Jogos-e az e-számla-kedvezmény?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szerző az alábbi írásában az Európai Unió Bíróságának az Oulun Sähkönmyynti Oy által indított eljárásban hozott ítéletét[1] ismerteti, mely az elektronikus számlát választó felhasználók számára biztosított engedmény kérdését veszi górcső alá.

Bevezetés

Az Európai Unióban az energiahatékonyságról alapvetően a 2012. október 25-ei 2012/27/EU irányelv[2] rendelkezik. Az energia-végfelhasználás hatékonyságáról és az energetikai szolgáltatásokról szóló, korábban hatályos 2006/32/EK irányelv rendelkezései, a fogyasztásmérésre és a számlázásra vonatkozó rendelkezések energia-megtakarításra vonatkozó hatását korlátozták, nem eredményezték azt, hogy a felhasználók naprakész adatokat kapjanak energiafelhasználásukról, sem azt, hogy a tényleges fogyasztásra épülő számlázás készüljön olyan gyakorisággal, amely a felhasználók számára energiafogyasztásuk szabályozását lehetővé tette volna.

A 2012/27 irányelv 1. cikkének előírásaival egy intézkedésekből álló közös keretrendszert hozott létre az energiahatékonyságnak az Európai Unió egészében történő előmozdítására annak érdekében, hogy az unió 2020-ig elérendő 20 százalékos kiemelt energiahatékonysági célkitűzése teljesüljön, valamint az ezt követő időszakban az energiahatékonyság terén további előrelépést lehessen elérni.

Az irányelv követelményei minimumkövetelmények, amelyek a tagállamokat szigorúbb intézkedések fenntartásában vagy bevezetésében nem akadályozzák. Az ilyen intézkedéseknek azonban az uniós joggal összeegyeztethetőnek kell lenniük. Amennyiben a nemzeti jogszabályok szigorúbb intézkedéseket írnak elő, a tagállamok ezeket a jogszabályokat az Európai Bizottsággal közlik.

Az Európai Tanács a 2010. június 17-ei következtetéseiben a foglalkoztatást és az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést célzó új uniós stratégia („Európa 2020 stratégia”) egyik kiemelt célkitűzéseként az energiahatékonysági célkitűzést megerősítette. Ezért a Bizottságnak az Európa 2020 folyamat keretében szorosan figyelemmel kell követnie a nemzeti energiahatékonysági programok végrehajtását.

Az energiahatékonyságnak köszönhetően csökken a primerenergia-fogyasztás és az energiaimport, ami az unió ellátásbiztonságát javítja.

A 2012/27/EU irányelv a követelmény szintjén rögzíti, hogy a végső felhasználóknak az egyedi energiafogyasztásuk mérésére és számlázására vonatkozó adatokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos jogai megerősítése érdekében – szem előtt tartva okos mérési rendszerek és az okos mérők bevezetésének eljárásával kapcsolatos lehetőségeket a tagállamokban – elengedhetetlen, hogy az e területre vonatkozó uniós jogi előírások pontosabbak legyenek. Az irányelv „Számlainformációk” címet viselő 10. cikkének (3) bekezdése kimondja: „a tagállamok biztosítják, hogy a végső felhasználóknak legyen lehetőségük az elektronikus számlainformációkat és számlázást választani, és hogy kérésükre világos és könnyen érthető magyarázatot kapjanak arról, hogy a számlázott összeg miből ered, különösen, ha a számla nem a tényleges fogyasztáson alapul. ”

A markkinaoikeus (versenybíróság, Finnország) az Európai Unió Bíróságtól a finn Oulun Sähkönmyynti Oy által indított eljárásban, a kiskereskedelmi villamosenergia-értékesítéssel foglalkozó társaság, az Oulun Sähkönmyynti Oy által indított, a finn energiahivatalnak, az Energiavirastonak a villamosenergia-hálózathoz való hozzáférési díjakból az elektronikus számlát választó végső felhasználók számára biztosított havi engedmény tárgyában hozott határozata kapcsán az energiahatékonyságról szóló 2012/27/EU irányelv 11. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozóan előzetes döntéshozatalát kérte.

Az irányelvnek a jogvitára okot adó 11. cikkének a mérési és számlainformációkhoz való hozzáférés költségeiről szóló rendelkezése (1) bekezdése szerint: „A tagállamok biztosítják, hogy a végső felhasználók térítésmentesen kaphassák meg az energiafogyasztásról szóló számláikat és a számlainformációkat, és hogy a fogyasztási adatokhoz is megfelelő módon és térítésmentesen férhessenek hozzá.”

A tényállás[3]

Az Oulun Sähkönmyynti Oy a finn Oulun Energia Oy energiakonszern leányvállalatai közé tartozik a villamosenergia-értékesítésért és ügyfélszolgálatért felelős. Az általa értékesített villamos energia ára a hálózat-hozzáférési költségekkel kapcsolatos havi rögzített díjból és a villamosenergia-fogyasztáson alapuló energiaárból áll. A hálózat-hozzáférési díj rendszerint havi 2,50 euró.

2016. január 1-jétől az Oulun Sähkönmyynti a hálózat-hozzáférési havi díjból azoknak a felhasználóknak, akik az elektronikus számlát választották 1 euró engedményt adott, a számlázás más módjait – például a papíralapú számlát, a közvetlen beszedési megbízást, illetve a vállalati felhasználók esetében az online számlát – választó felhasználók számára azonban ezt az engedményt nem biztosította.

2017. június 20-ai határozatában az energiahivatal megállapította, hogy ezen engedmény eredményeként azoknak a felhasználóknak kellett – a saját számlájuk alapján – 1 eurót fizetniük, akik nem az elektronikus számlát választották. Arra kötelezte tehát az Oulun Sähkönmyyntit, hogy módosítsa számlázási gyakorlatát, valamint hogy garantálja felhasználói ahhoz való jogát, hogy számláikat térítésmentesen kapják meg. E határozatban továbbá arra kérte az Oulun Sähkönmyyntit, hogy azoknak a felhasználóknak, akik nem az elektronikus számlát választották, térítse vissza a költségek azon részét, amelyet 2016. január 1-jétől jogalap nélkül szedett be.

Az Oulun Sähkönmyynti e határozattal szemben keresetet indított a kérdést előterjesztő bíróság, a finn versenybíróság a markkinaoikeus előtt.

E kereset alátámasztására az Oulun Sähkönmyynti azzal érvelt, hogy minden felhasználója villamosenergia-számláját – függetlenül az általa választott számlázási típustól – térítésmentesen kapja meg. A számla térítésmentes biztosításával kapcsolatos követelmény nem jelenti azt, hogy számára tilos a villamosenergia-hálózathoz való hozzáférési díjakból engedményt biztosítani az elektronikus számlát választó felhasználóik számára. Ezen túlmenően a felhasználói számára biztosított engedmény nem a költségek tényleges csökkenésén, hanem az engedmény becsült hatásain alapul. A számlázás gyakorisága nem érinti a hálózat-hozzáférési díj összegét, sem az engedmény összegét, és a felhasználók választásuk szerint évi négy, hat vagy tizenkét alkalommal kapnak számlát. Az elektronikus számlázás miatt egyebekben az adminisztrációs költségek csökkennek.

Az energiahivatal álláspontja szerint, az eljárásban szóban forgó engedmény következében megkerülik azt a szabályt, amely szerint minden felhasználó a villamosenergia-számláját térítésmentesen kapja meg. A végső felhasználó szempontjából csekély a jelentősége annak, hogy egy konkrét kifizetést a számláért számítanak-e fel, vagy, hogy azért magasabb-e a hálózat-hozzáférési díj, mert ez a felhasználó az elektronikustól eltérő számlázást választotta. Az energiahivatal szerint a különféle számlázási típusok közötti árkülönbség számít, hozzáfűzve, hogy kizárólag az általa előadott értelmezés képes garantálni, hogy az elektronikus szolgáltatásokhoz nem hozzáférő – és gyakorta egyúttal sérülékeny – végső felhasználók villamosenergia-számlájukat térítésmentesen kapják meg.

A finn versenybíróság bíróság szerint, a 2012/27 irányelv „A mérési és számlainformációkhoz való hozzáférés költségei” címet viselő 11. cikkének (1) bekezdése, miszerint:

„A tagállamok biztosítják, hogy a végső felhasználók térítésmentesen kaphassák meg az energiafogyasztásról szóló számláikat és a számlainformációkat, és hogy a fogyasztási adatokhoz is megfelelő módon és térítésmentesen férhessenek hozzá.”

A 2012/27 irányelv 11. cikkének (1) bekezdését a finn jogrendbe átültető rendelkezés, a villamosenergia-piacról szóló 588/2013 törvény[4] „a kiskereskedelmi értékesítéssel foglalkozó vállalkozás általi számlázás” címet viselő cikk ötödik bekezdésben foglalt előírás, hogy:

„az e cikkben említett számlákat, valamint ár- és fogyasztási információkat térítésmentesen és megfelelő módon kell megküldeni a végső felhasználónak”, valamint hogy „[a] végső felhasználó – kérésre – elektronikus formában is megkaphatja a számlákat és a fogyasztási információkat”.

E szerint a végső felhasználó számára a számlákat és a számlainformációkat, térítésmentesen és megfelelő módon kell biztosítani. Az Európai Bizottság 2012/27 irányelv 9–11. cikkéről szóló iránymutató feljegyzése[5] szerint továbbá, nem ellentétes a számlával és a számlainformációkkal kapcsolatos térítésmentességre vonatkozó követelménnyel az, hogy egy kiskereskedelmi villamosenergia-értékesítési vállalkozás engedményt vagy kedvezményt biztosítson a végső felhasználóknak, amennyiben azok az elektronikus számlázást választják.

A versenybíróság megjegyzése szerint egyrészről, még ha a Bizottság munkadokumentuma az EUMSZ 288. cikk értelmében vett kötelező erejű jogforrásnak nem is minősül, és nem módosítja a 2012/27 irányelv joghatásait, ez a munkadokumentum kiemeli, hogy ezen irányelv 11. cikkének (1) bekezdését lehet az Oulun Sähkönmyynti által kifejtett értelemben, azaz akként értelmezni, hogy kizárólag a számla térítésmentessége számít. Másrészről viszont – amint azt az energiahivatal javasolja – az a helyzet, amelyben a nem az elektronikus számlát választó végső felhasználónak magasabb hálózat-hozzáférési díjat számítanak fel, olyan helyzetnek tekinthető, amelyben egy papíralapú számla ellentételezéseként konkrét összeget kérnek. Továbbá pontosította, hogy a tényállásból megismert tényezőkből nem következik, hogy a Finn Köztársaság a 2012/27 irányelv 11. cikkének (1) bekezdésében előírtaknál szigorúbb nemzeti intézkedéseket fogadott volna el.

E körülmények között a versenybíróság eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából három kérdést terjesztett az EUB elé.

Az Európai Unió Bíróságának értékelése és ítélete

Az EUB által együttesen vizsgált első és második kérdésével a kérdést előterjesztő finn versenybíróság arra kíván választ kapni, hogy a 2012/27 irányelv fenti, 11. cikkének (1) bekezdését akként kell-e értelmezni, hogy azzal – az eljárásban szóban forgó körülmények esetén – ellentétes-e, ha valamely kiskereskedelmi villamosenergia-értékesítési vállalkozás kizárólag az elektronikus számlát választó végső felhasználók számára biztosít engedményt a villamosenergia-hálózathoz való hozzáférési díjakból. A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a villamosenergia-hálózathoz való hozzáférési díjakból az elektronikus számlát választó végső felhasználók számára biztosított engedmény azt jelentheti, hogy a többi ügyfél nem térítésmentesen kapja meg számláját.

Az EUB a 2012/27 irányelv 11. cikkének (1) bekezdésére, továbbá saját ítélkezési gyakorlatára hivatkozva, miszerint: ”valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez annak nemcsak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, valamint annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az említett rendelkezés részét képezi,[6] megállapította, hogy a 2012/27 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy ez a rendelkezés azon kötelezettség előírására szorítkozik, hogy a tagállamok biztosítsák, a kiskereskedelmi villamosenergia-értékesítési vállalkozások végső felhasználóik számára térítésmentesen küldik meg az energiafogyasztásról szóló számláikat és a számlainformációkat, továbbá hogy ez a rendelkezés semmiféle egyéb követelményt nem ír elő ezzel a kötelezettséggel kapcsolatban. Ily módon, amennyiben a számlákat és a számlainformációkat térítésmentesen továbbítják a végső felhasználók számára, az említett rendelkezés nem képezi akadályát annak, hogy az érintett ügyfél számára engedményt biztosítsanak a hálózat-hozzáférési díjakból[7]. Az irányelvi rendelkezés szó szerinti értelmezését az a szövegkörnyezet, amelybe ez a rendelkezés illeszkedik, továbbá az irányelvvel elérni kívánt célkitűzések támasztják alá[8].

Miként az EUB korábbi, az energiahatékonysági kötelezettségek teljesítésének nemzeti szabályozása módjáról rendelkező Saras Energia-ügyben kelt ítéletében már megfogalmazást nyert: „a 2012/27 irányelvből és különösen annak (20) preambulum-bekezdéséből következik, az uniós jogalkotó széles mérlegelési jogkört kívánt a tagállamok számára biztosítani ahhoz, hogy meghatározzák az ezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdésében megállapított energia-megtakarítási célkitűzések elérésére alkalmas eszközöket. Az említett irányelv célja ugyanis, hogy uniós szinten megfogalmazza az energiafogyasztás csökkentésére vonatkozó keretrendszer általános elveit, ám a végrehajtás részletes szabályainak kialakítását a tagállamokra bízza[9]. Ennél fogva a 2012/27 irányelv kizárólag arra irányul, hogy az 1. cikkének megfelelően egy intézkedésekből álló közös keretrendszert hozzon létre az energiahatékonyságnak az unióban történő előmozdítására annak érdekében, hogy biztosítsa az unió 2020-ig elérendő, az energiahatékonyság 20 százalékkal való növelésére irányuló célkitűzésének teljesülését, valamint hogy az ezt követő időszakban további előrelépéseket lehessen elérni az energiahatékonyság terén[10].

Az irányelv indokolását jelentő preambulumának (32) és (33) bekezdéséből kitűnően, az irányelv – a korábbi szabályozással ellentétben – többek között alapvetően a végső felhasználóknak az egyedi energiafogyasztásuk mérésére és számlázására vonatkozó adatokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos jogai megerősítésének szükségességére, az okos mérési rendszerek bevezetésére, a tényleges fogyasztáson alapuló gyakori számlázásra, az információhoz való hozzáférésre, illetve a tisztességes és pontos számlázásra helyezi a hangsúlyt[11]. A 10. cikk (3) bekezdésének b) pontjában az elektronikus számlák előmozdítására irányuló szándék nyert rögzítést, amely szerint a tagállamok „biztosítják, hogy a végső felhasználóknak legyen lehetőségük az elektronikus számlainformációkat és számlázást választani”. A számlázással és az egyedi energiafogyasztással kapcsolatos információk hozzáférhetőbbé és gyakoribbá tétele tekintetében az elektronikus számla által kínált lehetőség hozzájárulhat a 2012/27 irányelv energiahatékonysági célkitűzéseinek eléréséhez[12].

Következésképpen a villamosenergia-hálózathoz való hozzáférési díjakból az engedmény biztosítása –amellett, hogy tiszteletben tartja a 2012/27 irányelv 11. cikkének (1) bekezdésében szereplő azon követelményt, amely szerint a számlákat és a számlainformációkat térítésmentesen kell a végső felhasználóknak továbbítani – nem ellentétes az ezen irányelvvel elérni kívánt célkitűzésekkel[13].

Az EUB e kérdés kapcsán tett megállapítása szerint, az elektronikus számlát választó felhasználóknak biztosított engedmény célja többek között a kiskereskedelmi villamosenergia-értékesítési vállalkozás adminisztrációs költségeinek mérséklése. Az adminisztrációs költségek ésszerűsíthetősége érdekében ennek a vállalkozásnak tudnia kell rendelkezni olyan eszközökkel, amelyek ösztönözhetik a végső felhasználókat, hogy könnyebben fogadják el számlázási szokásaik módosításait, amelyeket – adott esetben – az elektronikus számla elfogadása idéz elő. Megfosztaná az ilyen vállalkozást ettől a lehetőségtől a 2012/27 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének oly módon történő értelmezése, hogy az tiltja, hogy a kiskereskedelmi villamosenergia-értékesítési vállalkozás engedményt biztosítson a hálózat-hozzáférési díjból az elektronikus számlát választó végső felhasználók számára[14].

További – a finn kormány állításával ellentétben tett – megjegyzése szerint, az eljárásban szóban forgó körülmények között nem minősülhet a számlák és a számlainformációk térítésmentességével kapcsolatos, a 2012/27 irányelv 11. cikkének (1) bekezdésében előírt szabály megkerülésének, ha a hálózat-hozzáférési díjból engedményt biztosítanak az elektronikus számlát választó végső felhasználók számára[15].

A tényállás szerint, az Oulun Sähkönmyynti a már fennálló hálózat-hozzáférési díjakból biztosított engedményt az elektronikus számlát választó végső felhasználók számára, továbbá, hogy ezen engedmény bevezetése előtt soha nem rótták fel az Oulun Sähkönmyyntinek, hogy nem tartotta tiszteletben ezt a számlák és számlainformációk térítésmentességére irányuló kötelezettséget.

Ezen túlmenően – az engedmény bevezetését követően – az elektronikus számlától eltérő számlázást választó végső felhasználók továbbra is térítésmentesen kapták meg az energiafogyasztásukkal kapcsolatos összes számlájukat és számlainformációjukat, és továbbra is ugyanabban az összegben fizették a villamosenergia-hálózathoz való hozzáférési díjakat.

A felhasználók attól függetlenül fizették a hálózat-hozzáférési díjakat, hogy évi négy, hat vagy tizenkét alkalommal kívántak számlát és számlainformációkat kapni. A tényállás körülményei között nem minősülhet a többi végső felhasználóra hárított tényleges kifizetésnek, következésképpen a 2012/27 irányelv 11. cikkének (1) bekezdésében előírt kötelezettség megkerülésének az, ha a villamosenergia-hálózathoz való hozzáférési díjakból az elektronikus számlát választó végső felhasználók számára engedményt biztosítanak.

A fenti megfontolásokra tekintettel az EUB a finn versenyhivatal az első és a második kérdésére azt a választ adta, hogy a 2012/27 irányelv 11. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azzal – az eljárásban szóban forgó körülmények esetén – nem ellentétes, ha valamely kiskereskedelmi villamosenergia‑értékesítési vállalkozás kizárólag az elektronikus számlát választó végső felhasználók számára biztosít engedményt a villamosenergia‑hálózathoz való hozzáférési díjakból.

Mivel a finn versenybíróság a harmadik kérdését az EUB az első kérdésre adandó igenlő válászára tekintettel terjesztette elő az EUB nemleges válaszára tekintettel a harmadik kérdésre nem kellett választ adnia.

Lábjegyzetek:

[1] 2019. május 2-ai Oulun Sähkönmyynti Oy által indított C‑294/18. sz. ügy, ítélet ECLI:EU:C:2019:351

[2] 2009/125/EK és a 2010/30/EU irányelv módosításáról, valamint a 2004/8/EK és a 2006/32/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-ei 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv

[3] Ítélet 9-17. pont

[4] a sähkömarkkinalaki (588/2013) 69. §-ának előírása

[5] SWD/2013/0448 final. Javaslat „A Tanács határozata a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi egyezményhez csatolt, a savasodás, az eutrofizáció és a talajközeli ózon csökkentéséről szóló 1999. évi jegyzőkönyv módosításának elfogadásáról”

[6] 2015. szeptember 2-ai Surmačs-ítélet, C‑127/14, EU:C:2015:522, 28. pont; 2016. november 16-ai DHL Express- [Austria] ítélet, C‑2/15, EU:C:2016:880, 19. pont

[7] Ítélet 22. pont

[8] Ítélet 23. pont

[9] 2013. szeptember 26-ai IBV & Cie-ítélet, C‑195/12, EU:C:2013:598, 61. pont

[10] 2018. augusztus 7-ei Saras Energía-ítélet, C‑561/16, EU:C:2018:633, 24. pont

[11] „A 2006/32/EK, a 2009/72/EK és a 2009/73/EK irányelvben foglalt, a fogyasztásmérésre és a számlázásra vonatkozó rendelkezéseknek az energia-megtakarításra vonatkozó hatását korlátozták. Számos helyen az unióban ezek a rendelkezések nem eredményezték azt, hogy a fogyasztók naprakész adatokat kapjanak energiafelhasználásukról, sem azt, hogy a tényleges fogyasztásra épülő számlázás készüljön olyan gyakorisággal, amely lehetővé teszi a fogyasztók számára energiafogyasztásuk szabályozását.” A végső felhasználóknak az egyedi energiafogyasztásuk mérésére és számlázására vonatkozó adatokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos jogai megerősítése érdekében – szem előtt tartva okos mérési rendszerek és az okos mérők bevezetésének eljárásával kapcsolatos lehetőségeket a tagállamokban – elengedhetetlen, hogy az e területre vonatkozó uniós jogi előírások pontosabbak legyenek. Ez minden bizonnyal elősegíti az energia-megtakarítást fokozó funkciókkal felszerelt okos mérési rendszerek bevezetése költségének csökkenését, és támogatja az energiahatékonysági szolgáltatások piacának és a keresletoldali szabályozásnak a fejlesztését. Az okos mérési rendszerek bevezetése lehetővé teszi a tényleges fogyasztáson alapuló gyakori számlázást.

[12] Ítélet 27. pont

[13] Ítélet 28. pont

[14] Ítélet 29. pont

[15] Ítélet 30. pont

---