Politikai pártok feloszlatása Németországban

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Miként viszonyuljunk a demokrácia adta szabadságot kihasználva szerveződő, de a rendszer megdöntésére törekvő, szélsőséges pártokhoz? – ez a demokráciák egyik klasszikus dilemmája. Különösen kényes a kérdés Németországban, ahol a nemzetiszocialisták 1933-ban demokratikus úton kerültek hatalomra, majd a Weimari Köztársaság jogszabályait betartva diktatúrát vezettek be, és egyik első intézkedésükkel betiltottak az ellenzéki pártokat. A téma aktualitását a német Szövetségi Alkotmánybíróság nemrégiben hozott ítélete adja, az egyetlen, országos szervezettel rendelkező, a nácizmus eszméivel részben nyíltan azonosuló párt, az NPD feloszlatása ügyében.

Két út áll a demokraták előtt: a szélsőségeseket retorikai úton leküzdeni, vagy jogi eszközökkel fellépni ellenük. Utóbbi a pártok betiltásának törvényi lehetőségét jelenti. Minthogy a párt a demokratikus parlamentarizmus és a népakarat képzésének, kinyilvánításának alkotmány által védett alapintézménye (Art. 21 GG), betiltása csak szigorú keretek között lehetséges. „Alkotmányellenes az olyan politikai párt, amelynek célja, illetve követőinek tevékenysége a szabad, demokratikus államrend korlátozására, megdöntésére irányul, vagy Németország létét veszélyezteti” – áll a német alaptörvényben (Art. 21 II GG). Történelmi okokból fontos garanciális szabály, hogy a pártok alkotmányellenessé nyilvánítása, azaz betiltása nem egy politikai testület, például a parlament döntéseként, hanem a legfelsőbb bírói fórum, a Szövetségi Alkotmánybíróság eljárásában történik. A procedúra részleteit az Alkotmánybírósági törvény szabályozza (Art. 21 II, §13 2, §§ 43 BVerfGG). Szintén a történelmi érzékenységgel függ össze, hogy az ítélet formálisan nem betiltásról, hanem egy párt alkotmányellenes mivoltának kimondásáról, feloszlatásáról, mandátumainak elvételéről, vagyona elkobzásáról és jelvényei használatának tilalmáról rendelkezik (§46 BVerfGG). A döntést a Szövetségi Alkotmánybíróság – atipikusan – kétharmados többséggel hozza (§15 IV BVerfGG). Szintén garanciális szabály, hogy az eljárás megindítását csak testületek szűk köre, a Szövetségi Parlament (Bundestag), a tartományok képviselőiből álló Szövetségi Tanács (Bundesrat) és a Szövetségi Kormány kezdeményezheti (§43 I BVerfGG).

A szigorú feltételek felelősek azért, hogy a Német Szövetségi Köztársaság fennállása, azaz 1949 óta mindössze két pártot nyilvánítottak alkotmányellenessé: az SRP-t, a nácipárt önjelölt utódszervezetét (1952), és a Német Kommunista Pártot (KPD, 1956). Ezek mellett csak négy további eljárásra került sor. Két esetben arra jutott a bíróság, hogy az érintett szervezetek alapítása, felépítése, működési rendje nem felel meg a pártokra vonatkozó szabályoknak, így nem is tekinthetők pártoknak; a két szervezet feloszlatásáról az egyesületek alkotmányellenessé nyilvánításért felelős belügyminiszter döntött. A másik két eljárás az NPD-hez (Nationaldemokratische Partei Deutschlands – Német Nemzeti-demokratikus Párt), a nácizmus eszméivel részben nyíltan azonosuló párthoz kapcsolódik: az első 2001 és 2003 között zajlott, a második 2013-ban indult, és az elmúlt hetekben zárult.

Az alapvető kérdést, nevezetesen, mit értünk „szabad, demokratikus államrend” alatt, a taláros testület már első ítéletében tisztázta: a polgárok önrendelkezésén alapuló, erőszak és önkényuralom nélküli, jogállami hatalmi rendet. A rendszer működése során érvényesülniük kell (1) az alkotmányos szabadságjogoknak, különösen az élethez és a személyiség szabad kibontakoztatásához való jognak; (2) a népszuverenitás és a hatalmi ágak elválasztása elvének; (3) a kormány felelősségének; (4) a közigazgatás jogszerű működésének; (5) a bírói függetlenségnek; (6) az esélyegyenlőségnek a pártok szerveződése és működése vonatkozásában, valamint az ellenzéki tevékenység kifejtése szabadságának (SRP-lejárás, BVerfGE 1, 51).

Tanulva a nácik hatalomra jutásából, a bíróság első ítéletében azt is lefektette, hogy alkotmányellenes az a párt is, amely ugyan nem lép fel az alkotmányos rend teljes megdöntéséért, de nyilvánvaló, hogy a hatalom demokratikus megszerzését csak átmeneti célnak tekinti, hogy az után a demokráciát eltörölje (SRP-lejárás, BVerfGE 1, 51).

A taláros testület további ítéletei már a vonatkozó jogszabályok megszorító értelmezésének irányába mutattak, szűkítették a pártok feloszlatásának lehetőségét. A bíróság a következő kereteket szabta:

Önmagában nem elégséges, hogy egy párt céljai alkotmányellenesek, például alapszabályában a szabad, demokratikus államrend ellen foglal állást. Tevőlegesen, „harcos, agresszív magatartással” kell fellépnie az alkotmányos rend ellen (KPD-eljárás, BVerfGE 5, 85).

A feloszlató ítélet alapjául jogállami eljárásnak kell szolgálnia (Jogállamiság elve, Art. 21 I, II GG, Art. 20 III GG.). Ez nem adott, ha közvetlenül az eljárás előtt, vagy alatt a nemzetbiztonsági szolgálatok pártba beépült tagjai aktív tevékenységet fejtenek ki, különösen, ha a legfelsőbb döntéshozói szintekre is ráhatásuk van (Első NPD-eljárás, BVerfGE 107, 339). Tehát az alkotmányellenesnek tartott szervezetek elleni állami fellépésnek is alkotmányos keretek között kell történnie. Ezt a feltétel nem látta teljesülni a bíróság, amikor megszüntette az első, NPD elleni eljárást.

Egy szimbolikus helyszín Berlinben: a Brandenburgi kapu, a hidegháború idején Kelet és Nyugat határa. A német alkotmányossági felfogás szerint egy pártot feloszlató ítélet alapjául jogállami eljárásnak kell szolgálnia

A Szövetségi Alkotmánybíróság legújabb NPD-ítélete[1] az eddigi joggyakorlat egyfajta összegzésének is tekinthető. A testület megállapította, hogy az eljárás jogállami keretek között zajlott, mert az annak megindítására vonatkozó állami szándék nyilvánosságra hozatala utána nemzetbiztonsági szervek tagjai már nem játszottak aktív szerepet a párt működésében, valamint az alkotmányellenességet alátámasztani hivatott bizonyítékokat nem kizárólag titkosszolgálati eszközökkel szerezték be az eljárás megindítói.

A taláros testület az ügy érdemében arra jutott, hogy az NPD ideológiája több okból is alkotmányellenes, és a párt vezetői aktívan tesznek azok megvalósításáért. Ezen túl a tagok és aktivisták ilyen jellegű tevékenységét is be kell tudni a párnak, mert azok jól láthatóan központilag szervezettek, a párt biztosítja ideológiai, infrastrukturális hátterüket. A bíróság a párt programjával és tevékenységével összefüggésben a következő megállításokat tette:

A rasszistaalapú diszkrimináció sérti az emberi méltóságot (Art 1 I GG), mert ennek az alapjognak része a személyes identitás védelme is.

A polgárok egy részének származási alapú kizárása a politikai akaratképzésből sérti az egyenlő részvétel lehetőségének, és ezen keresztül a demokrácia elvét (Art. 20 II 1 GG).

Egy etnikai alapú, autoriter, nemzetállami kormányforma bevezetése szembe megy a jogállamiság elvével (Art. 20 III, Art. 28 I 1 GG).

A nemzetiszocialista mozgalommal való azonosulás a párt retorikáján, jelképein, rendezvényein elhangzó dalokon keresztül egyértelműen kifejezésre jut.

A bíróság egyidejűleg nyíltan kihátrált a KDP feloszlatásakor megfogalmazott elv mögül, amely preventív szemléletével megelégedett azzal, ha egy párt aktívan tesz alkotmányellenes céljai megvalósításért, függetlenül attól, hogy kilátása van-e a sikerre. Minthogy a karlsruhei testület álláspontja szerint az NPD-nek se a demokrácia parlamentáris (már csak néhány önkormányzatban, és egyre csökkenő arányban képviselteti magát.), se parlamenten kívüli (a párt taglétszáma folyamatosan csökken, szervezete gyengül), se pedig erőszakos eszközökkel (egy-egy, a párttal összefüggő bűncselekmény elkövetésére van ugyan példa, ezek tendenciózus jellege azonban nem bizonyítható) nincs esélye alkotmányellenes céljait elérni, így léte nem veszélyezteti a demokráciát. Az, hogy a párt politikusai a társadalom egyes csoportjai ellen riogatnak, önmagában nem elegendő. Ez ellen büntetőjogi eszközökkel kell fellépni. A fentiek alapján a testület a párt feloszlatásra irányuló indítványt egyhangúan elutasította.

Szemben 2001-gyel a legújabb eljárást csak a Szövetségi Tanács (Bundesrat) kezdeményezte. A Szövetségi Parlament (Bundestag) és a kormány (Bundesregierung) több okból is az indítvány ellen voltak: (1) az NPD politikailag egyre jelentéktelenebb, ritkán kap nyilvánosságot, az eljárás okozta médiavisszhang csak segítené a pártot; (2) hatékonyabb a választók retorikai meggyőzésével harcolni a szélsőséges ideológiák ellen, aminek az NPD esetében helyi szinten, azon a néhány szászországi és mecklenburg-elő-pomerániai településen kellene történnie, ahol a párt még viszonylag aktív a közéletben; (3) gyaníthatóan a feloszlatás jogi feltételei sem adottak. Az élet, illetve a bírósági döntés az eljárás ellenzőit igazolta.

Az osztrákok másképp csinálják

Nyugati szomszédunknál a náci pártot (NSDP), és a nemzetiszocialista ideológiát képviselő más szervezetek betiltó, illetve az ilyen világnézet terjesztésével összefüggő bűncselekményekről rendelkező, 1945-ös törvény (VerbotsG – Tiltó tv.) képezi mind a mai napig a szélsőséges politikai szervezetek feloszlatásának jogalapját. Az eljárások a rendes büntetőbíróságok hatáskörébe tartoznak, és így első fokon három hivatásos bíróból és nyolc esküdtből álló tanács ítélkezik. A törvény mindeddig 191 elmarasztaló ítélet alapjául szolgált, legutóbb a közismert brit Holokauszt-tagadó történész, David Irving ügyében. Ekkor lángolt fel ismét a már sok országban, számos alkalommal lefolytatott vita a Holokauszt-tagadás alkotmányosságáról és a tiltás értelméről. Megjegyzendő, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága következetesen elutasítja az osztrák törvény alapján hozott ítéletek elleni, a véleménynyilvánítás szabadságának (Art. 10 EJEE) megsértésére hivatkozó kereseteket.[2]

Lábjegyzetek:

[1] 2017. január 17-ei, 2 BvB 1/13 számú ítélet. http://www.bundesverfassungsgericht.de/SharedDocs/Entscheidungen/DE/2017/01/bs20170117_2bvb000113.html;jsessionid=41F03B5D92B8062FD103FF6AAF712FF3.2_cid361 [2] Például: http://www.menschenrechte.ac.at/orig/98_5/Nachtmann.pdf

---