Karrierutazás jogász diplomával V. (interjú) – Milyen ízű az ügyvédjelölt kenyere?

Cikksorozatunk előző részében az ügyvédi karrier jellegzetességeit vettük szemügyre. Most Dr. Kovács Márton, Dr. Szabó G. Zoltán egyéni ügyvéd ügyvédjelöltje válaszol kérdéseinkre.

A jogász-szakmán belül miért pont az ügyvédi hivatás felé orientálódott? Mit szeret leginkább a munkájában?

Kisiskolás koromban még megvolt bennem a potenciál, hogy a reál tárgyak által kikövezett ösvényen induljak el, akkori tanítóim rendre matematika-versenyekre járattak. Azonban középiskolás éveimre kikristályosodott bennem, hogy mi az, amire őszintén vágyom, és ez nem volt más, mint a jogi pályán való elhelyezkedés. Édesapám mérnök, édesanyám pedig pedagógus, így a szülői háttérből fakadóan mind a humán, mind a reál beállítottság adott volt, de szerencsére nem ért semmilyen presszió, szabadon választhattam, hogy mivel szeretnék foglalkozni, ha felnövök. Nagy igazságérzettel rendelkeztem, szerettem érvelni, vitázni, kiállni az igaz(nak vélt) álláspontom mellett, így nem is volt kérdés, hogy az ügyvédi hivatás az, ami leginkább hozzám illik. Ebből a szempontból szerencsésnek érzem magam, ugyanis megspóroltam azt a fajta krízist, amellyel sokan – akár középiskolai tanulmányaik végén, akár még egyetemi éveik alatt is – küzdenek: „Mégis mihez kezdjek magammal?”

Az érettségit követően felvettek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakára, tanulmányaimat így szülővárosomban végeztem. Nálunk jogászoknál köztudottan nincs afféle specializáció, mint például az orvosi pályán, de az egyetemi évek alatt a hallgatókban körvonalazódik, hogy mely jogterületek iránt érdeklődnek leginkább. A Kékfényen szocializálódott leendő jogászi énem „szíve csücske” mindig is a büntetőjog volt, azonban a munkaerőpiaci trendek mást diktáltak. Emiatt én is nyitottam a polgári jog különféle területei felé, a kártérítési és társasági jog irányába. Ha az ember megnézi a jogi álláshirdetéseket, azt tapasztalja, hogy egyértelmű túlsúlyban vannak azok a pozíciók, melyek a polgári jog valamely területéhez kötődnek. A diploma megszerzését követően Budapestre költöztem, és itt helyezkedtem el jelöltként, legnagyobb örömömre büntetőjogi területen. Dr. Szabó G. Zoltán ügyvéd úr mentorálása mellett jelenleg túlnyomórészt közlekedési bűncselekményekkel, kisebb részt kábítószerrel kapcsolatos ügyekkel foglalkozom. Mindennapi munkavégzésem jelentős hányadát a tárgyalásokon, kihallgatásokon való védői feladatok ellátása teszi ki.

A munkám során számtalan típusú emberrel találkozom, egyvalami azonban mindig közös az ügyfelekben: jogi segítségre szorulnak. A legnagyobb örömöt természetesen az jelenti számomra, ha tudunk segíteni rajtuk. Számtalan „első bűncselekményes” ügyfél törvénytisztelő alapvetően, azonban egy-egy botlás, meggondolatlanság, rossz döntés nyomán büntetőeljárás hatálya alá kerül. Mindig jó érzéssel tölt el, ha munkánk eredményeképpen végül ez a teher már nem nyomja a vállukat, és ügyüket a lehető legkedvezőbben sikerül lezárni. Azt hiszem, ez az, amit leginkább szeretek a hivatásomban.

Mi a legnehezebb ezen a pályán Ön szerint?

Ez a hivatás lemondásokat, kompromisszumokat követel, különösen a pálya elején. El kell fogadni, hogy az embernek kevesebb a szabadideje, ennél fogva nem tud annyi időt szánni a családjára, barátaira vagy korábbi hobbijaira. A munka gyakran nem reggel 8-kor kezdődik, és nem ér véget délután 4 órakor. Ha egy tárgyalás vidéken van, ráadásul reggel 8-ra van kitűzve, akkor bizony fel kell kelni hajnalban, hogy időre odaérjen az ember. A napközbeni irodai tevékenységek mellett nincs idő a soron következő tárgyalásra felkészülni, így azzal, hogy kilépek az iroda ajtaján, még nem feltétlenül ér véget az aznapi munka számomra, sokszor otthon is az ügyek megoldásán gondolkodom. Olykor ugyanez igaz a hétvégékre, ünnepnapokra is. Tehát az angol kifejezéssel work-life balance-nak hívott egyensúlyt nehéz megtalálni – nekem is kevéssé sikerült eddig – de a jelölti időszaknak talán nem is erről kell szólnia. Mi sem támasztja alá ezt jobban, mint az a tény, hogy jelen interjú október végén készült, és idén eddig még nem vettem ki szabadnapot. Bár ezt sem értékelem feltétlen nehézségként, inkább a szakmához társuló járulékos jellemzőként tekintek rá.

A másik nehézség az, hogy tudni kell elfogadni, nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt mi szeretnénk, dacára a belefektetett jelentős mennyiségű időnek és munkának. Nem lehet minden ügyet kedvező végkifejlettel zárni, és a kudarcként megélt eredményeket is fel kell tudni dolgozni. Ilyenkor érdemes egy lépést hátrálni, és távolabbról, egészében megvizsgálni az eseteket. Ha találunk olyan pontot, amelyet lehetett volna másként alakítani, abból tanulni szükséges.

Az ügyvédi tevékenység folytatásának kötelező előfeltétele a jogi szakvizsga. Mennyire ismeri ennek a megmérettetésnek a lényegét? Mit gondol, mi ígérkezik a legnehezebbnek az abszolválása során?

Az egész jogászi hivatást áthatja a folytonos tanulás, önképzés. A jó pap holtig tanul – tartja a mondás –, a jó jogász szerintem még egy picit tovább. Ahogy az ember halad előre tanulmányaimban, azzal együtt úgy növekszik az elsajátítandó tudásmennyiség is. Az egyetemen féltünk az első zárthelyiktől, aztán az első kollokviumtól, később a szigorlatoktól. Mind-mind olyan akadály, melyet kisebb-nagyobb erőfeszítések árán abszolváltunk. Egy végzős hallgatónak a záróvizsgák tananyagmennyisége is soknak tűnhet, pedig nem lehetetlen elsajátítani. Hasonlóképpen tekintek a jogi szakvizsgára is. Több hónapos felkészülést igényel, nyilvánvalóan nem lehet néhány hét alatt magamévá tenni azt a tudást, amelyet majd számonkérnek. Gyakorta felmerülő kérdés, hogy a szakvizsga jelenlegi formájában mennyire felel meg a kor követelményeinek, esetleg nem volna-e praktikusabb bevezetni a specializált vizsgáztatás rendszerét. Egy ingatlanjoggal vagy adójoggal foglalkozó ügyvéd számára nem feltétlen kulcsfontosságú a mélyreható büntetőjogi ismeretekkel való felvértezettség, és persze vica versa, egy büntetőjogász is egészen más tudásbázisból dolgozik a napi munkája során, mint előbb említett kollegája. Ebben látom a megmérettetés teljesítésének nehézségét is. Ha valaki jelölti időszakában nem tölt el legalább néhány hónap gyakorlati időt valamennyi releváns jogi szakterületen, úgy nehezebb lesz számára az adott vizsgarész teljesítése is.

Hogy látja, mennyire zárt és hierarchikus az ügyvédi hivatásrend? Könnyen befogadják köreikbe a tapasztaltabb kollégák az ügyvédjelöltet, vagy inkább megtartják a távolságot?

Az ügyvédi hivatás egyik szépsége a szakma függetlensége. Ennek egyik alappillére az is, hogy ma Magyarországon bárki lehet ügyvéd, aki a törvényi feltételeknek megfelel. Ebből a szempontból tehát a szakma nem zárt, az bárki számára nyitva áll. Nyilván léteznek a piacon olyan irodák, melyekben nagy szerepet játszanak a tradíciók, az oda való bekerülés – avagy annak kizártsága – tehát már más kérdés.

A hierarchia nemcsak a munka világában, hanem az élet számos területén jelen van, így nyilván az ügyvédi hivatásban is tapasztalható jelenség. A jelöltek a képzeletbeli piramis alsó részén kezdik, de ez így is van rendjén. Más kérdés, hogy az ügyvédjelölt munkáltatója miként áll az adott személyhez. Gyakran hallani, hogy a jelölt kollegákat ügyintézőként vagy futárként kezelik az irodák, de szerintem ez egy kihalófélben lévő trend. Principálisommal jó kapcsolatot ápolok, felnézek rá és tisztelem őt, cserébe ő kellő önállóságot biztosít számomra, ezzel teret adva folytonos fejlődésemnek. Ez egy bizalmi viszony, ő hisz bennem, és én is biztosan tudom, hogy bármilyen kérdésem van, nyugodtan fordulhatok hozzá. A köztünk lévő rangbeli különbség ellenére partnerként kezel, és ez a mindennapi munka során nálunk szerencsére remekül működik.

Jogi szakvizsga modul

Használ-e munkája során „okos rendszert”? Miként látja az ügyvédség digitális jelenét és jövőjét?

Az elektronikus rendszerek használata a jogi szakmán belül többé már nem lehetőség, hanem kötelezettség, így természetesen az én munkámnak is szerves része ezek napi szintű használata. Gondolhatunk itt például a bíróságokkal való elektronikus kapcsolattartásra, a cégkapu, ügyfélkapu használatára, a különböző jogtárakhoz való elektronikus hozzáférhetőségre. A megfelelő digitális kompetenciák megléte tehát létkérdés a szakmában, ezek nélkül egyszerűen nem lehet munkát végezni.

Manapság gyakran felvetődik, hogy mennyire lehet egy-egy munkafolyamatot digitalizálni, „robotizált” módon kiszervezni. Evidens, hogy vannak olyan egyszerűbb feladatok, melyekhez nem feltétlen szükséges különösebb szaktudás, jogi diploma. Szerintem az ügyvédség digitális jövője az ilyen feladatok kiszervezésében manifesztálódhat, legalábbis rövidtávon biztosan. Ugyanakkor abban nem hiszek, hogy a jog „ember-mentessé” tehető, annál ugyanis jóval komplexebb, sokrétűbb tudományterület, nem bontható minden kérdés igenekre és nemekre, nullákra és egyesekre. Fejlődjék bármilyen rohamos tempóban az MI (mesterséges intelligencia) technológia, ameddig a jog megtartja eredeti természetét, addig az ember szükségképpeni szereplője marad. Márpedig a jog alapvető indíttatása, hogy emberek szabályozzanak emberek által kialakított társadalmi viszonyokat.

Mennyire fontosak egy mai ügyvédjelölt számára a megfelelő idegennyelvi kompetenciák?

Elengedhetetlenek. Általánosan elvárt, hogy az ember legalább egy idegen nyelvet ismerjen, akkor is, ha azt nem használja a napi munka során. Eleve szerencsésebb több lábon állni, minél több idegen nyelvet beszélni, legalább egyet közel anyanyelvi szinten, mind szóban, mind írásban. A nyelvi hozzáértés ebből a szempontból a digitális kompetenciához hasonló, egy pályakezdő jogásznak muszáj bírnia vele.

Ön szerint milyen tulajdonságok, jellemvonások megléte fontos azok számára, akik az Önéhez hasonló életpályát szeretnék választani? Kiknek ajánlaná leginkább a hivatását?

Szerintem a legalapvetőbb dolog, ami ehhez a pályához szükségeltetik, a megfelelő mértékű elhivatottság. Ugyanis a jogi – és azon belül különösen az ügyvédi – szakma nem csupán munka, sokkal inkább hivatás. Aki nem érzi magában a megfelelő indíttatást, az később nem fogja jól érezni magát abban, aminek az idejét és energiáját szentelte. Szerintem jogásznak lenni sohasem lehet „B” terv, avagy második opció. Még a gólyatáborban hallhattuk, hogy többen azért jelentkeztek a jogi karra, mert nem értettek a számokhoz. A lemorzsolódási arányokat tekintve kijelenthető, hogy ez önmagában még biztosan nem jelent megfelelő motivációt a későbbiekre nézve. Ugyanakkor elengedhetetlen a jog tisztelete, a vele szemben tanúsított alázat. Ám legyen bármilyen szorgalmas és elhivatott valaki, ez a pálya sem jelent vörös szőnyeggel leterített, egyenes utat. Megjegyzem, nem is szabad annak lennie, minden buktatóból lehet okulni. Tudni kell felismerni az esetleges hiányosságainkat, hibáinkat, és munkálkodni rajta, hogy fejlődni tudjunk.

Kapcsolódó cikkek:


Ülj be a legizgalmasabb perekre!
2019. november 8.

Ülj be a legizgalmasabb perekre!

Légy részese a bírósági eljárásoknak és nézd élőben a tárgyalásokat. Ismerd meg, hogy a megtanult elmélet hogyan működik a gyakorlatban, és tanulj, miközben a legizgalmasabb ügyek részletei tárulnak fel előtted.

Ügyvédek vs. gépek: jogászok újratöltve
2019. november 8.

Ügyvédek vs. gépek: jogászok újratöltve

Ügyvédek helyett szoftverek? Jelöltek helyett intelligens programok? Igaz az, hogy mindenki, még a jogászok is leválthatók a munkaerőpiacon? A jogászok jövőjével (és nem is olyan sokára kézzelfogható jelenével) foglalkozó cikksorozatunk ezen részében a nem hagyományos, de hamarosan azzá váló jogi megoldásokkal foglalkozunk.

Ülj be a legizgalmasabb perekre!
2019. november 4.

Ülj be a legizgalmasabb perekre!

Légy részese a bírósági eljárásoknak és nézd élőben a tárgyalásokat. Ismerd meg, hogy a megtanult elmélet hogyan működik a gyakorlatban, és tanulj, miközben a legizgalmasabb ügyek részletei tárulnak fel előtted.