Politikai pártok feloszlatása Németországban

Szerző: dr. Petrus Szabolcs LL.M.
Dátum: 2017. február 8.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Miként viszonyuljunk a demokrácia adta szabadságot kihasználva szerveződő, de a rendszer megdöntésére törekvő, szélsőséges pártokhoz? – ez a demokráciák egyik klasszikus dilemmája. Különösen kényes a kérdés Németországban, ahol a nemzetiszocialisták 1933-ban demokratikus úton kerültek hatalomra, majd a Weimari Köztársaság jogszabályait betartva diktatúrát vezettek be, és egyik első intézkedésükkel betiltottak az ellenzéki pártokat. A téma aktualitását a német Szövetségi Alkotmánybíróság nemrégiben hozott ítélete adja, az egyetlen, országos szervezettel rendelkező, a nácizmus eszméivel részben nyíltan azonosuló párt, az NPD feloszlatása ügyében.


Két út áll a demokraták előtt: a szélsőségeseket retorikai úton leküzdeni, vagy jogi eszközökkel fellépni ellenük. Utóbbi a pártok betiltásának törvényi lehetőségét jelenti. Minthogy a párt a demokratikus parlamentarizmus és a népakarat képzésének, kinyilvánításának alkotmány által védett alapintézménye (Art. 21 GG), betiltása csak szigorú keretek között lehetséges. „Alkotmányellenes az olyan politikai párt, amelynek célja, illetve követőinek tevékenysége a szabad, demokratikus államrend korlátozására, megdöntésére irányul, vagy Németország létét veszélyezteti” – áll a német alaptörvényben (Art. 21 II GG). Történelmi okokból fontos garanciális szabály, hogy a pártok alkotmányellenessé nyilvánítása, azaz betiltása nem egy politikai testület, például a parlament döntéseként, hanem a legfelsőbb bírói fórum, a Szövetségi Alkotmánybíróság eljárásában történik. A procedúra részleteit az Alkotmánybírósági törvény szabályozza (Art. 21 II, §13 2, §§ 43 BVerfGG). Szintén a történelmi érzékenységgel függ össze, hogy az ítélet formálisan nem betiltásról, hanem egy párt alkotmányellenes mivoltának kimondásáról, feloszlatásáról, mandátumainak elvételéről, vagyona elkobzásáról és jelvényei használatának tilalmáról rendelkezik (§46 BVerfGG). A döntést a Szövetségi Alkotmánybíróság – atipikusan – kétharmados többséggel hozza (§15 IV BVerfGG). Szintén garanciális szabály, hogy az eljárás megindítását csak testületek szűk köre, a Szövetségi Parlament (Bundestag), a tartományok képviselőiből álló Szövetségi Tanács (Bundesrat) és a Szövetségi Kormány kezdeményezheti (§43 I BVerfGG).

A szigorú feltételek felelősek azért, hogy a Német Szövetségi Köztársaság fennállása, azaz 1949 óta mindössze két pártot nyilvánítottak alkotmányellenessé: az SRP-t, a nácipárt önjelölt utódszervezetét (1952), és a Német Kommunista Pártot (KPD, 1956). Ezek mellett csak négy további eljárásra került sor. Két esetben arra jutott a bíróság, hogy az érintett szervezetek alapítása, felépítése, működési rendje nem felel meg a pártokra vonatkozó szabályoknak, így nem is tekinthetők pártoknak; a két szervezet feloszlatásáról az egyesületek alkotmányellenessé nyilvánításért felelős belügyminiszter döntött. A másik két eljárás az NPD-hez (Nationaldemokratische Partei Deutschlands – Német Nemzeti-demokratikus Párt), a nácizmus eszméivel részben nyíltan azonosuló párthoz kapcsolódik: az első 2001 és 2003 között zajlott, a második 2013-ban indult, és az elmúlt hetekben zárult.

Az alapvető kérdést, nevezetesen, mit értünk „szabad, demokratikus államrend” alatt, a taláros testület már első ítéletében tisztázta: a polgárok önrendelkezésén alapuló, erőszak és önkényuralom nélküli, jogállami hatalmi rendet. A rendszer működése során érvényesülniük kell (1) az alkotmányos szabadságjogoknak, különösen az élethez és a személyiség szabad kibontakoztatásához való jognak; (2) a népszuverenitás és a hatalmi ágak elválasztása elvének; (3) a kormány felelősségének; (4) a közigazgatás jogszerű működésének; (5) a bírói függetlenségnek; (6) az esélyegyenlőségnek a pártok szerveződése és működése vonatkozásában, valamint az ellenzéki tevékenység kifejtése szabadságának (SRP-lejárás, BVerfGE 1, 51).

Tanulva a nácik hatalomra jutásából, a bíróság első ítéletében azt is lefektette, hogy alkotmányellenes az a párt is, amely ugyan nem lép fel az alkotmányos rend teljes megdöntéséért, de nyilvánvaló, hogy a hatalom demokratikus megszerzését csak átmeneti célnak tekinti, hogy az után a demokráciát eltörölje (SRP-lejárás, BVerfGE 1, 51).

A taláros testület további ítéletei már a vonatkozó jogszabályok megszorító értelmezésének irányába mutattak, szűkítették a pártok feloszlatásának lehetőségét. A bíróság a következő kereteket szabta:

Önmagában nem elégséges, hogy egy párt céljai alkotmányellenesek, például alapszabályában a szabad, demokratikus államrend ellen foglal állást. Tevőlegesen, „harcos, agresszív magatartással” kell fellépnie az alkotmányos rend ellen (KPD-eljárás, BVerfGE 5, 85).

A feloszlató ítélet alapjául jogállami eljárásnak kell szolgálnia (Jogállamiság elve, Art. 21 I, II GG, Art. 20 III GG.). Ez nem adott, ha közvetlenül az eljárás előtt, vagy alatt a nemzetbiztonsági szolgálatok pártba beépült tagjai aktív tevékenységet fejtenek ki, különösen, ha a legfelsőbb döntéshozói szintekre is ráhatásuk van (Első NPD-eljárás, BVerfGE 107, 339). Tehát az alkotmányellenesnek tartott szervezetek elleni állami fellépésnek is alkotmányos keretek között kell történnie. Ezt a feltétel nem látta teljesülni a bíróság, amikor megszüntette az első, NPD elleni eljárást.

Egy szimbolikus helyszín Berlinben: a Brandenburgi kapu, a hidegháború idején Kelet és Nyugat határa. A német alkotmányossági felfogás szerint egy pártot feloszlató ítélet alapjául jogállami eljárásnak kell szolgálnia

A Szövetségi Alkotmánybíróság legújabb NPD-ítélete[1] az eddigi joggyakorlat egyfajta összegzésének is tekinthető. A testület megállapította, hogy az eljárás jogállami keretek között zajlott, mert az annak megindítására vonatkozó állami szándék nyilvánosságra hozatala utána nemzetbiztonsági szervek tagjai már nem játszottak aktív szerepet a párt működésében, valamint az alkotmányellenességet alátámasztani hivatott bizonyítékokat nem kizárólag titkosszolgálati eszközökkel szerezték be az eljárás megindítói.

A taláros testület az ügy érdemében arra jutott, hogy az NPD ideológiája több okból is alkotmányellenes, és a párt vezetői aktívan tesznek azok megvalósításáért. Ezen túl a tagok és aktivisták ilyen jellegű tevékenységét is be kell tudni a párnak, mert azok jól láthatóan központilag szervezettek, a párt biztosítja ideológiai, infrastrukturális hátterüket. A bíróság a párt programjával és tevékenységével összefüggésben a következő megállításokat tette:

A rasszistaalapú diszkrimináció sérti az emberi méltóságot (Art 1 I GG), mert ennek az alapjognak része a személyes identitás védelme is.

A polgárok egy részének származási alapú kizárása a politikai akaratképzésből sérti az egyenlő részvétel lehetőségének, és ezen keresztül a demokrácia elvét (Art. 20 II 1 GG).

Egy etnikai alapú, autoriter, nemzetállami kormányforma bevezetése szembe megy a jogállamiság elvével (Art. 20 III, Art. 28 I 1 GG).

A nemzetiszocialista mozgalommal való azonosulás a párt retorikáján, jelképein, rendezvényein elhangzó dalokon keresztül egyértelműen kifejezésre jut.

A bíróság egyidejűleg nyíltan kihátrált a KDP feloszlatásakor megfogalmazott elv mögül, amely preventív szemléletével megelégedett azzal, ha egy párt aktívan tesz alkotmányellenes céljai megvalósításért, függetlenül attól, hogy kilátása van-e a sikerre. Minthogy a karlsruhei testület álláspontja szerint az NPD-nek se a demokrácia parlamentáris (már csak néhány önkormányzatban, és egyre csökkenő arányban képviselteti magát.), se parlamenten kívüli (a párt taglétszáma folyamatosan csökken, szervezete gyengül), se pedig erőszakos eszközökkel (egy-egy, a párttal összefüggő bűncselekmény elkövetésére van ugyan példa, ezek tendenciózus jellege azonban nem bizonyítható) nincs esélye alkotmányellenes céljait elérni, így léte nem veszélyezteti a demokráciát. Az, hogy a párt politikusai a társadalom egyes csoportjai ellen riogatnak, önmagában nem elegendő. Ez ellen büntetőjogi eszközökkel kell fellépni. A fentiek alapján a testület a párt feloszlatásra irányuló indítványt egyhangúan elutasította.

Szemben 2001-gyel a legújabb eljárást csak a Szövetségi Tanács (Bundesrat) kezdeményezte. A Szövetségi Parlament (Bundestag) és a kormány (Bundesregierung) több okból is az indítvány ellen voltak: (1) az NPD politikailag egyre jelentéktelenebb, ritkán kap nyilvánosságot, az eljárás okozta médiavisszhang csak segítené a pártot; (2) hatékonyabb a választók retorikai meggyőzésével harcolni a szélsőséges ideológiák ellen, aminek az NPD esetében helyi szinten, azon a néhány szászországi és mecklenburg-elő-pomerániai településen kellene történnie, ahol a párt még viszonylag aktív a közéletben; (3) gyaníthatóan a feloszlatás jogi feltételei sem adottak. Az élet, illetve a bírósági döntés az eljárás ellenzőit igazolta.

Az osztrákok másképp csinálják
Nyugati szomszédunknál a náci pártot (NSDP), és a nemzetiszocialista ideológiát képviselő más szervezetek betiltó, illetve az ilyen világnézet terjesztésével összefüggő bűncselekményekről rendelkező, 1945-ös törvény (VerbotsG – Tiltó tv.) képezi mind a mai napig a szélsőséges politikai szervezetek feloszlatásának jogalapját. Az eljárások a rendes büntetőbíróságok hatáskörébe tartoznak, és így első fokon három hivatásos bíróból és nyolc esküdtből álló tanács ítélkezik. A törvény mindeddig 191 elmarasztaló ítélet alapjául szolgált, legutóbb a közismert brit Holokauszt-tagadó történész, David Irving ügyében. Ekkor lángolt fel ismét a már sok országban, számos alkalommal lefolytatott vita a Holokauszt-tagadás alkotmányosságáról és a tiltás értelméről. Megjegyzendő, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága következetesen elutasítja az osztrák törvény alapján hozott ítéletek elleni, a véleménynyilvánítás szabadságának (Art. 10 EJEE) megsértésére hivatkozó kereseteket.[2]

Lábjegyzetek:

[1] 2017. január 17-ei, 2 BvB 1/13 számú ítélet. http://www.bundesverfassungsgericht.de/SharedDocs/Entscheidungen/DE/2017/01/bs20170117_2bvb000113.html;jsessionid=41F03B5D92B8062FD103FF6AAF712FF3.2_cid361

[2] Például: http://www.menschenrechte.ac.at/orig/98_5/Nachtmann.pdf

Kapcsolódó cikkek:


Hosszú vajúdás – Az EU Alapjogi Chartájának margójára
2019. szeptember 17.

Hosszú vajúdás – Az EU Alapjogi Chartájának margójára

Vajon van-e ok az ünneplésre? – teszi fel a kérdést a szerző annak apropóján, hogy 20 éve kezdődött az EU Alapjogi Chartájának története. Mint írja, a választ az fogja eldönteni, hogy a dokumentumnak közép- és hosszútávon sikerül-e az EJEE-hez és az EJEB-hoz hasonló, a kontinens országainak emberi jogi és jogállami standardjait alapvetően befolyásoló hatást kiváltania.

Kötelező akadálymentesíteni a mozit?
2019. szeptember 4.

Kötelező akadálymentesíteni a mozit?

Egy filmet, amit az egész városban csak egy moziban vetítettek, a mozirajongó kerekesszékes kérelmező nem tudott megnézni, mert a mozi nem akadálymentesített, és a mozi azt sem engedte meg, hogy a kérelmező a vendégektől segítséget kérjen. Az EJEB szerint a magánélethez és a hátrányos megkülönböztetés tilalmához fűződő jog sem sérült az ügyben, mert a kérelmező más mozikban és egyébként más módokon kellően gazdag társasági életet élhet, így az emberi kapcsolatai nem szűkülnek be olyan mértékben, ami az Egyezménybe ütközne. Az ügyben az érdeksérelem nem volt annyira súlyos, hogy az hátrányos megkülönböztetésnek minősüljön.