Modernkori rabszolgaság, különös tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatára

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A rabszolgaság, mikor a személyi szabadság megfosztása mellett az egyén más személy tulajdonaként való kezelése, tárgyiasítása is megvalósul. Ezzel szemben a szolgaság a személyi szabadság megtagadásának egy különösen súlyos formája, amely más személy tulajdonaként történő kezelése mellett a munkára kényszerítését is magában foglalja.

Manapság egyre többször tűnik fel a híradásokban a modernkori rabszolgaság fogalma, melyet a legkülönbözőbb jelentéstartalommal ruháznak fel. Legtöbbször inkább egy hangzatos címként, mint konkrét cselekmények meghatározására használják. Ha a hírekben rablás, lopás vagy garázdaságról adnak hírt, minden ember számára egyértelmű, hogy milyen bűncselekmény történt, míg a modernkori rabszolgaság esetén nem. A legtöbb ember, elsőként a hagyományos rabszolgaságra, tehát egy olyan emberre gondol, akit megfosztottak szabadságától, tárgyként kezelnek és más valakinek a tulajdonát képezi. A modernkori rabszolgaságot ez a meghatározás lényegében lefedi, de az eltérés, hogy a hagyományos rabszolgaság idején a rabszolgatartás nem volt bűncselekmény, míg a modernkori rabszolgaság a XXI. század egyik legsúlyosabb határokon átívelő bűncselekménye, amely gyűjtőfogalomként magába olvasztja a személyi szabadság korlátozásával/megfosztásával, illetve kizsákmányolással megvalósuló bűncselekményeket. Összességében így a szabadság megvonás és kizsákmányolás mértéke szerint a modernkori rabszolgaság által felölelt bűncselekmények: kényszermunka, szexuális kizsákmányolás (szexuális rabszolgaság), adósrabszolgaság, kényszerházasság, rabszolgaság és a gyermekmunka. Ezen állapot eléréséhez pedig eszközként az emberkereskedelem társul.

[multibox]

A modernkori rabszolgaság tehát egy gyűjtőfogalom, nehézsége pedig az egyes fogalmak egymástól való megfelelő elhatárolása, amely nem csak nemzeti, hanem nemzetközi szinten is problémaként jelentkezett.  A fogalmakat legtöbbször egymás szinonimájaként használták azokra az esetekre, melyben személyi szabadság megvonása mellett munkára kényszerítenek személyeket, azonban lényeges különbséget sem rabszolgaság, sem kényszermunka sem pedig emberkereskedelem között nem tettek. Ez kiválóan kitűnik az Európai Unió tagállamainak büntető törvénykönyveiből is, ugyanis az elmúlt pár év módosításai előtt, külön deliktumként nem tartalmazták a kényszermunkát, szolgaságot és rabszolgaságot, hanem az emberkereskedelem tényállását próbálták rá alkalmazni.

A modernkori rabszolgaság fogalmának letisztulásában, nagy szerepe volt az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB), amikor is az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: EJEE) 4. cikkét értelmezte a rabszolgaság és kényszermunka tilalmának megsértése kapcsán. Az EJEB kifejtette, hogy magát az EJEE-t és ezzel együtt a 4. cikket, nem szabad önmagában, “vákuumban” értelmezni, hanem a nemzetközi jog vonatkozó szabályaival és elveivel teljes összhangban kell ezt megtenni, vagyis az értelmezés során az EJEB nem csak az EJEE-t, hanem az összes többi vonatkozó nemzetközi egyezményt is figyelembe vette. Ennek eredményeként bár maga a 4. cikk nem említi sem az emberkereskedelmet, sem a modernkori rabszolgaságot, maga az EJEB ezeket is értelmezte és egymástól elhatárolta.

Legelőször a Van Droogenbroeck kontra Belgium ügyben merült fel az elhatárolás kérdése, ahol a kényszermunka és szolgaság kapcsán a Bíróság megállapította, hogy utóbbiról a szabadság megvonásának különösen súlyos formái esetén beszélhetünk, a többi eset a kényszermunka fogalma alá tartozik, azonban ennél pontosabb meghatározást ekkor még nem adott.

Ezt követően az EJEB történetében az elhatárolási probléma a Siliadin kontra Franciaország ügyben vetődött fel ismételten, ahol a kérelmező a francia büntetőtörvénykönyv kényszermunka és rabszolgaság deliktumának hiányára alapította kérelmét. A rabszolgaság, mikor a személyi szabadság megfosztása mellett az egyén más személy tulajdonaként való kezelése, tárgyiasítása is megvalósul. Ezzel szembe a szolgaság a személyi szabadság megtagadásának egy különösen súlyos formája, amely más személy tulajdonaként történő kezelése mellett a munkára kényszerítését is magában foglalja.

Ugyanezen ügyben az EJEB a szolgaságot a kényszer és kötelező munkától határolta el, mint előbbi az utóbbinak egy sokkal súlyosabb formája, amely során az áldozat nem tud vagy úgy érzi, hogy nem tud változtatni a helyzetén, így a kizsákmányolás sokkal jelentősebb mértékű, (ennél már csak a rabszolgaság az erősebb), és kiterjed az emberi élet összes többi részére, továbbá reménytelen, hogy a személy saját erejéből javítani tudjon helyzetén. Ezzel szemben a kényszermunka esetén a kizsákmányolás kizárólag a munkára terjed ki.

[htmlbox mt_kommentar]

Kérdésként merülhet fel, hogy az EJEB miért tulajdonít akkora jelentőséget a fogalmak megfelelő rendszerezésének, és egymástól történő megfelelő elhatárolásnak?

Erre az angol Modern Slavery Act megalkotásának háttere a legkézenfekvőbb válasz, amelynek megalkotása a C.N. kontra Egyesült Királyság esetnek köszönhető. Az ügy lényege, hogy a kérelmező Ugandából érkezett az Egyesült Királyságba rendkívül viszontagságos út során. Hamis útlevél és vízum segítségével sikerült az országba bejutnia, azonban az embercsempészekből a megérkezést követően igen hamar emberkereskedők lettek. Útlevelét és iratait elvették, előbb gondozóként és biztonsági őrként dolgoztatták pár estén keresztül, míg végül állandó éjjel-nappali ügyeletre egy idős iraki házaspár mellé küldték gondozóként. Munkájáért járó fizetséget fogvatartói számlájára utalták, így abból, soha nem részesült, munkájáért kizárólag lakhatást és ételt kapott. A megpróbáltatások 2006-ban értek véget, mikor fogvatartói lakásából sikerült megszöknie, amíg egy rövid időre magára hagyták. Az angol rendőrség azonban a hatályos jogszabályok alapján arra jutott, hogy a kérelmező nem lett kényszermunka vagy emberkereskedelem áldozata, kizárólag személyi szabadságában korlátozták. Végül a POPPY projekt – kormányprogram az emberkereskedelem áldozatainak támogatására – állapította meg, hogy az ILO által kényszermunkát meghatározó hat indikátora közül a kérelmező esete ötöt kimerített, így minden kétséget kizáróan megállapítható a 4. cikk, azaz a kényszermunka tilalmának sérelme.

A kérelmező az EJEB-hez írt beadványát arra alapozta, hogy az Egyesült Királyság az EJEE-ét megsértette, tekintettel arra, hogy pozitív kötelezettség terhelte a 4. cikkben foglalt kényszermunka és rabszolgaság bűncselekményének nemzeti szinten történő büntetéséért, azonban ennek jogi háttere 2009-ig hiányzott. Az Egyesült Királyság arra alapozta védekezését, hogy az Asylum and Immigration (Treatment of Claimants, etc.) Act 2004 4. cikkében a kizsákmányolás céljából történő emberkereskedelmet büntetni rendelte, így az EJEE-nek megfelelt, annak ellenére, hogy önálló bűncselekményként a rabszolgaság és kényszermunka valóban csak a Coroners and Justice Bill 71. Szakaszának 2010. április 6. napján való hatályba lépésével került bele az angol jogrendszerbe.

A fentiek alapján az EJEB elmarasztalta az Egyesült Királyságot, ennek kulcspontja a megfelelő büntető jogszabályok hiánya volt, amely megakadályozta az angol hatóságokat a panasz hatékony kivizsgálásában. A Bíróság kiemelte, hogy bár számos rabszolgasághoz, szolgasághoz és kényszermunkához köthető bűncselekményt a korábbi törvény is büntetni rendelt (emberkereskedelem, gyermekrablás, súlyos testi sértés, jogellenes fogva tartás stb.), azonban ennek ellenére a hatályos büntetőjogi szabályok tényleges, gyakorlati védelmet nem nyújtottak, amely hatékonyan segítette volna az áldozatokat, mivel nem magát az állapotot, hanem annak során megvalósuló egyes bűncselekményeket rendelte csupán büntetni.

Az EJEB elmarasztalásának indoka tulajdonképpen úgy foglalható össze, hogy a házi szolgaság is elkülönül az emberkereskedelemtől és kizsákmányolás más formáitól, mivel komplex egészként magába foglalja a kényszer mind a nyíltabb és rejtettebb formáit, és ezáltal kényszeríti ki az engedelmességet.  Emellett a Bíróság kihangsúlyozta a Siliadin ügyben már megerősített elvet, miszerint a tagállamokat pozitív kötelezettség terheli a 4. cikk, kényszermunka és a rabszolgaság bűncselekményének megfelelő szankcionálására és üldözésérére.

Ahogy az Európa Tanács Emberkereskedelem Elleni Fellépésről szóló Egyezmény magyarázó jelentése is megállapítja, az áldozatok becsapásával megvalósuló emberkereskedelem a régi, világszerte ismert rabszolga-kereskedelem modern elkövetési formája. Nem kétséges, hogy az emberkereskedelem veszélyezteti az áldozatok emberi méltóságát és alapvető szabadságát, és nem tekinthető összeegyeztethetőnek egy demokratikus társadalommal és az egyezményben kifejtett értékekkel. Ezért is tulajdonít kiemelt figyelmet az EJEB a modernkori rabszolgaság egyes tartalmi részeinek, hisz annak ellenére, hogy a tagállamokat az EJEE aláírása óta kötelezettség terheli az abban foglalt bűncselekmények elleni fellépésre, máig kevés állam tesz ennek eleget. Az Egyesült Királyság  kontra C.N. ügyben az EJEB, arra is rávilágít, hogy nem elegendő a modernkori rabszolgaság csak egy részét szabályozni, hanem a tagállamoknak régóta fennálló kötelezettségük, hogy az egyes megvalósulási formákat is külön büntessék, hisz a szabadság megvonás és kizsákmányolás különböző mértéke különböző súlyú bűncselekményeket valósít meg. Amennyiben egy állam pedig nem alkalmaz megfelelő szabályokat, azzal kockára teszi az elkövetők elleni hatékony fellépés lehetőségét és nemzetközi kötelezettségeit is megsérti.

[htmlbox BDT]

---