Büntetőjoggal a járvány ellen Koronavírus

A német büntetőjogászok a korona-epidémia miatti intézkedések büntetőjogi vonatkozásairól vitatkoznak.

A büntetőjog is szerepet kap

A korona-megbetegedések számának növekedésével egyre drasztikusabb (szabadság)korlátozó intézkedéseket hoznak Németországban. Az üzletek, vendéglátóipari egységek, sport és kulturális létesítmények bezárása után egyre több helyen van kijárási tilalom. Az intézkedések jogalapjai leginkább a német járványügyi törvényben (Infektionsschutzgesetz, IfSG) találhatók:

  • belépési tilalom (§28 I S. 2 IfSG)
  • házi őrizet (§28 I S. 2 IfSG)
  • karantén (§30 IfSG)

A kijárási tilalom jogalapja sokkal nehezebb kérdés. Az eddig elrendelő tartományok ezt szintén a § 28 I S. 2 IfSG-re alapozták. A rendelkezés viszont csak azt fekteti le, hogy „az illetékes hatóságok személyeknek meghatározott helyek elhagyását megtilthatják”.[1] Nincs tehát szó kifejezetten a kijárási tilalomról. Vitatott, hogy egy ilyen súlyos szabadáságkorlátozáshoz nem lenne-e szükség kifejezett törvényi felhatalmazásra.

A szabályok megszegésének és általában a korona-járványnak büntetőjogi következményei is vannak. Ezekről vitatkoznak néhány napja a német büntetőjogászok.

Fertőzés influenzával

A legfontosabb kérdés, hogy mások szándékos vagy gondatlan megfertőzésének van-e büntetőjogi relevanciája. A kérdés minden évben felmerülhetne a szokványos influenzajárvánnyal összefüggésben. Azonban aligha elképzelhető, hogy a szóba jövő testi sértés (§223 StGB), illetve gondatlanságból elkövetett testi sértés (§229 StGB) miatti eljárás elindításához szükséges magánindítvány bárki előterjesztené, illetve az ügyészség hivatalból, a közérdekre hivatkozva eljárást indítana (§230 I StGB).

Lehet felelőtlennek vagy akár aszociálisnak tartani azt, aki betegen munkába, közösségbe megy és ezzel embertársai egészségét veszélyezteti. Ez a magatartás azonban egy egyszerű felsőlégúti megbetegedés esetén nem sérti annyira a morált, az általános társadalmi normákat, ami a büntetőjogi felelősséget megalapozná – vélik szinte egybehangzóan a német büntetőjogászok.

Fertőzés HIV-vírussal 

Komolyan először a ’80-as években, a HIV-vírussal összefüggésben merült fel egy megbetegedés szándékos vagy gondatlan átadásának büntetőjogi relevanciája Németországban. A jogászok arról vitatkoztak, hogy megvalósul-e ilyen esetekben a testi sértés (§223 StGB), illetve az emberölés bűncselekményének szándékos (§211, §212 StGB) vagy gondatlan (§222, §229 StGB) alakzata.

„Az akarati elem teljes hiánya miatt eshetőleges szándék (dolus eventualis) sem áll fent az emberölés vonatkozásában” – áll a német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (BGH) 1988-as, máig iránymutató ítéletében (1 StR 262/88 – Urteil v. 4.11.1988). A HIV-fertőzés és az abból kialakuló AIDS-megbetegedés akkoriban szinte kivétel nélkül halálos kimenetelű volt. A bíróság érvelése szerint a tettes ennek ellenére nem zárhatta ki, hogy a halállal végződő AIDS kialakulásáig a tudomány gyógymódot fedez fel. Ezért az in dubio pro reo jogelvre hivatkozva elutasította a szándékosságot.

A BGH nem látta megvalósultnak a gondatlan emberölést (§222) sem. A bírák szerint a valószínűtlen, de orvosilag nem kizárható gyógyulás és a gyógymód felfedezésének lehetősége miatt a megfertőzés nem feltétlenül vezet halálhoz. A terhelt cselekménye ezért nem valósítja meg kétséget kizáróan a ’halát okoz’ tényállási elemet.[2]

A BGH viszont adott esetben fennállónak látta a testi sértést (§ 223 StGB) és annak minősített esetét, a súlyos testi sértést (§224 StGB), mert a megbetegedés szinte kivétel nélküli halálos kimenetele miatt a fertőzés ténye kimerítette az utóbbihoz megkövetelt közvetlen életveszély okozást. A gyakorlatban azonban sok éven keresztül ritkán került sor elítélésre. A bíróságok ugyanis ritkán látták bizonyítottnak az eljárás tárgyát képező intim együttlét és a megfertőződés közötti okozatiságot. Ennek magyarázata egy BGH-ítélet, amely kimondja, bizonyosságot határoló valószínűséggel (Sicherheit grenzende Wahrscheinlichkei) kell bizonyítani, hogy a vírus átadása az eljárás tárgyát képező szexuális kapcsolat által történt. Ez azonban szinte lehetetlen volt, mert a ’80-as, ’90-es években az orvostudománynak nem volt módszere a fertőző személyének az átadott vírusból történő azonosítására.

Az esetek többségében a terheltet súlyos testi sértés kísérlete (§§223, 224 I Nr. 5, II, 22 StGB.) miatt marasztalta el a bíróság. Általában eshetőleges szándékot (dolus eventualis) állapítottak meg a következő indokolással: A szexuális kontaktuson keresztüli megfertőződés veszélyes kicsi, csak az esetek egy százalékában következik be, ezért hiányzik az egyenes szándék (dolus directus), de a vírus intim kontaktussal történő átadását nem lehet kizárni, ezért fennáll a dolus eventualis. Ettől egyetlen eltérő eset volt. 2015-ben az Aacheni Felsőbb Bíróság (LG Aachen, Urteil v. 23.03.2015 – 68 KLs 1/15) csak gondatlan testi sértés miatt marasztalt el a terheltet. A bírák szerint a terhelt ugyan tudta, hogy a szexuális kapcsolattal átadhatja a vírust, de bízott abban, hogy erre nem került sor és a reményét alapozhatta arra a tudományos tényre, hogy minimális a megfertőződés veszélye intim együttlét útján.

Néhány éve vírusszekvencia-összehasonlítással orvosilag lehetséges a megfertőző személynek az átadott vírusból történő azonosítása. Így egyértelműen bizonyítható a szexuális együttlét és a vírus átadása közötti okozatiság. Ennek következtében a bíróságok a fertőzöttségükről tudó terhelteket már befejezett súlyos testi sértés (§§223, 224 I Nr. 5 StGB) miatt marasztalják el.

Olyan személy elítélésére egyetlen esetben sem került sor, aki úgy fertőzött meg egy másikat, hogy az intim együttlét pillanatában maga sem tudta, hogy vírushordozó.

Fertőzés korona-vírussal 

Felmerül a kérdés, hogy a HIV-fertőzés büntetőjogi gyakorlata alkalmazható-e a korona-vírus átadására is?

Ahogy sokáig a HIV esetében, úgy a koronánál jelenleg sem azonosítható vírusszekvencia-összehasonlítással a fertőző személy. A befejezett testi sértés (§223 StGB), illetve az emberölés (§212 StGB) miatti büntetőjogi felelősség megállapításához, ahogy a HIV átadásánál, úgy a koronánál is a bizonyosságot határoló valószínűséggel kellene bizonyítani, hogy a vírus a terhelttől érkezett. Ehhez minden más személy általi történt megfertőződés lehetőségét ki kellene zárni a teljes 14 napos lappangási időre. Ez már a HIV esetében is nehéz volt, a bíróságok csak kivételes esetekben látták bizonyítottnak. A koronánál a vírus könnyű átadhatósága miatt pedig még jóval nehezebb lenne. A kór terjedésével pedig gyakorlatilag lehetetlenné fog válni. A korona sok fertőzöttnél egyáltalán nem, illetve alig mutat szimptómákat (80%). Ezért naponta kerülhetünk kapcsolatba vírushordozókkal, akik maguk se tudnak és valószínűleg soha nem is fognak tudni fertőzöttségükről. Az okozatiság esetleg akkor lenne bizonyítható, ha az áldozatnak rendkívül kevés szociális kontaktussal rendelkezik. Például házi ápolásban részesül és csak ellátójával, esetleg még 1-1 családtagjával érintkezik. Így kimondható, hogy a korona-vírus szándékos átadása – bizonyítottság hiányában – nem valósít meg befejezett testi sértést (§223 StGB), illetve emberölést (§212 StGB).

Fennállhat viszont a testi sértés (§§223 I, II, 22 I StGB), illetve az emberölés (§§212, 22, 23 I, 12 I StGB) kísérlete. A szándék tipikusan eshetőleges, a fertőző számolt magatartása következményével és belenyugodott abba. Japánból azonban már ismert egy eset, amelyben a terhelt kifejezetten meg akarta fertőzni az áldozatot. Így egyenes szándékkal (dolus directus) cselekedett.

Kérdés, hogy emberölés, testi sértés, esetleg súlyos testi sértés kísérlete valósul-e meg? Mivel a HIV-felrtőzéssel ellentétben a korona csak ritkán vezet súlyos szövődményekhez (14%) vagy halálhoz (6%), így az emberöléshez (§212 StGB) szükséges ’megöl’ tényállási elem bizonyosan nem valósul meg.[3] A fertőzés ténye a legtöbb esetben nem jelent közvetlen életveszélyt sem, ezért nem áll fent a súlyos testi sértés (§§223, 224 I Nr. 5 StGB.) sem, az annak megállapításához szükséges közvetlen életveszély általában hiányzik. Csak kivételes esetekben, leginkább akkor áll fent, ha az áldozat rizikócsoportba tartozik (idős, krónikus beteg). Az ő esetükben ugyanis jóval nagyobb az esély a súlyos szövődmények fellépésére és a halálos kimenetelre. Minden más sértettnél a testi sértés alapesetének kísérletét (§§223 I, II, 22 I StGB) valósítja meg a tettes, aki saját fertőzöttségéről tudva közeli kapcsolatot létesített az áldozattal azzal a céllal, hogy korona-vírussal fertőzze meg. Ehhez ugyanis az általánosan elfogadott definíció szerint elegendő, ha cselekmény következtében az áldozat testi épsége a jelentéktelent meghaladóan sérül.[4] Ez már az enyhe, kvázi tünetmentes lefolyással, például hőemelkedéssel, a fáradtsággal és a száraz köhögéssel megvalósul.

Ha a terhelt maga sem tudta, hogy vírushordozó hanyag gondatlanságból (negligentia) elkövetett testi sértés (§229 StGB) állhat fent. Ennek megállapításához szükséges, hogy a terhelt elmulasztotta a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést. Ebből leginkább akkor indulhatunk ki, ha kapcsolatban volt bizonyítottan fertőzött személyekkel, különösen fertőzött területen járt, vagy a tipikus szimptómái vannak (láz, a fáradtság és a száraz köhögés). Atipikus tünetek (izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, légszomj) esetén azonban nem áll fenn a negligentia sem.

Egyéb bűncselekmények a korona-járvánnyal összefüggésben

Hollandiában olyan esetekről érkeznek hírek, amikor valaki, leginkább rosszul értett heccből szándékosan idős, tehát a rizikócsoportba tartozók közelében köhög, tüsszent. Ha az illető nem beteg, a tett egészségügyi következmények nélkül marad, így testi sértés (§223 StGB) nem állhat fent. Megállapítható viszont a kényszerítés (Nötigung, §240 StGB), vagy a fenyegetés (Bedrohung, §241 StGB) kísérlete. Az előbbi, mert – a tüsszentésen, köhögésen keresztül – konkludens fenyegetéssel eltávolodásra kényszeríti az áldozatot.

Ugyancsak Hollandiában a bíróság egy férfit fenyegetés vétsége miatt 10 hét szabadságvesztésre ítélt, mert az őt gyorshajtás miatt megállító rendőrnek azt állította korona-fertőzött és azzal fenyegette meg, hogy letüsszenti, ha nem engedi továbbhajtani.

Németországban csalók fantáziáját mozgatja meg a korona-járvány. Baden-Württembergben több a klasszikus unoka trükköt igazították a rendkívüli körülményekhez: A tettes felhív egy idős személyt és elhiteti vele, hogy az egyik közeli hozzátartozójának, tipikusan az unokájának a barátja. Azt állítja, hogy az unoka megbetegedett és sürgősen pénzre van szüksége a kezeltetéséhez. Ha a meggyőzés eredményes, a tettes rövidesen felkeresi a becsapott személyt, akitől pénz vagy más értéktárgyakat hoz el. A tettes a csalás bűncselekményét valósítja meg (Betrug, §263).

A járványügyi törvény megszegése

A gyakorlatban a német Btk. (StGB) rendelkezéseinél jóval nagyobb jelentőségük van a járványügyi törvény (Infektionsschutzgesetz, IfSG) büntetőjogi (§74 IfSG), illetve szabálysértési jogi (§73 IfSG) rendelkezéseinek. A törvény célja a társadalom védelme járványok, illetve járványos megbetegedésektől megelőzéssel, felismeréssel és terjedésük megakadályozásával. Ennek érdekében számos kötelezettséget ír el: a hatóság tájékoztatása, dokumentumok benyújtása vizsgálatnak történő alávetés, belépési tilalom, meghatározott helyek elhagyásának tilalma stb. A kötelezettségek nem teljesítését több esetben büntetőjogi illetve szabálysértési jogi felelősséget alapoz meg.

Az IfSG a büntetőjogi és a szabálysértési felelősség megállapításhoz a legtöbb esetben megköveteli, hogy a kötelezettségszegés hozzájárult a járvány terjedéséhez. Ennek az okozatiságnak a bizonyítása a gyakorlatban nem egyszerű. Néhány esetben a kötelezettségszegés ténye önmagában is elegendő a felelősségre vonáshoz (§75 IfSG): rendezvényszervezési tilalom megszegése, bezáratott intézmény üzemeltetése, karantén megsértése, foglalkozástól történt eltiltás és lakhelyelhagyási tilalom megsértése. Ezekben az esetekben annak megállapítása, hogy az előírásszegés hozzájárult a járvány terjedéséhez súlyosító körülmény (§75 IV IfSG).

A korona-vírussal összefüggő, az IfSG-en alapul büntetőjogi és szabálysértési eljárás számos esetben indult az elmúlt hetekben. A legtöbbször a karantén és a lakhelyelhagyási tilalom megszegése miatt.

Berlinben sok eljárás folyik, mert kocsmák lefóliázott ablak mögött üzemelnek tovább a vendéglátóipari egységek működésének megtiltása ellenére.

Szintén büntetőjogi következményeket vontak maguk után az elmúlt napokban Németország szerte megrendezett korona partyk olyan települések közterületein, ahol az önkormányzat vagy a tartomány gyülekezési tilalmat rendelt el. Nem csak a szervezés, a résztvevők is járványügyi bűncselekményt valósítanak meg (§5 I Nr. 1 IfSG). Az IfSG-en alapuló járványügyi vétségeken túl sok esetben az StGB-ben nevesített bűncselekmények is megvalósultak: ellenállás hatósági intézkedésnek (§113 StGB) és hatósági személy elleni erőszak (§114 StGB).

A járványügyi szabályok megszegésének elszaporodása miatt Észak-Rajna-Vesztfália tartomány jócskán megemelte a korlátozások megszegése miatt kiszabható szabálysértési bírságokat. Néhány példa: a gyülekezési szabadság masszív korlátozása miatt, akik több mint ketten vagy többen közterületen találkoznak és nem hozzátartozók, fejenként 200 euróig büntethetők. Ennyire büntethető az is, aki megsérti a kórházak és idősotthonok szigorított látogatási szabályait. A közterületen piknikelők fejenként 250 euróig büntethetők. Annak, aki a tilalom ellenére sportrendezvényt szervez, 1000 eurója bánhatja. Annak, aki vendéglátóipari egység 50 méteres körzetében táplálkozik, 200 euró bírsággal kell számolnia. Súlyos esetben, különösen, ha az előírásszegés hozzájárult a járvány terjedéséhez 500 euró is lehet a bírság, bűnismétlésnél pedig akár 25 ezer!

Minthogy a Bajorországban tartományi szinten, máshol pedig a helyhatóságok által elrendelt általános kijárási tilalom az IfSG-n alapul (§28 I S. 2 IfSG), annak megszegése is ezen a törvényen keresztül szankcionálható (§75 I Nr. 1 IfSG). A tilalom megszegésének ténye önmagában megalapozza a büntetőjogi felelősséget, a vírus terjedésének elősegítése pedig súlyosító körülmény.

A német jogásztársadalomban uralkodó többségi vélemény szerint az eddig meghozott hatósági intézkedések segítik a korona-járvány megfékezését. Ezért a közösség védelme érdekében szükségesnek és arányosnak tartják a büntetőjogi fellépést a rendkívüli, sokszor szigorú, alapjogokat nagy mértékben korlátozó rendelkezések megszegése esetén. Mindezt azonban azzal a megszorítással, hogy a büntetőjognak a koronával összefüggésben is csak ultima ratio szerep juthat.

Lábjegyzetek:

[1] „Die zuständige Behörde […] kann Personen verpflichten, den Ort, an dem sie sich befinden, nicht zu verlassen […].”

[2] „Wer durch Fahrlässigkeit den Tod eines Menschen verursacht wird mit Freiheitsstrafe bis zu fünf Jahren oder mit Geldstrafe bestraft.”

[3] „Wer einen Menschen tötet, ohne Mörder zu sein, wird als Totschläger mit Freiheitsstrafe nicht unter fünf Jahren bestraft.”

[4] „Eine körperliche Misshandlung ist jede üble, unangemessene Behandlung, durch die die körperliche Unversehrtheit oder das körperliche Wohlbefinden des Opfers nicht nur unerheblich beeinträchtigt wird.”

Kapcsolódó cikkek:


Munkáltatói kisokos a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre
2020. március 13.

Munkáltatói kisokos a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre

Milyen hatással van a vírus a munkaviszonyra? Milyen praktikus tanácsok adhatók? Melyek a munkáltatók és a munkavállalók alapvető jogai és kötelezettségei? Mik a vis maior munkajogi vonatkozásai? Melyek a hatósági zárlat esetén irányadó szabályok? Ezekre és sok más kérdésre ad választ a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda összeállítása.

A koronavírus-járvány munkajoga
2020. március 13.

A koronavírus-járvány munkajoga

Egyre komolyabb készültségi helyzet van idehaza is a járvány miatt. De vajon milyen jogai vannak egy munkavállalónak, és milyen egy munkáltatónak karantén idején? Egyáltalán, mikor lehet karantént kihirdetni és ki viseli a költségeket? E kérdésekre igyekszik választ adni összefoglalónkban dr. Kricskovics-Béli Boglárka ügyvéd a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda munkatársa.