Különleges jogellenes károkozások a nemzetközi magánjogban

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Magyarázat a nemzetközi magánjogról című kiadvány a nemzetközi magánjog egészét átfogó jogszabálymagyarázat, mely a nemzetközi magánjogról szóló törvényt részletesen és tematikusan elemzi, együttesen a szabályozás gerincét adó uniós jogi aktusokkal és a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel, valamint a kapcsolódó joggyakorlattal. Az alábbiakban magyarázatunk szerződésen kívüli kötelmekkel foglalkozó fejezetének különleges jogellenes károkozások címet viselő témaköréből olvashatnak részleteket a különös kollíziós normákról. A részlet szerzője dr. Szabó Sarolta.

A Róma II rendelet külön normákat állapít meg azon különleges jogellenes károkozások esetére, amelyeknél az általános szabály nem tűnik megfelelőnek a felek érdekei közötti észszerű egyensúly megteremtésére [Róma II rendelet (19) preambulumbekezdés].

Ezek a különleges (speciális) jogellenes károkozások a következők:

• termékfelelősség (Róma II rendelet 5. cikk),
• tisztességtelen verseny és a szabad versenyt korlátozó cselekmények (Róma II rendelet 6. cikk),
• környezeti károk (Róma II rendelet 7. cikk),
• szellemi tulajdonjogok megsértése (Róma II rendelet 8. cikk),
• szervezett fellépés (Róma II rendelet 9. cikk).

A rendelet továbbá különös rendelkezéseket állapít meg a jogalap nélküli gazdagodás, a megbízás nélküli ügyvitel és a culpa in contrahendo vonatkozásában (Róma II rendelet 10–13. cikk).

A jogalap nélküli gazdagodás

A Róma II rendelet 10. cikke külön kollíziós normákat ír elő a jogalap nélküli gazdagodásra alkalmazandó jog kijelölésére. A „jogalap nélküli gazdagodás” fogalmát a rendelet nem határozza meg, azt autonóm módon kell értelmezni. Maga a Róma II rendelet 10. cikk (1) bekezdése kifejezetten a jogosulatlanul kifizetett összegeket jelöli meg.

A Róma II rendelet 10. cikke szerinti jogválasztásra a jogalap nélküli gazdagodás tényállása esetében is lehetőség van. A gyakorlatban elképzelhető olyan eset például, hogy az egyik fél akaratlanul is többet fizet, mint amennyi a szerződés szerinti kötelezettsége lenne. Amennyiben ez a szerződés tartalmaz egy jogválasztó klauzulát, amelyet kellően tágan fogalmaztak meg, mondjuk „a szerződéssel kapcsolatban felmerülő minden igényre X ország joga alkalmazandó”, ez esetben a Róma II rendelet 10. cikk a) pont szerinti ex ante jogválasztás is lehetséges (amennyiben a további feltételek is fennállnak, bővebben lásd a 2.5.4. pontot).

Jogválasztás hiányában lépcsőzetes kapcsolóelveket ad a rendelet a jogalap nélküli gazdagodásra:

• a gazdagodással szorosan összefüggő más (például szerződéses vagy szerződésen kívüli) jogviszonyra irányadó jogot kell alkalmazni [Róma II rendelet 10. cikk (1) bekezdés];
• ha ez nem határozható meg, és a felek szokásos tartózkodási helye a jogalap nélküli gazdagodáshoz vezető esemény bekövetkezésekor ugyanabban az országban található, a közös szokásos tartózkodási hely országának jogát kell alkalmazni [Róma II rendelet 10. cikk (2) bekezdés];
• ennek hiányában a jogalap nélküli gazdagodás bekövetkezésének helye szerinti ország joga irányadó [Róma II rendelet 10. cikk (3) bekezdés];
• a Róma II rendelet 10. cikk (4) bekezdésében foglaltak szerint a fórum kivételes esetben alkalmazhatja a kitérítő klauzulát, azaz amennyiben az eset valamennyi körülménye alapján egyértelmű, hogy a jogalap nélküli gazdagodásból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszony nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik a Róma II rendelet 10. cikk (1)–(3) bekezdéseiben kijelölttől eltérő országhoz, akkor ennek a másik országnak a jogát kell alkalmazni.

A megbízás nélküli ügyvitel (negotiorum gestio)

A megbízás nélküli ügyvitel az EU-tagállamok anyagi jogában rendkívül eltérően került szabályozásra. A Róma II rendelet rendelet szerinti megbízás nélküli ügyvitel minősítésénél a főszabály a fogalom autonóm minősítése. A negotiorum gestio természetéből adódóan igen különböző igényeket foglal magában, ezért az uniós fogalom határait is tágan érdemes meghúzni.

A Róma II rendelet szerkezetéből adódóan nem zárható ki a jogválasztás (Róma II rendelet 14. cikk), jóllehet, erre túl gyakran valószínűleg nem kerül sor.

Jogválasztás hiányában a megbízás nélküli ügyvitelre a Róma II rendelet 11. cikk szerinti kapcsolóelvek lépcsői a következők:

• az első lépcsőben a megbízás nélküli ügyvitellel szoros kapcsolatot mutató (szerződéses vagy szerződésen kívüli) jogviszonyra irányadó jog [Róma II rendelet 11. cikk (1) bekezdés];
• ennek hiányában a második lépcső a felek károkozó esemény bekövetkezésekor fennálló közös szokásos tartózkodási helye [Róma II rendelet 11. cikk (2) bekezdés];
• ha ez alapján sem határozható meg az irányadó jog, akkor az ügyvitel helye szerinti ország joga az irányadó [Róma II rendelet 11. cikk (3) bekezdés];
• a Róma II rendelet 11. cikk (4) bekezdése lehetőséget biztosít a bíró számára a kitérítő klauzula alkalmazására, amennyiben bár a Róma II rendelet 11. cikk (1)–(3) bekezdései alapján megtalálta az alkalmazandó jogot, de az eset valamennyi körülménye alapján egyértelmű, hogy a megbízás nélkül tett cselekményből származó szerződésen kívüli kötelmi viszony nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik egy másik ország jogához.

A culpa in contrahendo

A culpa in contrahendo önálló fogalom, és nem szükségszerűen a tagállam belső jogában használt definíciója alapján értelmezendő. A Róma II rendelet szerinti kifejezés minősítéséhez a közzétételi kötelezettség megsértése és a szerződésre irányuló tárgyalások meghiúsulása is hozzátartozik [Róma II rendelet (30) preambulumbekezdés]. Az eljáró fórumoknak tehát különbséget kell tenniük a rendelet és a történelmi, politikai megfontolásokból adódó vagy bármely egyéb tényezőktől befolyásolt belföldi jogrendszerük definíciója között.[1] Lényeges, hogy a Róma II rendelet 12. cikke csak a szerződéskötést megelőzően folytatott tárgyalásokkal közvetlen kapcsolatba hozható szerződésen kívüli kötelmekre terjed ki, következésképp amennyiben a szerződés megtárgyalása alatt valamely személy személyi sérülést szenved el, akkor főszabály szerint a Róma II rendelet 4. cikkét (avagy más, vonatkozó rendelkezését kell alkalmazni).

A Róma II rendelet 14. cikke szerinti jogválasztás a culpa in contrahendo esetében is megengedett. Jogválasztás hiányában a Róma II rendelet 12. cikk (1) bekezdése szerint a culpa in contrahendóból keletkező igényekre – a szerződés létrejöttétől függetlenül – az adott szerződésre irányadó jogot (lex contractus) kell alkalmazni. Amennyiben az alkalmazandó jog így nem állapítható meg, akkor a Róma II rendelet 12. cikk (2) bekezdés a)–b) pontjaiban alternatív kapcsolóelveket nyújt: a kár bekövetkezése (lex loci damni) országának a joga (a károkozó magatartás helyétől és a következményi károk bekövetkezési helyétől függetlenül, lásd a Róma II rendelet 4. cikkének a magyarázatát), vagy a felek károkozó esemény időpontjában fennálló közös szokásos tartózkodási helyének a joga.

A téves kapcsolások elkerülésére a bíró számára a Róma II rendelet 12. cikk (2) bekezdés c) pontja az alternatív kapcsolóelvek használatakor biztosítja a kitérítő klauzula alkalmazhatóságát. Amennyiben tehát a fórum számára nyilvánvaló, hogy a Róma II rendelet 12. cikk (2) bekezdés a)–b) pontjai alapján megtalált jog helyett egy másik ország joga szorosabb kapcsolatot mutat a káreseménnyel, akkor kivételesen annak az országnak a joga alkalmazható.

(A részlet szerzője dr. Szabó Sarolta)

[1] Dickinson, Andrew: The Rome II Regulation: The Law Applicable to Non-Contractual Obligations. Oxford University Press, Oxford, 2010, 405. o.

---