Ülj be a legizgalmasabb perekre!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Légy részese a bírósági eljárásoknak és nézd élőben a tárgyalásokat. Ismerd meg, hogy a megtanult elmélet hogyan működik a gyakorlatban, és tanulj, miközben a legizgalmasabb ügyek részletei tárulnak fel előtted.

1. Miskolc

Helyszín: Miskolci Járásbíróság, Miskolc, Dózsa György út 4., földszint 21-es tárgyalóterem

Időpont: 2020. február 3. 8:00

Tárgy: Hivatalos személy elleni erőszak bűntette

Az ügy lényege: Előkészítő ülést tart a bíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a vádirat szerint a 2018 áprilisi országgyűlési választások alkalmával szavazatszámláló bizottsági tag volt egy miskolci szavazókörben. A vádlott a nap folyamán a bizottság hivatalos bélyegzőjével lepecsételt egy üres jegyzőkönyvet.

A szavazatszámláló bizottság elnöke (a sértett) felszólította, hogy hagyjon fel cselekményével, mivel az nem szabályszerű. A vádlott ennek akkor eleget tett,
de később megismételte azt.

A sértett kérdőre vonta a vádlottat és kérte, adja át neki a dokumentumot. A sértett papírt tartó kezének csuklóját a vádlott erősen szorítani kezdte és csak akkor engedte el, amikor a sértett elengedte a jegyzőkönyvet.

A 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak –
az előkészítő ülésen ítélettel döntsön a vádlottak büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.

Érdeklődj a tárgyalásról: dr. Horváth Dóra, sajtószóvivő, 06/70-361-2778, horvathdora2@miskolcit.birosag.hu

2. Szeged

Helyszín: Szegedi Törvényszék, Szeged, Széchenyi tér 4.,112-es tárgyalóterem

Időpont: 2020. február 4. 8:15

Tárgy: Lopás bűntette és más bűncselekmények

Az ügy lényege: Az elsőfokú bíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki az I. rendű és a II. rendű vádlottakat társtettességben elkövetett lopás bűntettében, valamint társtettességben, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettében, A III. folytatólagosan elkövetett lopás vádlottat folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett lopás bűntettében, a IV. rendű vádlottat bűnsegédként elkövetett lopás bűntettének kísérletében, az V rendű és VI. rendű vádlottakat társtettességben elkövetett lopás bűntettében, míg a VII. rendű, a VIII. rendű és a IX. rendű vádlottakat orgazdaság bűntettében.

A nem jogerős ítélet tényállásának lényege szerint az I. rendű és II. rendű vádlottak a III. rendű vádlott által adott tipp alapján 2012. augusztus hó 19. napján elkezdték bontani egy szegedi ékszerbolt pincéjének mennyezetét annak érdekében, hogy az üzletben található páncélszekrény tartalmát jogtalanul eltulajdonítsák.

Az I. és II. rendű vádlottat a IV. rendű vádlott szállította a helyszínre, aki a környéket figyelte a lelepleződés elkerülése érdekében. A vádlottak a megkezdett bontást másnap folytatták, azonban mivel rossz helyiségbe fúrtak fel, cselekményükkel felhagytak.

Ezt követően 2012. október hó 21. napján visszatértek, és immár sikerrel járva a pince mennyezetét megbontották, a páncélszekrényt flex segítségével kivágták, és abból több mint száz millió forint értékű aranyékszert és készpénzt tulajdonítottak el. A cselekmény elkövetése idején a III. rendű vádlott a helyszínt ugyancsak figyeléssel biztosította.

A vádlottak az eltulajdonított értékeken megosztoztak, majd a II. rendű vádlott a cselekményből származó ékszerek egy részét – annak nem legális voltát elárulva – a IX. rendű vádlott segítségével és a VII. rendű vádlott közreműködésével értékesítette a VIII. rendű vádlottnak.

A fentieket megelőzően az I. rendű, II. rendű és V. rendű vádlottak 2012. július hó 07. napján 03 óra 15 perc körüli időben Tamásiban a sértett kft. betonkeríté-
sén lévő szögesdrót elvágása után bemásztak a sértett telephelyére.

Mialatt az I. rendű vádlott a helyszínt figyeléssel biztosította, a II. rendű és az V. rendű vádlottak az iroda ablakát befeszítve, és oda bejutva jogtalanul eltulajdonítottak egy összesen 4.320.000,- forint készpénzt tartalmazó lezárt kazettát, majd onnan a VI. rendű vádlott által vezetett gépkocsiba beszálltak, és elhagyták a helyszínt.

A lezárt pénzkazettát 10 km-rel távolabb feszítővassal együttesen felnyitották.

Az elsőfokú ítélettel szemben fellebbezést jelentett be a III. rendű vádlott és védője, a IV. rendű vádlott védője, az V. rendű vádlott és védője, a VI. rendű vádlott védője, valamint a IX. rendű vádlott és védője.

A másodfokú bíróság az ügyet nyilvános ülésen bírálja el.

Érdeklődj a tárgyalásról: Juhászné dr. Prágai Erika, sajtószóvivő, 06/30-4756-007, sajto_csongrad@szegedit.birosag.hu

3. Debrecen

Helyszín: Debreceni Járásbíróság, Debrecen, Arany János utca 25-31., I. emelet, 151-es tárgyalóterem

Időpont: 2020. február 4. 8:30

Tárgy: Költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények

Az ügy lényege: Előkészítő ülést tart a Debreceni Járásbíróság annak az öt vádlottnak az ügyében, akikkel szemben jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat szerint a II. rendű vádlott 2014 júliusáig, mintegy 12 év évig élettársi kapcsolatban élt az I. rendű vádlottal, aki ebben az időszakban fiktív számlák
kiállításából élt. Ezzel az élettársa is tisztában volt, hiszen a férfi ellen ebben az időszakban folyamatosan adócsalás és költségvetési csalás miatt indult büntetőeljárások voltak folyamatban, melyek mindegyike az I. rendű vádlott bűnösségének megállapításával zárult.

A II. rendű vádlott cége kristálycukor, tej és étolaj kereskedelmével foglalkozott, az árut külföldi beszállítóktól szerezte be és magyar élelmiszer nagykereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaságok felé értékesítette. Azért, hogy a magyar élelmiszer nagykereskedelemmel foglalkozó cégek felé értékesített
árucikkek ára minél alacsonyabb legyen, vádlottak fiktív számlázási láncot hoztak létre. Ebben a láncolatban a külföldi beszállító és a másodrendű vádlott cége közé olyan tényleges gazdasági tevékenységet nem folytató magyar cégek lettek közbeiktatva, melyek szerepe csak formális volt. A vád szerint az importőr nevében kiállított belföldi értékesítésről szóló számlák szerinti bruttó értékesítési árak közel azonosak voltak a közösségi beszerzések áraival. Egyértelmű volt, hogy a számlázási láncolatban szereplő cégek képviselőinek nem állhatott szándékában a belföldi értékesítésről kiállított számlák alapján bevallott ÁFA megfizetése.

Az ügyészség szerint a III. rendű, a IV. rendű és az V. rendű vádlottak fiktív számlákat állítottak ki, mivel az azon szereplő áruk úgy voltak feltüntetve, mintha a II. rendű vádlott közvetlenül a külföldi beszállítóktól szerezte volna be és úgy szállította volna tovább a megrendelő élelmiszer nagykereskedések felé.

A harmadrendű vádlott a fiktív számlákat az I. rendű- és II. rendű vádlottak útmutatása alapján töltötte ki és írta alá, majd azokat a II. rendű vádlott továbbította a könyvelője felé, akivel kizárólag ő tartotta a kapcsolatot – fogalmaz a vád.

A vádiratban szereplő, külön-külön az öt cég között kiállított valamennyi számla fiktív volt, a gazdasági társaságok között tényleges gazdasági esemény nem történt. A II. rendű vádlott, mint a cégének ügyvezetője, az elsőrendű vádlott rábírásával megsértette az ÁFA törvény és a számvitelről szóló törvény rendelkezéseit. Az öt vádlott a magyar állam költségvetésének több mint 82 millió forint kárt okozott. A Debreceni Törvényszék határozatával a II. rendű vádlott gazdasági társaság felszámolási eljárást és törölte a cégnyilvántartásból.

Az ügyészség mind az öt vádlottal szemben börtönbüntetést indítványozott, amelynek próbaidőre történő felfüggesztését kéri a III. rendű, a IV. rendű és az V.
rendű vádlott esetében, amennyiben az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesznek.
A bíróság az ügyben előkészítő ülést tart.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Dobó Dénes, sajtószóvivő, 06/30-748-3847, Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, 06/30-327-0464,
sajto@debrecenit.birosag.hu, 36/52 526-728

4. Budapest

Helyszín: Budapest Környéki Törvényszék, Budapest, Thököly út 97-10., földszint 21-es tárgyalóterem

Időpont: 2020. február 4. és február 6. 9:00

Tárgy: Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette

Az ügy lényege: A vádlottak házastársak. A házastársak kapcsolatára jellemző, hogy II. rendű vádlott a férje, I. rendű vádlott megkérdezése, jóváhagyása nélkül szinte semmilyen döntést nem hoz.

A vádlottak első gyermeke a 2010. augusztus 5. napján született. A második gyermek, – az ügy sértettje – a 2012. november 12. napján született L. E. Harmadik gyermekük a 2013. november 21. napján jött világra.

A II. rendű vádlott egyik gyermekével való várandóság idején sem vette igénybe a védőnői szolgálatot, terhesgondozásra nem járt. A II. rendű vádlott 2012. október 9. napján szerződést kötött, hogy otthonszülés keretében egy Kft. szolgáltatásait igénybe kívánja venni. A Kft. a szükséges tájékoztatásokat szóban és
írásban átadta a II. rendű vádlottnak, de mindezekről a tájékoztatásokról az I. rendű vádlottnak is tudomása volt.

A szülésnél jelen volt az I. rendű vádlott is. A sértett születését követően K-vitamin profilaxist nem kapott, mely a vérzékenység megakadályozására hivatott. Ezt a vitamint egészségügyi intézményben történt szülést követően beadják az újszülöttnek. A gyermeket az előírásoknak megfelelően újszülött gyógyász megvizsgálta és tájékoztatta a szülőket a K és D-vitamin adásával kapcsolatos teendőkről, a kötelező szűrővizsgálatról és a kötelező BCG oltásról. Az anyagcsere szűrővizsgálathoz a vért az újszülött gyógyász le akarta venni, azonban ezt a szülők írásban elutasították. K-vitamint a szülést követően második alkalommal, egyhetes korban kellett volna kapni a gyermeknek, azonban ekkor sem kapott.

A módosított vád szerint 2012. december 4. napján házi gyermekorvosnál jártak a gyermekkel, de K vitamin pótlást ott sem kapott. 2012 decemberében a vádlottak lakhelyén fűtési problémák voltak, ezért rokonokhoz és ismerősökhöz fordultak, hogy fogadják be őket és gyermekeiket hosszabb időre.

2013. január 1. napján a sértett gyakran sírt, enni nem akart. 17 óra körüli időben a csecsemő sértett sugárban hányt. A sértettet a vendéglátó orvoshoz akarta vitetni, ezért felhívta 17 óra 31 perckor az I. rendű vádlottat, aki közölte, hogy nem vihetik orvoshoz a gyermeket. A gyermek rövidesen ismét sugárban hányt, bőrének színe megváltozott.

Az első mentőautó hívására 21 óra 39 perckor került sor, ami 22 óra 12 perckor érkezett a helyszínre, azonban perceken belül az esetkocsi is megérkezett. Mindkét vádlott magatartásával kifejezetten akadályozta a sértett helyszíni ellátását. A mentő személyzetével kiabáltak, vádaskodtak, csak többszöri felszólításra tett le arról a II. rendű vádlott, hogy beszálljon a mentőautóba, ahol a sértettet vizsgálták és tiltakoztak a gyermek orvosi ellátása, illetve a gyermek mentővel történő elszállítása miatt.

A sértettet a mentők 23 óra 24 perckor a SOTE I. számú gyermekgyógyászati klinikájának átadták, ahol gondos kórházi kezelést követően 2013. január 8. napján elhunyt.

2020. 02. 04-i tárgyaláson perbeszédek várhatók, illetve a vádlottak szólnak az utolsó szó jogán, a 2020. 02. 06-i tárgyaláson pedig várhatóan ítéletet hoz majd a bíróság.

Érdeklődj a tárgyalásról: Gyimesi Kinga, 06/70-371-1410, gyimesik@budapestkornyekit.birosag.hu

5. Pécs

Helyszín: Pécsi Törvényszék, Pécs, Rákóczi út 34., földszint II-es tárgyalóterem

Időpont: 2020. február 4. 10:00

Tárgy: különösen jelentős mennyiségű kábítószerre, az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette

A vádirat szerint röviden: a bosznia-hercegovinai és horvát állampolgárságú vádlott férfi a hazájában nemzetközi fuvarozással foglalkozik, számos kamionnal rendelkezik.

A vádlott családi vállalkozást működtet, fuvarjai főként Magyarország érintésével Szlovéniába irányulnak.

A vádlott által irányított vállalkozás egyik pótkocsis tehergépjárművében, annak megvásárlását követően, pontosan nem lehetett megállapítani, hogy mikor, kialakításra került két nagy teherbírású tárolórekesz szerszámok, és téli útszóró homok tárolására. A rekeszek felülről nyitottak, a pótkocsi zárja le azokat, nyitásukra járó motor mellett a vezető fülkéjéből van lehetőség.

2018. július 22-én az éjszakai órákban a vádlott az általa vezetett fenti kialakítású, pótkocsis járműszerelvénnyel Drávaszabolcs határátkelőhelyen jelentkezett belépésre. A határátlépéskor, a gépkocsi átvizsgálása során a jármű tárolórekeszeiben 37 darab, egymáshoz illeszkedően, sorokba rendezett műanyag tasakokban, keresztben szigetelőszalaggal átragasztott csomagban 7100 gramm kannabisz növényt találtak, ezért a rendőrök a gépjárművet feltartóztatták. A megtalált kábítószer a jelentős mennyiség alsó határának 5917 %-a, a különösen jelentős mennyiség alsó határának 591,7 %-a.

A vádlott letartóztatásban van.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Barkaszi Attila, sajtószóvivő, 06/30-990-4247, barkaszia@pecsit.birosag.hu

6. Győr

Helyszín: Győri Törvényszék, Győr, Szent István út 6., Földszint 23-as tárgyalóterem

Időpont: 2020. február 5. 9:30

Tárgy: terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette és más bűncselekmények

Az ügy lényege: A vádirati tényállás szerint a vádlott és a közvetlen szomszédságában élő család között hosszú ideje rossz a kapcsolat, amely 2010-ben tettlegességig is fajult. Az ekkor történtek miatt a vádlott önmagát sértett félnek tartotta. A vádlott ezután még több alkalommal megfenyegette a szomszédos családot.

Ezen előzmények után a vádlott 2018. augusztusában feljelentést tett súlyos testi sértés bűntette elkövetése miatt a Győri Járásbíróságon haragosa ellen, arra hivatkozással, hogy még 2010-ben bántalmazta őt, és ennek következtében egészségi állapota súlyosan megromlott.

A feljelentést a Győri Rendőrkapitányság elutasította arra hivatkozással, hogy a feljelentésben megjelölt bűncselekmény büntethetősége elévült. A nyomozó hatóság határozata ellen a vádlott panasszal élt. A beadványban azt kérte, hogy foglalkozzanak az ügyével, legyen bírósági tárgyalás, egyúttal közölte azt is, hogy, ha nem foglalkoznak az ügyével, elviszi a szomszéd feleségét, akit megöl.

A panaszt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség elutasította.

A vádlott a következő beadványában a Győri Járási és Nyomozó Ügyészségtől a határozat felülvizsgálatát kérte, ennek elutasítása esetére kilátásba helyezte, hogy
végez magával, de előtte megöli közvetlen szomszédját.

A vádlott ezzel a magatartásával állami szervet – ügyészséget – számára kedvező intézkedés megtételére akart kényszeríteni, és ebből a célból személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével fenyegetőzött.

A vádlott egy postán feladott levélben a szomszéd feleségét félelemkeltés céljából megöléssel fenyegette meg.

A bíróság a bizonyítást folytatja.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Havasiné dr. Kulcsár Petra, sajtószóvivő, 06/30-291-8725, KulcsarP@gyorit.birosag.hu

7. Budapest

Helyszín: Fővárosi Törvényszék, Budapest, Markó utca 25. II. emelet 59-es tárgyalóterem

Időpont: 2020. február 6. 8:30

Tárgy: hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette

Az ügy lényege: Az I. rendű vádlott hatósági ügyintézések során jó kapcsolatot épített ki az egyik budapesti okmányirodában dolgozókkal, különösen későbbi
bűntársaival, a II., III. és IV. rendű vádlottakkal, akik okmányügyintézőként dolgoztak. Munkaköri leírásuk szerint a meghatározott személyi okmányokkal kapcsolatos feladatok ellátásában vettek részt, így munkájukhoz tartozott az alábbi okmányokkal kapcsolatos ügyintézés is:
személyazonosító igazolvány, ideiglenes személyazonosító igazolvány, személyi azonosítót és lakcímet tartalmazó hatósági igazolvány, vezetői engedély, ideiglenes vezetői engedély, nemzetközi vezetői engedély, valamint az úti okmányok.

Az I. rendű vádlott külföldi kapcsolatait felhasználva megélhetésszerűen működött közre honosítási eljárásokban, valamint magyar hatósági igazolványokkal való ellátásra irányuló eljárásokban. Ennek során rávette a II., III. és IV. rendű vádlottakat, hogy a külföldi kapcsolatain keresztül jelentkező, a büntetőeljárásban ismeretlenül maradt, arra nem jogosult személyek részére magyar hatósági igazolványokat állítsanak ki.

Az I. rendű vádlott adta át az igazolványok elkészítéséhez szükséges hamis okiratokat, a szükséges okiratok kitöltésében is segédkezett, valamint az igazgatási
szolgáltatási díj befizetésében is közreműködött.

A Fővárosi Főügyészség az I. rendű vádlottat hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével, mint felbujtót, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettével, valamint közokirat-hamisítás bűntettének kísérletével vádolja, ezért számára többek között határozott idejű börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott.

A II. rendű vádlottat az ügyészség hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével, hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, és hivatali visszaélés bűntettével, mint felbujtót vádolja.

A III. rendű vádlott ellen a vádpontok: hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette és hivatali visszaélés bűntette, mint felbujtó.

Az ügyészség a IV. rendű vádlottat hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja.

A II., III. és IV. rendű vádlottakkal kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség többek között határozott idejű börtönbüntetés és a közügyektől való eltiltás
mellett azt is indítványozta, hogy végleges hatállyal tiltsák el őket a kormánytisztviselői hivatástól.

A tárgyaláson a bizonyítási eljárás folytatódik.

Érdeklődj a tárgyalásról: Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály, 06/1-354-6729, sajto@fovarosit.birosag.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A technológia által támogatott joggyakorlat jövője: az AI precizitása egyensúlyba kerül az emberi szakértelemmel

A jog kritikus válaszút előtt áll, ahol egyensúlyba kell hoznia a nagy nyelvi modellek szabályalapú, algoritmikus és adatvezérelt logikáját az ember értelmező, stratégiai és empatikus gondolkodásmódjával, a mesterséges intelligencia által generált eredményeket az emberi szakértelemmel párhuzamosan alkalmazva az ügyfelek problémáinak átfogó kezelése érdekében.

2024. április 17.

Digtális megfelelés: Miért nem működnek a régi rutinok, és ez miért fájdalmas?

A digitális gazdaságban mind többen érezzük úgy, hogy általános közérzetünket minden téren meghatározza, hogy a régi és bevált rutinokat újra és újra felül kell vizsgálnunk. Ahogy Kahnemann mondaná, a gyorsról a lassú gondolkodásra kell váltanunk. A rutin lényege pedig éppen abban rejlik, hogy felgyorsítja és „fájdalommentesíti” az ismétlődő döntési szituációk megoldását. Különösen nagy kihívás, miközben a figyelmünket ezer csatornán felfoghatatlan számú inger bombázza. Ne felejtsük el, hogy az időnk és figyelmünk az egyik legnagyobb gazdasági értékké vált.

2024. április 17.

Miért (ne) antropomorfizáljuk a generatív mesterséges intelligenciát? – 1. rész

Úgy tűnhet, a mesterséges intelligencia napjainkban egyre inkább az emberhez hasonlóvá kezd válni. Ennek hátterében a tudomány fejlődésének természetes következményei és néha tudatos emberi döntések állnak. Milyen jelenségek állnak a folyamat mögött, és hogyan fogja ez a trend befolyásolni a mindennapjainkat a közeljövőben?