Felelőssé tehető-e egy cég tagja a törölt társaság tartozásaiért?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nagykamara értékelése szerint a társaság korlátolt felelősségének áttörése nem járt a tulajdonhoz való jog sérelmével.

Az alapügy

Az ügy kérelmezője a ’90-es években egy L.E. nevű, Szlovéniában bejegyzett társaság 11,11%-os üzletrésszel rendelkező tagja lett. Később az IT-csoport vezetőjeként a cégnél is dolgozott. 1993-ban a társaság négy másik tagja autóbalesetet szenvedett, amelyben a társaság két kulcsfontosságú tulajdonos-ügyvezetője életét vesztette, a két másik tag pedig súlyosan megsérült. Az egyik elhunyt vezető helyébe örököse lépett, a másik három üzletrész-tulajdonos azonban továbbra is tagként szerepelt a cégjegyzékben. Az eseményeket követően a kérelmező lett a cég képviseleti joggal felruházott ügyvezetője.

A baleset évében a társaság pénzügyi helyzete romlott, amihez hozzájárult a szlovén állami vasúttársaság 6,5 millió forintnak megfelelő értékű követelése. 1995-re a cég már nem volt fizetőképes, és likvid vagyonnal sem rendelkezett, később minden üzleti tevékenysége megszűnt, alvó céggé vált. 1996-ban az időközben korlátolt felelősségű társasági formába átalakuló cég taggyűlése felmentette a kérelmezőt ügyvezetői pozíciójából. Arra tekintettel azonban, hogy új ügyvezetőt a társaság nem választott meg, a kérelmező ügyvezetői minőségét a cégjegyzékből nem törölték.

1997-ben a kérelmező kezdeményezésére a taggyűlés a társaság felszámolásáról határozott. A kérelmező a társaság nevében be is nyújtotta az erre vonatkozó kérelmet. A bíróság a társaságot felszólította, hogy az eljárás 200.000 forint körüli összegnek megfelelő illetékét fizesse meg, amellyel kapcsolatban a kérelmező előadta, hogy a fizetésképtelen társaság több tagja nem hajlandó az illeték befizetéséhez szükséges tagi hozzájárulást befizetni, így a társaság inkább megvárja a hivatalból történő felszámolást (amelyre az akkori jogszabályok lehetőséget adtak).

1997 júliusától a kérelmező nem dolgozott a cégnél, szeptemberben pedig egy további tag is elhunyt, akit azonban szintén nem töröltek a nyilvántartásból. Októberben a bíróság az eljárási díj befizetésének elmulasztása miatt elutasította a felszámolás elrendelése iránti kérelmet.

A szlovén jog 1999-ben megváltozott. Az új szabályozás szerint felszámolási eljárást már nem lehetett hivatalból megindítani, ehelyett a bíróság felszámolás nélkül törölte az alvó vagy fantomizálódott társaságokat a cégjegyzékből. Ez az eljárás a hitelezői igényeket nem rendezte, ezért a törvény szerint az így törölt társaságok tagjai saját vagyonukkal, egyetemlegesen és korlátlanul feleltek a társaság tartozásaiért.

2001-ben, arra tekintettel, hogy a cég számláin 12 egymást követő hónapig egyetlen tranzakció sem bonyolódott, a szlovén bíróság hivatalból megindította a cégjegyzékből való törlés iránti eljárást, amelyről a székhelyére küldött levélben értesítették a céget. A küldemény azonban “nem kereste” jelzéssel visszajött, így a bíróság hirdetményi úton tette közzé az értesítést. Az így közöltnek tekintett végzés alapján a törlési eljárás le is folyt, és (a levélben történő értesítés ismételt sikertelenségét követően) 2001 augusztusában jogerőssé vált, szeptemberben pedig a céget törölték is a nyilvántartásból, amit a cégközlönyben közöltek is.

Időközben 2000-ben a Ljubljana-i polgári bíróságon kötelezte a céget, hogy a szlovén vasúttársaságnak fizesse meg a követelt 6,5 millió forintnyi szlovén tolárt és kamatait. A törlést követően a vasúttársaság követelését a cég törlésekor nyilvántartott hét tagjával szemben érvényesítette. A végrehajtás elrendeléséről a kérelmező 2004-ben értesült.

Ekkor az eljárás felfüggesztését kérte, arra hivatkozva, hogy a törölt céggel nem állt fenn aktív tagsági jogviszonya, ami kizárja a személyes felelősségét. A Ljubljana-i bíróság azonban ezt az érvelést nem találta megalapozottnak arra tekintettel, hogy a kérelmező törzstőke 11,11%-át megtestesítő üzletrész tulajdonosaként a társaság tagja volt, 1993 óta ráadásul vezető beosztásban a társaság irányításában is részt vett. A kérelmező fellebbezését a másodfokú bíróság is elutasította. Az ügy két kérelem formájában az alkotmánybíróságig is eljutott, a testület azonban mindkét kérelmet elutasította.

A döntéseket követően a bíróság elrendelte a végrehajtást a követelés egy részének a kérelmező munkabéréből történő letiltásával. A végrehajtási eljárásnak végül peren kívüli egyezség vetett véget, aminek keretében a kérelmező összesen hozzávetőleg tízmillió forintnak megfelelő eurót fizetett ki.

A kérelmező ezt követően fordult a Bírósághoz a tulajdon védelmét deklaráló 1. Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikkének megsértése miatt.

Az EJEB döntése

Az EJEB héttagú kamarája 2017 február 14-én hozott döntésében egyhangúlag elutasította az egyezménysértés megállapítását. A kérelmező azonban a döntés felülvizsgálata érdekében a Nagykamarához folyamodott. Az EJEB igen ritkán ad helyt a hasonló kérelmeknek, ebben az esetben azonban a kamarai döntés felülvizsgálata mellett döntött.

Az érdemi vizsgálat előkérdései

A szlovén kormány a tizenhét tagú Nagykamara előtt is állította, hogy a kérelem elkésett, az alkotmányjogi panaszt ugyanis a szlovén alkotmánybíróság arra hivatkozva minősítette alaptalannak, hogy az érintett cég már nem létezik, így még az alkotmánybíróság kedvező döntése sem hozná ténylegesen jobb helyzetbe a kérelmezőt. Erre tekintettel az alkotmányjogi panasz a konkrét ügyben nem volt hatékony jogorvoslat, így a kérelmező annak kimerítésével kicsúszott az érdemi döntéstől számított hat hónapos strasbourgi határidőből.

Az EJEB e körben a nagykamarai Azinas v. Cyprus-ügyre utalva rámutatott, hogy elvileg az eljárás bármely szakaszában lehet az elkésettségre és más befogadhatatlansági okra hivatkozni, a szintén nagykamarai Jeronovičs v. Latvia-ügyben kimondottak szerint pedig a hat hónapos határidőt a nyilvánvalóan reménytelen hazai jogorvoslatok igénybevétele nem hosszabbítja meg. A szlovén alkotmányjogi panaszt azonban a Kurić and Others-ügyben már általános jelleggel hatékony jogorvoslatnak minősítette a Nagykamara, amelynek kimerítését az EJEB főszabály szerint elvárja a kérelmezőktől, így a szlovén állam e kifogásának nem adott helyt, és az ügyet érdemben bírálta el.

A Nagykamara érdemi vizsgálata

A Nagykamara többek között az Ališić-ügyben is kifejtette, hogy az 1. Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikkének tartalma három részre osztható. Az első szabály a tulajdon háborítatlan élvezetének általános jogát rögzíti. A cikk második mondata a tulajdontól való megfosztás jogszerű eseteit sorolja föl, a második bekezdés pedig a tulajdonjog gyakorlásával kapcsolatos korlátokat szabályozza. A második és harmadik részt az első, általános szabály tükrében kell értelmezni. Az EJEB az ügyet a tágabb kontextusra figyelemmel az általános szabály alapján értékelte.

A Nagykamara elöljáróban rögzítette, hogy nem képezte vita tárgyát az, hogy a kérelmező személyes vagyoni felelősségének megállapítása és a követelés végrehajtása beavatkozást jelentett a tulajdonjog zavartalan gyakorlásába. A szlovén kormánynak azt kellett tehát igazolnia, hogy a beavatkozás jogszabályban meghatározott volt, legitim célt szolgált és arányos volt.

A jogszabályban meghatározottság kérdése

Az EJEB rámutatott, hogy az alvó cégek hivatalból való törlésének lehetőségét és a tagok személyes felelősségét az 1999-ben a hivatalos lapban kihirdetett jogszabály tette lehetővé. A jogszabály alkalmazásának előreláthatóságával kapcsoltban a kérelmezőnek a törvény kihirdetésekor tudnia kellett, hogy az általános hatályú jogszabály az ő cégét is érintheti, amely esetben ő maga lesz felelős a cég tartozásaiért. A társaságban fennálló tagságot és az irányításban vezetői tisztségviselői minőségben való részvételt a Nagykamara a Karácsony-üggyel párhuzamot vonva olyan szakmai tevékenységnek értékelte, amelynek gyakorlójától elvárható, hogy tudomással bírjon a cég vagyoni helyzetéről, a társaság elleni hitelezői követelésekről, valamint a társaság fizetésképtelenségének jogi következményeiről. A szlovén Alkotmánybíróság 2002-ben ráadásul a szabályokat pontosítva kimondta, hogy a törzstőke 10%-át megtestesítő üzletrész-tulajdon egyértelműen alkalmas a személyes felelősség megalapozására. Mindezekre tekintettel elvárható lett volna tőle, hogy a társasággal kapcsolatos kérdések rendezése érdekében fellépjen, valamint a hivatalos címre érkező küldemények átvételéről gondoskodjon.

Az EJEB alaptalannak ítélte a kérelmező azon kifogását is, hogy a cég törléséről személyesen nem értesítették. A Nagykamara a társaságban fennálló tagság, illetve a cégvezetés mint speciális szakmai tevékenység gyakorlására tekintettel elhatárolta az esetet az elmarasztalással végződő Zolotas-ügytől, ahol a Görögország megszállása idején, 1942-ben elfogadott és 1946-ban hatályba léptetett bankbetéttörvény a laikus kérelmező vagyonának értesítés nélküli elvonásához vezetett. A jelen ügy az EJEB szerint inkább ahhoz a brit esethez hasonlított, amelyben nem jelentette a jogszerűség sérelmét, hogy az állam az elbirtoklásról való értesítés nélkül ismerte el a tulajdonos társasággal szemben a tényleges birtokos tulajdonjogát. Minderre tekintettel a Bíróság jogszabályban előírt korlátozásnak tekintette a korlátolt felelősség áttörését.

A legitim cél vizsgálata

A tulajdonjogba való jogszabály által előírt beavatkozás is csak akkor egyezménykonform, ha legitim társadalmi érdeket érvényesít. A Nagykamara megvizsgálta a cégtörlésről szóló törvény előkészítő anyagait, amelyből értékelése szerint kitűnt, hogy a tagok személyes vagyoni felelősségét előíró szabályok célja a piaci forgalom stabilitásának biztosítása és a számviteli fegyelem erősítése. A szocialista jugoszláv állammodellből kapitalista demokráciává alakulás folyamatának melléktermékeként Szlovéniában rengeteg vagyon nélküli, eladósodott üres cég keletkezett, amelyek korábbi szabályozás szerinti hivatalból történő felszámolása harminc évre leterhelné a bíróságokat, kezelhetetlen költségeket róva az államra.

Az egyszerű törlési eljárás bevezetésekor azonban a jogalkotónak a hitelezők érdekeit is szem előtt kellett tartania. A hitelezővédelmi szempontoknak a törvény  úgy tett eleget, hogy bevezette a törölt társaságok korábbi működését befolyásolni képes tagok egyetemleges vagyoni felelősségét.

A Bíróság hivatkozott a Nagykamara által a kulcsfontosságúnak számító Nagy Béláné-ügyben kifejtettekre, mely szerint az általános társadalom- és gazdaságpolitikai intézkedések kidolgozása során az Egyezmény a részes államoknak széles mérlegelési jogot (margin of appreciation) biztosít. Minderre tekintettel az EJEB nem vonta kétségbe, hogy a szabályozás a forgalom biztonságához, a gazdaság integritásához, a jogbiztonsághoz és a piaci bizalomhoz fűződő legitim közérdeket szolgálta.

Az arányosság kérdése

A Bíróságnak az arányosság kérdéskörében a kérelmező magánvagyonának védelméhez (és a társaság felelősségének korlátosságához) fűződő érdeke és a hitelező vagyoni igényének kielégítéséhez (valamint a kereskedelmi forgalom biztonságához) fűződő érdekek közötti egyensúly fennállását kellett megítélnie. A strasbourgi sztenderdek szerint e vizsgálat része annak megállapítása is, hogy a kérelmezőre kirívóan súlyos személyes terhet rótt-e a beavatkozás. A Nagykamara rögzítette, hogy ennek értékelése során figyelembe fogja venni, hogy a társasági jog korlátolt felelősségi rendszerének áttörését csak kivételes körülmények indokolhatják, és e felelősségkiterjesztést ekkor is konkrét garanciákkal kell körülbástyázni. (A döntés e kijelentését kritizálja az eljáró tanács hat bírája, lásd lent.)

Az EJEB az arányosság értékelése körében figyelembe vette, hogy a törvény egy év türelmi időt (vacatio legis) is biztosított, amely alatt nem lehetett törölni a passzív cégeket. Ez idő alatt a kérelmezőnek lehetősége lett volna a korlátolt felelősség adta kereteken belül elintézni a társaság felszámolását, amely mentesítette volna a személyes felelősség alól. Ez elhatárolási szempont volt a trafiküggyel kapcsolatban a magyar kormány elmarasztalásával zárult Vékony-ügytől, aholaz EJEB egyezménysértőnek találta, hogy az értékesítési jogtól megfosztott bolttulajdonosnak nem állt rendelkezésére megfelelő felkészülési idő az üzleti modellje átalakítására.

A Nagykamara rámutatott, hogy a saját tőke törvényi miniumum alá csökkenése, majd a társaság aktíváinak teljes elfogyása, a tevékenység felfüggesztése és a felszámolással való késlekedés összességében hátrányos helyzetet teremtett a cég hitelezője számára. A vasúttársaság ugyanis hosszú ideig nem tudhatta, érvényt tud-e szerezni a követelésének.

A kérelmező hivatkozott arra, hogy a korlátolt felelősség áttörése az Európai Unió Bíróságának (EUB) jogértelmezése szerint ellentétes az uniós társasági jog elveivel. A Nagykamara ugyanakkor ezt az érvet sem fogadta el. Az EUB Idryma Typou AE (C‑81/09) számú döntésének 42. bekezdése ugyanis éppen azt mondja ki, hogy “még ha a tagállamok jogának vizsgálata […] azt is mutatja, hogy az esetek többségében [a tagok] nem kötelesek személyesen helytállni a részvénytársaság vagy a korlátolt felelősségű társaság tartozásaiért, ebből nem lehet arra jutni, hogy a társasági jog olyan általános elvéről van szó, amely minden körülmények között és kivétel nélkül alkalmazandó.”

Lekić úr azzal is érvelt, hogy a törvény semmilyen felső korlátot nem határozott meg, így a társaságok esetlegesen a tagok összes személyes vagyonát nagyságrendekkel meghaladó tartozásai is fenyegetik a törzsbetétek tulajdonosait. A Nagykamara, utalva többek között a nagykamarai Roman Zakharov-ügyre, mindenek előtt leszögezte, hogy Strasbourgban nincs lehetőség actio popularis eljárásra, a Bíróságnak tehát mindig a konkrét kérelmet kell elbírálnia. Nem feladata a részes államok jogrendszerének absztrakt értékelése, csupán a jogszabályok adott ügyben való alkalmazásának vizsgálata. A konkrét ügyben az arányosság megítélésekor szempont volt, hogy a vasúttársaság nem túlzottan magas összeget érvényesített, és hogy a tagok egyetemleges felelőssége ellenére nem kizárólag a kérelmezőtől perelte a teljes összeget. A kérelmező az EJEB  előtti eljárásban nem is állította, hogy az egyezség szerint általa megfizetett összeg súlyos hátrányt jelentett volna számára.

Az EJEB  utalt rá, hogy a szerb kormány érvelésében kitért az új modell garanciális szabályaira is. Ezek között említette a döntés, hogy a törléssel érintett társaságok adóssága mellett azok teljes vagyona is a tagok tulajdonába kerül, valamint, hogy a hitelezőknek a törlést követően csupán egy év áll rendelkezésére, hogy igényüket érvényesítsék.

Összességében a Nagykamara arra tekintettel, hogy a kérelmezőnek beleszólása volt a társaság irányításába, figyelembe véve a nem túlzottan magas összeget és a szocialista múlt örökségét, mint kontextust, 15:2 szavazati aránnyal mellőzte az egyezménysértés megállapítását.

A döntéshez az eljáró tanács olasz elnöke, valamint a német, belga, luxemburgi szlovén bírák és Paczolay Péter közös párhuzamos indokolást csatoltak. Ebben a hat bíró kifejti, hogy a “kivételes körülmények” követelménye a Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice) Barcelona Traction-ügyben hozott döntéséből származik, amely a társasági jog általános elveiből vezeti le a jogi személyiség áttörésének lehetséges eseteit (az ügyben Belgium a belga részvényesek érdekeire hivatkozva kívánt diplomáciai védelemben részesíteni egy Kanadában bejegyzett társaságot).

A strasbourgi Bíróság joggyakorlatába e szempont az Agrotexim-ügyön keresztül épült be, amely a Barcelona Traction-ügyben lefektetett elveket segítségül hívva arra jutott, hogy egy jogi személy nevében a képviseleti joggal nem rendelkező egyes részvényesek csak kivételes körülmények között “törhetik át” a jogi személyiség fikcióját, és csak kivételesen érvényesíthetnek a társaság nevében jogot. A párhuzamos vélemény érvelése szerint ugyanakkor ettől az alapelvekből levezetett érveléstől világosan el kell különíteni azt az esetet, amikor egy tagállam tételes joga állapítja meg a jogi személyiség áttörésével a tagok, ügyvezető, stb. személyes felelősségét. Ez utóbbi esetben ugyanis a bírák szerint az államok szabad mérlegelési joga erősebben érvényesül, e körben nem lehet megkövetelni a “kivételes körülmények” fennállását.

A horvát és monacói bírák különvéleményükben kifejtették, hogy a társaság korlátolt felelősségének áttörése visszaélések esetén indokolt lehet, ugyanakkor a konkrét esetben a kérelmező még nem is volt tagja a társaságnak akkor, amikor az adósság keletkezett, a vasúttársaság szolgáltatásainak igénybevételéről szóló döntésre semmilyen ráhatása nem volt, a társaság törlése következtében azonban személyes vagyonából kellett megfizetnie a vasúttársaság követelését. Erre tekintettel a két bíró szerint az egyezménysértést meg kellett volna állapítani.

(ejeb.atlatszo.hu)

---