Első helyen végzett a magyar csapat a THEMIS D elődöntőn


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megnyerte a magyar bírósági fogalmazókból álló csapat az EJTN által szervezett THEMIS D elődöntőt, ezzel minden idők legsikeresebb magyar szereplését könyvelhetik el maguknak.

A dr. Gyuranecz Franciska, dr. Papp Dorottya és dr. Krausz Bernadett fogalmazókból álló csapat Finnországgal holtversenyben végzett az élen és jutott tovább a döntőbe.

Dolgozatuk – a bírói etika és szakmai magatartás témakörén belül – a mesterséges intelligencia és a bírói etika kapcsolatát dolgozta fel. Prezentációjuk akkora sikert aratott, hogy a zsűri a legjobb vizuális előadásmódnak járó különdíjat is odaítélte a dr. Kovács Bálint bíró által mentorált csapatnak.

(Fotó: OBH)

A THEMIS verseny döntőjét október 8-11 között Franciaországban, Bordeaux-ban rendezik meg, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés témakörében 8 ország csapatai mérik majd össze tudásukat.

Gratulálunk a magyar csapat sikerének, büszkék vagyunk rájuk!

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

A feketedoboz jelensége és következményei a mesterséges intelligencia alapú technológiákban

Vajon mennyire átlátható a mesterséges intelligencia működése? A „black box” kifejezés azt sugallja, hogy egy rendszer működése gyakran rejtély az emberek számára. De mi történik, ha például az OpenAI által fejlesztett ChatGPT algoritmus működését vizsgáljuk? És vajon ez a „fekete doboz” jelenség milyen kérdéseket vet fel a jogi és szabályozási követelmények teljesítésének képességéről, valamint a hibás döntésekért való felelősségről?

2024. május 3.

Nem mindennapi jogesetet kellett megoldaniuk a joghallgatóknak a Polgári Jogi Jogesetmegoldó Versenyen

Második alkalommal szervezte meg a Polgári Jogi Jogesetmegoldó Versenyt a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. A versenyre bármelyik magyarországi egyetem jogász szakos hallgatója jelentkezhetett, aki legalább négy lezárt félévet maga mögött tudott. A szakmai megmérettetésen, amelynek fővédnöke Tuzson Bence igazságügyi miniszter volt, idén hét budapesti és vidéki egyetem 20 negyedéves hallgatója vett részt.

2024. május 2.

Kincsen vagy bombán ülünk, ha hasznosítani kívánjuk az adatvagyont?

A digitális gazdaságban mind többen érezzük úgy, hogy általános közérzetünket minden téren meghatározza, hogy a régi és bevált rutinokat újra és újra felül kell vizsgálnunk. A Data Act is azon szabályok közé tartozik, amelyek végképp megkerülhetetlenné teszik a vállalati adatvagyon hasznosításának újragondolását, és ezzel összefüggésben az adatalapú technológiák, így különösen a mesterséges intelligenciára vonatkozó innovációs stratégia alapjainak kiépítését.