Mobilforgalmi és helyadatokhoz való hozzáférés a büntetőeljárásban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EUB egy észt ügyben arra a követeztetésre jutott, hogy a büntetőeljárásban nem használható fel bizonyítékként a vádhatóság által engedélyezett, a szolgáltató által a felhasználókról tárolt összes mobiladat.

Az alapügy

A Viru Maakohus (virui körzeti bíróság, Észtország) 2017. április 6‑i ítéletében két év szabadságvesztés büntetésre ítélte H. K.‑t a a korábban elkövetett több rendbeli lopás, valamint a bírósági eljárásban résztvevők elleni erőszakos cselekmények miatt.

A büntetőjogi felelősség megállapítása során a Viru Maakohus számos elektronikus hírközléssel kapcsolatos adatról készített jegyzőkönyvet vett alapul, amely adatokat a nyomozó hatóság a nyomozás során egy távközlési szolgáltatótól szerzett meg a virui kerületi ügyészség, által kiadott engedély alapján. A megadott engedélyek H. K. több telefonszámára és különböző IMEI‑számaira vonatkoztak.

H.K. fellebbezést nyújtott be a Viru Maakohus (virui körzeti bíróság) határozatával szemben a Tartu Ringkonnakohushoz (tartui fellebbviteli bíróság, Észtország), amely 2017. november 17‑i határozatával elutasította e fellebbezést. H. K. felülvizsgálati kérelmet nyújtott be ez utóbbi határozattal szemben a Riigikohushoz (legfelsőbb bíróság, Észtország), vitatva többek között az elektronikus hírközlési szolgáltatótól megszerzett adatok alapján készített jegyzőkönyvek felhasználhatóságát. Álláspontja szerint az EUB Tele2 Sverige és Watson és társai ítéletéből következik, hogy a szolgáltatásnyújtókat a hírközlési adatok megőrzésére kötelező szabályok, valamint ezen adatoknak a büntetőjogi felelősségének megállapítása céljából való felhasználása ellentétes a 2002/58 irányelv 15. cikkének – a Charta 7., 8. és 11. cikkével, valamint 52. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett – (1) bekezdésével.

Az előterjesztő bíróság szerint felmerül a kérdés, hogy az elektronikus hírközlésről szóló törvény 111. cikkének (2) bekezdésében említett adatok alapján készített jegyzőkönyvek bizonyítékként felhasználhatók-e. A bíróság megjegyzi, hogy az alapügyben szóban forgó jegyzőkönyvek bizonyítékként történő felhasználása attól függ, hogy az e jegyzőkönyvek alapjául szolgáló adatok összegyűjtése mennyiben áll összhangban a 2002/58 irányelv 15. cikkének – a Charta 7., 8. és 11. cikkével, valamint 52. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett – (1) bekezdésével.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a megfigyeléssel érintett időszak hossza lényeges körülménynek minősül a forgalmi és helymeghatározó adatokhoz való hozzáféréssel megvalósított beavatkozás súlyosságának értékelése során. Így amennyiben az említett időszak nagyon rövid, vagy az összegyűjtött adatok mennyisége nagyon korlátozott, felmerül a kérdés, hogy általánosságban a bűnözés elleni küzdelem, és nem csupán a súlyos bűncselekmények elleni küzdelem alkalmas‑e az ilyen beavatkozás igazolására.

A Riigikohus felfüggesztette az eljárást és előzetes döntéshozatalért fordult az EUB-hoz.

Az EUB döntése

A tárolt mobiltelefon adatok felhasználása

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseivel, a Riigikohus lényegében arra vár választ, hogy a 2002/58 irányelv 15. cikkének (1) bekezdését a Charta 7., 8. és 11. cikkével, valamint 52. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a bűncselekmények megelőzése, kivizsgálása, felderítése és üldözése céljából lehetővé teszi, hogy a hatóságok olyan forgalmi vagy helymeghatározó adatok összességéhez férjenek hozzá, amelyek információkat szolgáltathatnak a valamely elektronikus hírközlő eszköz felhasználója által végzett közlésekről vagy az általa használt végberendezések helyéről, és lehetővé tehetik az e felhasználó magánéletére vonatkozó pontos következtetések levonását, anélkül hogy e hozzáférés a súlyos bűncselekmények elleni küzdelmet érintő eljárásokra korlátozódna, függetlenül azon időszak hosszától, amelyre vonatkozóan az említett adatokhoz való hozzáférést igénylik, valamint függetlenül az említett időszakra vonatkozóan rendelkezésre álló adatok jellegétől.

A tényállás szerint a nemzeti nyomozó hatóság az alapügyben hozzáfért, az elektronikus hírközlési szolgáltatók által általános jelleggel és különbségtétel nélkül egy éven keresztül megőrzött vezetékes‑ és mobiltelefon‑szolgáltatásra vonatkozó forgalmi és helymeghatározó adatokhoz. Ezek az adatok többek között lehetővé teszik a személyek vezetékes telefonjáról vagy mobiltelefonjáról származó közlések tekintetében a hírközlési szolgáltatás kezdő‑ és végpontjának, napjának, időpontjának, valamint időtartamának és típusának megállapítását, a felhasznált hírközlő eszköz azonosítását, valamint a mobiltelefon tartózkodási helyének megállapítását, akkor is, ha azon nincs távközlési forgalom. Lehetővé teszik továbbá annak meghatározását is, hogy a felhasználó bizonyos személyekkel egy adott időszakban milyen gyakorisággal kommunikált. Az észt kormány szerint a fenti adatokhoz való hozzáférés a bűnözés elleni küzdelem területén bármely bűncselekménytípus tekintetében kérhető.

Az EUB azt is megállapította, hogy a15. cikk (1) bekezdését a Charta 7., 8. és 11. cikkével, valamint 52. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétesek az olyan jogszabályi intézkedések, amelyek e célokból a forgalmi és a helymeghatározó adatok általános és különbségtétel nélküli, megelőző jelleggel történő megőrzését írják elő.

Az arányosság elvének megfelelően kizárólag a súlyos bűncselekmények elleni küzdelem és a közbiztonságot érintő súlyos fenyegetés megelőzése igazolhatja a Charta 7. és 8. cikkében biztosított alapvető jogokba történő olyan súlyos beavatkozásokat, mint amelyek a forgalmi és helymeghatározó adatok megőrzésével járnak, függetlenül attól, hogy e megőrzés általános és különbségtétel nélküli, vagy pedig célzott. Kizárólag az alapvető jogokba történő, nem súlyos jellegű beavatkozás igazolható általánosságban a bűncselekmények megelőzésére, kivizsgálására, felderítésére és üldözésére irányuló, az alapügyben szóban forgó szabályozás által követett céllal.

Az EUB szerint azok a jogszabályi intézkedések, amelyek oly módon kötelezik a szolgáltató az adatok megőrzésére, hogy azok nem hozhatók kapcsolatba a lezajlott közlésekre vonatkozó információkkal, igazolhatók az általánosságban a bűncselekmények megelőzésére, kivizsgálására, felderítésére és üldözésére irányuló célkitűzéssel. Ezen adatok ugyanis önmagukban véve nem teszik lehetővé sem a lebonyolított közlések napjának, időpontjának, időtartamának és címzettjeinek, sem pedig annak a megismerését, hogy ezekre a közlésekre hol, illetve milyen gyakran került sor bizonyos személyekkel egy adott időszakban, és ezért az elektronikus hírközlő eszközök felhasználóinak elérhetőségein, például a címükön kívül nem szolgálnak semmilyen információval az adott közlésekkel kapcsolatban, következésképpen a magánéletükkel kapcsolatban sem. Az ezen adatokat érintő intézkedéssel járó beavatkozás főszabály szerint tehát nem minősíthető súlyosnak.

Tehát, kizárólag a súlyos bűncselekmények elleni küzdelem és a közbiztonságot érintő súlyos fenyegetések megelőzésének célja alkalmas annak igazolására, hogy a hatóságok olyan forgalmi vagy helymeghatározó adatok összességéhez férjenek hozzá, amelyek információkat szolgáltathatnak az elektronikus hírközlő eszköz felhasználója által lebonyolított közlésekről vagy az általa használt végberendezések helyéről, és lehetővé teszik az érintett személyek magánéletére vonatkozó pontos következtetések levonását.

Az észt elektronikus hírközlésről szóló törvény alapján megőrzött forgalmi vagy helymeghatározó adatokhoz való hozzáférés ténylegesen pontos következtetések levonását teszi lehetővé azon személyek magánéletére, akiknek az adatait megőrizték, így például a napi szokások, az állandó vagy ideiglenes tartózkodási helyek, a napi vagy egyéb helyváltoztatások, a gyakorolt tevékenységek, e személyek társadalmi kapcsolatai és az általuk látogatott társadalmi csoportok.

Az alapvető jogokba való beavatkozás, amellyel a hatóságnak a forgalmi vagy helymeghatározó adatok olyan összességéhez való hozzáférése jár mindenképpen súlyos beavatkozásnak minősül, függetlenül azon időszak hosszától, amelyre vonatkozóan az említett adatokhoz való hozzáférést kérik, valamint függetlenül az említett időszakra vonatkozóan rendelkezésre álló adatok jellegétől, amennyiben – az alapügyhöz hasonlóan – ezen adatösszesség lehetővé teheti az érintett személy vagy személyek magánéletére vonatkozó pontos következtetések levonását. Még a forgalmi vagy helymeghatározó adatok korlátozott mennyiségéhez való hozzáférés, illetve az adatokhoz rövid időszakra való hozzáférés is alkalmas lehet arra, hogy pontos információkat szolgáltasson az elektronikus hírközlő eszköz felhasználójának magánéletéről.

Az uniós jogi előírások megsértésével szerzett információk és bizonyítékok kizárásának szükségességét többek között arra tekintettel kell értékelni, hogy az ilyen információk és bizonyítékok elfogadhatósága milyen veszélyt jelent a kontradiktórius eljárás elvének, és ennélfogva a tisztességes eljáráshoz való jognak a tiszteletben tartására. Ha pedig a bíróság úgy ítéli meg, hogy az egyik fél nem tud hatékony módon észrevételt tenni egy olyan bizonyítási eszközzel kapcsolatban, amely a bíróságok tudomásán kívüli területről származik és döntő befolyással lehet a tényállás megállapítására, akkor meg kell állapítania a tisztességes eljáráshoz való jog megsértését, és az ilyen jogsértés elkerülése érdekében ki kell zárni ezt a bizonyítási eszközt.

A tényleges érvényesülés elve alapján a nemzeti büntetőbíróság köteles a bűncselekmények elkövetésével gyanúsított személyekkel szemben indított büntetőeljárásban figyelmen kívül hagyni azokat az információkat és bizonyítékokat, amelyeket a forgalmi és helymeghatározó adatoknak az uniós joggal összeegyeztethetetlen, általános és különbségtétel nélküli megőrzése révén, vagy pedig az említett adatokhoz a hatáskörrel rendelkező hatóság által, az uniós jog megsértésével történő hozzáférés révén szereztek meg, ha e személyek nem tudnak hatékony módon észrevételt tenni ezekkel az információkkal és bizonyítékokkal kapcsolatban.

Az ügyészség, mint független hatóság

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésével a Riigikohus lényegében arra keresi a választ, hogy a 2002/58 irányelv 15. cikkének (1) bekezdését a Charta 7., 8. és 11. cikkével, valamint 52. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az ügyészséget, amelynek az a feladata, hogy büntetőügyekben irányítsa a nyomozást, valamint adott esetben egy későbbi eljárásban vádat emeljen és képviselje a közvádat, arra vonatkozó hatáskörrel ruházza fel, hogy a büntetőügyben folytatott nyomozás céljából engedélyezze valamely hatóság részére a forgalmi és helymeghatározó adatokhoz való hozzáférést.

A Riigkohus szerint bár az észt ügyészség a nemzeti jognak megfelelően függetlenül köteles eljárni, kizárólag a törvénynek van alárendelve, és a nyomozási eljárás során köteles megvizsgálni a terhelő és mentő bizonyítékokat, ezen eljárás célja mindemellett a bizonyítékok összegyűjtése, valamint a bírósági eljárás lefolytatásához szükséges egyéb feltételek teljesülése. Ugyanezen hatóság képviseli a közvádat a bíróság előtt, ezért tehát szintén az eljárásban részt vevő félnek minősül. Az észt ügyészség hierarchikus szervezetű, és a forgalmi és helymeghatározó adatokhoz való hozzáférés iránti kérelmeknek nem kell különös alaki követelményeknek megfelelniük, továbbá azokat maga az ügyész is benyújthatja. Végül, azon személyek köre, akiknek az adataihoz hozzáférést lehet adni, nem korlátozódik a valamely bűncselekményben való részvétellel gyanúsított személyekre.

Az összes megőrzött adathoz való általános, a kitűzött céllal fennálló bármilyen kapcsolattól független hozzáférés nem tekinthető a feltétlenül szükséges mértékűre korlátozottnak, az érintett nemzeti szabályozásnak objektív kritériumokon kell alapulnia azon körülmények és feltételek meghatározása érdekében, amelyek esetén hozzáférést kell adni az illetékes nemzeti hatóságok számára a szóban forgó adatokhoz. Főszabály szerint a bűnözés elleni küzdelem céljával összefüggésben csak azon személyek adataihoz lehet hozzáférést adni, akiket azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bűncselekmény elkövetését tervezik, ilyen bűncselekményt követnek vagy követtek el, vagy pedig bármilyen más módon részesek ilyen bűncselekmény elkövetésében.

Különleges helyzetekben, mint például, amikor a nemzetbiztonság, a nemzetvédelem vagy a közbiztonság létfontosságú érdekét terrorcselekmények veszélyeztetik, a más személyek adataihoz való hozzáférés akkor is megadható, ha léteznek olyan objektív tényezők, amelyek alapján megállapítható, hogy ezen adatok valamely konkrét esetben hatékonyan hozzájárulhatnak az ilyen tevékenységek elleni küzdelemhez.

Alapvető fontosságú, hogy az illetékes nemzeti hatóságok a megőrzött adatokhoz főszabály szerint csak valamely bíróság vagy független közigazgatási szerv által végzett előzetes felülvizsgálat alapján férjenek hozzá, és hogy e bíróság, illetve szerv különösen megelőzési, felderítési vagy bűnüldözési eljárások keretében az e hatóságok által előterjesztett indokolt kérelmet követően hozza meg határozatát.

Amennyiben e felülvizsgálatot nem bíróság, hanem független közigazgatási szerv végzi, e szervnek olyan jogállással kell rendelkeznie, amely lehetővé teszi számára, hogy feladatai ellátása során objektív és pártatlan módon járjon el, és e célból minden külső befolyástól mentesnek kell lennie.

Az EUB szerint a felderítést irányító és adott esetben a közvádat képviselő ügyészség nem tekinthető ilyen független hatóságnak. Az ügyészségnek ugyanis nem az a feladata, hogy valamely jogvitát teljesen függetlenül elbíráljon, hanem az, hogy büntetőeljárást kezdeményező félként azt adott esetben a hatáskörrel rendelkező bíróság elé terjessze. Az a körülmény, hogy az ügyészség a hatásköreire és jogállására vonatkozó szabályoknak megfelelően köteles ellenőrizni a terhelő és mentő bizonyítékokat, biztosítani a nyomozás jogszerűségét, továbbá kizárólag a törvény és a meggyőződése alapján eljárni, nem elegendő ahhoz, hogy független harmadik félnek minősüljön.

A kérdést előterjesztő bíróság felvetette, hogy pótolható‑e a valamely független hatóság által végzett felülvizsgálat hiánya a bíróságok által arra vonatkozóan elvégzett utólagos felülvizsgálattal, hogy valamely nemzeti hatóság jogszerűen fér‑e hozzá a forgalmi és helymeghatározó adatokhoz. Az EUB ítélkezési gyakorlat megköveteli, hogy a hozzáférést megelőzően kerüljön sor a mérlegelésre. Az ilyen későbbi felülvizsgálat nem teszi lehetővé az előzetes felülvizsgálat céljának való megfelelést, amely annak megakadályozása, hogy a szóban forgó adatokhoz olyan hozzáférést engedélyezzenek, amely túllépi a szigorúan szükséges mértéket.

(curia.europa.eu)




Kapcsolódó cikkek