Luxembourgi ítélet a védett fajok élőhelyének területhasználatáról


Egy erdőterületet érintő fakitermelési bejelentéssel kapcsolatban keletkezett jogvita egyes tisztázandó kérdéseiben, egy svéd bíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásban hirdetett ítéletet az Európai Unió Bírósága.

Alábbi cikkében a szerző az Európai Unió Bíróságának (EUB, Luxembourg) ítéletét mutatja be, ami egy svéd civil szervezet és társai, valamint az érintett, ugyancsak svédországi megyei közigazgatási hivatal közötti bírósági ügyekben[1] született. A felek közötti jogvita abból fakadt, hogy a hivatal nem lépett fel a Härryda település területén található erdőterületet érintő fakitermelési bejelentéssel szemben.

I. Bevezetés

Ami az alapeljárást illeti, a svédországi vänersborgi körzeti bíróság ingatlanügyi és környezetvédelmi tanácsa, az ugyancsak svéd Védd az erdőt nevű egyesület (Föreningen Skydda Skogen), a härrydai természetvédelmi egyesület (Naturskyddsföreningen i Härryda) és a göteborgi ornitológiai társaság (Göteborgs Ornitologiska Förening), másrészről a szintén svédországi Västra Götaland megyei közigazgatási hivatal (Länsstyrelsen i Västra Götalands län) B. A. B. és U. T. B. magánszemélyek között a hivatal határozata miatt folyamatban lévő jogviták tisztázása érdekében fordult előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a luxembourgi testülethez.

A felek közötti jogvita oka az volt, hogy a megyei közigazgatási hivatal nem lépett fel a Härryda település területén található erdőterületet érintő fakitermelési bejelentéssel szemben.

A jelen ügyben az EUB a fajok védelmével kapcsolatos olyan kérdésekkel szembesült, amelyek hasonló formában előtte már a területvédelemmel összefüggésben is felmerültek. Utóbbi esetében a terület hátrányos befolyásolását kiegyenlítő intézkedéseket kíséreltek meg alkalmazni – nagyrészt eredménytelenül – a védelmi rendelkezés alkalmazásának kizárása érdekében. Az ilyen kiegyenlítő intézkedések azonban a kivétel előfeltételei közé tartoznak, ahogy ezen kívül a mérlegelés és az alternatívák vizsgálata is szükséges[2].

A jelen ügyben a kérdés az volt, a fajvédelmi tilalmak alkalmazása függővé tehető-e attól, hogy a kérdéses intézkedés az érintett faj védettségi állapotát hátrányosan befolyásolja. A jó védettségi állapot az élőhelyvédelmi irányelvben azonban az egyik eltérés kifejezett előfeltétele. Ezen kívül a kivételek alkalmazásának előfeltétele az irányelvben meghatározott okok fennállása, valamint az alternatívák vizsgálata. A madárvédelem esetében hasonló a helyzet. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a fajok védelme az EUB értelmezése szerint az emberi tevékenységek igen messzemenő korlátozását követelheti meg. Ezért az aránytalan korlátozások elkerüléséhez fűződő jogos érdek áll fenn[3].

Az élőhelyvédelmi irányelv[4] és a madárvédelmi irányelv[5] a védett területekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz, emellett azonban bizonyos állat- és növényfajok védelmét is előírja, mégpedig a védett területeken kívül is[6].

Az élőhelyvédelmi irányelv hozzá akart járulni a biológiai sokféleség biztosításához az Európai Unióban a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelme révén. Létrehozta a Natura 2000 elnevezésű, a világ legnagyobb ökológiai hálózatát. A Natura 2000 különleges természetmegőrzési területekből áll, amelyeket az uniós országok jelölnek ki eme irányelv alapján. Részét képezik továbbá a különleges természetvédelmi területek, amelyeket a madárvédelmi irányelv (2009/147/EK irányelv) alapján minősítenek.

A madárvédelmi irányelv célja az összes vadon élő madár megóvása az EU-ban, oltalomra, megőrzésre, kezelésre és ellenőrzésre vonatkozó szabályok meghatározásával. A 2009/147/EK irányelvet 2019-ben az EU 2019/1010 rendelete módosította, amely a környezeti jog terén érvényes jelentéstételi kötelezettségeket összehangolta és egyszerűsítette. A tagállamoknak az uniós szerződésben érintett európai területén természetesen előforduló, összes vadon élő madárfaj védelmére vonatkozik. Célja e fajok védelme, kezelése és ellenőrzése, továbbá szabályokat állapít meg hasznosításukkal kapcsolatban. Az irányelvet a madarakra, tojásaikra, fészkeikre és élőhelyeikre kell alkalmazni[7]. Az I. mellékletben említett bizonyos fajok és az I. mellékletben nem említett rendszeresen előforduló vonuló fajok fennmaradásának és szaporodásának biztosítása érdekében elterjedési területükön az élőhelyüket érintő különleges intézkedésekre van szükség.

Az uniós országoknak különleges védelmi területté kell minősíteniük a mennyiségük és méretük szerint legalkalmasabb területeket e fajok ama tengeri és szárazföldi területeken történő védelme érdekében, ahol ezt az irányelvet alkalmazni kell. Különleges figyelmet kell fordítani a vizes élőhelyekre. A különleges védelmi területek a védett területekből álló Natura 2000-hálózat részét képezik az élőhelyvédelmi irányelv szerinti különleges természetmegőrzési területekkel együtt. A védelmi rendszerek egyes, szigorúan értelmezendő feltételek mellett azonban kivételeket is megengednek. A jelen ügy ezért jó alkalmat kínált az EUB-nak az e tényből fakadó kérdések közelebbi vizsgálatára.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 92/43/EGK irányelv (élőhelyvédelmi irányelv) 12. cikke (1) bekezdésének, valamint a vadon élő madarak védelméről szóló, 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (madárvédelmi irányelv) 5. cikkének értelmezésére vonatkoznak.

Az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke a fajok védelmével kapcsolatos alapvető kötelezettségeket tartalmazza.

„(1) A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket a IV. melléklet a) pontjában felsorolt állatfajok természetes elterjedési területükön való szigorú védelmének [helyesen: szigorú védelmére irányuló rendszer bevezetése] érdekében, megtiltva az alábbiakat:

a)      e fajok vadon befogott [helyesen: vadon élő] példányainak szándékos befogásának vagy megölésének bármely formája;

b)      e fajok szándékos zavarása, különösen párzás [helyesen: szaporodás], utódnevelés, áttelelés és vándorlás idején;

c)      vadon élő állatok tojásainak szándékos elpusztítása vagy begyűjtése;

d)      párzási, költő- vagy pihenőhelyek károsítása vagy elpusztítása.

A madárvédelmi irányelv 1. cikke az dokumentum hatályát határozza meg.

„Ez az irányelv a tagállamok Szerződésben érintett európai területén [helyesen: a tagállamoknak a Szerződés hatálya alá tartozó európai területén belül] természetesen előforduló összes vadon élő madárfaj védelmére vonatkozik. Célja e fajok védelme, kezelése és ellenőrzése, továbbá szabályokat állapít meg a hasznosításukkal kapcsolatban.”

Eme irányelv 5. cikke a területtől független tilalmakat tartalmaz.

„A 7. és a 9. cikk sérelme nélkül, a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket az 1. cikkben meghatározott valamennyi madárfaj általános védelmi rendszerének kialakítására, megtiltva különösen:

a)      a bármilyen módszerrel végzett szándékos elpusztítást vagy befogást;

b)      fészkeik és tojásaik szándékos elpusztítását vagy károsítását, illetve fészkeik eltávolítását;

c)      tojásaik természetből való begyűjtését és e tojások birtoklását, még üres állapotban is;

d)      e madarak szándékos zavarását, különösen a költési és fiókanevelési időszakban, amennyiben a zavarás jelentős lenne az irányelv céljaira tekintettel.”

II. A tényállás[8]

Mindkét ügy a svédországi Härryda önkormányzatának erdőterületén zajló fakitermelésnek a Skogsstyrelsenhez (erdőgazdálkodási ügynökség) való bejelentésére vonatkozik. Az intézkedések arra irányulnak, hogy az adott területeken minden fát eltávolítsanak, kivéve az erdőgazdálkodási ügynökség útmutatóinak megfelelően megőrzendő korlátozott számú fát.

Az erdőterületen a következő fajok élőhelye található: kis fakopáncs (Dryobates minor vagy Dendrocopos minor), siketfajd (Tetrao urogallus), kormosfejű cinege (Poecile montanus vagy Parus montanus), sárgafejű királyka (Regulus regulus) és fenyvescinege (Periparus ater vagy Parus ater). A környéken a mocsári béka (Rana arvalis) is megtalálható. A Svédország által a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelv keretében készített jelentések szerint e tagállamban a mocsári béka védettségi állapota kedvező, a kis fakopáncs, a siketfajd és a fenyvescinege populációi pedig stabilak. Ezzel szemben a sárgafejű királyka és a kormosfejű cinege populációi mérsékelten csökkennek.

Az erdőgazdálkodási ügynökség felügyeleti hatósági minőségében iránymutatásokat adott ki az elvégzendő elővigyázatossági intézkedésekről, és úgy tekintette, hogy a fakitermelés nem ütközik a fajok védelméről szóló svéd rendeletben szereplő tilalmakba, amennyiben az iránymutatásokat betartják. Az erdőgazdálkodási ügynökség által előírt elővigyázatossági intézkedésekre vonatkozó iránymutatások jogilag nem kötelező erejűek, csupán ajánlások. Az erdészeti igazgatóság véleményt adott e konkrét esetben ajánlott elővigyázatossági intézkedésekről, és úgy ítélte meg, hogy az e bejelentésben leírt tevékenység – a véleményében foglaltak betartása esetén – a fajok védelméről szóló rendeletben előírt tilalmak egyikével sem ellentétes.

Az egyesületek szerint azonban az erdőgazdálkodási ügynökség által adott iránymutatás ellenére a fakitermelés ellentétes a fajok védelméről szóló rendeletben meghatározott tilalmakkal. A bejelentés tárgyát képező erdőterület a fajok védelméről szóló rendelet által védett fajok természetes élőhelye. Az e területen tervezett erdőgazdálkodási tevékenység azzal a következménnyel jár, hogy e védett fajok példányait megzavarják vagy elpusztítják. Ezen kívül az említett fajok e területen lévő tojásait is elpusztítják.

Ezért 2016 decemberében és 2018 januárjában a felperesek azt kérték az e megyében a fajok védelmének ellenőrzéséért felelős Västra Götaland megyei közigazgatási hivataltól, hogy lépjen fel a fakitermelési bejelentéssel és a nemzeti erdészeti igazgatóság véleményével szemben. Nézetük szerint a tervezett fakitermelés ellentétes a fajok védelméről szóló rendeletben előírt tilalmakkal ezért, többek között azt kérték, hogy a közigazgatási hivatal gyakorolja az e rendelet alkalmazásának ellenőrzésére irányuló feladatát.

Az erdőgazdálkodásról szóló svéd törvény előírása szerint a kormány vagy az általa kijelölt közigazgatási hatóság utasításokat adhat ki többek között a természetes környezet figyelembevételével kapcsolatban, amelyet az erdőgazdálkodás során kötelező betartani[9]. A hivatal határozata szerint, nem kell megvizsgálni a fajok védelméről szóló rendelet alkalmazása alóli mentesség szükségességét, ami azt jelenti, hogy a tervezett tevékenység – amennyiben figyelembe veszi a nemzeti erdészeti igazgatóság ajánlott elővigyázatossági intézkedéseket – nem ellentétes az említett tilalmak egyikével sem.

A felperesek e hivatalnak az ellenőrzési intézkedések elfogadását mellőző határozatával szemben keresetet indítottak az előzetes döntéshozatalt kezdeményező vänersborgi ingatlanügyi és környezetvédelmi körzeti bíróságon. Elsősorban azt kérve, helyezze hatályon kívül a megyei önkormányzat határozatát és állapítsa meg, hogy a tervezett erdőgazdálkodási intézkedések nem megengedettek, mivel ellentétesek a fajok védelméről szóló rendeletben meghatározott tilalmakkal.

E bíróság kifejtette, hogy a fajok védelméről szóló nemzeti rendelet[10] 4. §-a a madárvédelmi irányelv 5. cikkét és az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikkét egyaránt átültette, vagyis e rendelet a tilalmak terjedelmét illetően nem tesz különbséget az eme irányelvek valamelyike alá tartozó fajok között, és hogy szaporodó- vagy pihenőhelyek károsításának, elpusztításának az élőhelyvédelmi irányelvben előírt tilalma a nemzeti jog értelmében a madarakra is kiterjed. Álláspontja szerint ez az átültetés semmilyen vitára nem adhat okot, hiszen a madárvédelmi irányelv az EK 175. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadott minimális harmonizációs irányelv. Továbbá, az előtte folyamatban lévő ügyek azokra a hatásokra vonatkoznak, amelyeket az erdőgazdasági tevékenységek gyakorolnak egyrészt a madárvédelmi irányelv hatálya alá tartozó számos madárfajra, másrészt a Rana arvalis fajra, közismert nevén a mocsári békára, amely az eme irányelvben előírt szigorú védelem alatt áll, és a szóban forgó fakitermelési területen található. E tekintetben rámutatott, hogy e fajok az érintett területet nagy valószínűséggel szaporodóhelyként használják. Márpedig ez utóbbiakat a tervezett fakitermelés elpusztítja, illetve károsítja. Úgy vélte, a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelv egyes fogalmainak értelmezésére van szüksége ahhoz, hogy az előtte felmerült kérdésekről dönteni tudjon. Ezzel összefüggésben pedig megvizsgálhassa, hogy e fogalmakkal összeegyeztethető-e az a nemzeti ítélkezési gyakorlat, amely megköveteli, hogy ha valamely tevékenység az említett irányelvekben foglalt tilalmakban meghatározottaktól eltérő célt követ, e tevékenységnek az érintett fajok védettségi állapotára gyakorolt negatív hatás kockázatát kell kiváltania ahhoz, hogy e tilalmak alkalmazhatók legyenek.

E körülmények között a vänersborgi ingatlanügyi és környezetvédelmi körzeti bíróság, eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából mindkét ügyben azonos módon megfogalmazott kérdéseket terjesztett a luxembourgi testület elé.

III. Az EUB értékelése és ítélete

III.1 A svéd bíróság első kérdésével arra kért választ, hogy a madárvédelmi irányelv 5. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amelynek értelmében az e rendelkezésben előírt tilalmak csak az eme irányelv I. mellékletében felsorolt fajokra, a valamilyen mértékben veszélyeztetett fajokra, illetve azokra a fajokra vonatkoznak, amelyek populációja hosszútávon csökkenő tendenciát mutat.

E feltételek ugyanakkor – legalábbis bizonyos mértékben igazolható – kísérletet jelentenek annak megakadályozására, hogy a fajok európai védelme túlzottan korlátozza az emberi tevékenységeket. Az ilyen korlátozások kockázata az EUB ítélkezési gyakorlatából következik, amely a szándékosság fogalmát, legalábbis az élőhelyvédelmi irányelvben foglalt korlátozások esetében úgy értelmezte, hogy az a tiltott hátrányos befolyásolásba való belenyugvásra is kiterjed. Ha ezt az értelmezést korlátozások nélkül alkalmazzuk a madárvédelmi irányelv esetében, úgy valóban az emberi tevékenységek jelentős korlátozásától lehet tartani[11].

A luxembourgi bíróság első megállapítása szerint a madárvédelmi irányelv 5. cikkének a szövege alapján – a 7. és a 9. cikkének sérelme nélkül – a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket eme irányelv 1. cikkében meghatározott valamennyi madárfaj általános védelmi rendszerének kialakítására, amely intézkedések magukban foglalják többek között az 5. cikkben kifejtett tilalmakat, amely az 1. cikke (1) bekezdése szerint „a tagállamok Szerződésben érintett európai területén természetesen előforduló összes vadon élő madárfaj védelmére vonatkozik”.

A madárvédelmi irányelv e cikke megköveteli, hogy a tagállamok teljes és hatékony jogszabályi keretet hozzanak létre konkrét, és különleges védelmi intézkedések meghozatalával, melyeknek lehetővé kell tenniük a madárvédelmi irányelv 5. cikkében említett, lényegében az eme irányelv hatálya alá tartozó madárfajok szaporodó‑ és pihenőhelyeinek védelmére irányuló tilalmak tényleges tiszteletben tartásának biztosítását[12].  E cikk világos és egyértelmű szövegéből az következik, hogy az e rendelkezésben foglalt tilalmak alkalmazása egyáltalán nem korlátozódik az eme irányelv I. mellékletében felsorolt, illetve a valamilyen mértékben veszélyeztetett fajokra, vagy azokra, amelyek populációja hosszútávon csökkenő tendenciát mutat.

Az EUB második megállapítása szerint sem az a szövegkörnyezet, amelybe a madárvédelmi irányelv e rendelkezése illeszkedik, sem eme irányelv tárgya és célja nem teszi lehetővé az irányelv hatályának korlátozását az előterjesztő bíróság első kérdésében említett madárfajok három kategóriájára.

Miként az EUB emlékeztetett, a madárvédelmi irányelv – amelynek hatálya kiterjed az EU-szerződésben érintett tagállamok európai területén természetesen előforduló összes vadon élő madárfajra – előírja: a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy az 1. cikkben meghatározott fajok állományait megfelelő szinten megtartsák, vagy olyan szintre hozzák, amely megfelel különösen az ökológiai, tudományos és kulturális követelményeknek, figyelembe véve a gazdasági és rekreációs követelményeket is[13]. A madárvédelmi irányelv 4. cikke kifejezetten célzott és megerősített védelmi rendszert foglal magában, amely különleges kötelezettségeket ír elő többek között az eme irányelv I. mellékletében felsorolt madárfajok tekintetében[14], amelyek e fajok fennmaradásának és szaporodásának biztosítása érdekében elterjedési területükön az élőhelyüket érintő különleges védelmi intézkedések meghozatalából állnak. A tagállamok a mennyiségük és méretük szerint legalkalmasabb területeket e fajok védelme érdekében különleges védelmi területté minősítik, figyelembe véve az irányelv I. mellékletében említett fajok védelmi szükségleteit azokon a földrajzilag meghatározott tengeri és szárazföldi területeken, ahol az említett irányelvet alkalmazni kell.

Miként a főtanácsnok indítványában kifejtette, „a madárvédelmi irányelv 5. cikke szempontjából nincs jelentősége annak sem, hogy a madárfajok valamilyen mértékben veszélyeztetettek‑e, vagy hosszútávon csökkenő populációval rendelkeznek‑e. Épp ellenkezőleg, a védelmi kötelezettség azelőtt fennáll, hogy a madarak számának csökkenését megállapítanák, vagy hogy valamely védett madárfaj eltűnésének veszélye ténylegessé válna[15]”.

E megfontolásokra tekintettel az EUB-ítélet első kérdésre adott válasza rögzíti: a madárvédelmi irányelv 5. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amelynek alapján az e rendelkezésben előírt tilalmak csak az eme irányelv I. mellékletében felsorolt fajokra, a valamilyen mértékben veszélyeztetett fajokra, illetve azokra a fajokra vonatkoznak, amelyek populációja hosszútávon csökkenő tendenciát mutat[16].

III.2 Miként a luxembourgi testület előzetes megállapításában rögzítette, a fajok védelméről szóló rendelet az állatfajok szándékos befogására vagy megölésére, megölésére vagy zavarására, valamint a tojások elpusztítására vagy begyűjtésére vonatkozó, a 4. cikkében szereplő tilalmak terjedelmét illetően nem tesz különbséget az élőhelyvédelmi irányelv hatálya alá tartozó és a madárvédelmi irányelv hatálya alá tartozó fajok között[17]. A tagállamok az eme irányelvben előírtaknál szigorúbb védelmi intézkedéseket is elfogadhatnak[18].

Második kérdésével a svéd bíróság arra várt választ, az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a)–c) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy: egyrészt azzal ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amely szerint, ha az olyan emberi tevékenység tárgya, mint a fakitermelési vagy a földhasználati tevékenység, nyilvánvalóan más, mint az állatfajok példányainak megölése vagy zavarása, az ebben a rendelkezésben előírt tilalmak csak abban az esetben alkalmazandók, ha az érintett fajok védettségi állapotára gyakorolt negatív hatás kockázata fennáll. Másrészt, hogy az említett rendelkezés által biztosított védelem alkalmazása megszűnik azoknak a fajoknak az esetében, amelyek kedvező védettségi állapota megvalósult.

Az EUB a kérdés kapcsán emlékeztetett arra, e rendelkezés arra kötelezi a tagállamokat, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket az eme irányelv IV. mellékletének a) pontjában felsorolt állatfajok természetes elterjedési területükön való szigorú védelmi rendszerének kidolgozására, megtiltva e fajok egyedeinek szándékos befogását vagy megölését, szándékos zavarását és tojásaik szándékos elpusztítását vagy begyűjtését. Ahhoz, hogy teljesüljön az irányelv e pontjában szereplő, szándékosságra vonatkozó feltétel, bizonyítani kell, a cselekmény elkövetőjének szándéka kiterjedt valamely védett állatfaj példányának befogására vagy megölésére, vagy legalábbis belenyugodott a befogás vagy megölés lehetőségébe[19]. Ugyanez a megállapítás vonatkozik az irányelv e cikke (1) bekezdésének b) és c) pontjában szereplő tilalmakra is.

Az EUB korábbi ítéletében szándékos zavarásnak minősített olyan cselekményeket, mint a védett tengeri teknősök fészkeinek jelenlétére figyelmeztető táblák ellenére a motorkerékpárok tengerparti közlekedése, valamint az érintett tengerpart strandjain a vízibiciklik és csónakok jelenléte. Ezzel kapcsolatban kimondta, hogy a tagállam nem teljesíti az irányelv 12. cikke (1) bekezdésének b) és d) pontjából eredő kötelezettségeit, ha nem tesz meg minden szükséges konkrét intézkedést, hogy elkerülje az érintett faj szándékos zavarását a szaporodási időszak alatt[20], Következésképpen az irányelv e cikkének (1) bekezdése a)–c) pontjában szereplő tilalmak alkalmazhatók az olyan tevékenységre, mint például az fakitermelési vagy a földhasználati tevékenység, amelynek célja nyilvánvalóan más, mint az állatfajok példányainak befogása, megölése vagy zavarása, illetve a tojások szándékos elpusztítása vagy begyűjtése. További megállapítása szerint a „faj védettségi állapotának” eme irányelv 1. cikkének i) pontjában szereplő meghatározása kifejezetten „egy faj populációinak […] sűrűségére” utal, nem pedig az említett faj példányának sajátos helyzetére, ezért e védettségi állapotot különösen az érintett fajok populációira tekintettel határozzák meg vagy értékelik.

A élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének b) pontját illetően, amely a fajok szándékos zavarásának tilalmát írja elő – különösen a párzás, utódnevelés, áttelelés és vándorlás idején –, meg kell állapítani, hogy noha e pont az említett tilalom fokozott jelentőségének hangsúlyozására irányul azokban az időszakokban, amelyek során a példányok különösen sebezhetőek, többek között a reprodukciós képességük vagy a szaporodási sikerük szempontjából – és aminek figyelmen kívül hagyása különösen valószínűen negatívan befolyásolja az érintett faj védettségi állapotát –, ez a rendelkezés szövege alapján nem zárja ki, hogy az esettől függően az ilyen kockázattal nem járó tevékenységek is a hatálya alá tartozzanak[21]. Ebből következően tehát az élőhelyvédelmi irányelv rendelkezései által előírt védelmi rendszer végrehajtása nem függ attól a feltételtől, hogy egy adott tevékenység negatív hatással lehet az érintett állatfaj védettségi állapotára. Ezzel szemben az eme irányelv 16. cikke alapján elfogadott eltérések keretében relevanciája van egy arra vonatkozó vizsgálatnak, hogy valamely tevékenység milyen hatással van az érintett állatfaj védettségi állapotára. Az eltérések vizsgálatakor kell ugyanis áttekinteni mind a szóban forgó tevékenységnek az érintett fajok populációinak védettségi állapotára gyakorolt hatását, mind pedig e tevékenység szükségességét, valamint a kért eltérés alátámasztására hivatkozott cél elérését lehetővé tevő alternatív megoldásokat.

Az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a)–c) pontjában foglalt tilalmak alkalmazhatóságának – az érintett faj védettségi állapotára gyakorolt negatív hatás kockázatától való függővé tétele az irányelv 16. cikke alapján előírt vizsgálat – megkerülését eredményezheti, és így megfosztja e cikk, valamint az eltérést engedő rendelkezések és az azokból eredő korlátozó feltételek hatékony érvényesülését. Az ilyen értelmezés nem tekinthető összeegyeztethetőnek az elővigyázatosság és megelőzés elvével, valamint az irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a)–c) pontjában említett állatfajok példányainak és tojásainak fokozott szintű védelmével. E rendelkezésnek mind a szövege, mind pedig a kontextusa kizárja, hogy az említett rendelkezésben szereplő tilalmaknak az olyan tevékenységekre való alkalmazhatóságát, mint a fakitermelési vagy a földhasználati tevékenység, az érintett állatfaj védettségi állapotára gyakorolt negatív hatás kockázatától tegyék függővé, amely értelmezést az élőhelyvédelmi irányelv célkitűzései is alátámasztják[22].

Ezzel kapcsolatban a luxembourgi bíróság emlékeztetett arra, az élőhelyvédelmi irányelv célja, hogy a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények óvásával hozzájáruljon a biológiai sokféleség biztosításához a tagállamok európai területén belül. Az irányelvnek megfelelően meghozott intézkedések célja „a közösségi érdekeltségű természetes élőhelyek, valamint vadon élő állat‑ és növényfajok kedvező védettségi állapotának fenntartása, illetve helyreállítása”. Azokat a fajokat, amelyek esetében megvalósult az ilyen védettségi állapot, annak bármely károsításával szemben meg kell védeni. Vagyis az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikkének (1) bekezdése nem értelmezhető úgy, hogy az e rendelkezésben előírt védelem alkalmazása megszűnik azoknak a fajoknak az esetében, amelyeknél a kedvező védettségi állapot megvalósult. Kérdés persze, hogy a tényállás szerinti, az irányelv hatálya alá tartozó, említett állatfajok a tervezett fakitermelési területen megtalálhatók-e.

E tekintetben miként a kérdést előterjesztő bíróság kifejtette – meg kell állapítani, hogy a Rana arvalis, közismert nevén a mocsáribéka-fajnak valószínűleg a bejelentés által érintett területen van a természetes élőhelye. E faj az élőhelyvédelmi irányelv által óvott állatfajok között szerepel, amelyek eme irányelv 12. cikke alapján szigorú védelemben részesülnek. Továbbá, a szóban forgó terület a természetes élőhelye legalábbis a Tetrao urogallus, közismert nevén siketfajd-, a Pernis apivorus, közismert nevén darázsölyv- és az Accipiter gentilis, közismert nevén héjafajnak, melyek a madárvédelmi irányelv I. mellékletében szerepelnek, és amelyek így a leginkább veszélyeztetett madárfajoknak minősülnek. Ezért a svéd bíróság szerint az ő feladata annak vizsgálata, hogy azok a feltételek, amelyek mellett a tervezett fakitermelést el kell végezni, a megelőző és fenntartható erdőgazdálkodási gyakorlatok körébe tartoznak-e, amelyek összeegyeztethetők az élőhelyvédelmi irányelvből eredő természetvédelmi követelményekkel. Továbbá, hogy a nemzeti erdészeti igazgatóság által ajánlott elővigyázatossági intézkedések milyen mértékben járulhatnak hozzá a károsodás kockázatának olyan szintre csökkentéséhez, hogy a jelen ügy tárgyát képezőhöz hasonló tevékenység már ne tartozzon a fajok védelméről szóló rendelet 4. cikkében előírt tilalmak hatálya alá, és hogy e tilalmak alkalmazásának elkerülése érdekében szükség van-e további elővigyázatossági intézkedésekre?

Az iratok szerint a tervezett fakitermelési bejelentés elbírálása során a nemzeti erdészeti igazgatóság semmilyen önkéntes erdőgazdálkodási tervet nem értékelt, továbbá nem vizsgálta meg, hogy e fakitermelés elvégezhető-e a fajok védelméről szóló rendeletben előírt tilalmak teljes tiszteletben tartása mellett.

Az EUB szerint a nemzeti erdészeti igazgatóság véleménye nem kötelező a földterület tulajdonosára, továbbá büntetőjogi szankciója sincs annak, ha az eme ajánlásban szereplő megállapításokat nem tartják be. A felperesek szerint ez a vélemény mindenesetre nem tartalmaz információt arra vonatkozóan, hogy a fakitermeléssel érintett területen védett fajok élnek, bár ők erre felhívták az igazgatóság figyelmét.  A fakitermelési bejelentés nem jelöli meg, hogy a tervezett fakitermelést az év mely időszakában fogják elvégezni.

A Védd az erdőt egyesület kifejtette, hogy ha a szóban forgó erdőterületet a nemzeti erdészeti igazgatóság véleményének megfelelően kivágják, az erdei környezet eltűnik, ami az ott lévő védett fajok természetes élőhelyei egy részének eltűnésével jár, így azok hosszútávú fennmaradását fenyegeti. Az élőhelyvédelmi irányelv céljainak megvalósítása szempontjából fontos, a hatóságok előre láthassák az eme irányelv által védett fajok számára káros tevékenységeket, és e tekintetben nincs jelentősége annak, hogy a szóban forgó tevékenységnek célja-e, vagy sem e fajok megölése vagy zavarása.

Az előzetes döntéshozatalt kezdeményező svéd bíróság további feladata megvizsgálni, a tervezett fakitermelési tevékenységek olyan preventív megközelítésen alapulnak-e, amely figyelembe veszi az érintett fajok védelmi szükségleteit, és azokat úgy tervezik-e meg és hajtják‑e végre, hogy azok ne sértsék az élőhelyvédelmi irányelvből eredő tilalmakat, miközben figyelembe veszik a gazdasági, társadalmi és kulturális igényeket, valamint a regionális és a helyi sajátosságokat.

E megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre az EUB  ítéleti válasza szerint az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a)–c) pontját úgy kell értelmezni, hogy: egyrészt azzal ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amely szerint, ha az olyan emberi tevékenység tárgya, mint a fakitermelési vagy a földhasználati tevékenység, nyilvánvalóan más, mint az állatfajok példányainak megölése vagy zavarása, az ebben a rendelkezésben előírt tilalmak csak abban az esetben alkalmazandók, ha az érintett fajok védettségi állapotára gyakorolt negatív hatás kockázata fennáll. Másrészt, hogy az említett rendelkezés által biztosított védelem alkalmazása nem szűnik meg azon fajok esetében, amelyek kedvező védettségi állapota megvalósult[23].

III.3 Negyedik kérdésével a svéd bíróság arra várt választ, az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontját úgy kell-e értelmezni hogy azzal ellentétes az a nemzeti gyakorlat, amely szerint abban az esetben, ha valamely meghatározott területen az érintett faj természetes élőhelyének folyamatos ökológiai funkcionalitása károsítás, pusztítás vagy károsodás miatt az elővigyázatossági intézkedések ellenére megszűnik – függetlenül attól, hogy erre közvetlenül vagy közvetetten, önmagában a szóban forgó tevékenység miatt, vagy e tevékenység és más tevékenységek együttes hatásaként kerül sor –, az e rendelkezésben előírt tilalom csak attól az időponttól alkalmazható, amikor az érintett faj védettségi állapota károsodásának veszélye bekövetkezik.

A előterjesztő bíróság kettős előfeltevéséből kiinduló kérdés szerint egyrészt a védett madárfajok és a mocsári béka a bejelentés szerinti területet olyan szaporodóhelyként használják, amelyet a tervezett fakitermelés elpusztít vagy károsít, másrészt az érintett fajok természetes élőhelyének folyamatos ökológiai funkcionalitása e fakitermelés következtében megszűnik.

Az EUB ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében az e rendelkezésben előírt szigorú védelem „a párzási, költő‑ vagy pihenőhelyek károsítás[ának] vagy elpusztítás[ának]” tilalmára irányul. E szigorú védelmi rendszerre tekintettel pedig – miként azt egy korábbi ítéletében már kimondta – e rendelkezés nem csupán a szándékos, hanem a nem szándékos cselekményekre is vonatkozik. Az uniós jogalkotó azáltal, hogy az irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontjában előírt tilalmat – az említett cikk a)–c) pontjával foglalt cselekményekre vonatkozó rendelkezésekkel ellentétben – nem korlátozta a szándékos tevékenységekre, azt a célját fejezte ki, hogy a szaporodó‑ vagy pihenőhelyek számára fokozott védelmet kell nyújtani a károsításukra vagy elpusztításukra irányuló tevékenységekkel szemben[24]. Az e rendelkezésben előírt szigorú védelem az érintett faj érintett területen található példányainak számától függetlenül alkalmazandó[25],  és nem lehet az e faj védettségi állapotára gyakorolt negatív hatás kockázatától függővé tenni.

E megfontolások összességére tekintettel a luxembourgi taláros testület negyedik kérdésre adott válasza szerint az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az a nemzeti gyakorlat, amely szerint abban az esetben, ha valamely meghatározott területen az érintett faj természetes élőhelyének folyamatos ökológiai funkcionalitása károsítás, pusztítás vagy károsodás miatt az elővigyázatossági intézkedések ellenére megszűnik – függetlenül attól, hogy erre közvetlenül vagy közvetetten, önmagában a szóban forgó tevékenység miatt, vagy e tevékenység és más tevékenységek együttes hatásaként kerül sor –, az e rendelkezésben előírt tilalom csak attól az időponttól alkalmazható, amikor az érintett faj védettségi állapota károsodásának veszélye bekövetkezik[26].

Lábjegyzetek:

[1] A 2021. március 4-ei Föreningen Skydda Skogen és társai kontra Länsstyrelsen i Västra Götalands län C‑473/19. és C‑474/19. sz. egyesített ügyek, ítélet ECLI:EU:C:2021:166 (Ítélet)

[2] A 2014. május 15-ei Briels és társai-ítélet C‑521/12, EU:C:2014:330); a 2016. július 21-ei Orleans és társai-ítélet C‑387/15 és C‑388/15, EU:C:2016:583; a 2017. április 26-ai Bizottság kontra Németország-ítélet C‑142/16, EU:C:2017:301; a 2018. november 7-ei Coöperatie Mobilisation for the Environment és társai-ítélet C‑293/17 és C‑294/17, EU:C:2018:882.

[3] A Juliane Kokott főtanácsnoknak a Föreningen Skydda Skogen és társai kontra Länsstyrelsen i Västra Götalands län C‑473/19. és C‑474/19. sz. egyesített ügyekben tett indítványa (Indítvány) 3-4. pont

[4] A 2013. május 13-ai 2013/17/EU tanácsi irányelvvel módosított, a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21-ei 92/43/EGK tanácsi irányelv

[5] A környezetvédelem területén elfogadott egyes irányelveknek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2013. május 13-ai 2013/17/EU tanácsi irányelvvel módosított, a vadon élő madarak védelméről szóló, 2009. november 30-ai 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv

[6] A 2020. június 11-ei Alianța pentru combaterea abuzurilor-ítélet C‑88/19, EU:C:2020:458.

[7] A 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1 cikke

[8] Ítélet 21-29. pont

[9] A svéd erdőgazdálkodásról szóló törvény, a skogsvårdslagen (1979:429) 1979:429] 30. §

[10] A fajok védelméről szóló rendelet, az artskyddsförordningen (2007:845) [2007:845]

[11] Indítvány 39. pont

[12] A 2018. április 17-ei Bizottság kontra Lengyelország- [Białowieża-erdő] ítélet, C‑441/17, EU:C:2018:255, 252. pont

[13] Az 1996. július 11-ei Royal Society for the Protection of Birds-ítélet, C‑44/95, EU:C:1996:297, 3. pont

[14] A Royal Society-ítélet, 19. és 23. pont

[15] Az 1993. augusztus 2-ai Bizottság kontra Spanyolország (Santoña) ítélet C‑355/90, EU:C:1993:331, 15. pont; a 2002. június 13-ai Bizottság kontra Írország- (sarki hófajd-) ítélet C‑117/00, EU:C:2002:366, 15. pont; a 2018. április 17-ei Bizottság kontra Lengyelország- (Białowieża‑erdő) ítélet C‑441/17, EU:C:2018:255, 262. és 263. pont; Indítvány 44. pont.

[16] Ítélet 45. pont

[17] A rendelet 4. cikke első bekezdésének 1–3. pontja a madárvédelmi irányelv 5. cikkének a)–d) pontjában és az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a)–c) pontjában a tiltott szándékos cselekményeket ülteti át

[18] A 2011. július 21-ei Azienda Agro‑Zootecnica Franchini és Eolica di Altamura-ítélet, C‑2/10, EU:C:2011:502, 49. pont

[19] A 2006. május 18-ai Bizottság kontra Spanyolország-ítélet, C‑221/04, EU:C:2006:329, 71. pont

[20] A 2006. május 18-ai Bizottság kontra Spanyolország-ítélet, C‑221/04, EU:C:2006:329, 70. pont

[21] Ítélet 56. pont

[22] Ítélet 61. pont

[23] Ítélet 78. pont

[24] A 2020. július 2-ai Magistrat der Stadt Wien- [mezei hörcsög] ítélet, C‑477/19, EU:C:2020:517, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat

[25] A 2018. április 17-ei Bizottság kontra Lengyelország- [Białowieża-erdő] ítélet, C‑441/17, EU:C:2018:255, 237. pont

[26] Ítélet 86. pont


Kapcsolódó cikkek

2022. november 25.

Népirtássá nyilváníthatja a német parlament az 1932-33-as ukrajnai éhínséget

Az ukrán nemzet elleni népirtássá nyilváníthatja a német szövetségi parlament (Bundestag) a holodomort, a mai Ukrajna területén 1932-33-ban pusztító éhínséget – írta pénteken a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap a kormánypártok és legnagyobb ellenzéki erő közös határozati javaslatát ismertetve.