Az óvodapedagógusi szakmai képesítés elismerése
Egy, a tagországi szakképesítések kölcsönös elismerésének speciális kérdésében döntött az unió luxembourgi bírósága.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az osztrák parlament kedden elfogadta a törvényt, amely alapján tilos lesz dohányozni a vendéglátó helyiségek belső részeiben. A jobboldali kormány annak ellenére nem léptette hatályba eddig a rendelkezéseket, hogy azokat már korábban elfogadták. A tilalmat várhatóan novembertől kell alkalmazni.
A tilalomról még a korábbi centrista kabinet hozott döntést, de a konzervatív-jobboldali koalíció határozatlan időre elhalasztotta a bevezetést, amely általános értetlenség fogadott az egészséges életmódért kampányolók és a turisták között, akik többségében szívesebben töltötték volna füstmentesen az ausztriai vakációjuk estéit a bárokban és éttermekben.
Pamela Rendi-Wagner az osztrák Szociáldemokrata Párt vezetője is üdvözölte, hogy “sok visszalépés és 18 hónap kormányzati halogatás után végre elfogadták a jogszabályt, amely javíthat az osztrákok életminőségén.”
Várhatóan szeptembre 29-én tartják majd az osztrák szövetségi választásokat, addig ügyvezető kormány látja el az ország vezetését, a parlamentben pedig a három parlamenti párt ügyek szerinti ad-hoc koalíciókkal szavaz a jogszabályokról.
A Szabadságpárt korábban is ellenezte a dohányzási tilalmat arra hivatkozással, hogy az osztrák választók felelősen el tudják dönteni, hogy dohányozni akarnak-e vagy sem, ezért nincs szükség politikai beavatkozásra.
Sebastian Kurz osztrák kancellár azonban nem értett egyet a Szabadságpárt álláspontjával, de a koalíciós tárgyalásokon ebben engedett a partnernek.
A Ne dohányozz mozgalom is üdvözölte Facebook oldalán a döntést, hiszen korábban Facebook petíciót indítottak az ügy érdekében, amelyet az osztrákok 10%-a támogatott.
A vendéglátóhelyek természetesen nem örültek a döntésnek. Az Osztrák Kereskedelmi Kamara szerint az „még nehezebb helyzetbe hozza az amúgy is éppen csak működő vendéglátóhelyeket, főleg vidéken és az éjszaka is nyitva tartó helyeken.
Egy, a tagországi szakképesítések kölcsönös elismerésének speciális kérdésében döntött az unió luxembourgi bírósága.
Történelmi jelentőségű döntésével a strasbourgi bíróság kimondta, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való alapjog által nyújtott állami védelmi kötelezettség kiterjed az éghajlatváltozás okozta, az életet, egészséget, közérzetet és életminőséget érintő negatív hatások elhárítására.
A közbeszerzések egy érdekes, a két (ámde netán azonos) ajánlattevő külön-külön benyújtott pályázatának értékelésével, annak uniós jogi vetületével kapcsolatos ítélet született az EU luxembourgi bíróságán.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!