Megjelenhet a mesterséges intelligencia által generált tartalom a jogi állásfoglalások között?


Formális szabályozás hiányában az ügyvédeknek és az eDiscovery (számítástechnikai kutatás peres eljárásokhoz szükséges digitális bizonyítékok esetén – a ford.) szakembereknek gondoskodniuk kell felkészültségükről, és hatékony stratégiákat kell kidolgozniuk a mesterséges intelligencia által generált tartalom azonosítására, érvényesítésére és a felülvizsgálati és eDiscovery folyamatba való integrálására.

A mesterséges intelligencia a jogi terület számos aspektusát áthatja, az eDiscovery észszerűsítésétől a jogi kutatások támogatásáig. Ahogy a mesterséges intelligencia technológia folyamatosan fejlődik, egyre finomodik az emberi minőségű szöveg előállítására való képessége. Ez elkerülhetetlenül felveti annak lehetőségét, hogy a mesterséges intelligencia által generált tartalom (AGI –  AI-generated information – a ford.) a szakmai állásfoglalások részévé váljon. Válaszul erre a kialakuló valóságra és a formális szabályozás hiányára, az ügyvédeknek és az eDiscovery-szakembereknek gondoskodniuk kell felkészültségükről, és hatékony stratégiákat kell kidolgozniuk a mesterséges intelligencia által generált tartalom azonosítására, érvényesítésére, valamint a jogorvoslati és eDiscovery folyamatába való integrálására.

Érvényesítés és azonosítás

Ahogy a mesterséges intelligencia által generált tartalom egyre elterjedtebbé válik, az ügyvédeknek képesnek kell lenniük arra, hogy hitelesítsék és azonosítsák ezeket,  hogy biztosítsák a tartalmak megfelelő kezelését, például a hitelesség és a pontosság mérésével. Az AI által előállított tartalom félretájékoztatást rejthet magában, mivel a betáplált adatokra támaszkodik, azokból tud további ismeretanyagot generálni. Ha ezek az adatok elfogultak vagy hiányosak, az AI-rendszerek (mesterséges intelligencia rendszerek – a ford.) megismételhetik ezeket a hibákat, ami pontatlanságokhoz, következetlenségekhez, sőt teljesen fals tartalmakhoz vezethet. Valaki szándékosan utasíthatja is a mesterséges intelligencián alapuló rendszereket, hogy hamis vagy félrevezető információkat állítsanak elő, tovább súlyosbítva a problémát. Ez jelentős kockázatot jelenthet a jogi eljárások integritására és a jogrendszerbe vetett bizalmunkra nézve.

Lehetséges, hogy a jogi szakemberek sikeresen különbséget tudnak tenni az AI és az emberek által generált állásfoglalások között, akár az írásmód, a kontextuális relevancia és a tények pontosságának vizsgálatával vagy mesterséges intelligencia-észlelő eszközök használatával, de mivel ezek a területek még kialakulóban vannak, az azonosítás folyamata sem lehet konzisztens. Így a jogászoknak módot kell találniuk arra, hogy hatékonyan különbséget tegyenek az ember – és a mesterséges intelligencia által generált tartalom között, hogy biztosítsák a jogi dokumentumok, kutatási anyagok és egyéb tartalmak integritását. Ezenkívül tisztában kell lenniük az AI lehetséges torzításaival és korlátaival: az algoritmusokat adatokkal képzik, és ezek az adatok tükrözhetik az őket létrehozó emberek elfogultságát.

A mesterséges intelligencia által generált információknak a jogi szakma számára jelentős hatásai vannak. A jogászoknak meg kell tanulniuk megfelelően értékelni és felülvizsgálni azokat az anyagokat, amelyeket nem közvetlenül az emberek hoznak létre. Ehhez új készségekre, képzésekre és a jogi eljárásokban perspektívaváltásra lesz szükség.

A mesterséges intelligencia integrálása a jogi felülvizsgálatokba

A mesterséges intelligencia által generált információk által támasztott kihívások ellenére az AI javíthatja a felülvizsgálati eljárások hatékonyságát, de nem elhanyagolható az AGI hallucinációra való fogékonysága. Az ilyen generált tartalmat használóknak gondoskodniuk kell arról, hogy rendszereik megfeleljenek az adatvédelmi jogszabályoknak és előírásoknak. Ezenkívül megfelelő eljárást kell bevezetniük az AI-rendszereik által gyűjtött adatok auditálására. Ellentmondás esetén előfordulhat, hogy nyilvánosságra kell hozni a kérdéses tartalmakat, mely szintén növelheti a perspektívaváltásra vonatkozó hajlandóságot. Ez kihívást jelenthet, mivel nehéz lehet nyomon követni, hogy egy mesterséges intelligencián alapuló szolgáltatás hogyan használta fel az általa ismert adatokat. Előfordulhat, hogy a felhasználóknak bizonyítaniuk kell, hogy a rendszereiket tisztességesen és pártatlanul használták.

mesterséges intelligencia

Felkészülés a jövőre

Az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendelete új globális szabványokat határozott meg a felelős mesterséges intelligencia fejlesztésre vonatkozóan annak érdekében, hogy garanciális jelentőséggel bírjon a magánélet védelme, az adatvédelem és az etikai elvek tekintetében, miközben előmozdítja a kiberbiztonság, az információkezelés és az eDiscovery innovációját. De amíg várjuk, hogy a rendelkezések hatályba lépjenek és a tagállami jogharmonizációs folyamatok megtörténjenek, a változó környezethez alkalmazkodni tudó jogi szakemberek hatalmas előnyre tehetnek szert. Íme néhány tanács ügyvédi irodák és jogi szervezetek számára, hogy felkészüljenek a mesterséges intelligencia által generált tartalmak körvonalazta jövőre:

  • Folyamatosan bővítsék ismereteiket ezen a területen. A jogászoknak meg kell ismerniük és érteniük az AI alapjait, beleértve az AI-rendszerek alapvető működését és a lehetséges alkalmazásai területeit.
  • Fektessen AI-képzésekbe. Az ügyvédi irodáknak és jogi szervezeteknek fel kell készülniük az AI-eszközök használatára, valamint a mesterséges intelligencia által generált tartalmak értékelésére és felülvizsgálatára.
  • Fejlesszék az AI-vezérelt folyamatokat. A mesterséges intelligencia segítségével automatizálhatóak a jogi eljárásokkal kapcsolatos feladatok, így lehetővé válik a hatékony és körültekintő munkavégzés.
  • Alkalmazzák az adatvédelmi irányelveket. A regionális és globális szintű szabályozás mellett szükséges a belső jogi normák beépítése is a szervezeti és működési szabályzatokba.
  • Tekintsék át és auditálják az AI-rendszereket. Elengedhetetlen mindennapi folyamatokat bevezetni az AI megfelelő felülvizsgálatának érdekében, mely kellően alkalmazkodik ezen terület dinamikájához.

Ezekkel a lépésekkel könnyebb lehet a felkészülés a mesterséges intelligencia által generált tartalmak jövőjére tekintettel.


Fordította: Takács Fanni Bernadett

Eredeti cikk: Is AI-Generated Information Likely to Start Showing Up in Legal Reviews?


Kapcsolódó cikkek

2024. november 28.

A jövő jogásza podcast: exkluzív beszélgetés Dr. Csere Bálinttal, az OKJT elnökével, a MÜK elnökhelyettesével

A Jövő Jogásza Podcast Különkiadásában a jogász társadalom életében meghatározó szerepet betöltő jogászoktól, vezetőktől kapunk betekintést abba, hogyan viszonyulnak a jogi munka digitalizációjához. Dr. Megyeri Andrea és Dr. Ungváry Botond ezúttal Dr. Csere Bálinttal, az Országos Kamarai Jogtanácsosi Tagozat elnökével, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettesével beszélgetett.

2024. november 27.

Új szereplők, új szerepek a jogi szektorban

A jogi szektornak az utóbbi években egyre gyorsuló változással kell szembenéznie: globalizáció, GDPR kötelezettségek, COVID-19 hatásai, whistleblowing eljárás, ESG szempontok, digitalizáció, fintech megoldások, automatizáció, mesterséges intelligencia, ChatGPT… A tradicionális szereplők (ügyvédi irodák, jogi osztályok) egyre nehezebben tudják felvenni a versenyt az újabb és újabb szabályozással, eszközökkel, elvárásokkal, és ennek megfelelően kellő ütemben módosítani a működésükön.