Sportszerűség vs. emberi jogok

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Napjainkban az élet minden területén megjelenik a transz- és interszexuális emberek egyenjogúságáért folytatott küzdelem és ez a sportban sincs másként.

Azonban van a sportban valami, amely az élet többi területén nincs meg és ez a puszta fizikai erőnlétek kizárólagos összecsapása.

A sportot rengeteg szabály övezi, melyek elsődleges célja annak biztosítása, hogy senki ne juthasson jogosulatlan előnyhöz.

Ezek a szabályok a jog fejlődésével folyamatosan változnak, különösen igaz ez a transz és interszexualitás témánál ahol az emberi jogok újraértelmezése és kiterjesztése, valamint az orvostudomány hatalmasat fejlődött az elmúlt évtizedek során.

De vajon hova visz ez az út?

2018 októberében egy nemzetközi masters kerékpáros versenyen Dr. Rachel McKinnon transzszexuális nőként aranyérmesként állhatott a dobogóra.

A magát keményvonalas feministaként jellemző kerékpáros hosszú közösségi médiacsatározásba kezdett a bronzérmes Jen Wagner-Assalival, aki Twitter üzenetben írta ki, hogy szerinte a verseny így nem volt fair.

Vajon tényleg feministának tekinthető egy transzszexuális női sportoló vagy éppen hogy a női sport eltörlését hozza majd magával a transzszexuális sportolók térnyerése?

A téma jogi szempontból is nagyon érzékeny és a világ sportvezetése épp mostanában próbál meg majd konszenzusra jutni a megfelelő szabályozást illetően, hiszen sok esetben a sportágak jövője lehet a tét.

A téma szabályozásának vizsgálatához elengedhetetlen megnézni a múlt főbb eseményeit a nemek közötti szabályozás vonatkozásában.

• Az ókori olimpiákon nők egyáltalán nem indulhattak és ez még akkor is így volt, amikor újra elkezdték megrendezni a Játékokat 1896-ban.
• Először 1900-ban Párizsban versenyezhettek nők az olimpián. Voltak vegyes számok, mint például a vitorlázás és a lovassportok, ahol vegyesen indultak a sportolók, de alapvetően már itt is elkülönültek a férfi és a női számok, tekintettel a férfi női test közötti vitathatatlan fizikai különbözőségre.

Innentől kezdve a legtöbb sportban egyértelmű volt, hogy különbséget tesznek férfi és női számok között és az emberi természet velejárójaként a csalás is felütötte a fejét a versenyszámok során.

A dopping mellett számos példája volt a jogosulatlan előnyszerzésnek.

Volt, hogy okirat hamisítással egy idősebb sportolót tüntettek fel fiatalabbnak és volt bizony, hogy egy eredetileg hímnemű személy papírjait hamisították meg már a régi időkben is, annak érdekében, hogy nők között versenyezve jogtalan előnyhöz jusson.

A nemekkel való manipuláció már az 1900-as évek elején megjelent és csak erősödött, ahogy a hidegháború kezdetével a sport a nemzetek közötti versenyzés egyik legfontosabb területe lett.

• Az 1932-es olimpián a női százméteres síkfutást megnyerő Stella Walshról csak a halála utáni boncoláskor derült ki, hogy a férfiakra jellemző Y kromoszómája volt.
• Az 1936-os berlini olimpián a németek magasugrónője Dora Ratjen körül már a versenyek alatt is elindultak a pletykák mély hangja miatt, illetve az is gyanút keltett, hogy nem volt hajlandó a többiekkel együtt zuhanyozni. 1938-ban derült ki róla, hogy férfi és örökre eltiltották a versenyzéstől.
• A Nemzetközi Atlétikai Szövetség az 1966-os budapesti Európa Bajnokságon arra kötelezte a női sportolókat, hogy egy csoport női orvos előtt vonuljanak fel meztelenül ezzel bizonyítva „nőiségüket”. Bár 243 sportoló átment ezen a vizsgálaton, 6 sportoló a keleti blokkból hirtelen visszavonta indulási szándékát.
• Természetesen a vizsgálatokból botrány kerekedett, így 67-ben már a fizikai vizsgálat helyett, kromoszómavizsgálatot alkalmazott a nemzetközi szövetség.
• 1968-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) is bevezette a nemi vizsgálatot.
• Érdekesség, hogy az 1976-os Játékokon az egyetlen, aki nem volt hajlandó nemi vizsgálatnak alávetni magát az Anna hercegnő, II. Erzsébet királynő lánya volt, aki a brit lovascsapat tagjaként indult a versenyen.
• Az első sportoló, aki megtámadta az IOC által bevezetett kromoszómavizsgálatot, a spanyol María José Martínez-Patiño gátfutó volt, akinél 1988-ban a vizsgálat Y kromoszómát mutatott ki. Patiñonak azonban olyan betegsége volt, amelynek köszönhetően a szervezete nem reagált a tesztoszteronra így hiába volt Y kromoszómája, nem jutott jogosulatlan előnyhöz. Később engedték indulni, de a ’88-as olimpiát ki kellett hagynia.
• 1992-ben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség felhagyott a kötelező nemi tesztekkel, megadva magát az orvostudomány képviselőinek, akik a 80-as évek óta folyamatosan támadták a tesztek megbízhatóságát.

A Szövetség azonban fenntartotta magának a jogot, hogy kétség esetén egyéni esetekben sor kerüljön a vizsgálatokra.

• Az orvostudomány fejlődésével a vizsgálatok is fejlődtek, változtak. 1992-ben, az albertvillei téli olimpiai játékokon az IOC bevezette a PCR elnevezésű, DNS teszten alapuló nemi vizsgálatot, ami mint utóbb kiderült számos hamis eredményt produkált.
• Az 1996-os atlantai olimpián nyolc sportoló „bukott meg” a nemi vizsgálatokon, de később az összes versenyzőt tisztázták a fizikai vizsgálatokat követően.
• Edinanci Silva brazil dzsúdós például interszex állapottal született, majd a kilencvenes évek közepén nővé műtette magát. Mivel az akkori szabályozásnak megfelelt az állapota így 1996-os atlantai olimpiától kezdődően négy egymás utáni Játékokon képviselhette hazáját. Sydney-ben volt olyan ellenfele, aki külön sajtókonferenciát hívott össze Silva nemének támadására.
• A kötelező nemi vizsgálatot végül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) 1999-ben eltörölte, de fenntartotta magának a jogot, hogy kétség esetén sor kerülhessen egyéni vizsgálatokra.
• 2006-ban nagy port kavart az indiai Shanthi Soundarajan esete, aki ezüstérmes lett 800 méteren a Dohában megrendezett Ázsiai Játékokon, majd megbukott a nemi vizsgálaton.

Bár a nemi vizsgálat nem volt kötelező minden indulóra, a nemzetközi szövetség (IAAF) bármikor kérhetett ilyen vizsgálatot, mely magában foglalt egy átfogó orvosi analízist egy nőgyógyász, genetikus, endokrinológus, pszichológus és gyógyszerész részvételével.

Az akkori szabályok szerint nem volt lehetőség a tesztoszteronszint csökkentésére, így aki megbukott a vizsgálaton annak elvették az érmét és eltiltották a további sportolástól.

Soundarajan ezt követően depressziós lett és öngyilkossági kísérlete is volt, majd később sporttársai és a szakma támogatásával visszatért és edzőként dolgozott tovább.

Az idő és a tudomány előrehaladtával megállapításra került, hogy a nemi vizsgálatra alkalmazott különböző tesztek az interszex sportolók (azon sportolók, amelyek külsőleg női jegyeket mutatnak, általában női neműnek is nevelték őket, azonban megtalálható bennük az Y kromoszóma) esetében nem működtek megfelelően, hisz nem mindig voltak alkalmasak a jogosulatlan előny kiszűrésére.

Sokszor az az abnormális eredmény sem biztosított előnyt a sportolónak, ellenben hírneve méltánytalanul lett meghurcolva.

Az, hogy a nemi teszt eredményét a régebbi szabályok szerint nyilvánosságra lehetett hozni beláthatatlan károkat okozott mind egyes sportolóknak, mind egyes sportágaknak.

Az interszexualitás és a vele járó fizikai elváltozások „előnyök” máig vita tárgyát képezik egyes perek esetében, de álljon itt egy rövid összefoglaló a nemváltó műtéten átesett Joanna Harpertől, aki így ír az interszexuális atlétákról szóló összefoglalójában;

 „Két genetikai zavar miatt alakul ki leginkább a férfias jelleg. Az androgén-inszenzitivitási szindrómában (AIS) és 5-alfa-reduktáz enzimhiányban szenvedőknél nem alakulnak ki a belső női nemi szervek, miközben a külső nemi jegyek a születéskor lányra utalnak. Az AIS-nél is megfigyelhető a nagyobb, a sportban elvileg előnyt biztosító tesztoszteronszint, de csak a vérben, más sejtekben nem, így az ilyen atlétáknak feltételezhetően nincs nagyobb esélyük másoknál a versenyeken.

A másik genetikai eredetű szindrómánál viszont már egyértelműen erősebb a férfi hormonok termelődése, a hiperandrogenizmus, ami fizikai előnyöket is biztosít, a statisztikai adatok szerint akár ötször-tízszer is nagyobb lehet a tesztoszteronszintjük, mint egy nőnek.”

• 2011-ben mind a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) mind a Nemzetközi Atlétika Szövetség (IAAF) bevezette hiperandrogenizmus szabályát.

Az atlétikában a szabályozás meghatározott egy felső határt a női sportolók endogén tesztoszteron szintjére nézve mondván, hogy a határ a feletti tesztoszteronszint jogosulatlan előnyt biztosít a sportolónak. Olyan előnyt mintha egy férfi indulna női számokban.

A szabályozás kötelezte a sportolókat, hogy 10 nmol/L alatt tartsák a tesztoszteronszintjüket vagy bizonyítsák, hogy szervezetük nem reagál a tesztoszteronra.

• Az IOC hasonló szabályozást vezetett be, így a 2012-es londoni olimpiát megelőzően négy olimpiai hiperandorigenizmussal rendelkező sportoló utazott Montpellierbe és Nizzába orvosi beavatkozásokra.

Már akkor hatalmas visszhangja volt a bevezetett szabályozásnak és emberi jogi szakértők is hangsúlyozták, hogy az egészséghez való jog mellett a kötelező beavatkozásokkal sérül a test integritásához való jog, valamint ezen eljárások a magánélet és az emberi méltóság sérelmét is magukkal vonják.

• 2014-ben az indiai Dutee Chand két aranyat is nyert az Ázsiai Junior Atlétikai Bajnokságon, de ennek ellenére nem került be a 2014-es Nemzetközösségi Játékokon induló csapatba az Indiai Atlétika Szövetség döntésének megfelelően, mivel hiperandrogenizmust állapítottak meg nála. A 2014-es Ázsiai Játékok keretéből is kiesett, a döntés megfelelt az akkor érvényben levő IOC szabályoknak.

A sportoló megtámadta a Nemzetközi Atlétikai Szövetség hiperandrogenizmusra vonatkozó szabályát, melyet a Nemzetközi Sportbíróság 2015 júliusában fel is függesztett arra hivatkozva, hogy nincs megfelelő bizonyíték a szabályozás létjogosultságának alátámasztására.

Két évet adott a Nemzetközi Szövetségnek a bizonyítékok előállítására.

• A Chand ítélet után az IOC is felfüggesztette szabályát és Rióban Chand már újra versenyezhetett.
• Napjainkban az egész világ figyeli Caster Semenya és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) között folyó per kimenetelét.

2018-ban az IAAF új szabályt kívánt bevezetni, mely szerint a 400 méter és egy mérföld közötti futószámoknál, vagy azoknál, amelyek ezek valamelyikét tartalmazzák (hét- és ötpróba) a versenyzőknek először is bizonyítaniuk kell, hogy nők vagy interszex állapottal élnek.

A tesztoszteronszintjüket legalább fél éven át 5 nmol/liter szint alatt kell tartaniuk, és ezt követően sem léphetik át ezt a küszöbértéket, versenyen kívül sem. Azok, akik nem teljesítik ezeket a feltételeket, nem indulhatnak nemzetközi versenyeken, csak helyieken, vagy választhatják a férfi mezőnyt.

Semenya, mint az egyik leghíresebb dél-afrikai futó, beperelte a nemzetközi szövetséget arra hivatkozva, hogy az új szabály több ponton sérti a jogait.

A szabály a per lezárultáig felfüggesztésre került, az ítélet most márciusban várható, de óriási médiafigyelem övezi az ügyet különösen, mióta az ENSZ emberi jogi szakértői nyílt levelet intéztek a Nemzetközi Atlétika Szövetség vezetésének.

Véleményük szerint a szabályzat diszkriminatív és több alapjogot sért, valamint a szabályzat alapjául szolgáló kutatási eredmények máig vitathatóak, így az erre alapozott alapjogi korlátozás semmis.

A per külön cikk tárgya lesz, addig is álljon itt néhány megválaszolatlan kérdés a témához kapcsolódóan.

Vajon sportszerű-e, ha egy jóval magasabb tesztoszteronszinttel rendelkező sportoló, nők között indul például kerékpárban vagy középtávú futásban?

Egyáltalán jelent-e a magasabb tesztoszteronszint előnyt, és ha igen, milyet?

Mi a helyzet a különböző sportágakkal? Vajon köztük is eltérnek, vagy el kellene, hogy térjenek az ilyen sportolókra vonatkozó szabályok?

Hol húzható meg a határ a sportszerűség érdekében az emberi jogok kárára?

Alkalmazható-e itt az alapjogi szükségességi – arányossági teszt?

Fair-e, hogy csak a nőkre nézve szabályoz bizonyos sportág és a férfiak között egyáltalán nincs különbségtétel?

Korlátozható-e utólagos szabályozással egy profi sportoló munkához való joga, azzal, hogy kötelező orvosi kezelésnek kell alávetnie magát annak érdekében, hogy induljon a versenyszámában?

A sport és a sportszabályozás egészen különleges abban a tekintetben is, hogy egy élsportolói karrier egy egész életet felölel.

A legtöbb sportágban egészen kisgyerekként kiválasztják a legjobbakat és évek rengeteg lemondással járó edzései vezetnek el a csúcsra.

Amennyiben a jogszabályi környezet és az indulási feltételek folyamatosan változnak úgy az edzők már a fiatal sportolók kiválasztásakor is komoly dilemmába kerülhetnek.

A már felnőtt sportolóként bekövetkező szabályváltozásokról már ne is beszéljünk.

Vajon tudnak majd olyan szabályozást alkotni maguknak a sportágak ahol a sportszerűség is biztosítva van az emberi jogok maradéktalan tiszteletben tartása mellett?

---