Bardócz IvánSzerző:Bardócz Iván

2017. augusztus 15. Napi

Megújul az adózás rendjéről szóló törvény

Most már szinte biztos, hogy jövő év elejétől változik az adóigazgatás eljárási rendjének a rendszerváltást követően kialakult rendje, legalább is, ami az egyes eljárási előírások szabályozási rendjét illeti.

2017. február 6. Napi

Sulyok Tamás: az AB-ben nincsenek szekértáborok

A kollektív bíráskodás titka a türelem, az egymásra figyelés és a kompromisszumkészség, ebben pedig az elnöknek kell élen járnia – mondta Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság (AB) novemberben megválasztott elnöke az MTI-nek. Az elnök jelezte, szeretne nyitni a közvélemény felé, és ebbe az irányba mutat az is, hogy tavaly látványosan nőtt a nyilvános határozathirdetések száma.

2016. október 5. Cégvilág

Munkajog az erdei iskolában – a táboroztató pedagógusokra vonatkozó munkajogi szabályok

Az ősz az erdei iskolák, osztálykirándulások szempontjából kiemelt időszak, de többnapos iskolai programok az év minden szakában előfordulhatnak. Ami azonban a diákok számára kikapcsolódás, az a pedagógusok számára munka, sőt munkavégzésük keretei ilyenkor eltérnek a megszokott rendtől a munkaidő-beosztást és a munkavégzés helyét illetően. Milyen jogai és kötelezettségei vannak a pedagógus alkalmazottaknak a többnapos osztályprogramok szervezésével, az azokon való munkavégzéssel kapcsolatban?

2016. június 5. Szakma

Tisztességtelen kölcsönszerződések

Tisztességtelen a fogyasztói szerződés azon kikötése, amely alapján a fogyasztó mindenkori tartozását a vele szerződő fél egyoldalú közlése alapján a közjegyző által kiállított közokirat tanúsítja – a Debreceni Ítélőtábla eseti döntése.

2015. szeptember 8. Cégvilág

Felkészülés a munkaügyi ellenőrzésre – a szabadság kiadásának szabályai

A 2015. évi országos hatósági ellenőrzési terv alapján a munkaügyi célellenőrzés fókuszába 2015. október-novemberben a szabadsággal kapcsolatos szabályok ellenőrzése kerül. A munkáltatónak az ellenőrzésre való felkészülés során a szabadság kiadásának szabályai mellett figyelemmel kell lennie a munka törvénykönyvében foglalt nyilvántartás vezetési kötelezettségére is. Az alábbiakban ezeket a szabályokat foglaljuk össze röviden.

2014. október 8. Cégvilág

Munkaerőhiánnyal küszködnek az SSC-k

Az SSC-k 77 százalékának minimum egy hónapot vesz igénybe egy-egy pozíció betöltése, miközben az elvándorlási ráta kiemelkedően magas: a válaszadók 46 százalékánál 10-20 százalék között mozog, míg 31 százalékuk esetében meghaladja a 20 százalékot is – derül ki a BDO Magyarország felméréséből.