Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A családi vállalkozások tulajdonosainak 81 százaléka a tulajdonlás megtartásával szeretné végrehajtani a generációváltást – derül ki a Moore Hungary és az Opten közös felméréséből. A cég megfelelő feltételek melletti értékesítését mindössze a tulajdonosok 14 százaléka tartja a legjobb opciónak.
A magyar családi vállalkozások jelentős részét még a ’90-es években alapították, ezek élén igen gyakran még az alapító tulajdonosok állnak, akiknek életkora jó eséllyel meghaladja már a nyugdíjkorhatárt. Piaci becslések szerint a családi vállalkozások közel felénél jelenleg is aktuális probléma a generációváltás megvalósítása, a folyamat azonban legtöbbször igen nehézkesen halad, ha egyáltalán elindul. Az okok feltárását segítheti a Moore Hungary és az Opten júliusban zajlott közös felmérése, melyben az érintett vezetők cégátadási terveit igyekeztek feltárni.
Azok közül, akik a tulajdon későbbi megtartásában gondolkodnak, a vezetést a legtöbben családtagnak adnák át (57%), mások cégen belüli munkatárs vagy külső vezető bevonását (12-12%) tartják a legjobb forgatókönyvnek a megfelelő időben.
„Igen alacsony, mindössze 14 százalék azok aránya, akik a cég értékesítése révén aratnák le eddigi munkájuk gyümölcsét – mutat rá Huth Gabriella, a Moore Hungary ügyvezető partnere. – Ez a ragaszkodás a céghez érzelmi oldalról érthető, ugyanakkor számos esetben, például a piaci körülmények átrendeződésekor gyakran az ideális lépés a részleges vagy teljes eladás lenne. E lépés megfelelő feltételeinek kidolgozását azonban időben meg kell kezdeni. Az értékesítésre minden esetben fel kell készíteni a céget, ezzel ugyanis jelentősen növelhető az eladási ár.”
Arra a kérdésre, hogy a versenyképesség fokozása érdekében – akár egy későbbi eladás feltételeinek javítása érdekében – mely területeken tartanak szükségesnek fejlesztéseket a tulajdonosok, a legtöbben (44%) a sales- és marketing tevékenységet jelölték meg. Szintén sokan tartják fontosnak a cégfolyamatok megfelelő dokumentáltságának javítását (38%), illetve az informatikai fejlesztéseket (26%). A Moore Hungary eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a fenti fejlesztések költségei sokszorosan megtérülnek egy cég adás/vétele során.
Amennyiben külső vezető szakember bevonása mellett döntene a tulajdonos, a teljes körű ügyvezetést mindössze 17 százaléknyian ruháznák át. A többség az operatív vezetői pozíciókat (72%), illetve más (például pénzügyi vezetői) területek irányítását engedné át egy új vezetőnek. A feladatok teljes körű átadásától a tulajdonosok 31 százaléka bizalmi jellegű problémák felmerülése miatt ódzkodik. 25 százaléknyian egy rossz irányváltástól féltik a cégüket, 11 százaléknyian pedig számos súlyos konfliktus forrásának kockázatát látja egy ilyen lépésben.
Ha mégis sor kerül új ügyvezető kinevezésére, a megkérdezettek szinte egyöntetűen a cég szakterületét érintő tapasztalatot tartják a legfontosabb szempontnak. A második legfontosabb szempont a családi vállalkozások körében a személyes ismeretség: a válaszadók 75 százaléka tartja ezt meghatározónak. A cégen belüli személy 67 százalék számára releváns feltétel, és az életkor is 64 százalék számára fontos mutató. Az ideális jelölt kora általában 35-50 év között van, vagyis még kellően dinamikus, de már komolyabb munkatapasztalat birtokában van.
A válaszadók véleménye teljesen megoszlik (50-50%) abban a kérdésben, hogy a hatékony generációváltásra való felkészülést segítse-e külső tanácsadó cég vagy sem. Azok, akik ajánlatosnak tartják az objektív, külső szakértő jelenlétét a folyamatban, a tanácsadó kiválasztásánál elsődleges szempontnak az iparági tapasztalatot (84%) jelölték meg, emellett fontosnak tartották azt is, hogy a tanácsadó hazai hátterű cég (75%) legyen.
„A jelenlegi felmérés egy három évvel ezelőtti kutatásunk megismétlése – magyarázza Dr. Csorbai Hajnalka – az Opten Informatikai Kft. stratégiai igazgatója – Jelentős elmozdulást az akkor mért értékekhez képest nem tapasztaltunk, a nagy különbség az, hogy az érintett cégvezetők azóta további három évvel lettek idősebbek. Ez fokozza az igényt a generációváltás előkészítésére, váratlan kényszerhelyzetekben ugyanis már sokkal nehezebb a cég jövője szempontjából ideális lépéseket megtalálni és megtenni.”
(Jogászvilág)
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!