Háttérzene sugárzása a repülőgépen


Az unió bírósága egy romániai szerzői jogi jogvitára tett pontot, melynek középpontjában a repülőgépeken és vonatokon háttérzeneként sugárzott zeneművek „jogállása”, és az attól függő díj megfizetése állt..

Alábbi cikkében a szerző az Európai Unió Bíróságának (EUB, Luxembourg) a Blue Air Aviation SA- és az UCMR-ügyekben hozott ítéletét[1] mutatja be. A romániai bíróságok előtt zajló hosszas jogvita azután került a luxembourgi taláros testület asztalára, hogy két helyi, szerzői jogi szervezet keresetet indított egy román légitársaság, valamint ugyancsak román vasúttársaság ellen. Keresetüket az esedékes díjazás és büntetőkamatok megfizetése iránt nyújtották be, amelyek egyes zeneműveknek a repülőgépek és az utasszállító járművek fedélzetén történt – megítélésük szerint – engedély nélküli sugárzásáért járt volna.

I. Bevezetés

A szerzői jogi szabályok összehangolása tárgyában kelt C‑775/21. és C‑826/21. számon egyesített ügyekben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket a bukaresti ítélőtábla (Curtea de Apel Bucureşti) terjesztette elő az Európai Unió Bíróságánál.

A kérelmek hátterét két jogvita képezte. Ezek közül az első (a C‑775/21. számú ügy) a Blue Air Aviation SA (Blue Air) és az UCMR – ADA Asociaţia pentru Drepturi de Autor a Compozitorilor (UCMR – ADA) között folyt. Tárgyát a Blue Air utasszállító légi járműveinek a fedélzetén háttérzeneként sugárzott zeneművek, valamint az azok utáni – az UCMR – ADA számára történő – díjfizetési kötelezettség képezte. A másik (a C‑826/21. számú ügy) pedig az Uniunea Producătorilor de Fonograme din România (UPFR) és a Societatea Naţională de Transport Feroviar de Călători (SNTFC) „CFR Călători” SA (CFR) között zajlott. Ennek tárgya a zeneművek nyilvános közvetítésére is használható, a vonatok fedélzetén található berendezések rendelkezésre bocsátása címén történő díjfizetési kötelezettség volt.

A fenti ügyekben két, a zenei ágazatban a szerzői és szomszédos jogok közös kezelését végző román szervezet indított keresetet a Blue Air nevű román légitársaság, illetve a CFR nevű román vasúttársaság ellen annak a díjazásnak és büntetőkamatainak a megfizetése iránt, amelyek egyes zeneműveknek repülőgépek és utasszállító járművek fedélzetén való – megítélésük szerint – engedély nélküli sugárzásáért járt volna. A bukaresti törvényszék (Tribunalul București) ítélete elleni fellebbezésük folytán az ügy a bukaresti ítélőtáblához (Curtea de Apel București) került.

Utóbbi azonban az esetek körülményeire tekintettel az eljárását felfüggesztette, mivel határozata szerint a jogvita eldöntéséhez a 2001/29/EK irányelv[2] értelmezése szükséges. Kérdéseivel pedig Luxembourghoz fordult.

Az eset kapcsán rögzíteni kell, hogy az EU-ban ez eme irányelv által javasolt jogharmonizáció segíti elő a négy belső piaci szabadság megvalósítását, valamint összefügg az alapvető jogelvek – különösen a szellemi tulajdont is magában foglaló tulajdon, a véleménynyilvánítás szabadsága, valamint a közérdek – tiszteletben tartásával.

A bukaresti ítélőtábla szerint a műszaki fejlődés megsokszorozta és változatosabbá tette a szellemi alkotás, a gyártás és az értékesítés lehetőségeit. A szerzői jog és a szomszédos jogok harmonizációjának magas szintű védelemből kell kiindulnia, tekintve, hogy ezek a jogok elengedhetetlenek a szellemi alkotáshoz. Az általuk nyújtott védelem hozzájárul az alkotó tevékenység fenntartásához és fejlődéséhez a szerzők, az előadóművészek, az előállítók és a fogyasztók, valamint a kultúra, az ipar és a nagyközönség érdekében. A szellemi tulajdon ennek megfelelően a tulajdon részeként nyert elismerést[3].

Az említett két ügyben az eljáró bukaresti bíróság azzal a kérdéssel fordult az EUB-hoz, hogy:
· a zeneműveknek vagy zeneműrészleteknek az utasok által igénybe vett kereskedelmi légi járművön felszálláskor, leszálláskor vagy a repülés során bármikor a légi jármű általános hangberendezése útján történő közvetítése nyilvános közvetítésnek minősül-e;
· nyilvános közvetítést valósít-e meg az a vasúti fuvarozó, amely olyan vasúti kocsikat használ, amelyekbe az utasok számára történő információközlésre szolgáló hangberendezést építettek be.

A román bíróság az EUMSZ 267. cikk alapján az információs társadalomban a szerzői és a szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló 2001/29/EK irányelv és különösen annak 3. cikke (1) bekezdésének értelmezését kérte. „A művek nyilvánossághoz közvetítésének, valamint a védelem alatt álló egyéb teljesítmények nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételének joga” című 3. cikke a következőképpen rendelkezik.

„(1)      A tagállamok a szerzők számára kizárólagos jogot biztosítanak műveik vezetékes vagy vezeték nélküli nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására, beleértve az oly módon történő hozzáférhetővé tételt is, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg.

(2)      A tagállamok biztosítják a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel engedélyezésének, illetve megtiltásának kizárólagos jogát akár vezetékes akár vezeték nélküli, illetve oly módon történő hozzáférhetővé tétel esetében is, amikor a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg:

a)      az előadóművészek számára előadásaik rögzítése tekintetében;

b)      a hangfelvétel-előállítók számára hangfelvételeik tekintetében;

c)      a filmek első rögzítésének előállítói számára filmjeik eredeti és a többszörözött példányai tekintetében;

d)      a műsorsugárzó szervezetek számára műsoraik rögzítése tekintetében, függetlenül attól, hogy a műsor közvetítése vezeték útján vagy vezeték nélkül történik, ideértve a kábelen keresztül vagy műhold útján történő közvetítést is.

(3)      Az (1) és a (2) bekezdésben foglalt jogok nem merülnek ki a nyilvánossághoz közvetítés vagy a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétel egyetlen, e cikkben említett cselekménye révén sem.”

II. Az ügyek alapjául szolgáló eljárások

A C775/21. számú ügy tényállásának megállapításai szerint

Az UCMR – ADA zenei területen működő közös jogkezelő szervezet, amely 2018. március 2-án keresetet indított a bukaresti törvényszék (Tribunalul București) előtt a Blue Air nevű légitársasággal szemben zeneműveknek a Blue Air repülőgépeinek fedélzetén történő nyilvános közvetítéséért járó, meg nem fizetett díjak és büntetőkamatok megfizetése iránt, amely közvetítésre a Blue Air nem kapott engedélyt.

E bíróság előtt a Blue Air arra hivatkozott, hogy 28 repülőgépet üzemeltet, és jóllehet e 28-ból 22 repülőn rendelkezik az ehhez szükséges szoftverrel, e repülőgépek közül mindössze 14-en közvetített egyetlen zeneművet háttérzeneként a nyilvánossághoz, miután arra megkapta az előírt engedélyt.

E pontosításokat követően az UCMR – ADA kiterjesztette fizetési követelését, mivel úgy vélte, hogy ha megközelítőleg 22 repülőgépen vannak hangerősítő berendezések, az arra enged következtetni, hogy a Blue Air flottájának összes repülőgépén védelem alatt álló műveket közvetítettek a nyilvánossághoz.

A bukaresti törvényszék 2019. április 8-ai ítéletében helyt adott az UCMR – ADA keresetének.

Az EUB korábbi ítéletében[4] foglaltakra tekintettel az esetet lényegében úgy ítélte meg, hogy az a tény, miszerint a Blue Air az általa üzemeltetett szállítóeszközöket olyan berendezésekkel szerelte fel, amelyek lehetővé teszik zeneművek háttérzeneként történő nyilvános közvetítését, egy megdönthető vélelmet keletkeztet e művek felhasználását illetően. Ez pedig annak megállapítására késztette e bíróságot, hogy minden hangerősítő berendezéssel ellátott repülőgépen használják ezt az eszközt az érintett zeneművek nyilvános közvetítésére, anélkül, hogy e tekintetben egyéb bizonyítékokat kellene szolgáltatni.

E határozattal szemben a Blue Air fellebbezett a kérdést előterjesztő bukaresti ítélőtáblánál (Curtea de Apel Bucureşti), többek között arra hivatkozva, hogy az általa üzemeltetett repülőgépei fedélzetén nem közvetített nyilvánosan olyan háttérzenét, amelyre semmiféle engedélyt nem kapott; továbbá, a berendezések puszta megléte nem tekinthető egyenértékűnek a zeneművek nyilvános közvetítésével. Hozzátette, a háttérzene sugárzásával nem törekedett semmiféle haszonszerzésre. Végül megjegyezte, hogy a repülőgépeken a hangerősítő berendezések megléte biztonsági okokból előírt követelmény azért, hogy lehetővé tegye a repülőgép személyzet egymás közötti, valamint e személyzet és az utasok közötti kommunikációt.

Hangsúlyozta, annak a kérdésnek a megítélése, hogy a haszonszerzési cél hiányára figyelemmel valamely zenemű háttérzeneként való közvetítése a 2001/29 irányelv 3. cikke értelmében vett nyilvános közvetítésnek minősül-e, nem mentes a bizonytalanságoktól.

Arra az esetre nézve, ha e kérdésre igenlő lenne a válasz, az e tekintetben megkövetelt bizonyítási szintre kérdezett rá. Rámutatott, egyes nemzeti bíróságok ítélkezési gyakorlatának megfelelően, ha valamely meghatározott gazdasági tevékenységet folytató létesítményt illetően fennáll az a megdönthető vélelem, miszerint az említett helyen szerzői jogi védelem alatt álló műveket közvetítenek a nyilvánossághoz. Ezt a vélelmet támasztja alá többek között az is, hogy a szerzői jogi közös jogkezelő szervezetek nem tudnak rendszeresen ellenőrizni minden olyan helyet, ahol előfordulhat a szellemi alkotásoknak minősülő művek felhasználása.

E körülmények között tehát a bukaresti ítélőtábla az eljárását felfüggesztette és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztett az EUB elé.

A C826/21. sz. ügy tényállásának megállapításai szerint

Az UPFR, a hangfelvétel-előállítók szomszédos jogainak közös jogkezelő szervezete 2013. december 2-án keresetet indított egy vasúti szállítással foglalkozó társaság, a CFR ellen, amely a zeneműveknek az e társaság által üzemeltetett utasszállító szerelvények fedélzetén történő nyilvános közvetítéséért fizetendő elmaradt díjak és büntetőkamatok megfizetésére való kötelezésre irányult. Ebben az összefüggésben arra hivatkozott, az alkalmazandó vasúti szabályozás előírja, hogy a CFR által üzemeltetett vonatok egy részét hangberendezésekkel kell felszerelni, és arra hivatkozott, miszerint az ilyen rendszerek megléte egyenértékűnek tekinthető a művek 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett nyilvánossághoz közvetítésével.

E keresetet a bukaresti törvényszék elutasította, és megállapította, bár önmagában az a tény, hogy olyan hangberendezést szerelnek be, amely műszakilag lehetővé teszi a közönség hangfelvételekhez való hozzáférését, a zeneművek nyilvános közvetítésének minősül, ugyanakkor nem nyert bizonyítást, hogy a használatban lévő vonatok ilyen rendszerrel lettek volna felszerelve.

Az UPFR e határozattal szemben fellebbezést nyújtott be a bukaresti fellebbviteli bírósághoz, a végül az EUB-hoz forduló Curtea de Apel Bucureştihez.

Utóbbi rámutatott, hogy a nemzeti ítélkezési gyakorlatban a többségi irányzat – különösen az EUB-nak egy jogvédő szervezet kezelése alatt álló szellemi tulajdonjogoknak állítólagos megsértése tárgyában kelt korábbi ítélete[5] alapján – úgy vélte, a hangberendezések vasúti járműben való megléte egyenértékűnek tekinthető a zeneművek nyilvános közvetítésével. E bíróságnak azonban ezt illetően kétségei voltak.

Erre tekintettel a bukaresti ítélőtábla eljárását felfüggesztve előzetes döntéshozatalra kérdéseket terjesztett az EUB elé.

Luxembourg az eljárási szabályzatában foglaltaknak megfelelően a C‑775/21. és C‑826/21. számú ügyeket. egyesítette.

III. Az esetek értékelése

A C775/21. számú ügyben előterjesztett első kérdésről

Az előterjesztő bíróság arra kereste a választ: a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, miszerint az e rendelkezés értelmében vett nyilvánossághoz közvetítésnek minősül valamely zeneműnek valamely utasszállító eszközön háttérzeneként történő sugárzása?

A 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése alapján a tagállamok a szerzők számára kizárólagos jogot biztosítanak műveik vezetékes vagy vezeték nélküli nyilvános közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására, beleértve az oly módon történő hozzáférhetővé tételt is, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg.

Miként az EUB ítéleteiben már több alkalommal is rögzítette, e rendelkezés alapján a szerzőket megillető preventív jellegű jog lehetővé teszi számukra, hogy a nyilvános közvetítés megtiltása érdekében művük lehetséges felhasználói és a felhasználók által esetlegesen tervezett nyilvánossághoz közvetítés közé álljanak[6].

E fogalmat olyan tágan kell értelmezni, hogy az lefedjen minden olyan nyilvánossághoz közvetítést, amely nyilvánosság nincs jelen a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszínen, és ily módon valamely műnek bármilyen ilyen jellegű vezetékes vagy vezeték nélküli közvetítését, illetve továbbközvetítését, ideértve a sugárzást is. Eme irányelv fő célja, hogy a szerzők számára olyan magas szintű oltalmat hozzon létre, amely számukra megfelelő díjazást biztosít műveik felhasználása után, többek között a nyilvános közvetítés esetén[7].

Az EUB ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítés” fogalma két együttes elemet ötvöz, nevezetesen valamely mű közvetítésének cselekményét és annak nyilvánossághoz közvetítését, és e fogalom egyedi értékelést igényel[8].

Eme értékelésnél több, nem önálló jellegű és egymástól függő, kiegészítő kritériumot kell figyelembe venni. Mivel e kritériumok különböző konkrét helyzetekben igen változó erősséggel lehetnek jelen, ezeket egyenként és egymással kölcsönhatásban is alkalmazni kell[9].

E kritériumok közül egyrészt a felhasználó által játszott megkerülhetetlen szerepet és beavatkozásának szándékos jellegét hangsúlyozva kimondta, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett nyilvános közvetítés haszonszerzési jellege sem irreleváns[10] Ugyanakkor elismerte, hogy az ilyen jelleg nem feltétlenül képez olyan elengedhetetlen feltételt, amely meghatározná magának a nyilvánossághoz közvetítésnek a fennállását[11]. Az irányelv e rendelkezése értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítés” fogalma alá tartozásnak további feltétele, hogy ténylegesen sor kerüljön a védelem alatt álló művek nyilvános közvetítésére[12]. Pontosításában a „nyilvánosság” fogalma meghatározatlan számú lehetséges címzettet jelent, és egyébként viszonylag jelentős számú egyént foglal magában[13].

IV. Az EUB megállapításai

Luxembourgnak először is meg kellett alapítania, hogy valamely zeneműnek az e közlekedési eszköz üzemeltetője által utasszállító eszközön háttérzeneként történő közvetítése a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett közvetítésnek minősül, mivel ezen üzemeltető a magatartása következményeinek teljes tudatában működik közre abban, hogy ügyfelei számára hozzáférést biztosítson a védelem alatt álló műhöz, különösen akkor, ha e beavatkozás hiányában eme ügyfelek főszabály szerint nem hallanák a sugárzott művet.

Másodszor, az ilyen zeneművet ténylegesen nyilvánossághoz közvetítik. Bár igaz, hogy amint azt az EUB kimondta, a „nyilvánosság” fogalma egy bizonyos de minimis küszöbértéket tartalmaz, amely e fogalomból kizárja a túlságosan alacsony számú érintett személyeket, azt is hangsúlyozta, hogy a szám meghatározásához figyelembe kell venni többek között azt, hogy ugyanahhoz a műhöz egyidejűleg hány személynek van hozzáférése, de azt is, hogy ahhoz közülük egymást követően hányan férhetnek hozzá[14].

Miként arra az előterjesztő bíróság rámutatott, a jelen ügyben nem vitatott, hogy az érintett művet a Blue Air által üzemeltetett repülőgépek felén valóban sugározták az e légitársaság által teljesített járatok során, így az érintett közönség körébe az utasok minden olyan csoportja beletartozott, amely egyidejűleg vagy egymást követően e járatokat igénybe vette, és az érintett személyek ilyen számát nem lehet túl alacsonynak vagy akár jelentéktelennek tekinteni.

Az EUB megítélése szerint az ilyen közvetítés haszonszerzési jellege igencsak vitatható a zeneművek kivonatainak háttérzeneként a légi jármű utasainak egészéhez – a felszállás, a leszállás időpontjában vagy a repülés folyamán bármikor máskor – való sugárzását illetően. Az ilyen haszonszerzési jelleg ugyanis nem szükséges feltétele annak, hogy meg lehessen állapítani a nyilvánossághoz közvetítés esetének fennállását, mivel korábban már kimondta, hogy e jelleg nem szükségképpen elengedhetetlen feltétele magának a nyilvánossághoz közvetítés fennállásának.

A C775/21. számú ügyben előterjesztett második és harmadik kérdésről, valamint a C826/21. számú ügyben előterjesztett első kérdésről

Az EUB által együttesen vizsgált kérdéseivel az előterjesztő bíróság arra kereste a választ: a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését és a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy a hangberendezésnek a közlekedési eszköz fedélzetére való beszerelése, illetve adott esetben a háttérzene sugárzását lehetővé tévő szoftver telepítése az e rendelkezések értelmében vett nyilvános közvetítésnek minősül-e?

E rendelkezések szövegét illetően megállapította, a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a tagállamoknak a szerzők számára kizárólagos jogot kell biztosítaniuk műveik vezetékes vagy vezeték nélküli nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására, beleértve az oly módon történő hozzáférhetővé tételt is, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg.

A 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében a tagállamok jogszabályainak biztosítaniuk kell egyrészt, hogy a felhasználó egy egyszeri méltányos díjat fizessen a hangfelvétel kereskedelmi célú nyilvánosságra hozatala, illetve e hangfelvétel példányának vezeték nélküli sugárzása vagy egyéb módon a nyilvánossághoz közvetítése esetén, másrészt pedig, hogy e díjat az érintett előadóművészek és hangfelvétel-előállítók között felosszák.

Az EUB állandó ítélkezési gyakorlata értelmében, mivel az uniós jogalkotó nem nyilvánított ki ettől eltérő szándékot, a „nyilvánossághoz közvetítés” két fent hivatkozott rendelkezésben használt fogalmának azonos jelentést kell tulajdonítani[15].

Az e rendelkezések által követett célt illetően megállapította, ezt a fogalmat kétséget kizáróan tágan kell értelmezni, amely magában foglal minden olyan nyilvánossághoz közvetítést, ahol a nyilvánosság nincs jelen a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszínen. Így magában foglalja a művek bármilyen vezetékes vagy vezeték nélküli közvetítését vagy továbbközvetítését, beleértve a sugárzást is, mivel a 2001/29 irányelv fő célja, hogy magas szintű védelmet hozzon létre a szerzők számára.

Ama szövegkörnyezetet illetően, amelybe az érintett rendelkezések illeszkednek megjegyezte, a 2001/29 irányelv (27) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „a közvetítést lehetővé tevő, illetve azt megvalósító eszközök puszta rendelkezésre bocsátása önmagában nem minősül az eme irányelv értelmében vett közvetítésnek”[16]. E tekintetben, bár önmagában az a körülmény, hogy egy hangberendezés, illetve adott esetben egy szoftver használatára van szükség ahhoz, hogy a nyilvánosság ténylegesen meg tudja hallgatni a művet, automatikusan ahhoz vezet, hogy az e létesítmény üzemeltetőjének beavatkozását „közvetítési cselekménynek” minősítik, „a közvetítést lehetővé tevő, illetve azt megvalósító berendezések rendelkezésre bocsátása”, beleértve azt is, amikor az ilyen berendezések meglétét a közlekedési szolgáltató tevékenységét szabályozó nemzeti jogszabályok követelik meg, ilyen cselekményt képez, amelyet a 2001/29 irányelv (27) preambulumbekezdése kifejezetten kizár[17].

Korábbi ítéleti megállapításai szerint az a tény, hogy valamely közlekedési eszköz fedélzetén háttérzene sugárzására alkalmas hangberendezés, és adott esetben szoftver található, nem képez a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése és a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében vett közvetítési cselekményt, mivel olyan tárgyi berendezések puszta rendelkezésre bocsátásáról van szó, amelyek alkalmasak a közvetítés lehetővé tételére vagy annak végzésére[18]. Egy pub, egy szálloda vagy egy gyógyfürdőintézmény üzemeltetője ilyen felhasználónak minősül, és nyilvánossághoz közvetítést végez, amikor vendégeinek védelem alatt álló műveket az általa üzemeltetett intézményben elhelyezett televízió- vagy rádiókészülékek útján történő műsorhordozó jel tudatos átvitele révén szándékosan közvetít[19]. Ugyanígy valamely rehabilitációs központ üzemeltetője, amely a páciensei számára az ezen intézmény több helyén elhelyezett televíziókészülékek segítségével szándékosan védelem alatt álló műveket közvetít, közvetítést valósít meg[20].

Ugyanakkor a hangberendezés puszta beszerelése valamely közlekedési eszközbe nem tekinthető egyenértékűnek azokkal a cselekményekkel, amelyekkel a szolgáltatók szándékosan közvetítenek az ügyfeleiknek védelem alatt álló műveket oly módon, hogy a létesítményükben elhelyezett olyan vevőkészülékek segítségével közvetítenek jelet, amelyek lehetővé teszik az ilyen művekhez való hozzáférést.

A C826/21. számú ügyben előterjesztett második kérdésről

Az EUB megítélése szerint az előterjesztő bíróság arra várt választ, hogy a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésével ellentétes-e az olyan nemzeti szabályozás – ahogyan azt a nemzeti bíróságok értelmezik –, amely a közlekedési eszközökben található hangberendezések megléte alapján a zeneművek nyilvánossághoz közvetítésének megdönthető vélelmét állítja fel.

Megállapítása szerint a 2001/29 irányelv (1), (6) és (7) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az irányelv célja többek között a szerzői jogi védelem terén fennálló, a belső piac megfelelő működését és az információs társadalom európai fejlődését akadályozó jogszabályi különbségek és jogbizonytalanság megszüntetése, valamint annak elkerülése, hogy a tagállamok szerteágazó módokon reagáljanak a technológiai fejlődésre. E preambulumbekezdések szerint uniós szintű harmonizáció hiányában a védelem terén jelentős eltérések fordulhatnának elő, ami a belső piac széttöredezettségéhez és jogrendbeli következetlenségekhez vezetne. Továbbá, a jogvédelem terén fennálló jelentős eltérések és jogi bizonytalanságok az új típusú, szerzői és szomszédos jogok által védett termékek és szolgáltatások esetében korlátozhatják a magasabb haszon elérését.

Miként korábbi ítéleteiben már kimondta, annak elismerése, miszerint valamely tagállam szélesebb körű védelmet nyújthat a szerzői jog jogosultjainak azáltal, hogy előírja, a „nyilvánossághoz közvetítés” fogalma a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében említettektől eltérő cselekményeket is magában foglal, azzal a hatással járna, hogy jogszabályi eltérésekhez, és így harmadik személyek számára jogbizonytalansághoz vezetne[21].

Ebből következik, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésével ellentétes, ha egy adott tagállam szélesebb körű védelmet biztosíthat a szerzői jog jogosultjai számára azáltal, hogy a nyilvánossághoz közvetítés fogalmát úgy határozza meg, miszerint az szélesebb cselekményi kört fedjen le, mint amely e rendelkezésben szerepel[22].

Ezt az értelmezést analógia útján kell a 2006/115 irányelv értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítés” fogalmára is alkalmazni.

Jelen esetben a C‑826/21. számú ügyben előterjesztett első kérdésre adott válaszból kitűnik, hogy a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni: nem minősül az e rendelkezés értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítésnek” az, ha valamely közlekedési eszköz fedélzetén hangberendezést szerelnek be, és adott esetben olyan szoftvert építenek be, amely lehetővé teszi háttérzene sugárzását olyan utasok javára, akik azt szándékuktól függetlenül hallják.

Következésképp e rendelkezéssel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a nyilvánossághoz közvetítés tekintetében az ilyen hangberendezések meglétén alapuló megdönthető vélelmet állít fel. Az ilyen szabályozás ugyanis e hangberendezések puszta beszerelése után díjfizetési kötelezettség előírásához vezethetne, még akkor is, ha egyáltalán nem kerül sor nyilvános közvetítésre, megsértve ezzel az említett rendelkezést.

V. Az Európai Unió Bíróságának ítélete

A fenti indokok alapján az EUB az alábbi határozatot hozta.

1)      Az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló 2001. május 22-ei 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy valamely zeneműnek utasszállító eszközön háttérzeneként történő sugárzása az e rendelkezés értelmében vett nyilvánossághoz közvetítést képez.

2)      A 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését, valamint a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, továbbá a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról [helyesen: a szellemi tulajdon területén a bérleti jogról, a haszonkölcsönzési jogról és a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról] szóló 2006. december 12-ei 2006/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy nem minősül az e rendelkezések értelmében vett nyilvánossághoz közvetítésnek valamely hangberendezésnek és adott esetben háttérzene sugárzását lehetővé tévő szoftvernek valamely közlekedési eszköz fedélzetére történő beszerelése.

3)      A 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes a nemzeti bíróságok által meghatározott módon értelmezett olyan nemzeti szabályozás, amely a zeneművek nyilvánossághoz közvetítése tekintetében a közlekedési eszközökben található hangberendezések meglétén alapuló megdönthető vélelmet állít fel.

Lábjegyzetek:

[1] A 2023. április 20-ai Blue Air Aviation SA és az UCMR – ADA Asociaţia pentru Drepturi de Autor a Compozitorilor (C‑775/21), és az Uniunea Producătorilor de Fonograme din România (UPFR) és a Societatea Naţională de Transport Feroviar de Călători (SNTFC) „CFR Călători” SA (C‑826/21) egyesített ügyekben ítélet ECLI:EU:C:2023:307 (Ítélet)

[2] Az Európai Parlament és a Tanács 2001/29/EK irányelve (2001. május 22.) az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról (Irányelv)

[3]  2001/29/EK irányelv (5) és (9) preambulumbekezdés

[4] Performance- (Ireland) ítélet (C‑162/10, EU:C:2012:141.

[5] A 2006. december 7‑ei SGAE‑ítélet C‑306/05, EU:C:2006:764

[6] A 2021. június 22‑ei YouTube és Cyando-ítélet, C‑682/18 és C‑683/18, EU:C:2021:503, 62. pont

[7] YouTube-ítélet, 63. pont

[8] A 2020. április 2‑ai Stim és SAMI-ítélet, C‑753/18, EU:C:2020:268, 30. pont; YouTube-ítélet, 66. pont

[9] A 2017. június 14‑ei Stichting Brein-ítélet, C‑610/15, EU:C:2017:456, 25. pont; YouTube-ítélet, 67. pont

[10] A 2016. szeptember 8‑ai GS Media-ítélet, C‑160/15, EU:C:2016:644, 38. pont

[11] A 2013. március 7‑ei ITV Broadcasting és társai-ítélet, C‑607/11, EU:C:2013:147, 42. pont; a 2016. május 31‑ei Reha Training-ítélet, C‑117/15, EU:C:2016:379, 49. pont

[12] A 2020. október 28‑ai BY- [Fényképes bizonyíték] ítélet, C‑637/19, EU:C:2020:863, 25. pont

[13] YouTube-ítélet, 69. pont

[14] Reha Training-ítélet, 43. és 44. pont; a 2019. december 19‑ei Nederlands Uitgeversverbond és Groep Algemene Uitgevers-ítélet, C‑263/18, EU:C:2019:1111, 68. pont

[15] GS Media-ítélet, 33. pont; a 2021. június 17‑ei M.I.C.M.-ítélet, C‑597/19, EU:C:2021:492, 41. pont

[16] YouTube-ítélet, 79. pont

[17] Ítélet 68. pont

[18] Ítélet 69. pont

[19] SGAE‑ítélet, 42. és 47. pont; a 2011. október 4‑ei Football Association Premier League és társai-ítélet, C‑403/08 és C‑429/08, EU:C:2011:631, 196. pont; a 2014. február 27‑ei OSA-ítélet, C‑351/12, EU:C:2014:110, 26. pont

[20] Reha Training-ítélet, 55. és 56. pont

[21] A 2014. február 13‑ei Svensson és társai-ítélet, C‑466/12, EU:C:2014:76, 34. pont

[22] Svensson és társai-ítélet, 41. pont


Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A gyermekek jogellenes külföldre vitele

Európai előírások és konkrét nemzeti jogszabályok összevetéséről döntött az EU Bírósága egy különösen érzékeny témában, a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Lényege a visszavitel iránti kérelmek elbírálására vonatkozó, a gyermekek érdekeit szolgáló gyors eljárások biztosítása.