A köztulajdonban álló munkáltatóval fennálló munkaviszony


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alábbiakban az Atipikus munkajogviszonyok című kiadványból közöljük a köztulajdonban álló munkáltatóval kapcsolatos részt. 


A szabályozás társadalmi-gazdasági indokai

A közszférában – különösen a rendszerváltoztató privatizáció teljes befejezése, azaz 1997–98 óta – gazdasági társaságok nagyszámú alapítására került sor, holott a közszféra alapvetően költségvetési szerveken keresztül jelenik meg a munkaerőpiacon. Az egyes minisztériumok, kormány- és más hivatalok, továbbá az önkormányzatok számos gazdasági társaságot alapítottak, széles körű társasági infrastruktúrát építettek ki. Ennek megszüntetése érdekében a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény kimondta, hogy gazdasági társaságot közszférában csak akkor lehet létrehozni, ha a költségvetési szervi forma a közcél elérésére nem elégséges.50

A köztulajdonban álló munkáltató jogviszonya az Mt.-ben

Az Mt.-hez fűzött miniszteri indokolás a 204–207. §-a kapcsán tényként állapítja meg (fentiekből következően helyesen), hogy a korábbi szabályozás alapján a munkaviszony feleinek „szerződései gyakran olyan munkafeltételek kialakulásához vezettek, amelyek nem biztosították a köztulajdonban lévő vagyonnal való hatékony gazdálkodást, a közfunkciók teljesítését, a közösségi célokhoz kapcsolódó nyilvánosságot, sőt a jogalkalmazás számos visszaélésszerű (rendeltetésellenes) megállapodásra is rámutatott. A megállapodások nemcsak a munkaviszonyokat érintették, hanem a munkavállalók munkaviszony megszűnését követő időszakra fennálló versenytilalmi kötelességeit is.” Az indokolás szerint a törvény e szakaszainak célja, hogy a köztulajdonban álló társaságokra vonatkozó, fent ismertetett szabályozásból kiemelje az azok által létesített munkaviszonyokra vonatkozó szabályokat, és azokat az Mt.-ben rendezze, mégpedig a munkaviszonynak az általánostól eltérő formái körében, praktikusan az atipikus munkaviszonyok között, a XV. fejezetben.

Munkajogi Klub Online Extra

 

 

+ GARANTÁLT MEGLEPETÉS – Egy könyv, amely választ ad számos munkajogi kérdésre

 

Megrendelés >>

A köztulajdonban álló munkáltató az Mt. alapján a közalapítvány, valamint az a gazdasági társaság, amelyben az állam, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, térségi fejlesztési tanács, költségvetési szerv vagy közalapítvány külön-külön vagy együttesen számítva többségi befolyással rendelkezik [Mt. 204. § (1) bekezdés]. A köztulajdonban álló gazdasági társaságnál a felmondási idő az általános szabályokhoz igazodik, a kollektív szerződés vagy a felek megállapodása ettől nem térhet el, így hosszabb felmondási időt nem határozhat meg, a végkielégítés szabályaitól sem térhet el. A törvény rendelkezik a rövidebb teljes munkaidő tilalmáról is [Mt. 205. (1) bekezdés c) pontja], amely azonban nem akadálya a részmunkaidőben történő foglalkoztatásnak.52 

Minthogy a vezető állású munkavállalóval könyvünk következő fejezete foglalkozik, e helyütt nem térünk ki a vezető állású munkavállaló fogalmának tisztázására, csupán a köztulajdonban álló foglalkoztatottak tekintetében érvényesülő sajátos szabályokat tárgyaljuk. A tulajdonosi jogokat gyakorló jogosult meghatározni azokat a munkaköröket, amelyekben kizárólag az Mt. 208. § (2) bekezdésében foglaltak alkalmazásával köthető munkaszerződés. Ezek az ún. kiemelkedő jelentőségű vagy fokozottan bizalmi jellegű munkakörök, amelyek tekintetében érvényesül a vezető tisztségviselőre vonatkozó díjazási minimum (a kötelező legkisebb munkabér hétszeresét elérő alapbér) is. 

A közjogias szabályokkal összevetve e pontot, megállapítható, hogy a bizalmi munkakörben foglalkoztatott munkavállaló díjazási minimuma egybeesik az igazgatóság elnöke részére meghatározott kifizetési maximummal, amely tény véleményünk szerint jelentős bérfeszültséghez vezethet a társaságon belül. A tulajdonos döntési körébe tartozik egyfelől a teljesítménykövetelmény és az ahhoz kapcsolódó teljesítménybér, valamint az egyéb juttatások meghatározása. Vezető állású munkavállalóval versenytilalmi megállapodás csak akkor köthető, ha ahhoz a tulajdonosi jogokat gyakorló a hozzájárulását adta, és legfeljebb egyéves időtartamra, illetve az ellenérték nem haladhatja meg a munkavállalót az azonos időszakra megillető távolléti díj ötven százalékát. 

50 Sárközy T.: A gazdasági társaságok vezetési rendszeréről. Gazdaság és Jog,
2010/7–8. 2010, 5. o.

Az Atipikus munkaviszonyok című kiadványonkat itt vásárolhatja meg. 
52 Kardkovács K.: (szerk): i. m. 2012, 338. o.


Kapcsolódó cikkek

2024. december 3.

DLA Piper: Az ESG törvény újabb módosítása könnyíthet a vállalkozások terhein

Közzétették az ESG törvény újabb módosításának tervezetét, amely jelentős egyszerűsítéseket ígér a vállalkozások számára a fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségek teljesítésének területén. A változások – a módosító törvény elfogadása esetén – a kihirdetés után 30 nappal lépnének hatályba, míg a módosult bírságolási rendelkezések csak 2026-tól válnának alkalmazhatóvá. A javaslat által bevezetni kívánt legfőbb változtatásokról a DLA Piper Hungary készített összefoglalót.

2024. december 3.

Pillanatkép a digitális piacok szabályozásáról (1. részlet)

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelent kötetben foglalt értekezés az uniós digitális szabályozás gerincét alkotó DMA (Digital Markets Act) szabályozási összefüggéseiből kiindulva azon kérdések vizsgálatára irányul, amelyekről a kutatás során beazonosítható volt, hogy a magyar piacon működő digitális vállalkozások a szabályozási átalakuláshoz történő adaptációt elsődlegesen meghatározzák. A kötet szerzője Dr. Firniksz Judit.