Hol számít a szavunk? – Blockchain és Crowdsourcing szerepe az online állampolgári részvétel erősítésében

Milyen eszközökkel és milyen szintű kormányzási folyamatokba lehet bevonni az állampolgárokat az online térben? Az állam és az állampolgárok közti viszonyrendszerben napjainkban egyre sürgetőbb e kérdés megoldása.

Jogi és nem jogi eszköztár

Nem ismeretlenek azok a képviseleti demokráciával kapcsolatos intézmények, melyek útján az állampolgár képes döntésével befolyásolni a magyar állam működését: a közvetett hatalomgyakorlás legfőbb módja a választás, az országgyűlési, a helyi önkormányzati, valamint az európai parlamenti képviselők megválasztása. [1]

Ezzel szemben homály fedi a „demokratikus innovációk” néven emlegetett teljes jogi és nem jogi eszköztárat. Ez a fogalom az olyan folyamatokra vagy intézményekre használatos, amelyeket a polgárok politikai szerepvállalásának újragondolására, nevezetesen a kormányzási folyamatokba való integrálásukra fejlesztettek ki, növelve a részvételi, mérlegelési és befolyásolási lehetőségeiket.[2] A demokratikus innovációk célja az állampolgárok széles körének bevonása döntéshozatali folyamatokba, a deliberatív eszközök pedig fórumot nyújtanak ezen ügyek hatékony megvitatására.

A demokratikus innovációk (kiegészülve bizonyos internetes kommunikációs technikákkal) „felfrissítik” a képviseleti demokráciát, kiküszöbölik annak egyes hiányosságait.[3] Tipikus magyar példa erre a jogi kötőerővel bíró országos népszavazás, amikor a választópolgárok a feltett kérdésre adott válaszukkal és több mint 50 százalékos érvényes szavazatukkal hoznak közhatalmi döntést,[4] illetve a nemzeti konzultáció, mikor jogi kötőerővel nem bíró véleménynyilvánítási lehetősége van az állampolgároknak kiállni megadott kérdések mellett vagy ellen.[5] A két intézmény közötti különbség azonban nemcsak abban rejlik, hogy az egyik esetben a polgárok közhatalmi döntést hoznak meg, míg a másikban nem, ugyanis amíg a nemzeti konzultáció megvalósulhat digitális részvételi platformon keresztül is, addig a népszavazás nem.

Blockchain (blokklánc) vs. crowdsourcing (tömeges forrásbevonás)

A blokklánc egy nyilvános, megosztott és biztonságosan elosztott főkönyv, amelyben növekvő számú tranzakciós blokkok tárolhatók törlés vagy változtatás nélkül. Napjainkban több blokklánc technológia használatát igénybe vevő, közvetlen demokratikus eszközként is funkcionálható fejlesztés ismert, pl. Geth, Exonum, Quorum.[6]

Működő formájára példa az Észtországban tervezett és világszerte használt KSI blokklánc-technológia, mely lehetővé teszi a teljes e-demokrácia megvalósulását: az i-Voting-ra, a választások online lebonyolítására is alkalmas, illetve a többi, jogi kötőerővel (pl. népszavazás) bíró folyamatra is. Itt látjuk, hogy az Information and Communication Technologies (rövidítve ICT, magyarul IKT, azaz Információs és Kommunikációs Technológiák[7]) valóban hozzájárulhatnak az elektronikus úton történő állampolgári hatalomgyakorláshoz, így például az e-szavazás fejlesztéséhez. Ezek a megoldások egyszerre növelik az online biztonságot, és közben lehetővé teszik az anonimitást, úgy, hogy pl. egy ember csak egyszer adhassa le a szavazatát, de az ne legyen visszakövethető, hogy az adott személy kire voksolt. Vagyis Észtország pozitív példája az autentikáció megvalósulásának: nem az állampolgár személyazonossága és politikai véleménye kerül tárolásra, hanem az állampolgár személyazonosságát ellenőrző folyamatot követően maga a politikai vélemény (a szavazat) beazonosíthatatlan lesz, mintha csak az ember “besétálna a szavazófülkébe, aztán bedobná a szavazólapot az urnába“. Vagyis a két adat (a személyazonosság és a politikai vélemény) teljes mértékben elválik egymástól.Fontos kiemelni, hogy a blockchain használatának különböző szintjei vannak, nem mindegy, hogy teljesen online, vagy részben online alkalmazzuk – vagyis a szavazófülkéhez (offline) el kell menni, és csak magának a szavazásnak a folyamata zajlik e-technológia segítségével. A Virginiában bevezetett Follow My Vote például ezt igyekezett kiküszöbölni: applikációs szavazófülkét hoztak létre, melybe a személyazonosság okmánnyal való igazolása után lehetett bejelentkezni.[8]

Egy másik példa az izlandi alkotmány-előkészítési folyamat (2010-13), amely lényegében konzultációból, alkotmányozó gyűlésből, online részvételi formákból, és végül egy nem kötelező erejű népszavazásból állt.  Ez a folyamat digitális alapon tette lehetővé az állampolgárok aktív részvételét az alkotmányozó gyűlés működésében crowdsourcing (’tömeges forrásbevonó’) jellegű eszközökön keresztül.[9] A crowdsourcing során véleményt gyűjtöttek be az izlandi állampolgároktól az alkotmányozás honlapján, és a közösségi médián (YouTube, Twitter, Facebook és Flickr) keresztül. Ennek a példának a sajátossága, hogy olyan – specifikusan nem direkt alkotmányozásra kitalált – felületeket használtak, melyeken nem volt szükség több szintű azonosításra (vö. az állampolgár személyazonosságának ellenőrzése), így egyszerűbben elérhető volt az állampolgárok számára, viszont – a megbízhatósági szempontokat mérlegelve – a javaslatok alapján megtartott népszavazást nem ruházták fel jogi kötőerővel (vagyis kvázi egyenértékűnek tekinthetjük a magyar nemzeti konzultációval).

Ehhez kapcsolódó példa szintén Izlandon a következő alkotmánymódosítási kísérletkor (2021) alkalmazott crowdsourcing, melynek keretében lakossági véleménynyilvánításra négyféle technikát használtak: online tanácskozás, online döntéshozatalt fejlesztő játékok, Facebook és YouTube hirdetések, deliberatív közvéleménykutatás.[10] De szintén felhozható még példaként a „Better Reykjavik”, egy online platform, amely a városi kihívások megoldására irányuló crowdsourcingot segíti elő, és Reykjavik lakosságának egyötödét aktívan bevonja a közösségi költségvetés elkészítésébe.[11]

Az online részvétel előnyei és annak problematikus volta

Köztudott, hogy az állampolgárok jelentős száma nem vesz részt a döntéshozatali folyamatokban, részvétel szintjén sem jelenik meg a saját közvetlen környezetében zajló ügyek intézésében – és itt nemcsak a közvetett képviselet formáira kell gondolnunk. Ugyanakkor az állampolgárok nem pusztán jogi kötőerővel bíró véleménynyilvánítása sok szempontból lehet hasznos. A nagyobb civil részvétel megnövelheti a politikai intézmények iránti bizalmat és támogatást (elősegítheti a kormányzat átláthatóságát és ellenőrizhetőségét, ezzel legitimálva és megerősítve működését), csökkentheti a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségeket (mert mindenkinek a szava számít), illetve segítheti egy jobban informált társadalom létrehozását, mely képes a csoportos érdekképviseletre. Mindez a kormányzat, közigazgatás, képviselők és polgárok több és jobb információval való ellátását egyaránt jelenti, elsősorban azonban a polgárok oktatására és mozgósítására érdemes gondolnunk.[12]

Az információs és kommunikációs rendszerek fejlődése és diverzifikációja következtében ezek a fentebb említett eszközök sokkal szélesebb körben érhetők el. Az ismert demokratikus jogi és nem jogi eszközök (ICT) tára folyamatosan bővül, lépésenként terelődik át az online térbe. Online tájékoztató kampányok, kérdőívek és tömeges lakossági interaktív információs rendszerek, fórumok segítik az állampolgárok könnyebb reflektálását főleg mikroszinteken, a helyi szintű döntéshozatali folyamatokra (pl.  lehetőséget biztosíthatnak a résztvevőknek a megfigyelésre, diszkurzív vélemény nyilvánítására és szavazásra egy költségvetési folyamatban).[13] Másrészt élő közvetítésű viták és fórumok, illetve különböző közösségi médiafelületek teremtik meg a szorosabb kapcsolatot a képviselők és a választók között, teszik könnyebbé köztük a kommunikációt (online fogadóóra, reagálási lehetőség, véleményezés).[14]

Természetesen az online felületek használata nem problémamentes (pl. a központi hatalom túlzott centralizációja, az alkotmányos jogok csorbulása, a piaci szereplők megerősödése stb.), nem beszélve a kifejezetten büntetőjogi esetekről –  kiberbűnözés, mesterséges intelligenciával generált „véleménynyilvánítások” aggodalomra adhatnak okot.[15]

Az egyik legnagyobb probléma az online részvételi eszközökkel az autentikáció és az anonimitás kérdéséhez kapcsolódik. Az online részvételi eszközök használata e-mail címes azonosítást igényelhet, vagy szinte semmilyen azonosítást sem kér, de a másik véglet is ismert: mikor pontosan beazonosítható az, aki „a gép túloldalán” ül. Mely felület lehet alkalmas annak ellenőrzésére, hogy valaki valóban az-e akinek mondja magát? Magyarországon jelenleg háromféle hivatalosan elfogadott és jogi kötőerővel bíró autentikációs “aláírás” létezik az online térben, melyeket az e-közigazgatás és hatósági ügyintézés, illetve piaci szereplők közötti jogviszonyok során már rendszeresen alkalmaznak. Az első a Magyar Állam által biztosított e-dokumentum hitelesítés (azonosításra visszavezetett dokumentum hitelesítés, rövidítve AVDH), a második a Magyar Állam által biztosított, e-Személyihez tartozó minősített e-aláírás, végül a harmadik az eIDAS szerinti minősített elektronikus aláírások kategóriája.[16] Azonban egyéb formákkal is találkozhatunk a mindennapokban – ilyen pl. a Központi Azonosítási Ügynök. Az ilyen jellegű eszközök használata során azonban – pontosan az autentikációs megfeleltethetőség miatt – probléma lehet egy szavazás, véleménynyilvánítás, komment, vagy bármilyen döntésfolyamati részvétel elkülönítése a feladótól. Vagyis az állampolgárnak az anonimitása megszűnik, hacsak nincs egy olyan online köztes felület, mely lehetővé teszi, hogy az autentikáció ellenére nem derül ki az állampolgárok kiléte véleményük értékelésekor.

Az említett problémakör megoldásához vihet minket közelebb a tavalyi év végén, a Magyar Közlöny 2023. évi 187. számában közzétett, a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény. A törvény a digitalizációra vonatkozó jogi keretrendszert átalakítja, és magába foglal olyan a gyakorlatban kötelezően bevezetendő technológiákat mint például az elektronikus azonosítási szolgáltatás vagy a különböző digitális keretszolgáltatások (eAláírás, ePosta stb.).[17] Ebben a digitális állampolgárság kialakításáról szóló folyamatban pedig nem futurisztikus kijelenteni, hogy az állampolgári vélemények hatékonyabb kifejeződésének is helye van.

Összegzés: ha rendelkezésre áll autentikációra alkalmas technológia, akkor érdemes alkalmazni online demokratikus innovációkat. Nem pusztán a jogi kötőerővel bíró szavazásnak és a blockchain technológiának van relevanciája. A jogi kötőerővel nem rendelkező technikákat is érdemes szorgalmazni, mivel lehetővé teszik szélesebb tömegek bevonását a döntéshozatali folyamatokba, s ezzel a valós állampolgári igények megfogalmazását, kifejezésre jutását.

A cikk szerzője Vörös E. Hargita, harmadéves joghallgató az ELTE ÁJK-n.

Források:

• Baothman F., Saeedi K., Aljuhani, K., Alkatheri, S., Almeatani, M. and N. Alothman (2020): Computational Intelligence Approach for Municipal Council Elections Using Blockchain. 2020. 10. 20. https://doi.org/10.3260
  4/iasc.2021.014827 (letöltve: 2023. 10. 18.)
• Cunha, E. S. M., Allegretti, G. and M. Matias (2011): Participatory Budgeting and the Use of Information and Communication Technologies: A Virtuous Cycle? Translated by Sheena Caldwell. RCCS Annual Review 3(3). 141–159.
• Elstub, S., & Escobar, O. (2019): Defining and typologising democratic innovations. In S. Elstub & O. Escobar, Handbook of Democratic Innovation and Governance. Edward Elgar Publishing. 11–31.
• Mejia, M.: Crowdsourcing a Constitution : Iceland and Mexico City — Pioneers of Participation at the Highest Level. 2020 Jan, 9. https://medium.com/the-hitchhikers-guide-to-digital-democracy/crowdsourcing-a-constitution-iceland-and-mexico-city-pioneers-of-participation-at-the-highest-a8a56ceb5096 (letöltve: 2023. 10. 29.)
• Merényi M (2020): A részvételi költségvetés esélyei a magyar önkormányzatokban. K-Monitor, 2020. https://budapest.fes.de/fileadmin
  /user_upload/dokumente/pdfdateien/A_reszveteli_koltsegvetes_eselyei_20200210.pdf
• Oross D. (2020): Versengő demokráciafelfogások, új részvételi lehetőségek?: Képviselet, részvétel, deliberáció és demokratikus innovációk. Politikatudományi Szemle 29: 105-122.
• Osgood, R. (2016): The Future of Democracy: Blockchain Voting. 2016. 12. 14. https://www.cs.tufts.edu/comp/116/archive/fall2016/rosgood.pdf (letöltve: 2023. 10. 18.)
• Pál E.: Gondolatok a nemzeti konzultációról közjogi megközelítésben. JURA. 2017/1. 330–337.
• Peña-López, Ismael (2017): Citizen participation and the rise of the open source city in Spain – Research brief. IT for Change. https://ictlogy.net/ar
  ticles/20170605_ismael_pena-lopez_voice_chatter_citizen_participation%20
  pdf (letöltve: 2023. 10. 18.)
• Szilágyi V. E.: Az elektronikus aláírás jelentősége a gazdasági életben – 2. rész. Arsboni. 2023. július 11. https://arsboni.hu/az-elektronikus-alairas-jelentosege-a-gazdasagi-eletben-2-resz/ (letöltve: 2023. 09. 19.)
• West, D. M.: How AI will transform the 2024 elections. Brookings. 2023. május 3. https://www.brookings.edu/articles/how-ai-will-transform-the-2024-election
  s/ (letöltve: 2023. 09. 25.)

Lábjegyzetek:

[1] Alaptörvény B) cikk (4) bek., XXIII. cikk.

[2] Elstub–Escobar 2019, 11.

[3] Oross 2020, 108.

[4] Alaptörvény 8. cikk (4) bek.

[5] Pál 2017, 332.

[6] Baothman et. al. 2020, 627.

[7] Cunha–Allegretti–Matias 2011.

[8] Osgood 2016, 10.

[9] Vö. Elstub–Escobar 2019, 17–19.; Mejia 2020.

[10] https://citizens.is/ (letöltve: 2023. 10. 29.)

[11] https://netzerocities.app/resource-3883 (letöltve: 2023. 10. 29.)

[12] Vö. Oross 2020, 107, Merényi 2020, 21, Cunha–Allegretti–Matias 2011, 141.

[13] Elstub–Escobar 2019, 25.

[14] Tamás 2020, 176.

[15] Cunha–Allegretti–Matias 2011, 141.

[16] Szilágyi 2023.

[17] Ld.: A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény  41-44. §§, 52. §.