Egyszerűbb lesz a behajtás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A közelmúltban bevezetett elektronikus okmánykézbesítés miatt jelentősen felgyorsult a végrehajtást megelőző bírósági adminisztráció, így már a felszámolási eljárások megindulása előtt végrehajthatóvá válnak a kisebb, akár a 10-20 ezer forintos tartozások is – közölte a Bírósági Végrehajtói Kamara és az informatikai fejlesztést végző Microsec Zrt.


A postai levelezés miatt eddig több hónap is eltelt az ügyek végrehajtási szakaszba jutásáig, ezért az 50 ezer forint alatti céges tartozások behajtására mostanáig alig indult bírósági eljárás. Az ok: mire a hónapokig tartó ügylet végrehajtási szakaszba került, már javában zajlott az adós elleni felszámolás. A felszámolási eljárásban pedig a kisebb összegű üzleti követelések tulajdonosainak igen csekély az esélyük a kártalanításra. Az elektronikus kézbesítés bevezetésével a teljes követeléskezelési folyamat elektronizált lett.

A végrehajtást kezdeményező félnek – a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara honlapján elérhető űrlap kitöltésével – először regisztrálnia kell a kamara rendszerében, majd ezt követően tudja igénybe venni a Microsec e-kézbesítés alkalmazását.

 

A mostanáig gyakorlatilag behajthatatlannak ítélt kinnlevőségek éves szinten sokmilliárdos kárt jelentettek a hitelezőknek. A kis összegű követelések végrehajthatósága hozzájárul a cégek fizetési fegyelmének javulásához, egyúttal megakadályozhatja a nagyobb mértékű üzleti tartozások kialakulását is – fejeződik be a közlemény.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.