezte el az ösztönző rendszer felülvizsgálatát.

A felperesek a laziói tartományi közigazgatási bíróság határozatai ellen fellebbezést nyújtottak be az államtanácshoz, a Consiglio di Statóhoz. Azzal érveltek, hogy nem részesülhettek a negyedik energiaprogram által biztosított kedvezőbb díjszabásban, mivel a GSE 2012 második félévére nem nyitotta meg a nyilvántartást, és azt állítják, hogy az ötödik energiaprogram ellentétes az olasz joggal és a 2009/28 irányelvvel, továbbá sérti a bizalomvédelem elvét.

A Consiglio di Stato megjegyzése szerint, az ötödik energiaprogram 1. cikkében említett átmeneti szabályozás azokra a létesítményekre vonatkozik, amelyeket a negyedik energiaprogram által előírt rendszerrel kapcsolatban „megfelelő rangsorban vettek nyilvántartásba”, azokra a létesítményekre azonban nem, amelyek e nyilvántartások megnyitása esetén csupán megfeleltek volna a nyilvántartásba vétel feltételeinek. Következésképp az alapeljárás felpereseinek létesítményei nem lennének jogosultak az utóbbi energiaprogramban meghatározott díjszabást alkalmazni, mivel az adott nyilvántartásban nem az erre megfelelő rangsorban szerepelnének. Továbbá úgy vélte, hogy a kiadásoknak az érintett nemzeti szabályozás által előre meghatározott felső határának elérése indokolta azt, hogy a nyilvántartást 2012 második félévére nem nyitották meg, hiszen az a pénzügyi előirányzat már kimerült. A GSE ezt a körülményt kellő módon nyilvánosságra hozta, úgyhogy az alapeljárás felperesei nem hivatkozhatnak arra, hogy jogosan bízhattak abban, hogy a negyedik energiaprogramban meghatározott díjszabásokat alkalmazhatják. Az olasz szabályozás összeegyeztethető a 2009/28 irányelvvel, mivel nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy a megújuló energiaforrások felhasználásával előállított villamos energia termelésére vonatkozóan megváltoztathatatlan támogatási rendszert hozzanak létre.

Továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy az irányelv célja a megújuló energiaforrásokból előállított energia termelésének támogatása, és az ilyen forrásokból előállított energiának a teljes nemzeti energiatermelésben képviselt arányával összefüggésben határoz meg célokat. Az ezen energiatermelésre vonatkozó támogatási rendszerek kidolgozása a tagállamok által e tekintetben megtehető intézkedések egyike, éppen ezért ezek a programok önkéntes és fakultatív jellegűek. Ezen kívül a 2009/28 irányelv (25) preambulumbekezdése hangsúlyozza a támogatási rendszerek szerkezeti rugalmasságát, amelyeknek alkalmazkodniuk kell a tagállamok ténybeli körülményeihez és költségvetési korlátaihoz. Ezt a megközelítést tiszteletben tartja az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás, amely a pillanatnyi szükségleteknek megfelelően alkalmazandó támogatási rendszereket ír elő.

A Consiglio di Stato továbbá arra is rámutatott, az ötödik energiaprogram preambulumából kitűnik, az ösztönző intézkedések csökkentése annak köszönhető, hogy az Olasz Köztársaság élen jár a megújuló energiaforrásokat hasznosító villamosenergia-termelés célkitűzéseit illetően; a létesítmények költsége a korábbihoz képest alacsonyabb; az államháztartás által viselt költségek egyre nagyobbak; a többi tagállam szintén csökkenti az ösztönzőiket; korlátozni kell a földterület használatát; és az energiahatékonyság, a hő és a szállítás terén történő beruházások prioritást élveznek, mivel ezek az intézkedések átlagosan költséghatékonyabbak.

E körülmények között eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesztett az EUB elé.

Az EUB értékelése és ítélete

Kérdésével a Consiglo di Stato arra vár választ, hogy a 2009/28 irányelvnek a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvével összefüggésben értelmezett 3. cikke (3) bekezdésének a) pontját úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a fotovoltaikus napenergiát hasznosító létesítmények által termelt villamos energiára vonatkozó, korábban rögzített, ösztönző díjszabás csökkentéséről vagy akár megszüntetéséről rendelkezzenek.

Az EUB a kérdés kapcsán arra emlékeztetett, hogy a 2009/28 irányelv 1. cikkében megfogalmazott célja, hogy közös keretet hozzon létre a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia támogatására, többek között úgy, hogy kötelező nemzeti célkitűzéseket állapít meg a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiának a teljes bruttó energiafogyasztásban képviselt összarányára vonatkozóan. Az irányelv 3. cikke (3) bekezdésének a) pontja előírja, hogy a tagállamok az irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdésében meghatározott célkitűzések elérése érdekében támogatási rendszereket vezethetnek be, amelynek értelmében egyrészről a tagállamok biztosítják, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított energiának a végső energiafogyasztásban betöltött részaránya 2020-ban legalább az irányelv I. mellékletének A. részében meghatározott nemzeti átfogó célkitűzésnek megfelel, másrészről a tagállamok olyan intézkedéseket vezetnek be, amelyek azt hivatottak biztosítani, hogy az ilyen energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya legalább egyenlő az ugyanezen irányelv I. mellékletének B. részében meghatározott ütemterv-előirányzat szerinti részaránnyal.

Kimondta, hogy amint az a 2009/28 irányelv 3. cikke (3) bekezdése a) pontjának szövegéből, különösen pedig az „alkalmazhatják” kifejezésből kitűnik, hogy a tagállamok a megújuló energiaforrásokból előállított villamosenergia-felhasználásának támogatása érdekében egyáltalán nem kötelesek támogatási rendszereket elfogadni. A tagállamok így mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek azzal kapcsolatban, hogy mely intézkedéseket tekintik megfelelőnek a 2009/28 irányelv I. mellékletével összefüggésben értelmezett 3. cikkének (1) és (2) bekezdésében megállapított, összesített, kötelező nemzeti célkitűzések eléréséhez[9]. Ez a mérlegelési mozgástér azt jelenti, hogy a tagállamok szabadon dönthetnek a támogatási rendszerek bevezetéséről, módosításáról vagy megszüntetéséről, feltéve hogy ezek a célkitűzések teljesülnek[10].

Állandó ítélkezési gyakorlatára hivatkozva hangsúlyozta, hogy ha a tagállamok ehhez hasonlóan olyan intézkedéseket fogadnak el, amelyekkel az uniós jogot alkalmazzák, tiszteletben kell tartaniuk e jog általános elveit, amelyek között szerepel többek között a jogbiztonság elve[11]. Ez az elv többek között megköveteli egyfelől azt, hogy a jogszabályok világosak és pontosak legyenek, másfelől pedig azt, hogy hatásaikat illetően a jogalanyok számára előre láthatók legyenek, különösen olyankor, amikor a magánszemélyekre és vállalkozásokra nézve kedvezőtlen következményeik lehetnek[12], továbbá konkrétan megköveteli, hogy a szabályozás tegye lehetővé az érdekeltek számára az ennek alapján őket terhelő kötelezettség terjedelmének pontos ismeretét, mivel képeseknek kell lenniük arra, hogy egyértelműen megismerhessék jogaikat és kötelezettségeiket, és ezeknek megfelelően járjanak el[13].

A bizalomvédelem elvére minden olyan gazdasági szereplő hivatkozhat, amelyben valamely nemzeti hatóság megalapozott várakozásokat keltett. Olyan helyzetben azonban, amikor a gondos és körültekintő gazdasági szereplő képes előre látni az olyan intézkedés elfogadását, amely érintheti az érdekeit, ezen intézkedés meghozatalát követően erre az elvre nem hivatkozhat.

A gazdasági szereplők nem helyezhetnek jogos bizalmat az olyan fennálló helyzet fennmaradásába, amelyet a nemzeti hatóságok a mérlegelési jogkörük keretein belül módosíthatnak[14]. Mivel a nemzeti szabályozásban előírt rendszerről van szó, az azt elfogadó tagállam által általában alkalmazott tájékoztatási csatornákra és az ügy körülményeire tekintettel a kérdést előterjesztő bíróságnak a konkrét ügy értékelése keretében kell elbírálnia, hogy az e szabályozás által érintett gazdasági szereplők jogos bizalmát megfelelően tiszteletben tartották-e[15].

Az EUB ítéletében rámutatott, kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság feladata értékelni azt, hogy az alapügyben szereplő nemzeti szabályozás megfelel-e az említett elveknek, az EUB-nak – az előzetes döntéshozatal iránti kérelemről való határozathozatal során – csak arra van hatásköre, hogy megadja a nemzeti bíróság számára az uniós jog értelmezésével kapcsolatos valamennyi olyan tényezőt, amely alapján az el tudja bírálni e megfelelést[16]. Annak érdekében, hogy e bíróság számára hasznos válasszal tudjon szolgálni, a következő tényezőkre hívta fel a figyelmet.

Először is, a 2009/28 irányelvet az olasz jogba átültető 28/2011. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet már a 25. cikkének (10) bekezdésében előírta, hogy miniszteri rendelet szabályozza a fotovoltaikus napenergiát hasznosító létesítmények villamosenergia-termelésének ösztönzését, és hogy az ilyen rendelet az ösztönző díjszabásra jogosult fotovoltaikus létesítmények villamosenergia-összteljesítményének éves korlátozására épül, valamint olyan díjszabás megállapítására, amely figyelembe veszi a technológiák és a létesítmények költségeinek csökkenését, a többi tagállamban alkalmazott ösztönzőket, valamint a létesítmények telepítési helyének jellegét.

Másodszor, az e rendelkezés alapján elfogadott negyedik energiaprogram egyrészt úgy rendelkezett, hogy a legkésőbb 2011. augusztus 31-én üzembe helyezett nagyméretű létesítmények közvetlenül jogosultak az ösztönző díjszabást alkalmazni. Nem vitatott azonban, hogy az eljárás tárgyát képező létesítmények nem feleltek meg ennek a feltételnek, mivel azokat az említett időpont után helyezték üzembe.

Továbbá a negyedik energiaprogram[17] előírása, hogy az ezen időpontig üzembe nem helyezett létesítmények esetében az ösztönzők alkalmazására való jogosultság tekintetében feltételt szabott, mégpedig a GSE által megnyitott nyilvántartások megfelelő rangsorába történő felvételt. E nyilvántartásokat főszabály szerint félévenként nyitották meg, és a létesítményeket rangsorolás alapján vették fel, amelynek megfelelően jogosultak voltak az ösztönzők alkalmazására. A GSE honlapján közzétett egyrészt egy „fotovoltaikus számlálót”, amely jelzi az ösztönzők alkalmazására jogosult létesítmények számát és az ösztönzésükre fordított éves költséget, másrészt pedig értesítéseket arról, hogy a költségek felső határának elérésével a nyilvántartásokat nem nyitja meg.

A negyedik energiaprogram az ösztönzők várható éves összköltségét 6 milliárd euróra korlátozta, amely összeg nemzeti szinten hozzávetőleg 23000 MW várható teljesítmény-előirányzatnak felel meg, amelynek elérése gátat szab az új nyilvántartások megnyitásának. Az energiaprogram továbbá az említett összeg elérésekor az ösztönző rendszer módosíthatóságára nézve tartalmazott rendelkezést. Mivel tárgyi ügyben 2012 márciusában elérték a 6 milliárd euró összeget, következésképpen a „nagyméretű létesítmények” nyilvántartását 2012 második félévére nézve nem nyitották meg, továbbá a 28/2011. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 25. cikke értelmében elfogadták az ötödik energiaprogramot.

Az olasz kormány az eset kapcsán azzal érvelt, hogy ezek a körülmények az eljárás felperesei előtt ismertek voltak. A felperesek írásbeli észrevételeikben elismerték, hogy tudomásuk volt a GSE-nek a negyedik energiaprogramban meghatározott ösztönzők keretének kimerülésére vonatkozó közleményéről, valamint arról, hogy az új nyilvántartást nem nyitják meg.

Ebből az EUB arra a következtetésre jutott, hogy a negyedik energiaprogramban meghatározott ösztönző díjszabás alkalmazására való jogosultság egyrészt a fotovoltaikus napenergiát hasznosító létesítménynek a GSE nyilvántartásába, megfelelő rangsorban történő felvételétől, másrészt pedig attól függött, hogy az előző időszakban nem lépték-e túl az ösztönzők várható költségeit. Ezek az ösztönzők tehát nem voltak elérhetők minden, fotovoltaikus napenergiát hasznosító létesítményt működtető számára, és nem is voltak meghatározott időszakra biztosítva, hanem a fenti feltételektől és körülményektől függtek.

E feltételek az eljárás tárgyát képező nemzeti szabályozásból egyértelműen kitűnnek, így azok alkalmazása az érintett gazdasági szereplők számára főszabály szerint előre látható volt. Ennek vizsgálata szintén a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

Az EUB szerint a rendelkezésére álló ügyiratokból kitűnik, hogy az eljárás tárgyát képező rendelkezéseket jogilag megkövetelt módon közzétették, azok kellően pontosak voltak, és az alapeljárás felpereseinek azok tartalmáról tudomásuk volt, ezek a rendelkezések jellegüknél fogva jelezték a gondos és körültekintő gazdasági szereplők számára, hogy a fotovoltaikus napenergiát hasznosító létesítményekre alkalmazandó ösztönző rendszert a nemzeti hatóságok bizonyos körülmények megváltozásának figyelembevétele érdekében kiigazíthatják, sőt megszüntethetik, és következésképpen az említett szabályozás rendelkezései alapján nem vehették bizonyosra, hogy ezt a rendszert meghatározott időszak alatt fenntartják[18].

Az ötödik energiaprogram elfogadásával az olasz jogalkotó pontosan eme ösztönző rendszer kiigazítását végezte el – tekintettel bizonyos körülmények megváltozására – az ezen energiaprogramban meghatározott feltételek szerint.

A fentiekre tekintettel és a kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság hatáskörébe tartozó végső értékelés függvényében az EUB számára nem tűnt úgy, hogy az alapügyben szereplő szabályozás sértené a jogbiztonság elvét és a bizalomvédelem elvét, vagy hogy összeegyeztethetetlen lenne a 2009/28 irányelvvel.

E megfontolások összességére tekintettel a feltett kérdésre az EUB válasza az volt, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által valamennyi releváns tényezőt figyelembe véve elvégzendő vizsgálatok függvényében a megújuló energiaforrásból előállított energia felhasználásának támogatásáról, valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt követő hatályon kívül helyezéséről szóló 2009. április 23-ai 2009/28/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvével összefüggésben értelmezett 3. cikke (3) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a fotovoltaikus napenergiát hasznosító létesítmények által termelt villamos energiára vonatkozó, korábban rögzített, ösztönző díjszabás csökkentéséről vagy akár megszüntetéséről rendelkezzenek[19].

Lábjegyzetek:

[1] 2019. július 11-ei Agrenergy Srl (C‑180/18 és C‑286/18), a Fusignano Due Srl (C‑287/18) és a Ministero dello Sviluppo Economico egyesített ügyek, ítélet ECLI:EU:C:2019:605 (Ítélet.)

[2] Az Európai Parlament és a Tanács 2009/28/EK irányelve (2009. április 23.) a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról, valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt követő hatályon kívül helyezéséről (Irányelv)

[3] Az irányelv a 2003/54/EK irányelv fogalom meghatározásait alkalmazza

[4] Irányelv 2. cikk. a) pont

[5] Irányelv 2. cikk. j) pont

[6] Irányelv 2. cikk. k) pont

[7] Irányelv (25) preambulumbekezdése

[8][8] Ítélet 13-25. pont

[9]  2017. szeptember 20-ai Elecdey Carcelen és társai-ítélet, C‑215/16, C‑216/16, C‑220/16 és C‑221/16, EU:C:2017:705, 31. és 32. pont

[10]  Ítélet 27. pont

[11] 2014. július 1‑jei Ålands Vindkraft-ítélet, C‑573/12, EU:C:2014:2037, 125. pont

[12]  2015. június 11-ei Berlington Hungary és társai-ítélet, C‑98/14, EU:C:2015:386, 77. pont

[13] Ålands Vindkraft-ítélet, 128. pont

[14] 2009. szeptember 10-ei Plantanol-ítélet, C‑201/08, EU:C:2009:539, 53. pont

[15] Plantanol-ítélet, 57. pont

[16] 2014. július 1-jei Ålands Vindkraft-ítélet, C‑573/12, EU:C:2014:2037, 126. pont

[17] A negyedik energiaprogram 6. cikke (3) bekezdésének a) pontja

[18] Ítélet 43. pont

[19] Ítélet 47. pont

---