Luxembourgi ítélet a kizárólagos ásványvíz-koncesszióról


A természetes ásványvíz kinyerésére vonatkozó kizárólagos koncesszió kérdéseiről döntött az Európai Unió Bírósága a román legfőbb semmítőszék jogértelmezési kezdeményezése nyomán.

Az alábbi cikk Európai Unió Bíróságának (EUB, Luxembourg) a Romaqua Group SA és a Societatea Națională a Apelor Minerale SA-ügyben hozott ítéletét[1] mutatja be. Az alapügyben a román legfőbb semmítő- és ítélőszék (Înalta Curte de Casaţie şi Justiţie) fordult Luxembourghoz; előzetes döntéshozatal iránti kérelme az előtte folyamatban lévő eljárásban felmerült jogértelmezésre vonatkozott.

I. Bevezetés

A kérelmet két romániai ásványvíztársaság, a Romaqua Group SA és a Societatea Națională a Apelor Minerale SA (SNAM), valamint a román ásványkincsek nemzeti hivatala, az Agenția Națională pentru Resurse Minerale (ANRM) között folyamatban volt jogvita indokolta. Tárgyát a Romaqua Group SA elutasított kérelme képezte, melyben indítványozta, hogy az ásványvíz kinyerésére vonatkozó két koncesszió odaítélésére nyilvános pályázati felhívást tegyenek közzé.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EU Szerződésein túlmutatóan a természetes ásványvizekre vonatkozó uniós norma, a 2009/54/EK irányelv[2] értelmezésére irányult. A jogszabály harmonizálja a természetes ásványvizek forgalmazásának feltételeit, biztosítva ezáltal a biztonságos emberi fogyasztásukat.

Az irányelv előírásában

– szén-dioxiddal dúsított természetes ásványvíz: olyan víz, amelyet nem a vízadó rétegből vagy vízlelőhelyről származó szén-dioxiddal (CO2) dúsítanak;

– természetes szénsavat tartalmazó természetes ásványvíz: olyan víz, amelynek szén-dioxid-tartalma az ülepítés és palackozás után megegyezik a víznyerőhelyen megállapított eredeti szén-dioxid-tartalmával. Ez figyelembe veszi a műveletek során keletkezett veszteség miatt szükséges, ugyanabból a vízadó rétegből vagy vízlelőhelyről származó szén-dioxid pótlását.

Főbb előírásai közül kiemelendő, a víznek meg kell felelnie az uniós jogszabályoknak, mielőtt természetes ásványvízként ismerik el. Minden uniós országnak tájékoztatnia kell az Európai Bizottságot az elismerés megadásáról vagy visszavonásáról – ezt a nemzeti hatóságoknak kell biztosítaniuk.

  • Az Európai Unióba behozott természetes ásványvíz eredetét igazolni kell, valamint a terméknek azonos feltételeknek kell megfelelnie, mint a hazai versenytársainak.
  • A természetes ásványvíz kizárólag bizonyos kezeléseknek vethető alá, például a nem stabil részecskék – mint a kén- és vasvegyületek – elválasztása.
  • A természetes ásványvíz sem a víznyerőhelyen, sem értékesítéskor nem tartalmazhat parazitákat, coliform baktériumokat és egyéb, az emberi egészségre káros összetevőket.
  • A természetes ásványvizek csomagolására használt tartályokat megfelelő zárszerkezettel kell ellátni a szennyeződés elkerülése érdekében.
  • A természetes ásványvíz az irányelvi meghatározásoknak megfelelően értékesíthető.
  • Tilos az azonos forrásból származó természetes ásványvizet több különböző kereskedelmi megnevezéssel forgalomba hozni.
  • Tilos olyan jellemzőket tulajdonítani a víznek, amelyekkel a víz nem rendelkezik.
  • A „forrásvíz” kifejezést fenn kell tartani a természetes állapotában emberi fogyasztásra szánt és a helyszínen palackozott víz számára, amely megfelel a jogszabály egészségügyi és címkézési előírásainak.
  • Amennyiben a nemzeti hatóság úgy ítéli meg, hogy valamelyik természetes ásványvíz veszélyt jelenthet az emberi egészségre, korlátozhatja vagy betilthatja annak forgalmazását. A döntésről tájékoztatja az uniós országokat és a Bizottságot.
  • A jogszabály nem vonatkozik a gyógyszernek minősülő vizekre és olyan természetes ásványvizekre, amelyeket gyógyászati célokra használnak termál- vagy gyógyfürdőkben.

Az irányelv 2009. július 16-án lépett hatályba.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Unió Alapjogi Chartája (Charta) 16. cikkének, az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés (EUMSZ.) 49., 102., 106. és 119. cikkének, valamint a természetes ásványvizek kinyeréséről és forgalmazásáról szóló, 2009. június 18-ai 2009/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének az értelmezésére vonatkozott.

II. A tényállás 

A román kormány 1997-ben létrehozta a SNAM-ot, amely a megszűnő Románia ásványvizeinek autonóm ügynöksége (Regia Autonomă a Apelor Minerale din România) helyébe lépett. 1999‑ben a kormány jóváhagyta, hogy az ANRM 20 éves időtartamra közvetlenül ítélje oda az SNAM részére a Romániában kinyert ásványvízkészletek összességének kitermelésére vonatkozó koncessziót.

A román alkotmánybíróság (Curtea Constituțională) 2001. május 3-ai 136/2001. számú ítéletében megállapította, hogy a koncessziók rendszeréről szóló 219. számú törvény 40. cikke (1) bekezdése első mondatának rendelkezései alkotmányellenesek, amennyiben arra kötelezik a helyi hatóságokat, hogy név szerint megjelölt jogi személyek részére koncessziós szerződés útján közvetlenül ítéljék oda a közszférához tartozó vagyontárgyakat, illetve a helyi érdekű közszolgáltatásokat és tevékenységeket.

A Romaqua Group 2016. július 19-én azt kérte az ANRM-től, egyrészt haladéktalanul ruházza át az ásványvizek Borszék és Gödemesterháza körzetekben történő kinyerésére vonatkozó jogosultságokat, másrészt pedig azt, hogy a 2018 végén esedékes lejártukkor ne hosszabbítsa meg a korábban közvetlenül az SNAM részére odaítélt engedélyeket, és írjon ki nyilvános pályázati felhívást új engedélyek odaítélésére.

Az ANRM megtagadta e kérelmek teljesítését; a román ásványkincsek nemzeti hivatala tette ezt egyrészt arra hivatkozva, hogy a koncessziós jogosultságok átruházását csak a koncessziós jogosult (a SNAM) végezheti a koncesszióba adó (az ANRM) előzetes hozzájárulásával a bányászati törvény előírásának megfelelően, másrészt pedig arra, hogy az új koncessziós társaságok kijelölésére irányuló nyilvános pályázati felhívás kiírása csak akkor lehetséges, ha az SNAM nem kérte – amint arra ötévenként lehetősége van – a fennálló jogosultságok meghosszabbítását, mivel a koncesszióba adó nem tagadhatja meg az ilyen kérelem teljesítését.

Az SNAM a maga részéről jelezte, hogy nem kívánja átruházni az ásványvíz kinyerésére vonatkozó jogosultságaihoz kapcsolódó jogokat és kötelezettségeket.

A Romaqua Group 2016. november 2-án nyilvántartásba vett keresetlevelével azt kérte a bukaresti ítélőtáblát (Curtea de Apel Bucureștit), állapítsa meg, hogy kérelmének az ANRM általi elutasítása indokolatlan volt. Emellett kötelezze az ANRM-et, hogy a koncessziós szerződések lejártával írjon ki nyilvános pályázati felhívást e koncessziók következő időszakra történő odaítélése céljából. E bíróság a felperes keresetét 2019. június 11-ei ítéletével elutasította.

Ezután a Romaqua Group felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az EUB-hoz kérdést előterjesztő román semmítő- és ítélőszékhez arra való hivatkozással, hogy az uniós jog több rendelkezésével összeegyeztethetetlen az olyan nemzeti szabályozás, amely a közvetlen odaítélés kedvezményezettjét megillető egymást követő meghosszabbítások révén, de facto határidő nélkül fenntart egy olyan társaságnak biztosított kizárólagos jogot, amely teljes egészében állami tulajdonban van.

E körülmények között a román legfőbb semmítő- és ítélőszék eljárását felfüggesztette, és jogértelmezés végett előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult Luxembourghoz.

III. Az eset értékelése

III.1. Első kérdésével a román bíróság arra várt választ, az EUMSZ 106. cikkének (1) bekezdését[3] az EUMSZ 102. cikkével[4] összefüggésben úgy kell-e értelmezni, miszerint azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely valamely ásványvízforrás kizárólagos kinyerési jogának jogosultja számára lehetővé teszi, hogy közbeszerzési eljárás nélkül, egymást követő ötéves időszakokra a kinyerési engedélyét meghosszabbítsa.

A kérdés kapcsán az EUB emlékeztetett arra, hogy az EUMSZ 102. cikkével összefüggésben értelmezett 106. cikkének (1) bekezdésével csak akkor lehet ellentétes az ilyen nemzeti szabályozás, ha az e két cikk hatálya alá tartozik.

Mivel az EUMSZ e rendelkezése arra kötelezi a tagállamokat, hogy a közvállalkozások és az olyan vállalkozások tekintetében, amelyeknek a tagállamok különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítanak, ne hozzanak, és ne tartsanak fenn a Szerződések szabályaival, és különösen az EUMSZ 102. cikkével ellentétes intézkedéseket.

E tekintetben már korábbi ítéletében kimondta, hogy valamely állami intézkedés akkor minősíthető az EUMSZ 106. cikkének (1) bekezdése értelmében vett különleges vagy kizárólagos jogokat biztosító intézkedésnek, ha az a vállalkozások egy korlátozott csoportjának védelmet nyújt, és alkalmas arra, hogy lényegileg befolyásolja azt, miszerint más vállalkozások az érintett tevékenységet ugyanazon a területen lényegében egyenlő feltételekkel végezhessék[5].

Megítélése szerint jelen ügyben a nemzeti szabályozás bizonyos vállalkozásoknak kizárólagos jogot biztosít a Románia területén található ásványvízforrások kinyerésére, meg kell állapítani, hogy e szabályozás az EUMSZ 106. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik. Az EUMSZ 102. cikke egyébként is tiltja a belső piacon vagy annak jelentős részén meglévő erőfölénnyel való visszaélést megvalósító magatartásokat, amelyek megléte három együttes feltétel teljesülésével valósul meg.

Először: az érintett vállalkozásnak erőfölénnyel kell rendelkeznie a belső piacon vagy annak jelentős részén. E tekintetben valamely vállalkozás akkor kerülhet erőfölénybe, ha olyan különleges vagy kizárólagos jogokkal ruházzák fel, amelyek lehetővé teszik számára annak meghatározását, hogy a többi vállalkozás beléphet-e az érintett piacra, és ott gyakorolhatja-e tevékenységét, és ezt – adott esetben – milyen feltételek mellett teheti[6].

Ennek kapcsán Luxembourg már korábbi ítéletében kitért arra, hogy az EUMSZ 106. cikkének (1) bekezdésével – amelynek nincs önálló hatálya – ellentétes, ha a tagállamok – különösen az olyan vállalkozások esetében, amelyeknek különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítanak – többek között az EUMSZ 49. és 59. cikkével, valamint az EUMSZ versenyszabályaival ellentétes nemzeti szabályozást vezetnek be vagy tartanak fenn[7]. Ilyen esetben a közösségen belüli kereskedelemre gyakorolt hatást rendszerint több olyan tényező együttesen váltja ki, amelyek külön-külön nem lennének szükségszerűen meghatározók[8]

Szintén korábbi ítéletében megállapította, a tagállamok közötti kereskedelem befolyásoltsága érzékelhető jellegének értékelése során figyelembe kell venni az erőfölényben lévő érintett vállalkozás magatartását, mivel az EK 82. cikke tilt minden olyan magatartást, amely veszélyeztetheti a kereskedelem szabadságát, abban az értelemben, hogy hátráltatni tudja a tagállamok közötti egységes piac céljának megvalósítását, különösen a nemzeti piacok lezárása vagy a közös piaci verseny szerkezetének módosítása révén[9].

Az a tény, hogy egy erőfölényben lévő vállalkozás magatartásának tárgya egyetlen tagállamban történő árukereskedelem, nem elegendő annak kizárásához, hogy ez hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre[10]. Az ilyen magatartás ugyanis azzal a hatással járhat, hogy tartóssá teszi a nemzeti piacok részekre töredezését, és ezzel akadályozza a Szerződésben célul kitűzött gazdasági összefonódást[11].

Az EK 86. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az olyan vállalkozások esetében, amelyeknek a tagállamok különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítanak, a tagállamok nem hozhatnak és nem tarthatnak fenn a Szerződésnek különösen a versenyjogra vonatkozó szabályaival ellentétes intézkedéseket

E cikk (2) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy olyan vállalkozásokat, amelyeket általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével bíznak meg, olyan kizárólagos jogokkal ruházzanak fel, amelyek akadályát képezhetik az EUSZ versenyre vonatkozó szabályai alkalmazásának, mivel a más gazdasági szereplők által jelentett verseny korlátozása vagy esetleges teljes kizárása szükséges a kizárólagos jogokkal rendelkező vállalkozásokra bízott sajátos feladatok végrehajtásához[12].

Azonban azt is megállapította, hogy a különleges vagy kizárólagos jogok megléte nem feltétlenül jelenti erőfölényes helyzet fennállását az érintett piacon[13]. Mindenesetre az érintett piac körül határolása mind az érintett termék vagy szolgáltatás szempontjából, mind pedig földrajzi szempontból szükséges az erőfölényes helyzet fennállásának értékeléséhez[14].

A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a rendelkezésére álló ténybeli és jogi elemek alapján az erre vonatkozó vizsgálatot elvégezze. E vizsgálathoz adnak értelmezési szempontokat az EUB ítélkezési gyakorlatának megállapításai.

Másodszor: az erőfölényt visszaélés szerűén kell kihasználni. Ez akkor valósul meg, ha az erőfölényben lévő vállalkozás megnehezítheti a megegyező hatékonyságú versenytársak piacra lépését vagy piacon maradását az érdemeken alapuló versenyt jellemző eszközöktől eltérő eszközök igénybevételével. Tartózkodnia kell különösen az erőfölényének arra való felhasználásától, hogy más piacokon az érdemeken alapuló versenyt jellemző eszközöktől eltérő eszközök révén terjeszkedjen. Az érdemeken alapuló versenyt jellemző eszközöktől eltérő eszköznek kell tekinteni minden olyan gyakorlatot, amelynek megvalósításához az erőfölényben lévő vállalkozásnak nem fűződik gazdasági érdeke, hacsak nem az, hogy a versenytársait kiszorítsa annak érdekében, hogy ezt követően a monopolhelyzetét kihasználva emelhesse az árait[15].

Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint az, hogy valamely tagállam megsérti az EUMSZ 102. cikkével együttesen értelmezett 106. cikkének (1) bekezdésében felállított tilalmat, ha törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedés alapján olyan helyzetet teremt, amely valamely közvállalkozást vagy egy olyan vállalkozást, amelynek az állam különleges vagy kizárólagos jogokat biztosít, arra indítja, hogy éljen vissza erőfölényével, vagy ha e jogok alkalmasak olyan helyzet létrehozására, amelyben e vállalkozás ilyen visszaélést követhet el[16].

Ugyanakkor az uniós jog nemzeti bíróság számára hasznos értelmezésének szüksége megköveteli, hogy a nemzeti bíróság meghatározza az általa felvetett kérdések ténybeli és jogszabályi hátterét, vagy legalábbis kifejtse azokat a ténybeli körülményeket, amelyeken e kérdések alapulnak[17]. Az EUMSZ 267. cikke szerinti eljárás során az EUB ugyanis kizárólag a nemzeti bíróság által rendelkezésére bocsátott tények alapján ítélheti meg az uniós jogi rendelkezés értelmezését vagy érvényességét[18]. E tekintetben nem szükséges, hogy a visszaélés ténylegesen megtörténjék[19].

Ezzel szemben a tagállam csak akkor szegi meg az e két rendelkezésben kimondott tilalmakat, ha már pusztán a szóban forgó vállalkozásnak juttatott különleges vagy kizárólagos jogok gyakorlása is e vállalkozás erőfölényének visszaélésszerű kihasználásával jár, vagy ha e jogok ilyen visszaélés elkövetésére indító helyzetet teremthetnek[20].

Harmadszor: az erőfölénnyel való visszaélésnek érintenie kell a tagállamok közötti kereskedelmet. E feltétel csak akkor teljesülhet, ha az objektív ténybeli és jogi tényezők összessége alapján kellő valószínűséggel előre látható, hogy a gazdasági erőfölénnyel rendelkező vállalkozás magatartása közvetlenül vagy közvetetten, ténylegesen vagy lehetségesen olyan hatást gyakorol a tagállamok közötti kereskedelem szerkezetére, amelynek alapján feltételezhető, hogy ez megakadályozhatja a tagállamok közötti egységes piac megvalósulását. E kritériumnak nem felelnek meg azok a tisztán hipotetikus hatások, amelyekkel e vállalkozás magatartása járhat. Ezenkívül az is szükséges, hogy a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás ne legyen jelentéktelen.[21].

Ugyanakkor a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt ilyen hatás fennállásának bizonyossággal történő megállapításához előzetesen az érintett piacot meg kell határozni [22].

III.2. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével a román bíróság arra várt volna választ, hogy a Charta 16. cikkét[23], az EUMSZ 49.[24] és 119.[25] cikkét, valamint a 2009/54 irányelv 3. cikkét[26] úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás.

A luxembourgi taláros testület ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy eljárási szabályzata szerint az előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek tartalmaznia kell ama okok ismertetését, amelyek miatt az előterjesztő bíróságban kérdés merült fel egyes uniós jogi rendelkezések értelmezésére vagy érvényességére vonatkozóan, valamint azt a kapcsolatot, amelyet e bíróság e rendelkezések és az alapeljárásban alkalmazandó nemzeti jog között felállít.

Jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság annak az – EUB eljárási szabályzata 94. cikkének c) pontjában előírt – megjelölése nélkül hivatkozott az EUMSZ 49. cikkére, hogy annak értelmezése mennyiben lenne hasznos a jogvita megoldása szempontjából. Megítélése szerint az EUM-szerződésnek a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezései nem alkalmazandók olyan tényállásra, amelynek minden eleme egyetlen tagállamon belül valósul meg[27].

A tényállás szerinti jogvita, amely két, Romániában található ásványvízforrás kinyerésére vonatkozott, és amelynek felei két román társaság és az illetékes román hatóság, nem tartalmazott olyan határokon átnyúló elemet, amely igazolná, hogy összefüggésbe hozható az EUMSZ 49. cikkében biztosított letelepedés szabadságával. Ebből következően az EUB az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést az EUMSZ 49. cikkének értelmezésére vonatkozó részében elfogadhatatlannak ítélte.

Továbbá, a kérdést előterjesztő bíróság azokról az okokról sem szolgált magyarázattal, amelyek arra indították, hogy az EUMSZ 119. cikkének és a 2009/54 irányelv 3. cikkének értelmezésével kapcsolatban terjesszen kérdést az EUB elé, mivel eme irányelv végeredményben nem ír elő semmilyen szabályt a tagállamok ásványvízkészleteinek kinyerésére vonatkozó engedélyek nemzeti hatóságok általi megadására vonatkozóan. Az EUB szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés, amelyben e cikkekre hivatkozott, az EUB eljárási szabályzata 94. cikkének c) pontjában foglalt követelményeknek sem felelt meg, és ezért, mint elfogadhatatlant szintén el kell utasítania.

Végül az EUB ítéletében a Charta 16. cikkére való hivatkozást, amely rendelkezés a vállalkozás szabadságát biztosítja, az előterjesztő bíróság kérelmében szintén nem támasztotta alá semmilyen magyarázattal. Így a második kérdést e cikk értelmezésére vonatkozó részében foglaltakat is elfogadhatatlannak nyilvánította.

Vagyis összességében az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést elfogadhatatlannak ítélte.

IV. Az EUB ítélete

Az EUB határozata szerint az EUMSZ 106. cikkének (1) bekezdését a 102. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni: azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az ásványvízforrások kizárólagos kinyerési jogának jogosultja számára lehetőséget biztosít arra, hogy közbeszerzési eljárás nélkül, egymást követő ötéves időszakokra meghosszabbítsa a kinyerési engedélyét, ha e szabályozás ahhoz vezet, hogy e jogosult a számára biztosított kizárólagos jogok puszta gyakorlásával a belső piac jelentős részén visszaél erőfölényével, vagy ha e jogok alkalmasak olyan helyzet létrehozására, amelyben e vállalkozás ilyen visszaélést követhet el, aminek a rendelkezésére álló ténybeli és jogi elemek alapján történő értékelése a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

Lábjegyzetek:

[1] 2023. szeptember 21-ei a Romaqua Group SA, a Societatea Națională a Apelor Minerale SA, és az Agenția Națională pentru Resurse Minerale C‑510/22. sz. ügy, ítélet ECLI:EU:C:2023:694 (Ítélet)

[2] Az Európai Parlament és a Tanács 2009/54/EK irányelve (2009. június 18.) a természetes ásványvizek kinyeréséről és forgalmazásáról

[3] EUMSZ 106. cikk

(1) A közvállalkozások és az olyan vállalkozások esetében, amelyeknek a tagállamok különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítanak, a tagállamok nem hozhatnak és nem tarthatnak fenn a Szerződésekkel, különösen a 18. és 101–109. cikkben foglalt szabályokkal ellentétes intézkedéseket

[4] EUMSZ 102. cikk:

A belső piaccal összeegyeztethetetlen és tilos egy vagy több vállalkozásnak a belső piacon vagy annak jelentős részén meglévő erőfölényével való visszaélése, amennyiben ez hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre.

Ilyen visszaélésnek minősül különösen:

a) tisztességtelen beszerzési vagy eladási árak, illetve egyéb tisztességtelen üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett kikötése;

b) a termelés, az értékesítés vagy a műszaki fejlesztés korlátozása a fogyasztók kárára;

c) egyenértékű ügyletek esetén eltérő feltételek alkalmazása az üzletfelekkel szemben, ami által azok hátrányos versenyhelyzetbe kerülnek;

d) a szerződések megkötésének függővé tétele olyan kiegészítő kötelezettségeknek a másik fél részéről történő vállalásától, amelyek sem természetüknél fogva, sem a kereskedelmi szokások szerint nem tartoznak a szerződés tárgyához

[5]  A 2019. március 27‑ei Pawlak-ítélet, C‑545/17, EU:C:2019:260, 43. pont

[6] A 2008. július 1‑jei MOTOE-ítélet, C‑49/07, EU:C:2008:376, 38. pont

[7] A 2007. december 13‑ai United Pan‑Europe Communications Belgium és társai-ítélet, C‑250/06, EU:C:2007:783, 14., 15. és 17. pont; a 2008. július 17‑ei ASM Brescia-ítélet, C‑347/06, EU:C:2008:416, 61. pont

[8] Az 1994. december 15‑ei DLG‑ügy C‑250/92. sz. ítélet 54. pont

[9] Az 1979. május 31-ei Hugin Kassaregister és Hugin Cash Registers kontra Bizottság, 22/78. sz. ítélet 17. pont

[10] A 2006. december 5‑én a Cipolla és társai egyesített ügyek C‑94/04. sz. és C‑202/04. sz. ítélet 45. pont

[11] A 2006. július 13-ai Manfredi és társai egyesített ügyek, C‑295/04–C‑298/04. sz. ítélet 45. és 46. pont

[12] Az 1993. május 19‑ei Corbeau‑ügy C‑320/91. sz.  ítélet 8., 14. pont

[13] United Pan‑Europe-ítélet, 21. pont

[14] MOTOE-ítélet, 31. pont

[15]  A 2022. május 12‑ei Servizio Elettrico Nazionale és társai-ítélet, C‑377/20, EU:C:2022:379, 76. és 77. pont

  1. december 10‑ei Merci convenzionali porto di Genova-ítélet, C‑179/90, EU:C:1991:464, 17. pont; 2017. október 26‑ai Balgarska energiyna borsa-ítélet, C‑347/16, EU:C:2017:816, 54. pont

[16] Merci-ítélet, 17. pont

[17]  A 2013. december 5‑ei Zentralbetriebsrat der gemeinnützigen Salzburger Landeskliniken, C‑514/12, ítélet 17. pont

[18] A 2013. december 5‑ei Nordecon és Ramboll Eesti-ítélet, C‑561/12, EU:C:2013:793, 28. pont

[19] MOTOE-ítélet, C‑49/07, 49. pont; a 2014. július 17‑ei Bizottság kontra DEI-ítélet, C‑553/12 P, EU:C:2014:2083, 41. pont

[20] Merci-ítélet, 16. és 17. pont; az 1994. október 5‑ei Centre d’insémination de la Crespelle-ügy, C‑323/93. sz., ítélet 18. pont[20]

[21]  MOTOE-ítélet, 39. pont

[22]  Merci-ítélet, 15. és 20. pont

[23]  Európai Unió Alapjogi Chartája 16. cikk. A vállalkozás szabadsága

A vállalkozás szabadságát, az uniós joggal és a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban, el kell ismerni.

[24] Az EUMSZ 49. cikke szerint:

Tilos a valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén történő szabad letelepedésére vonatkozó minden korlátozás. Ezt a rendelkezést azokra a korlátozásokra is alkalmazni kell, amelyek képviseletnek, fióktelepnek vagy leányvállalatnak egy tagállam valamely tagállamban letelepedett állampolgára által történő alapítására vonatkoznak.

A szabad letelepedés magában foglalja a jogot gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő megkezdésére és folytatására, vállalkozások, így különösen az 54. cikk második bekezdése szerinti társaságok alapítására és irányítására, a letelepedés országának joga által a saját állampolgáraira előírt feltételek szerint, figyelemmel a tőkére vonatkozó fejezet rendelkezéseire is

[25] EUMSZ 119. cikk

(1) Az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkében meghatározott célok megvalósítása érdekében a tagállamok és az Unió tevékenysége — a Szerződésekben előírtak szerint — magában foglalja egy olyan gazdaságpolitika bevezetését, amely a tagállamok gazdaságpolitikájának szoros összehangolásán, a belső piacon és a közös célkitűzések meghatározásán alapul, és amelyet a szabad versenyen alapuló nyitott piacgazdaság elvével összhangban valósítanak meg.

(2) Az előzőekkel párhuzamosan, továbbá a Szerződésekben előírtak és az azokban meghatározott eljárások szerint ez a tevékenység magában foglalja egy közös pénz, az euro bevezetését, valamint egy egységes monetáris és árfolyam-politika meghatározását és megvalósítását, amelyek elsődleges célja az árstabilitás fenntartása és — e célkitűzés sérelme nélkül — az általános gazdaságpolitika támogatása az Unión belül, a szabad versenyen alapuló nyitott piacgazdaság elvével összhangban.

(3) A tagállamok és az Unió ezen tevékenységei feltételezik a következő irányadó elvek betartását: stabil árak, rendezett államháztartás és monetáris feltételek, valamint fenntartható fizetési mérleg.

[26] A 2009/54 irányelv 3. cikke szerint:

„A természetes ásványvizek kinyerését és a természetes ásványvízforrásokból származó víz palackozását a II. melléklet rendelkezéseinek megfelelően kell végezni”

[27] A 2014. március 20‑ai Caixa d’Estalvis i Pensions de Barcelona-ítélet, C‑139/12, EU:C:2014:174, 42. pont


Kapcsolódó cikkek

2024. február 14.

Háttérzene sugárzása a repülőgépen

Az unió bírósága egy romániai szerzői jogi jogvitára tett pontot, melynek középpontjában a repülőgépeken és vonatokon háttérzeneként sugárzott zeneművek „jogállása”, és az attól függő díj megfizetése állt..

2024. február 13.

Új génkezelési technikák – Zöldátállás az EU-ban

A hagyományos növényekkel egyenértékű NGT-növények esetében leegyszerűsítené, más génszerkesztettek esetében viszont fenntartaná a jelenlegi szigorú engedélyeztetési eljárást az Európai Parlament.