AB: A büntetőügy elintézésében ne vegyen részt olyan bíró, aki az eljárás korábbi szakaszában bíróként már eljárt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság a Kúria döntésének megsemmisítése mellett a tisztességes eljáráshoz való jogból fakadó alkotmányos követelményként rögzítette a büntetőügyben eljáró bírák összeférhetetlenségi szabályát. A döntéshez Juhász Imre és Stumpf István csatoltak különvéleményt.


Az alapügy

Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben a Fővárosi Törvényszék az indítványozót két rendbeli emberölés előkészületének bűntettében, egy rendbeli testi sértés bűntettében és egy rendbeli garázdaság vétségében találta bűnösnek, amiért az indítványozót két év és hat hónap börtönbüntetésre és a közügyektől háromévi eltiltásra ítélte. A másodfok a törvényszék ítéletét megváltoztatta és az indítványozó élet elleni, illetve köznyugalom elleni cselekményeit egységesen közveszéllyel fenyegetés vétségének minősítette. Az indítványozó halmazati büntetését ötven nap szellemi munkakörben letöltendő közérdekű munkára enyhítette, amelyről megállapította azt is, hogy azt az indítványozó az előzetes fogva tartásban és házi őrizetben töltött idő beszámításával már letöltötte.

Az indítványozó eredetileg a másodfokú döntés ellen nyújtott be alkotmányjogi panaszt, mivel szerinte a védelem nem kapott kellő időt az új minősítésnek megfelelő védekezés előkészítésére. Kifogásolta, hogy az eljárt bíróságok bizonyítékként értékelték az indítványozó által a barátai előtt társadalomkritikai éllel is tett kijelentéseit, továbbá művészeti alkotásaiban – így a „Csőre töltve” című regényében, illetve egyéb írásaiban, verseiben – szintén társadalomkritikai céllal megfogalmazott gondolatait. Nehezményezte azt is, hogy az ítélet a testi sértés bűntettében való bűnösséget olyan vallomása alapján találta megállapíthatónak, amelyet az emberölés előkészületének bűntettével történt meggyanúsításakor lefolytatott kihallgatása során tett, amikor szerinte figyelmeztetni kellett volna a hallgatás jogára, ami felveti a tisztességes bírósági tárgyaláshoz, illetve a védelemhez való jog sérelmét.

Dr. Varga Zs. András, az ügy előadó alkotmánybírája

Később az ügyészség az indítványozó terhére felülvizsgálati indítványt nyújtott be. A felülvizsgálat eredményeként a Kúria ítéletével a jogerős döntést az elsőfokú ítélet tartalmának megfelelően megváltoztatta. Az indítványozó panaszát kiegészítette, mert úgy vélte, hogy a Kúria előtti eljárásban nem érvényesült a fegyverek egyenlősége, a bíróság nem biztosított a vád és a védelem számára egyenlő esélyeket, illetve nem kapott elegendő időt a védekezésre való felkészüléshez sem. A rendelkezésre álló bizonyítékokat érintően az indítványozó szerint a Kúria ítélete „kimeríti a tudatosan rosszhiszemű, szándékosan hamis bírói mérlegelés fogalmát”.

Az indítványozó álláspontja szerint további jogsérelme fakadt abból is, hogy a felülvizsgálati eljárás során a döntéshozatalban olyan bíró vett részt, aki az indítványozóval szemben folytatott büntetőeljárás nyomozati szakaszában az indítványozó előzetes letartóztatásának meghosszabbítását rendelte el a másodfokú tanács elnökeként. Az indítványozó úgy vélte, hogy az említett bíró pártatlansága megkérdőjelezhető. A jogsérelemhez az indítványozó álláspontja szerint hozzájárult az a körülmény is, hogy a felülvizsgálati eljárásban tartott nyilvános ülés kezdetekor nem történt meg a bírói tanács tagjainak a bemutatása, illetve a névtábláik sem voltak kihelyezve, a tanács elnöke pedig nem nyilatkoztatta a jogosultakat, hogy van-e kifogásuk az ügyész vagy a bírói tanács tagjait érintően.

A döntés indokai

Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság ítéletével kapcsolatos alkotmányjogi panaszt visszautasította, azonban a Kúria döntése ellen benyújtott panaszt érdemben bírálta el különös tekintettel a nyomozati szakban részt vett bíró felülvizsgálati eljárásban való részvételére, vagyis az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdéséből fakadó pártatlanság követelményére.

Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése ugyanis mindenkinek alapvető jogot biztosít ahhoz, hogy az ellene emelt vádról, vagy valamely perben a jogairól és kötelezettségeiről törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül döntsön. A tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jog része a pártatlanság követelménye, amely az eljárásban résztvevő személyekkel szembeni előítélet-mentes, elfogulatlan eljárás követelményét jeleníti meg. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében a törvény által felállított bíróság függetlensége és pártatlansága olyan általános jogelv, amely az alapvető emberi jogok közé tartozik, aminek tényleges érvényesülését elsődlegesen az eljárási törvényekben megfogalmazott kizárási szabályok garantálják. Így a büntetőügyekben a Be. 21-22. §-ai tartalmazzák azokat az okokat, amelyek megállapítása esetén a bíró nem járhat el, vagy a további eljárásban nem vehet részt. E rendelkezések közé tartozik az indítványozó által hivatkozott abszolút kizárási ok is, mely szerint a bíróság további eljárásából ki van zárva az, aki az ügyben nyomozási bíróként járt el [Be. 21. § (3) bekezdés a) pont]. Az abszolút kizárási okok lényege, hogy azok bármelyikének fennállása kizárja a bírót az eljárásból anélkül, hogy vizsgálnák, ténylegesen elfogult-e a bíró.

[htmlbox BDT]

A 34/2013. (XI. 22.) AB-határozatban az Alkotmánybíróság a Be. 21. § (3) bekezdés a) pontja alkalmazását érintően már megállapított egy alkotmányos követelményt: az Alkotmánybíróság szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében elismert pártatlanság követelménye azt kívánja meg, hogy az előzetes letartóztatás meghosszabbításának kérdésében a hatályos jogszabályok szerinti döntést hozó bíró az érdemi ítélkezésben már ne vehessen részt.

Jelen ügyben a nyomozási bíró előzetes letartóztatásról szóló döntését felülvizsgáló másodfokú tanács elnöke volt a Kúria ítélkező tanácsának egyik tagja. A felülbírálat azonban kiterjed a fellebbezéssel megtámadott döntésre és az azt megelőző eljárásra is, amely során a másodfokon eljáró bíróság vizsgálja, hogy az elsőfokú döntés foglalkozott-e az előzetes letartóztatás meghosszabbítása törvényi feltételeinek vizsgálatával, így azt is, hogy a megalapozott gyanú változatlanul fennállt-e, illetve helyesen állapította-e meg az elsőfokú bíróság valamely különös feltétel (pl. jelen esetben a jelenlét biztosítása, szökés, elrejtőzés veszélye, tanúk befolyásolása, az általa előkészített bűncselekmény véghezvitelének, vagy újabb bűncselekmény elkövetésének veszélye) fennállását.

Az Alkotmánybíróság szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt pártatlanság követelménye megkívánja, hogy a büntetőügy további elintézésében ne vegyen részt olyan bíró, aki az eljárás bármely korábbi szakaszában, így akár a nyomozás során bírói feladatokat látott el, ugyanis azzal szükségszerűen együtt jár a bizonyítékok bizonyos szintű, de mindenképpen előzetes értékelése. E körben nincs alapvető különbség a nyomozási bíró, az előzetes letartóztatás egy éven túli hosszabbításáról döntő egyesbíró, vagy az előzetes letartóztatás elrendelése, illetve meghosszabbítása tárgyában másodfokú döntést hozó tanács tagjainak feladatai között. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította, hogy a büntetőeljárás vádelőkészítési szakaszában az előzetes letartóztatás időtartamának meghosszabbításáról döntő bírónak a büntetőügy érdemi elbírálásából történő kizárása a pártatlanság alkotmányos elvének oltalma alatt álló büntetőeljárási garancia. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Kúria ítéletét megsemmisítette, és az Abtv. 46. § (3) bekezdése alapján pedig alkotmányos követelményt fogalmazott meg.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Varga Zs. András volt.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 24.

Szolgáltató közigazgatás – 3. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.

2024. április 23.

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások versenyre gyakorolt káros hatásai és kivételes körülmények közötti alkalmazhatósága 

A Közbeszerzési Hatóság Elnöke a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kapcsán hangsúlyozza, hogy az ajánlatkérőknek a közbeszerzési eljárás előkészítése során, az eljárásfajta kiválasztásakor törekedniük kell a gazdasági versenyt támogató beszerzési megoldások és eljárásfajták alkalmazására. Az ajánlatkérők formális indokok alapján nem alkalmazhatnak hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást.