Az első perctől kezdve a perre lövünk – legfeljebb előbb betalál

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2018-as Wolters Kluwer Jogászdíjon a Jalsovszky Ügyvédi Iroda nyerte az év csapata díjat az adójog kategóriában. Az irodáról, az adóperekről és természetesen a győztes pályázatról beszélgettünk dr. Fehér Tamás partnerrel, valamint dr. Barta Péter és dr. Fischer Ádám ügyvédekkel.

Jó újra a Jalsovszkyban lenni. Barta Pétert már ismerhetjük egy korábbi interjúból, amit épp egy éve készítettem vele a Wolters Kluwer Jogászdíj év fiatal tehetsége kategóriában elnyert díja kapcsán. Első kérdésként arra kérnélek titeket Tamás és Ádám, hogy ti is meséljetek röviden a szakmai életutatokról.

Fischer Ádám: Elsősorban jogász vagyok, de van közgazdász végzettségem is. Ez arra nagyon jó volt, hogy az adójog területén kössek ki – ez az a terület, ahol van értelme, hogy két diplomám van. Jelöltként egy nemzetközi ügyvédi irodában kezdtem, és immár három éve, hogy a Jalsovszkyban vagyok ügyvédként. Adóperekkel, illetve polgári perekkel foglalkozom – a per a személyes kedvencem, szerintem itt lehet a legjobban kiteljesíteni a jogászi hivatást. Sok adóperünk volt, de az utóbbi időben a polgári perek is nagy hangsúlyt kapnak a munkánkban. Az idei évben indult el hivatalosan a peres praxisunk, ami külön csoportként viszi a polgári és adópereket.

A pereknek annyi aspektusa, pszichológiája, döntéselmélete, érveléstechnikája van, hogy nem tudok betelni a szépségével.

Fehér Tamás: A tavalyi mutatószámunk egyébként elég jó perekben, az adóperek kapcsán például csak annyit jegyeztünk fel: „Nem veszítettünk”. Pedig lezárult pár perünk…

Ádám: Ha nem veszítettünk, az azt is jelentheti, hogy egy perünk sem volt (nevetés). Nemrég össze kellett számolnunk, most huszonöt eljárásban veszünk részt különböző (közigazgatási, bírósági) szinteken. Ez a szám néha magasabb, de nagyjából huszonöt-harminc per a kezelhető mennyiség egy ekkora csapatnak.

Hányan vagytok egyébként a peres csapatban?

Ádám: Az irodában kilencen foglalkoznak adójoggal, ebből négyen-öten kifejezetten az adóperekre fókuszálnak. Ketten pedig a polgári jogi csoportokból csatlakoztak a peres csoporthoz. A peres csoportnak van egy ernyő jellege, több jogterületet lefed.

Tamás: Én is bemutatkozom. Kizárólag jogász vagyok, a jogi diplomám mellett a bécsi WU-n végeztem el egy posztgraduális, nemzetközi adójogi képzést. Ebből a szempontból kifejezetten vegyes háttérrel rendelkezem, egyetemen a polgári jog érdekelt a legjobban, aztán az előző munkahelyemen megismertettek az adózással; akkor azt gondoltam, adóval fogok foglalkozni, majd eltöltöttem két évet a peres csoportnál, ahol viszont kizárólag polgári pereket vittem. Mindeközben elvégeztem a bécsi posztgraduális képzést, és el kellett döntenem, mivel is akarok inkább foglalkozni a továbbiakban – mindezeknek a szerelemgyereke lett az adóper. A régi helyemen aztán egy ideig elsősorban adóval foglalkoztam, de az adópereket is én vittem – és nagy ellenállásba nem ütköztem, mert a polgári peres kollégáim annyira nem hajtottak az adóperekért. Négy évvel ezelőtt csatlakoztam a Jalsovszkyhoz, és az volt az egyik feltételem, hogy az adóperekben közreműködhessek. Szerencsére az elmúlt négy év során eléggé felfutott ez a praxis. Az adóperek nagyon meghatározóvá váltak az életünkben, majd pedig elég nagy ügyféligény mutatkozott arra, hogy ezt a rutint a polgári pereknél is kamatoztassuk – ennek az eredménye lett aztán, hogy zászlót bontottunk a peres csoporttal.

Mitől válik szerethetővé az adóperes praxis? Vannak olyan jellegzetességei adójogi peres eljárásoknak – mind az ügyek előkészítése, a közigazgatási szak, vagy a bírósági eljárás során –, amelyek csak ezekre az eljárásokra jellemzők?

A győztes csapat (Fotók: Volom Sára/Photon)

Barta Péter: Az adóperekhez kevesen értenek jól, ráadásul óriási hátrányból kell indulni, hiszen mindig az az első megrökönyödés, hogy egy hatóság van a másik oldalon – ráadásul nem is akármelyik hatóság, hanem az adóhatóság. Azt szoktuk érezni, hogy itt tényleg mindent bele kell adni.

Tamás: Szerintem az adóperek különlegességét az adja, hogy elég komplex szaktudást igényel.

Egyszerre kell tudni az eljárásjogot és otthonosan mozogni a tárgyalóteremben, ugyanakkor rendelkezni kell egy mély adózási szaktudással is.

Sok iroda úgy szokta megoldani az adópereket, hogy van egy adójogász és egy peres jogász is külön, ami tud ugyan működni, de a hátránya, hogy amikor még közigazgatási szakban van az ügy, jellemzően csak az adójogász foglalkozik vele, aki viszont nincsen feltétlenül felkészülve arra, hogy milyen következményei lesznek az ott elhangzottaknak vagy leírtaknak a peres eljárás során. Szerintem mi abban tudunk kiteljesedni, hogy már az elejétől fogva benne vagyunk az eljárásban, bele tudjuk rakni az adózási szaktudást, de eleve azzal a szemlélettel működünk ezekben az ügyekben, hogy amikor majd bíróság elé kerül az ügyünk, ott mit tudunk védeni, milyen érveket kell elkezdenünk felépíteni. Számomra ez választja el az adóperes eljárásokat az egyéb peres eljárásoktól.

Ismertek arra vonatkozó adatot, hogy az adóügyi közigazgatási eljárások mekkora hányada megy bíróságra?

Ádám: A NAV statisztikái szerint a másodfokú határozatok 15-20 százalékát támadják meg bíróságon.

Tehát amint beérkezik egy ügy a közigazgatási szakban, egyből a perre kezdtek el építkezni?

Ádám:

Lényegében az első perctől kezdve a perre lövünk – legfeljebb előbb betalál.

Elképzelhető, hogy már másodfokon célt érünk, de végső soron a bíróság az, aki a jogvitát eldönti. Nyilván a hatóságnak is azt kell néznie, hogy a határozata megáll-e a bíróságon is. Feltételezem, a hatóságnál is azt nézik, hogy az mi érveinkkel szemben meg tudják-e védeni a bíróságon a határozatot. Mindenki a bíróságra gyúr.

Péter: Az új eljárási szabályok is erre ösztökélnek minket. Már nem lehet azt megcsinálni, hogy egy későbbi szakaszban, például a per közepén hozok elő egy fontos bizonyítékot. Már az eljárás elején ott kell lennie mindennek – különben csak abból tudunk főzni, amink van.

Ádám: Van egy radikális gondolatom, hogy minden jogvitát lényegében ugyanazok az eljárásjogi keretek határoznak meg. Ilyen értelemben nincs különbség adóper és polgári per között. Az eljárási szabályok nagyon hasonlóak, csak a vitát eldöntő anyagi jogszabály tér el, de a végső cél minden esetben a bíróság meggyőzése a saját igazunkról. Nagy különbség ugyanakkor, hogy miközben polgári jogot mindenki tanult az egyetemen és többnyire ért is hozzá, addig az adózáshoz sokkal kevesebb ügyvéd ért. Nagyon különleges terület az adózás, teljesen más gondolkodást, logikát követel meg, mint a polgári jog. A peres csoportunk különlegessége, hogy az eljárásjogi tudás mellet az adózás logikáját is ismerjük, értjük azt a gazdasági realitást, ami az adórendszert mozgatja.

Tamás: Őszintén be kell látni, hogy a mai magyar jogi oktatásban az adójog nem kellően hangsúlyos. Ez kihat a bírókra is, akik ezekben az ügyekben döntenek, ők a legtöbb esetben nem voltak gyakorló adójogászok. Mindeközben az ügyek, amikkel bíróságra megyünk, sokszor nagyon bonyolultak, ezért nekünk az is feladatunk kicsit, hogy amennyire lehet, befogadhatóvá tegyük az ügyet a bírónak – ez nyilván elengedhetetlen az ügy megnyeréséhez.

Hogyan látjátok, milyen hatással lesz az adóügyekre a közigazgatási különbíróságok felállítása?

Péter: Szerintem ez sötét ló a számunkra. Azon kívül, hogy nem Budapestre, hanem Esztergomba kell majd utaznunk, nem hiszem, hogy hatalmas változások lesznek.

Ádám: Tulajdonképpen most is külön közigazgatási bíróságok vannak a rendszeren belül – az adóügyeket most is kizárólag közigazgatási ügyekkel foglalkozó bírók és tanácsok tárgyalják. Ha a bírói kar változatlanul kerül át az új bíróságokra, akkor az adóügyekben gyakorlati változás nem lesz. Sokkal nagyobb változás volt egy évvel ezelőtt, amikor bevezették az új közigazgatási perrendtartást, aminek következtében nagyon sok bírót áthelyeztek a törvényszékre, az alsó fokú bíróságokra pedig más területekről érkező kollégák érkeztek. Adóügyekben például sok volt NAV-os munkatárs került a bíróságokra. Több ügyünkben is olyan bíró jár most el, aki tavaly még NAV-os volt.

Ez akár súlyos csapás is lehetett volna, de éppen ellenkezőleg, azt látjuk, hogy az adójoghoz értő bírók járnak el, akik alapos és meggyőző ítéleteket, indokolásokat írtak az eddig elbírált ügyeinkben

– függetlenül attól, hogy az ítélet ellenünk vagy mellettünk szólt.

Péter: Amiről még folyamatosan szó van, hogy most kétfokú a közigazgatási eljárás, de már tavaly-tavalyelőtt is pedzegették, és most is folyamatosan hallunk folyosói pletykákat, hogy ezt előbb-utóbb át fogják alakítani egyfokú rendszerré, azaz nem lesz már fellebbezés az adóhatóságnál, hanem rögtön megyünk a jogerős határozattal szemben a bíróságra.

Beszélgessünk a Wolters Kluwer Jogászdíjon elnyert, az év adójogi csapata díjatokról. Amennyi információt találtam róla, az idei pályázatotok középpontjában a NAV egy aláírási hibája állt, amit aztán megtámadva, kvázi kártyavárként esett szét minden, ami arra a határozatra épült. A bírálóbizottság egy „jó krimihez” hasonlította az ügy felgöngyölítését. Kérlek, meséljetek a pályázat alapjául szolgáló ügyről.

Ádám: Egyszer Peti összehívta az irodai konzíliumunkat – ami szerintem az irodánk egyik legnagyobb értéke –, mutatott egy határozatot, és azt mondta: „Olyan furcsa ez az aláírás. Mintha múltkor másikat láttam volna.” Ez önmagában egy döbbenetes mondat számomra, mert egyáltalán hogyan lehet, hogy emlékszik a múltkori aláírásra? De igaza volt, elkezdtük egymás mellé rakni a határozatokat, és ugyanazon név felett nyilvánvalóan más volt az aláírás a különböző határozatokon. Nem úgy, hogy mindig kicsit másképp írt valaki alá, hanem nyilvánvalóan más írta alá a határozatot.

Tamás: Nevesíthetjük egyébként, dr. Korossy Csaba úr, a NAV Fellebbviteli Igazgatósága igazgatójának neve szerepelt nyomtatva, felette pedig egy olvashatatlan aláírás.

Peti azt vette észre, hogy ez az olvashatatlan aláírás nem az az olvashatatlan aláírás, ami általában Korossy úr neve felett szokott szerepelni a kezünkben megforduló egyéb döntésekben.

Ádám: Nyilván nem túl szerencsés, ha másnak az aláírása szerepel egy név felett, ennyit szerintem még anyukám is tud. Az izgalmas kérdés, hogy miként lehet jogilag megfogni azt, hogy a nyomtatott név alapján a megfelelő hatóság és aláíró hozott egy adott határozatot, de nem az ott szereplő személy írta azt alá? Peti talált egy döntést, amiben egy sok évvel ezelőtti ügyben kimondta a Kúria, hogy ilyen hiba esetén a határozat semmis. Ezt abból vezették le, hogy ha nem derül ki, ki írta alá a határozatot, akkor nem ellenőrizhető, hogy az aláírónak volt-e egyáltalán joga aláírni. De egyébként nincsen konkrét szabály arra, hogy annak kell-e aláírnia a határozatot, akinek a neve nyomtatottan ott szerepel. Elkezdtünk hivatkozni erre a formai hibára, és lassan a NAV védekezéséből felismertük a hiba mögött rejlő okokat. Kiderült, hogy egy belső utasítás szerint, ha a NAV-ban nem tud aláírni az, akinek a neve a határozaton szerepel, akkor akár más is aláírhat helyette, csak az aláírása végére oda kell írnia egy „h” betűt. Ez azért minimum furcsa szabály. Az aláírási hibák különlegessége az is, hogy hivatalból kell a bíróságnak észlelnie, tehát olyan ügyekben is felmerült, ahol eszünkbe sem jutott hivatkozni rá, például mert nem állt az ügyfelünk érdekében. Volt olyan ügyünk, ahol már a Kúrián voltunk, és bár soha senki nem hivatkozott erre a hibára, miután az berobbant a köztudatba, a Kúria figyelembe vette és a javunkra döntötte el az ügyet.

Tamás: Ehhez két hozzáfűznivalóm van. Egyrészről, a hivatalból észlelendőség alapesetben inkább az adózók javára szolgál: attól, hogy a kereseti kérelemben az aláírás hibájára nem hivatkoztam – ugye fennáll a kereseti kötöttség –, még az eljárás bármelyik szakaszában eszembe juthat, és onnantól a bíró köteles azt figyelembe venni. Másrészt – ami aztán kissé zavarba ejtő volt -, a bíróságokon elterjedt a gyakorlat, és sok bíró elkezdte ténylegesen hivatalból észlelni ezt a körülményt, még olyan ügyekben is, amelyben az adózónak ez nem feltétlenül szolgált a javára. Például van olyan ügy, ahol az adózó milliárdokat nyert egy javára szolgáló megállapítás miatt, és lehet, hogy ettől azért esik el, mert a bíró éppen nagyon lelkiismeretes volt, és észlelte, hogy semmis a határozat.

Péter: Annyit még hozzátennék, hogy elfeledett és lezárt ügyeket is vizsgáltunk és próbáltunk elméletben újranyitni, perújítási okokat nézegettünk, rossz volt-e egy aláírás négy-öt évvel ezelőtti ügyekben, tudunk-e valamit ezzel a ténnyel kezdeni.

Ádám: Azért azt látni kell, hogy pusztán ezzel még nem nyertünk volna díjat. Mert ezzel kapcsolatban felmerült rengeteg jogelméleti kérdés: mi jogilag az aláírás, mit jelent pontosan az, hogy hatásköre van valakinek a döntés meghozatalára.

De felmerül a „kiadmányozás” kifejezés is, amit, ha a Négyszögletű Kerekerdőben írt volna le Lázár Ervin, akkor sem lepődnék meg.

Valójában senki nem tudja, mit jelent (nevetés). Több jogszabály használja ezt a szót, teljesen más értelemben, és soha senki nem definiálta. Ez a szó a jogszabályokon kívül nem létezik. Egyrészt a kiadmányozás azt jelenti, hogy születik egy határozat, amiről másolatokat kiadmányoznak, amik az eredeti döntés hiteles másolatai. Más esetekben a kiadmányozás a döntés meghozatalát is jelenti. Volt olyan közigazgatási ügy, ahol kifejezetten az képezte a vita tárgyát, hogy ha az MNB szerve hatáskörrel rendelkezik egy ügyben, de a kiadmányozás jogát átengedheti az igazgatónak, akkor kinek kell magát a döntést meghoznia. A kiadmányozási jog átengedését azért engedte meg az adott ügyben a jogszabály, hogy ne kelljen egy havonta vagy ritkábban ülésező szervnek minden apró-cseprő üggyel foglalkoznia. A Kúria viszont azt mondta, hogy a kiadmányozás nem azt jelenti, hogy döntést hoz az illető, hanem legfeljebb leírhatja, hogy milyen döntést hozott az egyébként hatáskörrel rendelkező szerv. Az ügy aztán az Alkotmánybíróságra jutott. Az AB nem értett egyet a Kúriával, és kimondta, hogy a kiadmányozás magát a döntés meghozatalát is magában foglalja, különösen ebben az esetben, mert a jogszabály indokolásából egyértelműen kiderült az a jogalkotói cél, hogy a kiadmányozási jog átengedésével a döntéshozatal jogát is átadhassa az MNB szerve.

Tamás: Azt még érdemes megemlíteni, hogy önmagában attól nem nyerjük meg az ügyet, hogy semmissé válik egy határozat a rossz aláírás miatt. Oké, a bíróság visszadobja a NAV-hoz, és azt mondja, hozd meg jól a határozatot, és ezt a NAV megteszi. A trükk ott van, hogy az adójogban van elévülési szabály is, és ezek az elévülési szabályok nem teszik azt lehetővé, hogy az adóhatóság az idők végezetéig húzza-halassza a másodfokú határozat meghozatalát. Most már tudunk több ügyről is, ahol a bíróság – legalábbis az első fok – kimondta, hogy az eredeti határozat a rossz aláírás miatt semmis volt, és ezért azt a határozatot az elévülés szempontjából tulajdonképpen nem lehet figyelembe venni. A NAV tehát hiába hoz az új eljárásban hibátlan határozatot, azt már elévülési időn kívül teszi, így véglegesen meg lehet nyerni az ügyet.

Péter: A szóbeszéd alapján a Kúria előtt is van most egy jogegységi eljárás az aláírásos ügyek és következményeik kapcsán, de nem látjuk, mi lesz ennek az eredménye és milyen kihatása lesz annak, ha a Kúria teljesen más döntést hoz az eddigi gyakorlathoz képest.

A WK Jogászdíja

És az egész történet abból fakad, hogy észrevetted, mintha „más lenne az aláírás” egy határozaton…

Péter: Egyébként próbáltam visszaemlékezni, hozzád (Tamáshoz) mentem be talán ezzel? Azon gondolkodtam, hogy én egyébként ilyeneket nem szoktam kiszúrni. (Ádám közbevág: De.) De tudom már, miért szúrtam ki, egyszer személyesen találkoztunk dr. Korossy Csabával, és ott aláírt egy papíron a neve felett, ilyen nagy, lendületes, hurkos aláírással, és ezt megjegyeztem.

Majd, amikor elkezdtem nézni olyan határozatokat, amin az ő neve szerepelt, azt láttam, hogy… ajjaj… valahol vannak hurkok, valahol nincsenek.

(Nevetés.) Azt is hamar összeraktuk, melyik valóban az ő aláírása – elég egyértelmű volt.

De ha oda lettek volna írva az aláírások mellé ezek a bizonyos „h” betűk, akkor rendben lettek volna a határozatok?

Tamás: Nem – függetlenül attól, hogy amúgy az aláírónak volt kiadmányozási joga. Nem a takarító írta alá suttyomban. Az lett volna az elvárás, hogy az ő nyomtatott neve és a hivatali beosztása szerepeljen a határozaton. Később megtudtuk azt is, hogy a saját nyomtatott név felett kell aláírni, mert további következményei lettek ennek az egész ügynek, és már olyan ítéletünk is van, amit azért semmisített meg a bíró, mert bár oda volt nyomtatva a kiadmányozó neve és hivatali beosztása, de nem a saját neve felett írta azt alá, hanem Korossy Csaba neve felett.

Utolsó kérdésként beszélgessünk arról, vártok-e gyakornokokat vagy jelölteket a Jalsovszkyba. Mi kell ahhoz, hogy valaki jól beilleszkedjen hozzátok – és esetleg a híres konzíliumba is bekerülhessen?

Tamás: Mindig várunk gyakornokokat és jelölteket. Különösen újabban átálltunk arra a taktikára, hogy folyamatosan nyitva tartjuk a szemünket-fülünket jelöltek és gyakornokok kapcsán is, és ha van olyan tehetséges kolléga, aki szívesen jönne ide, akkor nem is a pillanatnyi leterheltségtől függően veszünk fel embert, hanem hogy mennyire érezzük, hogy beleillik a csapatba. Úgyhogy folyamatosan várjuk a jelöltek és gyakornokok jelentkezését. Én azt gondolom, hogy azzal tűnünk ki, hogy viszonylag fiatal – de mindenképpen nagyon fiatalos – csapat vagyunk; és kiemelném, hogy CSAPAT vagyunk, csapatként szeretünk dolgozni, részben azért, mert így érezzük jól magunkat, részben pedig mert az eddigi tapasztalat alapján ez az igazán hatékony.

Mi kevésbé vagyunk kíváncsiak arra, hogy kinek mekkora egója van vagy ki mekkora zseni,

és sokkal inkább arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire tud valaki csapatban dolgozni, gondolkodni és egyáltalán mennyire lelkes azzal kapcsolatban, amit mi csinálunk. Nem tudom milyen benyomás él rólunk, de szerintem elég lelkesek vagyunk, és ez a mindennapjainkat is áthatja.

Ádám: Én annyit tennék még hozzá, hogy mindnyájan nagyon más karakterek vagyunk. Viszont ez pont azt jelenti, hogy ide bárkit várunk, mindenki hozzá tud tenni a csapathoz. Egy dolog fontos: ebbe rengeteg energiát kell tenni, amit itt tényleg mindenki beletesz. De ehhez nagy lelkesedés kell. Egyszer elkezdtem beszélgetni egy fiatalabb ügyvédjelölttel, hogy mi mindent csinálunk a szabadidőnkben, ami a munkával kapcsolatos: Peti volt prezentációtechnikát tanulni, én döntéselméletről olvasok, Tamás közérthető írást, bizonyítékértékelést tanul. És tényleg olyan emberek vannak a csapatban, akik őszintén és szívesen teszik ezt a szabadidejükben is. Nemcsak beletesszük a maximumot a munkába, hanem van egy olyan plusz, amitől ennyire kiemelkedik ez az iroda. Azon dolgozunk, hogy még jobban prezentáljunk, még jobban írjunk, még tisztábban, még érthetőbben, még meggyőzőbben fogalmazzunk – és ezt sehol nem tanítják, ezt magunknak kell elsajátítani. Aki erre hajlandó, és élvezettel csinálja, azzal,

mint egy jó focicsapatban, együtt örülünk a győzelmeknek – függetlenül attól, hogy ki rúgta a gólt.

És aki ezt a csapatjátékot vállalja, az nálunk minden támogatást megkap hozzá.

Epilógus Az interjú készítése után született meg a Kúria jogegységi határozata, ami kicsit rendet rakott az aláírás-mizériában. A Kúria szerint az aláírás hibája nem semmisségi ok, nem kell hivatalból észlelni. Azaz kifejezetten hivatkozni kell rá, ráadásul már a keresetben, és még akkor sem biztos, hogy ez önmagában győzelemre vezet, mert vizsgálni kell a hiba súlyát.

A cikk az Arsboni írása; az Arsboni a Jogászvilág.hu kiadója, a Wolters Kluwer szakmai együttműködő partnere.

---