Legal Innovation Day 2022 – A legújabb technológiai megoldások hatása a jogi szektorra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Élőben követheti az október 20-i bukaresti konferencia eseményeit honlapunkon.

A digitalizáció térnyerése a jogi szektort sem kerüli el, a kérdés csupán az, hogy a technológiai fejlődéshez milyen ütemben és milyen módon alkalmazkodik. Egyre több az adat, az adminisztráció, a szabályozás, a megoldandó ügy, miközben az ügyfelek igényei is átalakultak: információt, a problémákra megoldást szeretnének, méghozzá azonnal.

A megfelelő technológia alkalmazása lehetőséget nyújthat a produktivitás növelésére, a folyamatok automatizálására, a költségek és hibák csökkentésére, a „smart” munkavégzésre.

A Wolters Kluwer Romania által 2020-ban először megrendezésre került Legal Innovation Day konferencia is arra kívánta felhívni a jogi szektor szereplőinek figyelmét, hogy a digitalizáció irányába tett lépések szükségszerűek, a hatékonyság javítása, a teljesítmény optimalizálása másképp nem érhető el. Ezt mi sem jelzi jobban, mint a technológiai megoldásokat alkalmazó jogi szervezetek, ügyvédi irodák elmúlt években nyújtott hatékonyabb, eredményesebb működése, ügyfélkapcsolataik jobb minősége.

Az október 20-án Bukarestben, immáron harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Legal Innovation Day 2022 az aktuális témákra, kihívásokra fókuszál. A résztvevők megismerhetik a legújabb Legal Tech trendeket, betekintést kaphatnak abba, hogyan változtathatja meg mindez a közeljövőben az ügyvédek, jogi szakemberek, bíróságok munkáját, hogyan járul hozzá a hatékonyság növeléséhez, illetve hogyan kerül át az ügyfelekkel való kapcsolattartás egyre inkább a digitális térbe.

Az eseményen hazai és külföldi neves szakemberek mutatják be, hogy a technológiai fejlődés milyen előnyöket nyújthat a jogi szektor számára, a kihívásokra milyen gyakorlati megoldásokkal lehet válaszolni, hogyan lehet felkészülni az elkövetkező évek digitalizációs átalakulására.

Az előadók között szerepel Innovációs és Tartalomfejlesztési vezetőnk, dr. Megyeri Andrea is, aki a III. panelbeszélgetésben vesz részt. Ennek során olyan izgalmas kérdéseket fognak megvitatni a résztvevők, mint például milyen sikeres megoldások születtek a COVID világjárvány okozta kihívásokra, hogyan hatott a jogi szakmára a pandémia utáni korszak, milyen új munkamódszerek megjelenését hozta magával. A beszélgetés résztvevői olyan kérdésekre is kitérnek majd, miszerint szükségesek-e kiigazítások a jogi és szabályozási keretek, a belső szervezeti folyamatok vagy az intézményközi működés tekintetében az új „status quo” fenntartása érdekében, illetve mely területeken alkalmazhatóak sikeresen a jogi munkát segítő szoftverek, a mesterséges intelligencia vagy más digitális eszközök.

A jogi szektorban megvalósult IT fejlesztések meglehetősen változatosak, jelen vannak ugyan a mesterséges intelligencián, a machine learningen alapuló megoldások, ám csekély részarányban. Van példa arra, hogy kisvállalati ERP rendszereket próbálnak az egyéni igényekre szabni az ügyvédi irodák, illetve egyre többen alkalmaznak praxismenedzsment szoftvert, amelynek funkciói kifejezetten az ügyvédi irodák sajátosságaira vannak kifejlesztve. Ide sorolható a Wolters Kluwer Praetor szoftvere, amely hatékony időgazdálkodást, az adminisztrációs terhek csökkenését, az eredményesség javulását biztosítja a felhasználók számára.

A Legal innovation Day konferenciát hibrid formában rendezik meg, az offline részvétel mellett (JW Marriott Bucharest Grand Hotel) lehetőség van online módon is követni az előadásokat. A részvétel ingyenes.

Az online eseményt a Wolters Kluwer honlapján követheti élőben október 20-án.

Program:

  • 12:50 – 13:00 Üdvözlő beszéd, rövid bevezető
  • 13:00 – 14:30 Panel I – Legal Tech – Az elérhető legújabb innovációk
  • 14:30 – 15:00 Szünet
  • 15:00 – 16:30 Panel II. A digitalizáció – Miként alakulhatnak át a bíróságok?
  • 16:30 – 17:30 Szünet
  • 17:30 – 19:00 Panel III. Legal Tech a jogi szektorban – az előre vezető út

A Legal Innovation Day 2022 részletes programját itt tekintheti meg.

(Wolters Kluwer Hungary)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A technológia által támogatott joggyakorlat jövője: az AI precizitása egyensúlyba kerül az emberi szakértelemmel

A jog kritikus válaszút előtt áll, ahol egyensúlyba kell hoznia a nagy nyelvi modellek szabályalapú, algoritmikus és adatvezérelt logikáját az ember értelmező, stratégiai és empatikus gondolkodásmódjával, a mesterséges intelligencia által generált eredményeket az emberi szakértelemmel párhuzamosan alkalmazva az ügyfelek problémáinak átfogó kezelése érdekében.

2024. április 17.

Digtális megfelelés: Miért nem működnek a régi rutinok, és ez miért fájdalmas?

A digitális gazdaságban mind többen érezzük úgy, hogy általános közérzetünket minden téren meghatározza, hogy a régi és bevált rutinokat újra és újra felül kell vizsgálnunk. Ahogy Kahnemann mondaná, a gyorsról a lassú gondolkodásra kell váltanunk. A rutin lényege pedig éppen abban rejlik, hogy felgyorsítja és „fájdalommentesíti” az ismétlődő döntési szituációk megoldását. Különösen nagy kihívás, miközben a figyelmünket ezer csatornán felfoghatatlan számú inger bombázza. Ne felejtsük el, hogy az időnk és figyelmünk az egyik legnagyobb gazdasági értékké vált.

2024. április 17.

Miért (ne) antropomorfizáljuk a generatív mesterséges intelligenciát? – 1. rész

Úgy tűnhet, a mesterséges intelligencia napjainkban egyre inkább az emberhez hasonlóvá kezd válni. Ennek hátterében a tudomány fejlődésének természetes következményei és néha tudatos emberi döntések állnak. Milyen jelenségek állnak a folyamat mögött, és hogyan fogja ez a trend befolyásolni a mindennapjainkat a közeljövőben?