A hazai vendéglátóhelyeknek tavaly augusztus elsejéig kellett összhangba hozniuk gyakorlatukat a Kereskedelmi törvény új szabályaival, melyek célja a kizárólagos italbeszerzési szerződések visszaszorítása, illetve a kisebb italgyártók piacra lépésének elősegítése. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavaly nyomatékosan figyelmeztette az érintett cégeket, hogy időben készüljenek fel a jogszabályi változásokra.

Több hónapnyi türelmi időt követően a hatóság megkezdte a fogyasztóknak kedvező új szabályok érvényesítését, párhuzamosan öt versenyfelügyeleti eljárást indítva az érintett piacokon.

A vizsgálatok egyfelől kiterjednek arra, hogy a vendéglátósok – a jogszabályi változásoknak megfelelően – legalább két különböző gyártó termékeit kínálják-e az előírt italkategóriákban (pl. sör, üdítő, gyümölcslé, ásványvíz). A GVH azt valószínűsíti, hogy két hazai gyorsétterem-franchise lánc – a Kentucky Fried Chicken, illetve a Burger King – nem tesz eleget az előírásoknak, és továbbra is kizárólag egyetlen gyártó termékeit értékesíti egyes italkategóriákban.

Az eljárások másik része azon előírás ellenőrzését célozza, mely szerint a vendéglátóhelyek italkészleteik legfeljebb 80%-át szerezhetik be ugyanazon gyártótól az egyes italkategóriákban. Ezen rendelkezés alól csupán egy kivételt határoz meg a jogszabály, ha az érintett vendéglátóhely biztosítja legalább egy kisüzemi sör folyamatos, csapon történő értékesítését. A versenyhatóság úgy véli, hogy három, jelentős piaci erővel rendelkező sörgyártó – a Dreher, a Borsodi és a Heineken – egyaránt kizárólagosan szerződött egyes vendéglátóhelyekkel, vagyis azok gyakorlatilag teljes sörkészletüket a nagy gyártók egyikétől szerezték be. Egyúttal valószínűleg egyes szerződő vendéglátóhelyek esetében nem teljesült az általános elvárás, hogy legalább két különböző sörgyártó termékeit vegyék fel az itallapra.

A versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a feltételezett jogsértést elkövették. Az eljárások a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányulnak. Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.

(gvh.hu)