Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap finanszírozási kérdései
Az alábbi cikk egy konkrét mezőgazdasági támogatási kérelem ügyében született uniós bírósági ítéletet mutat be.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az EJEB kiemelte, hogy a hatóságoknak tudomásuk volt a férfi tartózkodási helyéről, elfogatóparancsok is voltak érvényben vele szemben, mégsem hallgatták ki őt egy büntetőeljárásban sem a gyermek hollétéről.
Az alapügy
A kérelmező egy magyar nő, aki az USA-ban élt szintén magyar férjével. Házasságukból egy gyermek született, aki kettős állampolgárságot kapott.
[multibox]
A család 2004-ben Magyarországra költözött. Az apa 2004 karácsonyán egy veszekedést követően magához vette a gyermeket és ismeretlen helyre távoztak. A következő pár hétben a férfi többször felhívta a feleségét és tájékoztatta a gyermek állapotáról. Ezek a hívások azonban 2005 januárjában abbamaradtak. A nő azóta sem tud gyermeke tartózkodási helyéről és nem tud kapcsolatot tartan vele.
Az eseményeket követően a nő válópert indított a férfival szemben. Mivel a férfi tartózkodási helye ismeretlen volt, ezért a válóperben ügygondnok kirendelését kérték, aki a férfi érdekeit képviselte.
2005-ben egy közbenső, fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható ítéletet hozott a Szentendrei Bíróság, amellyel a kérelmezőnél helyezte el a gyermeket.
A Szentendrei Bíróság végül 2007. februárban mondta ki a válását. Ítéletében megállapította, hogy az apa jogellenesen vette magához a gyermeket és az anyának már két éve nincs tudomása gyermeke tartózkodási helyéről és állapotáról. A Szentendrei Bíróság a fentiek miatt kizárólagos szülői felügyeleti jogot biztosított a kérelmező részére, az apát pedig megfosztotta szülői felügyeleti jogának gyakorlásától és gyermektartásdíj megfizetésére kötelezte, illetve láthatási jogától is megfosztotta. A döntés 2007 áprilisában emelkedett jogerőre.
A kérelmező kezdeményezte a Szentendrei Bíróság jogerős közbenső ítéletének végrehajtását, amely kimondta a gyermek nála való elhelyezését.
A végrehajtó felkereste a férfi soproni címét, azonban sem a férfit sem a gyermeket nem találta meg. A szomszédok megkérdezése alapján a végrehajtó megállapította, hogy valószínűleg az USA-ban tartózkodhatnak.
A nő a végrehajtási eljárásával szemben is panasszal élt, amelyre válaszul a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar megállapította, hogy a végrehajtó nem tehető felelőssé a korábbi eljárások hiányosságaiért és a gyermek jogellenes külföldre viteléért, egyben diplomáciai lépések megtételét javasolta a határozat végrehajthatósága érdekében.
A kérelmező ezt követően az Igazságügyi Minisztériumhoz fordult és jelezte, hogy tudomása szerint a gyermeke az USA-ban tartózkodhat. Majd később arról értesítette a minisztériumot, hogy a férfi időközben visszahozta a gyermeket Magyarországra.
2009 júniusában az Igazságügyi Minisztérium megkereste a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központot (továbbiakban: Központ) a férfival szembeni nemzetközi elfogatóparancs kibocsátása érdekében.
2009 decemberében a Központ továbbította az Igazságügyi Minisztériumnak az amerikai és kanadai társhatóságoktól érkezett válaszokat, amely szerint a férfi Kanadában tartózkodik bevándorlási őrizetben.
Ezt követően nem sokkal a férfit kiutasították Kanadából és az ország elhagyására szólították fel. A férfi azonban megszökött a fogva tartása helyéről és a kanadai hatóságok szerint álnéven repülőjegyet foglalt Bécsbe.
A Magyar hatóságok, ezért az osztrákoktól kértek segítséget, akik megállapították, hogy a férfi nem utazott a kanadaiak által megjelölt gépen.
2012 júniusában merültek fel újabb információk, amely szerint a gyermek Kaliforniában lehet. Az Igazságügyi Minisztérium a gyermekek jogellenes elvitelről szóló hágai egyezmény alapján megkereste az amerikai társszerveket a gyermek felkutatása érdekében, azonban a gyermeket nem találták meg Kaliforniában. Azt állapították meg, hogy a férfi és a gyermek talán Kanadában tartózkodhat, ezért átadták az ügyet a kanadai hatóságoknak, azonban az ő nyomozásuk sem járt eredménnyel.
A büntetőeljárás tartalma
A kérelmező 2005 novemberében feljelentést tett a Szentendrei Rendőrkapitányságon a férjével szemben a gyermek jogellenes elvitele miatt.
A rendőrség ellenőrizte a férfi adatait a rendelkezésére álló nyilvántartásokban, ennek eredményeként találtak egy soproni címet.
A kérelmező 2006 februárjában kezdeményezte a rendőrségen, hogy bocsássanak ki elfogatóparancsot a férfival szemben.
A rendőrség nem tett eleget a kérésnek, ezért a kérelmező panaszt tett, amelyben arra hivatkozott, hogy a férfival szemben több büntetőeljárás van folyamatban a rendőrség azonban nem kérdezte ki.
Végül a rendőrség ez év májusában kiadta az elfogatóparancsot a férfival szemben.
Azonban a rendőrség 2006. május 25-én felfüggesztette a nyomozást, mivel a gyanúsított ismeretlen helyen tartózkodott és távollétében a büntetőeljárást nem lehetett lefolytatni.
Végül május 29-én elutasították a kérelmező feljelentését.
A Soproni Rendőrkapitányság 2007-ben eredményt ért el, mivel megszerzett egy részleges londoni címet, ahol feltételezhetően a gyermek a nagyanyjával él.
A fejleményekre tekintettel a Szentendrei Rendőrkapitányság a büntetőeljárás folytatása mellett döntött, mivel a gyanúsított címe ismertté vált.
Végül a rendőrség 2007 augusztusában bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást. A határozat indokolása szerint kiskorú elhelyezésének megváltoztatása bűncselekményt csak szándékosan lehet elkövetni, és a törvény úgy fogalmaz, hogy az elhelyezésnek végrehajtható határozaton kell alapulnia. A rendőrség érvelése szerint mivel a férj címe ismeretlen volt a válóperben, ezért részére a határozatot nem lehetett kézbesíteni, így arról nem szerezhetett tudomást, ezért a szándékosságot nem lehet megállapítani.
A kérelmező ezt követően tartás elmulasztása miatt jelentette fel a férfit a Soproni Rendőrkapitányságon. A nyomozást rövid időn belül a fenti indokolást megismételve lezárták. A nő ezt követően még panaszt tett a nyomozás megszüntetése miatt, azonban ezt is elutasították.
A kérelmező a Szentendrei Rendőrkapitányságon kiskorú veszélyeztetése miatt tett feljelentést. A kérelmezőt és édesapját is tanúként hallgatta ki a rendőrség az eljárásban, de 2009-ben ezt a nyomozást is lezárták bizonyíték hiányában.
[htmlbox be_jogszabalytukor]2013-ban a kérelmező szülei kaptak egy fizetési felszólítást, amely a gyermek tankönyvei árának befizetéséről szólt. A felszólításon egy soproni cím és egy soproni iskola is szerepelt, ahova a gyermeket beíratták, ezért a kérelmező édesapja ismét feljelentést tett kiskorú elhelyezésének megváltoztatása miatt. A nyomozás elindult, azonban közben a gyermek címe újra ismeretlenné vált, ezért a nyomozást felfüggesztették. A Soproni Rendőrkapitányság újabb elfogatóparancsot adott ki a férfival szemben.
Végül a férfi 2014 májusában tűnt fel Budapesten és megtalálták nála a gyermeket is.
A kérelmező jelenleg külföldön él, ezért a gyermekét ideiglenesen a nő édesapjánál helyezték el.
A kérelmező magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogának feltételezett megsértése
A kérelmező szerint a Magyar hatóságok nem tettek meg mindet annak érdekében, hogy a gyermeket visszaszerezzék, annak érdekében, hogy a jogerős bíróság ítéletben megállapított szülői felügyeleti jogát gyakorolhassa. 2004. december 26-tól 2014. május 8-ig egyáltalán nem tudott kapcsolatot tartan gyermekével, annak ellenére, hogy a bíróság már 2005 novemberében meghozott közbenső ítéletével nála helyezte el a gyermeket, tehát a Magyar hatóságok 8 éven át nem tudtak érvényt szerezni a jogerős ítéletben foglaltaknak.
A kormány álláspontja szerint a Magyar hatóságok minden szükséges, ésszerűen elvárható intézkedést megtettek a határozat végrehajtása érdekében. Mivel a gyermek és az apa tartózkodási helye ismeretlen volt, ezért a hatóságoknak nem volt lehetősége a határozat végrehajtására.
Attól, hogy a különböző eljárások nem hozták meg a várt eredményt, a magyar hatóságok még betartották a magyar és a nemzetközi jogi előírásokat. A kormány kiemelte az elfogatóparancsok kibocsátását, a végrehajtási eljárásban az Igazságügyi minisztérium fellépését és a büntetőeljárások megindítását.
Az EJEB megállapításai
A Bíróság esetjogára hivatkozva ismét kifejtette, hogy a gyermek és szülője közötti kapcsolattartás az Emberi Jogok Európai Egyezményében (továbbiakban: Egyezmény) rögzített családi élethez való jog alapvető eleme. A kérelmező és a családja közötti kapcsolattartás, tehát az Egyezmény szerinti családi élethez való jog alá tartozik.
Ezt követően az EJEB a családi élethez való jog tiszteletben tartását vizsgálta.
Az EJEB szerint a családi élet tiszteletben tartásához való jog elsősorban a hatóságok beavatkozásától való védelemben nyilvánul meg, tehát egy passzív magatartást ír elő, ugyanakkor aktív kötelezettségeket egyaránt keletkeztet. Mindkét esetben az államnak érdekmérlegeléssel kell döntenie az egyéni érdek és a közösség érdeke között.
[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]Az EJEB felhívta a figyelmet, hogy az államoknak kötelezettsége a szülő és a gyermek kapcsolattartását lehetővé tenni, ugyanakkor ez a kötelezettség nem abszolút. A szükséges intézkedések minden esetben az ügy egyedi körülményeitől függenek, de tényállás felderítése és az együttműködés minden esetben kiemelt fontosságú. A hatóságoknak tehát egyrészt minden lehetséges eszközt igénybe kell venniük a kötelezettség teljesítéséhez, ugyanakkor a minden érintett jogait és szabadságait tiszteletben kell tartaniuk, illetve kiemelt figyelemet kell fordítaniuk a gyermek érdekeire és jogaira. Az érdeke mérlegelése a hatóságok feladata. A gyermek elhelyezését annál a szülőnél, akivel hosszabb ideje nem találkozott nem feltételenül kell azonnal végrehajtani és különböző előkszületekre is szükség lehet.
Az EJEB hangsúlyozat az intézkedés végrehajtásának gyorsasága kiemelkedően fontos, mivel a hosszú idejű elkülönítés való hiánya helyrehozhatatlan következményekkel járhat a gyermek és a szülő kapcsolatára. A Hágai Egyezmény előírja az érintett igazságügyi vagy államigazgatási hatóságok számára, hogy a gyermekek visszavitelére irányuló eljárás során a lehető leggyorsabban lépjenek fel, és ha a hatóságok hat héten belül nem hoznak határozatot, akkor a kérelmező a késedeloem okáról nyilatkozatot kérhet.
Az EJEB szerint az ítélet végrehajtása során és a büntetőeljárásokban is többször felmerült a férfi soproni címe, azonban a végrehajtó csak egyszer járt a helyszínen, ezen kívül más intézkedés nem történt.
Annak ellenére, hogy a Szentendrei Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki a férfi ellen, a Soproni Rendőrkapitányság csak meghallgatta, majd szabadon engedte a férfit.
Az EJEB szerint a válást és a gyermekelhelyezést kimondó jogerős ítélet időpontjában a magyar hatóságoknak már mindenképpen kötelezettségük keletkezett a gyermeke visszaszerzésére. A bíróság jogerős ítéletétnek kézbesítését követően a bíróság igazolhatóan tudomást szerzett a férfi lakóhelyéről, azonban az EJEB nem talált arra utaló információt, hogy ezt a végrehajtóval bárki közölte volna.
Az EJEB szerint a kérelmező és édesapja a többszöri feljelentéssel és az Igazságügyi Minisztérium folyamatos tájékoztatásával mindent megtettek annak érdekében, hogy elkerüljék a családi élethez való joguk sérelmét. Azonban minden igyekezetük ellenére a gyermek felkutatása 2014 májusáig nem sikerült.
Az EJEB kiemelte, hogy a hatóságoknak tudomásuk volt a férfi tartózkodási helyéről, elfogatóparancsok is voltak érvényben vele szemben, mégsem hallgatták ki őt egy büntetőeljárásban sem a gyermek hollétéről. A hatóságok megállapították, hogy a gyermek nem az apánál tartózkodik, de további információt nem próbáltak szerezni a gyermek hollétéről, annak ellenére, hogy a férfi állításai valótlannak bizonyultak, mert kiderült, hogy a gyermek Magyarországon van és iskolába is beíratták. A hatóságok az iskolát sem keresték meg a gyermek beiratkozásával kapcsolatban.
Az EJEB végül kitért arra, hogy azzal, hogy a gyermekelhelyezésről szóló ítéletet nem kézbesítették a férfi részére az a paradox helyzet állt elő, hogy nem lehetett büntetőeljárást indítani vele szemben.
Mindezek alapján a magyar hatóságok nem tettek meg minden szükséges és megfelelő intézkedést a gyermek visszaszerzése és a szülői felügyeleti jog gyakorlásának biztosítása érdekében, ezzel pedig megsértették a kérelmezőnek az Egyezményben garantált családi élethez tiszteletben tartásához való jogát.
Az EJEB végül 12.500 euró nem vagyoni kártérítést, 3800 euró + áfa költségtérítést ítélet meg a kérelmező számára.
Az alábbi cikk egy konkrét mezőgazdasági támogatási kérelem ügyében született uniós bírósági ítéletet mutat be.
Az EU az eladók termelői láncért viselt felelősségének szigorításáról döntött. Németországban már évek óta az értékesítők felelnek a termelőik emberi jog sértéseiért és környezetszennyezéseiért.
A szerző alábbi írásában az Európai Unió Bíróságának az FGTI vs Victoria Seguros SA-ügyben hozott ítéletét ismerteti, melyben az alkalmazandó jog kérdését vette górcső alá
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!