Sokakat meglephet az ítélet: törölnie kellett unokái képét a Facebookról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy holland nagymamát az unokáiról készült, közösségi oldalakra felöltött képeinek törlésére kötelezte a bíróság.

A döntés szerint a nőnek a Facebookról és a Pinterestről is törölnie kell az unokáit ábrázoló, a szülők engedélye nélkül posztolt képeket. Az ügy azt követően került bíróság elé, hogy a nagymama és lánya nem tudták rendezni a vitát. A gyerekek anyja többször kérte a nagymamától, hogy törölje a közzétett felvételeket.

A bíró úgy döntött, hogy az ügy az Erópai Unió általános adatvédelmi rendeletének (GDPR) hatálya alá tartozik.

Az egyik szakértő szerint a döntés tükrözi az „Európai Bíróság évek óta képviselt álláspontját”.

A GDPR nem vonatkozik adatok „pusztán személyes” vagy „otthoni” felhasználására, de ez a kitétel jelen esetre nem érvényes, mivel a fényképek közösségi oldalakon való nyilvánossá tételével azok széles közönség számára váltak elérhetővé. „A Facebook esetében nem zárható ki a közzétett fotók terjesztésének lehetősége, valamint az, hogy végül harmadik fél kezébe jutnak” – áll a határozatban.

A nőnek el kell távolítania a képeket a közösségi oldalakról, vagy napi 50 eurós (17 ezer forintos), legfeljebb összesen ezer eurós (350 ezer forintos) pénzbüntetést kell fizetnie.

Amennyiben újabb képeket közöl a gyerekekről, naponta plusz 50 euróval növekszik a büntetése.

„Úgy vélem, a döntés sok embert meg fog lepni, akik valószínűleg nem gondolkodnak túl sokat, mielőtt posztolják vagy tweetelik képeiket” – idézi Neil Brown brit jogászt a BBC.com.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Negyedik alkalommal rendezte meg a BÜK a Jogtanácsos Konferenciát

Negyedik alkalommal rendezte meg Budapesti Ügyvédi Kamara Jogtanácsosi Tagozata a Jogtanácsosi Konferenciát, ahol szakmai előadások és beszélgetések mellett átadták Magyar Ügyvédi Kamara Országos Kamarai Jogtanácsosi Tagozatának (OKJT) a kamarai jogtanácsosként, jogi előadóként dolgozó pályakezdők részére meghirdetett országos prezentációs verseny „Pályakezdő jogász” díjait is.