Sérti a magánélethez való jogot az adózók feketelistája

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EJEB szerint a jogalkotó nem mérlegelte a köztartozással rendelkezők személyes adatainak védelmét, ezért jogsértő a NAV adótartozók listája.

1. Az alapügy

Az NAV 2013-ban a kérelmező vonatkozásában a 2008-2010-es adóévre vonatkozó adóellenőrzést végzett a kérelmező személyi jövedelemadó-kötelezettségének megállapítása érdekében, amelynek eredményeképpen2013. július 3-i határozatával 290 738 542 Ft (körülbelül 800 000 EUR) adóhiányt állapított meg a kérelmező terhére.Megállapította, hogy a társaságot rövid időn belül eladták különböző külföldi és magyar tulajdonosoknak.A társaságnak nem volt sem személyi, sem anyagi erőforrása az érdemi tevékenység végzéséhez.A kérelmező és a cég könyvelője 2010-ben összesen mintegy 100 millió forint értékben állítottak ki fiktív árubeszerzésről számlát.A fiktív számlák kifizetése a cég bankszámlájára történt, ahonnan a kérelmező 2010. január 5. és december 29. között 715 025 000 Ft (kb. 2 018 000 EUR) készpénzt vett fel, amely után jövedelemadót egyáltalán nem fizetett.A bíróság megállapította, hogy bár a kérelmező fenntartotta, hogy a szóban forgó összeget különböző üzleti partnereknek utalta át, a bírósághoz bizonyítékként benyújtott számlák fiktívek voltak.

A kérelmező felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, amely helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Egyetértett a közigazgatási hatóságok és az elsőfokú bíróság indokolásával, miszerint a kérelmező nem fizetett személyi jövedelemadót, és állításait nem tudta bizonyítékkal alátámasztani, A kérelmező alkotmányjogi panaszt nyújtott be a tisztességes eljáráshoz és az egyenlő bánásmódhoz való jogának, valamint a jogállamiság elvének megsértésére hivatkozva.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a kérelmező lényegében az adóhatóság által megállapított tényeket vitatta, és a bizonyítékok újraértékelését kérte, amelyek mindegyike kívül esik az Alkotmánybíróság hatáskörén. A panaszt ezért az Alkotmánybíróság elfogadhatatlannak nyilvánította.

A NAV 2014 utolsó negyedévében a kérelmező személyes adatait, köztük nevét és lakcímét a honlapján közzétette a jelentősebb adótartozással rendelkezők listáján. Ezt az intézkedést az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény törvény 55. (3) bekezdése írta elő.

2016. február 16-án egy online médium interaktív térképet készített „az adótartozók országos térképe” néven. A kérelmező lakcíme a többi adós (összesen 3624 fő) lakcímével együtt piros ponttal volt feltüntetve, és ha rákattintott valaki, a kérelmező személyes adatai (név és lakcím) megjelentek, így az minden olvasó számára elérhető volt. A kérelmező személyes adatait 2019. július 5-én törölték a jelentősebb adósok listájáról, amikor adótartozása elévült.

A 2017. évi adóigazgatási törvény módosításainak 2020. január 1-jei hatálybalépését követően (lásd a fenti 18. pontot) a kérelmező személyes adatai, valamint arra vonatkozó információk, hogy adótartozása mely pénzügyi évre vonatkozott, a keresés révén hozzáférhetővé váltak a NAV honlapján.

2. Az EJEB döntése

Az EJEB úgy ítélte meg, hogy a NAV a kérelmező magánéletéhez való jogának tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségét megszegte.Az EJEB szerint az adatok közzététele beavatkozást jelentett a kérelmező magánéletébe.Elfogadta, hogy a kifogásolt intézkedések a jogszabályoknak megfelelőek voltak, az adófizetési fegyelem javítását célozták, és az ország gazdasági jóléte érdekében hozták őket.A nyilvánosságra hozatal mások jogainak és szabadságainak védelmét is szolgálta azáltal, hogy tájékoztatást nyújtott az adósok személyéről.

Az EJEB annak értékelésekor, hogy az intézkedés méltányos egyensúlyt teremtett-e a kérelmező magánélethez való jogának védelméhez fűződő érdeke, valamint a közösség egésze és harmadik személyek érdeke között, relevánsnak találta, hogy a kifogásolt intézkedést

az állam általános adópolitikájának keretei között került sor. A közzététel azokra az adózókra korlátozódott, akiknek a magatartása a leginkább károsította a költségvetést, időben korlátozott volt, és az adózók nevének és lakcímének közzététele is az adatpontosság célját szolgálta. Az EJEB úgy ítélte meg, hogy a közzététellel elérni kívánt cél fényében a jogalkotó választása nem volt nyilvánvalóan megalapozatlan. Az EJEB szerint az adóügyekre kijelölt internetes portálon keresztül történő közzététel biztosította, hogy az ilyen információk észszerűen kiszámítható módon eljussanak az iránta különösen érdeklődőkhöz. Végül a kérelmező nem jelezte, hogy a közzététel bármilyen konkrét kihatással lett volna a magánéletére.

A fenti okok miatt az EJEB arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó magánjellegű adatok nyilvánosságra hozatala nem jelentett lényegesen nagyobb terhet a kérelmező magánéletére, mint amennyi az állam jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges.

Az EJEB megjegyzi, hogy a személyes adatok védelméhez való jogot a 8. cikk szerinti magánélet tiszteletben tartásához való jog garantálja. Amint azt korábban megállapította, a személyes adatok védelme alapvető fontosságú ahhoz, hogy egy személy élvezhesse a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogát, amelyet az Egyezmény 8. cikke garantál.

A 8. cikk tehát előírja az információs önrendelkezés egy formájához való jogot, amely lehetővé teszi az egyének számára, hogy hivatkozhassanak a magánélethez való jogukra az olyan adatok tekintetében, amelyeket – jóllehet semlegesek – kollektíven gyűjtenek, dolgoznak fel és terjesztenek olyan formában vagy módon, hogy cikkük 8 jogok érvényesíthetők (lásd Satakunnan Markkinapörssi Oy és Satamedia Oy kontra Finnország [GC], 931/13. sz., 137. §, 2017. június 27.). Annak eldöntése során, hogy a hatóságok által kezelt személyes adatok magánéleti vonatkozásokat tartalmaznak-e, a Bíróság kellően figyelembe veszi a szóban forgó információk rögzítésének és megőrzésének sajátos kontextusát, a nyilvántartások jellegét, valamint a feljegyzéseket használnak és dolgoznak fel, valamint az elérhető eredményeket.

Az EJEB-nek az Egyezmény 8. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatára tekintettel a NAV által az adófizetési kötelezettségének elmulasztásával összefüggésben kezelt és közzétett adatok egyértelműen magánéletére vonatkozó információk.

Ez annak ellenére is így van, hogy a magyar jog szerint az adatokat közérdekű információnak minősítették. A kezelt adatok nyilvános jellege nem zárja ki az ilyen adatokat a magánélethez való jog 8. cikk szerinti védelmének garanciáiból.

Az EJEB arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kérelmező személyes adatainak közzététele úgy tekinthető, hogy a kérelmezőnek a magánélete tiszteletben tartásához való jogába ütközik.

Az ilyen beavatkozás sérti az Egyezmény 8. cikkét, kivéve, ha a 8. cikk 2. bekezdése szerint igazolható, hogy „a törvénynek megfelelő”, az ott felsorolt legitim célok közül egy vagy több, és „szükséges egy demokratikus társadalomban” az érintett cél vagy célok elérése érdekében.

Az EJEB kiemelte, hogy a 8. cikk 2. bekezdésében felsorolt kivételek taxatívok. Az EJEB vizsgálatának valódi fókusza inkább arra irányult, hogy a korlátozás szükséges-e vagy indokolt, azaz releváns és elégséges indokokon alapul-e, és arányos-e volt-e a célokhoz képest.

A Bíróság fontosnak tartja továbbá kiemelni, hogy a vitatott közzététel nem a NAV egyedi döntése volt, hanem a jogalkotó által felállított rendszerbe része, amely a jelentősebb adósok személyes adatainak rendszeres közzétételére irányult. A rendszer minden olyan adózóra kiterjedt, akinek a negyedév végén 180 egymást követő napon túl nagy összegű adótartozása volt, és előírta az adósok nevének, lakcímének, székhelyének, telephelyének és adószámának közzétételét.

A fenti tényezők fényében az EJEB úgy ítélte meg, hogy a szerződő államok széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek az adófizetési kötelezettségüket elmulasztó adóalanyok személyes adatainak közzétételére szolgáló rendszer létrehozásának szükségességének értékelése során. Többek között az adóbeszedés egészének megfelelő működését biztosító eszközként.

Az államok mérlegelési jogköre azonban ezen a területen nem korlátlan. Ebben az összefüggésben az EJEB-nek meg kell győződnie arról, hogy az illetékes hazai hatóságok – legyen az törvényhozói, végrehajtói vagy bírói szinten – megfelelő egyensúlyt teremtettek a versengő érdekek között, és legalább lényegében kellően figyelembe vették nemcsak a i) a szóban forgó információ terjesztéséhez fűződő közérdek az érintett személyek magánéletének élvezetére gyakorolt következmények és a sérelem; iv. az információ terjesztésére használt médium, különösen az internet lehetséges elérhetősége; valamint (v) alapvető adatvédelmi elvekre, ideértve a célkorlátozásra, a tárolás korlátozására, az adatok minimalizálására és az adatok pontosságára vonatkozó elveket. Ebben az összefüggésben az eljárási garanciák megléte is fontos szerepet játszhat. Az EJEB tehát azt vizsgálta, hogy a nemzeti hatóságok mérlegelési jogkörükön belül jártak-e el a jogszerű célok elérésének eszközeinek kiválasztásakor.

Az EJEB mindenekelőtt megjegyzi, hogy a kötelező közzétételi rendszer fontos jellemzője volt, hogy a NAV-nak a hazai jog alapján nem volt mérlegelési jogköre az adóalanyok személyes adatai közzétételének felülvizsgálatára. Ha az adótartozás 180 napja folyamatosan fennállt, az adós nevét és lakcímét az adóhatóság kötelezően közzétette. Mint fentebb már elhangzott, szubjektív vétség vagy egyéb egyéni körülmény fennállásától függetlenül, a 2003-as Art. 55. § (5) bekezdésében foglalt objektív kritériumoknak megfelelő adótartozókat a név és a lakcím alapján módszeresen azonosították a NAV által közzétett listán.

Az információk mindaddig elérhetők voltak, amíg a tartozást nem rendezték, vagy amíg az már nem volt végrehajtható.

Vagyis a 2003-as Art. meghatározott közzétételi politika nem követelte meg az egymással versengő egyéni és közérdek mérlegelését, illetve az adóhatóság személyre szabott arányossági vizsgálatát. Noha, amint azt fentebb kifejtettük, egy ilyen általános rendszer megválasztása önmagában nem jelent problémát, és az adózók adatainak közzététele önmagában nem jelent problémát, az EJEB-nek értékelnie kell a kifogásolt beavatkozás mögött meghúzódó jogalkotási döntéseket, és azt, hogy a jogalkotó mérlegelte-e a szóban forgó versengő érdekek, tekintettel a személyes adatok, például a lakcím feltüntetésére. Ebben az összefüggésben a beavatkozás szükségessége parlamenti felülvizsgálatának minősége központi jelentőségű egy általános intézkedés arányosságának értékelése során A jogalkotói intézkedésnek az volt a célja, hogy kiegészítse többek között az Art. 55. § (3) bekezdése szerinti adófizetési kötelezettségszegőkre vonatkozó információk közzétételét. Amint az a 2006. évi törvénymódosítási törvény előkészítő munkáiból kiderül, a jogalkotó szükségesnek tartotta ezt az új intézkedést a „gazdaság fehérítése” és az adó- és vámhatóságok kapacitásának megerősítése érdekében.

A közzétételre kötelezett adózók körének az adótartozókkal való bővítését az indokolta, hogy a meg nem fizetett adótartozás nem csupán az adóellenőrzési eljárásban megállapított adótartozás, hanem adófizetési kötelezettséget megsértő magatartás eredménye is lehetett.

Noha a 2006. évi törvénymódosítás a meglévő intézkedések kiegészítéseként fogadták el, amelyek lehetővé teszik az adózói adatok ugyanazon célból történő terjesztését, a 2006. évi módosítási törvény előkészítő munkái nem tárnak fel semmilyen értékelést a közzététel adófizetői magatartásra gyakorolt valószínű hatásairól.

Nem árulnak el semmilyen megfontolást arra vonatkozóan sem, hogy ezeket az intézkedéseket miért tartották elégtelennek a tervezett jogalkotási cél eléréséhez, vagy a 2003-as Art. 55. cikk (5) bekezdése szerinti rendszer lehetséges kiegészítő értékét illetően, eltekintve attól a nyilvánvaló ténytől, hogy bizonyos negatív kihatások a hatóság hírnevére nézve. az érintett személy abból következhet, hogy a kifogásolt listán kiemelt adósként szerepel.

Konkrétan nem derül ki, hogy az Országgyűlés felmérte volna, hogy a 2003-as Art. 55. § (5) bekezdése szerinti lista összes elemének, különösen az adóalany lakcímének közzététele mennyiben volt szükséges az elrettentő hatás eléréséhez, ahogy azt a Kormány javasolja.

Bár a 2003-as Art-hez fűzött magyarázó jelentés az adóalanyok magánélethez való jogát említette a szigorú titoktartási szabályok indoklásaként, nincs bizonyíték arra, hogy figyelembe vették volna az adózók magánélethez való jogát. A 2003-as Art. 55. § (5) bekezdése szerinti közzétételi rendszer lehetővé tette, hogy a nyilvánosság más tagjai visszaélnek az adóalany lakcímével.

Nem tűnik úgy, hogy figyelembe vették volna a szóban forgó információ terjesztésére használt médium lehetséges hatókörét, nevezetesen azt a tényt, hogy a személyes adatoknak az adóhatóság honlapján történő közzététele azt sugallta, hogy a hozzáférés megszerzésének indítékaitól függetlenül

az információkhoz bárki, világszerte, akik rendelkeztek internet-hozzáféréssel, korlátlanul hozzáférhettek a listán szereplő egyes adókötelesek nevére és lakcímére vonatkozó információkhoz is, ami az eredeti közzététel természetes, valószínű és előrelátható következményeként az újbóli közzététel veszélyével jár.

Az EJEB elfogadja, hogy a jogalkotó szándéka az adófizetési kötelezettség fokozása volt, és hogy az adózó lakcímének megadása biztosította a közzétett információk pontosságát, nem tűnik úgy, hogy a jogalkotó szándékában állt volna intézkedéseket tenni a megfelelő válaszok kidolgozására ennek fényében az adatminimalizálás elvének megfelelően.

A fentiek fényében, tekintettel az adóalanyok lakcímét is magában foglaló adózói adatok rendszeres közzétételére, az EJEB az alperes állam mérlegelési mozgásterétől függetlenül nem elégedett azzal, hogy a magyar jogalkotó által hivatkozott indokok az adóalanyok lakcímét is tartalmazzák.

Az 2003-as Art. 55. szakasz (5) bekezdése alapján az EJEB szerint a kérelmező magáélethez való jogába történő beavatkozás „szükséges volt egy demokratikus társadalomban”, és hogy a magyar állam hatóságai méltányos egyensúlyt teremtettek a szóban forgó versengő érdekek között, ugyanakkor megsértették az Egyezmény 8. cikkét.

Az EJEB 10,000 EUR nem vagyoni kártérítés fizetésére kötelezte Magyarországot.

---