A legjobb munkahelyek a kisgyermekes nőkért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Átadták a visszafogadó munkahely díjakat hétfőn Budapesten, a kisgyermekes nők munkahelyi esélyegyenlőségét támogató munkáltatók elismerését a K&H Bank, és a debreceni NI Hungary Kft. kapta.


A Jól-Lét Alapítvány civil szervezetekkel együtt 2014 végén hirdette meg a munkám visszavár pályázatot, amelyre gyermekgondozási szabadságuk után korábbi munkahelyükre sikeresen visszatért szülők nevezhették munkaadójukat. A díjra tavaly 35 vállalatot jelöltek.    

Tove Skarstein, Norvégia magyarországi nagykövete a konferencián rámutatott: nem az olaj- és gázipar járul hozzá a GDP-hez a legnagyobb mértékben a világon, hanem a nők munkaerőpiaci szerepvállalása. Hozzátette, a norvég nők 78 százaléka dolgozik, miközben a magyar nőknek csak 54 százaléka.

Szerinte ez azt bizonyítja, hogy a magyar nőknek sok nehézséggel kell szembesülniük, ha családot és munkát is szeretnének. A kormánynak kell tennie valamit annak érdekében, hogy a nőknek ne kelljen választaniuk a munka vagy a család között. A nemek közti egyenlőség a gazdaságilag leghatékonyabb modell, a legnagyobb gazdasági növekedést mutató országokban a nők a legjobban integráltak a munkaerőpiacra – mondta.

Az északi országokban, ahol jelenleg a legmagasabb a születési ráta, a nőknek nem kell választaniuk a munka és a család-gyermekvállalás között.

Kitért arra, hogy ha a parlament főleg 55-60 év közötti férfiakból áll, az nem teszi lehetővé a családbarát jogi háttér kialakítását. A világ parlamentjeiben, az afrikai és arab országokkal együtt 22 százalékos a nők aránya, miközben Magyarországon 10 százalék alatti, és nincs nő miniszter. A nagykövet aktivitásra szólította fel a magyar nőket, hogy válasszanak nőket vagy az esélyegyenlőséget támogató pártokat, mert ha a nők nem aktívak a politikában, nem lesz változás. Szerinte a magyar nőknek nem szabad azt elfogadniuk, hogy nincs megfelelő képviseletük a parlamentben: a népesség felének megfelelően a hatalom 50 százalékát is birtokolniuk kellene.

Atipikus munkajogviszonyok – Könyv és konferencia

Munkajogi kiskönyvtár sorozatunk 6. kötete közérthetően tekinti át a hagyományostól eltérő foglalkoztatási formák szabályozását. Ízelítő a tartalomból: részmunkaidő, munkaerő-kölcsönzés, távmunka, egyszerűsített foglalkoztatás.

A téma iránt érdeklődők konferencián is tájékozódhatnak az atipikus munkaviszonyok szabályairól dr. Bankó Zoltán előadásában.

Tekintse meg kedvezményes csomagajánlatunkat >>

Keveházi Kata, a díjakat átadó Jól-Lét Alapítvány vezetője arról beszélt: a nők munkaerő-piaci hátrányának felszámolásához társadalmi, szervezeti és magánéleti szinten is változások szükségesek, jelenleg nincs elköteleződés állami szinten az egyenlőség megvalósítására.

Hozzátette: a nők és férfiak egyenlőségét biztosító közpolitikák, rugalmas munkaszervezés, és egyenlő szülő-háztartási feladatmegosztás nélkül a nők hátrányai rendre újrateremtődnek. A munka világában fennálló egyenlőtlenségek mögött nemi alapú társadalmi sztereotípiák állnak, ezek meghatározzák egyebek között, hogy a nők egész életükben jövedelmi és vagyoni hátrányban vannak, a munkahelyeken pedig kevesebb munkabért, bónuszt kapnak, és hátrányban vannak a teljesítmény megítélését vagy az előmenetelt illetően is – mutatott rá.

Szikla Dorottya, az MTA tudományos főmunkatársa ismertette: a visegrádi országok tartósan leszakadtak az unión belül az 50 százalék körüli női foglalkoztatási aránnyal. Magyarország helyzete a gyermektelen és a gyermekes nők foglalkoztatása közötti különbségben a legrosszabb: kétszer több a gyermektelenek aránya a foglalkoztatott nők között.

Az egyik díjazott, a debreceni NI Hungary Kft. a texasi központú National Instruments leányvállalata. Az elektronikai eszközök gyártásával, a mérés- és  irányítás-automatizálással foglalkozó NI Hungary Kft. több mint 1000 dolgozót foglalkoztat, akik ma már 13 különböző területen végzik munkájukat.

A másik vállalat, a K&H bankcsoport tavaly 29,1 milliárd forint veszteséget könyvelt el, mert 70,9 milliárd forint egyszeri céltartalékot képzett a devizahitelek árfolyamrésének korrekciójára, és az egyoldalú kamatmódosításokra. A bankcsoport egyszeri tételek nélkül 28,2 milliárd forint nettó nyereséget ért el tavaly, 2013-ban a bank adózás utáni nyeresége 18,5 milliárd forint volt.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot gyanít a GVH egy kisgyermekes szülőket célzó cégnél

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Figyelem, napokon belül lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.