2020-ban is meg kell nyerni a THEMIS-t


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A versenyt jövőre immár 15. alkalommal rendezik meg, a másfél évtized alatt eddig összesen 13 bírósági csapat indult. 2016 óta két csapat különdíjat, egy publikációs lehetőséget nyert, három pedig a döntőig is eljutott.

2018 és 2019 is díjesőt hozott az évről-évre egyre sikeresebb magyar csapatok számára a nemzetközi  versenyeken, november vége óta pedig már a 2020-as versenyre is várják a jelentkezéseket.

A bírósági fogalmazók és titkárok kihagyhatatlan lehetőségként tekinthetnek erre az európai szintű megmérettetésre. Az évente megrendezett szakmai versenyt az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) hirdeti meg két évnél kevesebb gyakorlattal rendelkező bírósági, illetve ügyészségi fogalmazók és titkárok nemzeti csapatai részére. Célja, hogy lehetőséget teremtsen a jövő bírái és ügyészei számára szakmai ismereteik és tapasztalataik megosztására, valamint tudásuk és kapcsolataik bővítésére a kommunikációs, logikai és vitakészségeik felhasználásával.

Párizs, Thessaloniki, Szófia, Bordeaux – csak néhány város a verseny eddigi helyszínei közül.  Budapest is rendszeresen otthont ad a versenysorozat egy-egy elődöntőjének a Magyar Igazságügyi Akadémián. A három fős nemzeti csapatok egy – egy tutor segítségével készülnek fel. A négy különböző témában tartott elődöntőkből a 2-2 legjobb csapat jut tovább a döntőbe, ahol a csapatoknak egy adott alapjogi témában kell összemérni tudásukat.

A versenyt jövőre immár 15. alkalommal rendezik meg, a másfél évtized alatt eddig összesen 13 bírósági csapat indult. 2016 óta két csapat különdíjat, egy publikációs lehetőséget nyert, három pedig a döntőig is eljutott.

2018-ban a „C” elődöntőn indult dr. Szupera Blanka, dr. Gábri Angéla és dr. Varga László Bánk csapat érdemelte ki a zsűri különdíját, a „D” elődöntő győztes dr. Kotsis Johanna, dr. Csizmár Ada, dr. Bicskei Tamás alkotta magyar csapat pedig kiemelkedő teljesítményével a párizsi döntő élmezőnyében végzett.

Dr. Dudás Dóra Virág tutorként segítette őket a felkészülésben. A zsűri elnöke szerint a magyar fogalmazók készítették mindenki közül a legjobb írásbeli előkészítő prezentációt.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

A feketedoboz jelensége és következményei a mesterséges intelligencia alapú technológiákban

Vajon mennyire átlátható a mesterséges intelligencia működése? A „black box” kifejezés azt sugallja, hogy egy rendszer működése gyakran rejtély az emberek számára. De mi történik, ha például az OpenAI által fejlesztett ChatGPT algoritmus működését vizsgáljuk? És vajon ez a „fekete doboz” jelenség milyen kérdéseket vet fel a jogi és szabályozási követelmények teljesítésének képességéről, valamint a hibás döntésekért való felelősségről?

2024. május 3.

Nem mindennapi jogesetet kellett megoldaniuk a joghallgatóknak a Polgári Jogi Jogesetmegoldó Versenyen

Második alkalommal szervezte meg a Polgári Jogi Jogesetmegoldó Versenyt a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. A versenyre bármelyik magyarországi egyetem jogász szakos hallgatója jelentkezhetett, aki legalább négy lezárt félévet maga mögött tudott. A szakmai megmérettetésen, amelynek fővédnöke Tuzson Bence igazságügyi miniszter volt, idén hét budapesti és vidéki egyetem 20 negyedéves hallgatója vett részt.

2024. május 2.

Kincsen vagy bombán ülünk, ha hasznosítani kívánjuk az adatvagyont?

A digitális gazdaságban mind többen érezzük úgy, hogy általános közérzetünket minden téren meghatározza, hogy a régi és bevált rutinokat újra és újra felül kell vizsgálnunk. A Data Act is azon szabályok közé tartozik, amelyek végképp megkerülhetetlenné teszik a vállalati adatvagyon hasznosításának újragondolását, és ezzel összefüggésben az adatalapú technológiák, így különösen a mesterséges intelligenciára vonatkozó innovációs stratégia alapjainak kiépítését.