A munkahelyi szexuális zaklatás szürke-zónája

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikksorozatom célja, hogy egy tisztább és sokszínűbb képet fessek a témáról, pontosan azért, hogy érthetőbb és emészthetőbb legyen számunkra. Több értéssel, nyitottsággal és kevesebb ítélettel forduljunk felé.

„A zaklatást a hallgatás összeesküvése veszi körül: az elkövetőnek intézményes és gazdasági hatalma van, a sértett pedig süppedékeny talajra merészkedik, mikor az őt ért jogsértésről beszélni akar.” (Prof. Dr. Pető Andrea)

Ha távolról nézünk rá, akkor annyira egyértelműnek tűnik minden, de minél inkább közelebb kerülünk, annál inkább elmosódnak a határok és kirajzolódnak a zavarba ejtő részletek.

A szégyenteljes tabu!

A feldolgozást, illetve a kommunikációt még inkább nehézkessé teszi, hogy egy fájdalmas és kellemetlen tabutémáról beszélünk, melyet keresztül-kasul átjár a szégyen. Akkor is, ha benne vagy, akkor is, ha szemtanú vagy és akkor is, hacsak távolról hallasz róla. Megéget, a bőröd alá mászik, elzsibbaszt és lefagyaszt. És Te mindent megteszel, hogy ettől az igazán kellemetlen érzéstől – melynek még a forrását megnevezni is nehéz – minél távolabb kerülj.

Sajnos viszont pont ezzel az énvédelmet szolgáló és hárító viselkedéssel építjük mi is ezt a káoszos szürke-zónát, melyben oly rengeteg alattomos sérülést szenvedünk el, és válik a mindennapjaink így a személyiségünk részévé.

Először nézzük  távolról, majd fokról fokra közelítsünk a helyzethez egy kissé közhelyes, de annál szemléletesebb példán keresztül:

Adott egy nemzetközi szervezet, amely folyamatosan képezi az új tagjait. Az egyik ilyen képzésen a tréner – aki egy kulcsfontosságú és nagy tapasztalattal rendelkező rendkívül értékes kolléga – illetlen, azaz szexuális tartalmú ajánlatot tesz az egyik hölgy résztvevőnek.

Ez már zaklatás?

Most nemrég, ezt a kérdést feltettük egy teszt formájában több tucat érdeklődnek, és a válasz egyértelmű: Igen, ez már az!

Na jó, és akkor most mit csináljunk? Mekkora a baj? Van-e baj? Okozott-e az illető kárt és vajon mekkora kárt okozott? És mi legyen az illetővel? Feljelentsük, vagy ne jelentsük fel? Tereljük jogi útra? Jelezzük a szervezet számára? Vagy hallgassunk, nevessünk egy nagyot és lépjünk túl rajta?…

… és akkor lépjünk kicsit közelebb:

Mi is történt? Két felnőtt ember, a csoporttól kicsit eltávolodva beszélget. Jelentősebb hatalmi különbség, avagy függőség nincs köztük, kiszolgáltatottság sem észlelhető. Leginkább csak a tréneri szerep ad egyfajta felsőbb pozíciót, felelősséget, amivel nem illik visszaélni.

Több tucat hasonló esetet láttam már és a reakciók annyira sematikusak és forgatókönyvszerűek, hogy szinte zavarba ejtő. De pontosan a mintázatszerűség mutatja, hogy ez egy sebzett és mérgezett játszma, ahol az ösztönszerű késztetések és védelmi mechanizmusok lépnek életbe és mint egy színdarabban a leosztott szerepek szerint játszunk tovább.

Lássuk hát a szereplőket, és a szerep-leosztást:

Az áldozat

Amikor megkapja a mérget, azaz a kellemetlen ajánlatot, akkor úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Enyhe zavar, közben könnyednek tűnő kissé bárgyú vigyor (ez már nem mellesleg a stressz elsőszámú jele), aztán próbálja rövidre zárni a témát és eltávolodik.

Majd később – ez lehet akár másnap vagy harmadnap is ­– megjelenik valami fura kellemetlen érzés. Történt valami, ami olyan méltatlan, ami ellen tenni kellett volna valamit (ez már a szégyen direktebb megnyilvánulása), de nem tett. Aztán jön egy még erősebb szégyen és harag, hogy miért is nem tett semmit. Nem állt ki magáért!!!! Fúj, nem képes magát megvédeni. Aztán jön a kétség, hogy most ez tényleg akkora gáz, vagy csak túlérzékenység?

A „segítők”

Az áldozat úgy próbál meg szabadulni kétségeitől, hogy bevonja egy két ismerősét és elmeséli nekik a történteket, mely során a következő nagyon jellemző reakciókkal találkozik.

• Fúúúú, ez nagyon gáz azonnal jelentsd fel, nem szabad ezt hagyni. Tedd tönkre egy életre az ilyen rohadékot. Ha jogi útra nem is akarod terelni, akkor is a szervezetnél jelentsd fel, rúgják ki a fenébe! (A radikális)
• Jaaajj, ne viccelj már, ez semmi. A férfiak sajnos ilyenek. Ez a fickó amúgy is szeret mindenkinek ilyeneket mondani, de amúgy tök ártatlan. Amelyik kutya ugat, az nem harap. Inkább örülj, hogy ilyen jó csaj vagy, és még mindig kapsz ilyen ajánlatokat! (A normalizáló)
• Húúú, ez tök kellemetlen… és mit fogsz most csinálni? Fogalmam sincs ilyenkor mi a jó. De ha utánamész, még neked is bajod eshet. Neked lesz kellemetlen. Fel vagy erre készülve? De hát valamit mégiscsak tenni kéne… (A bizonytalan sorstárs)

Az esetek döntő többségében a szervezet berkein belül marad az ügy, és jelentik a vezetőség felé. Nézzük ilyenkor mi történik az érintettekkel.

A vezető/tulajdonos

Először dühös és kétségbeesett lesz, hogy egy ilyen kellemetlen üggyel foglalkoznia kell, amiből jól nem tud kijönni. Így vagy úgy, de veszteséget szenved el, ezért leginkább veszteséget minimalizál, és azokat a megoldásokat keresi, amivel minél hamarabb visszanyerheti a szervezet stabilitását.

Itt viszont azzal a problémával szembesülünk, hogy a szexuális zaklatás morális problémákat és kérdéseket vet fel. Mélyebb érzelmi tartalmakat érint, gyomorban okoz fájdalmat, és a személyiséget rombolja. Az egyén – és közvetve a csapat – személyiségét és kapcsolatrendszerét, ezáltal összetartozását és lojalitását.

A Vezető/Tulajdonos a szervezet stabilitását viszont leginkább racionális és gazdasági alapokon próbálja rendezni. Ha a gazdasági stabilitás mentén vizsgáljuk a helyzetet, akkor a kulcsemberünket kell valahogy megmenteni, és a csapat termelékenységét visszaállítani. Innen nézve az áldozat – és az a kellemetlen információ, aminek ő most a birtokába került – lesz veszélyes a szervezetre. Őt kell valahogy közömbösíteni, azaz megnyugtatni, vagy ellehetetleníteni, vagy eltávolítani. A szervezet stabilitása sokkal magasabb rendű üzleti érdeknek tűnik, mint az áldozat morális és érzelmi egyensúlya.

Persze bőven okoz ez belső feszültséget, ambivalenciát, amely később egyfajta önmegtagadáshoz vezet. Az énvédelem itt megint azirányba indítja el a gondolkozást, hogy biztosan az áldozat is hibázott és rajta is van valamiféle felelősség. Elkezdjük torzítani a történéseket olyan irányba, amely a megoldásunkat segíti, ezáltal stabilizálja a belső egyensúlyunkat, és talán a céget is.

A közösség tagjai

A közösség tagjaihoz bizonyosan eljutnak különböző ellentmondásos, érdekeken és értékrendeken átszűrt információk. A teljes igazságot nem fogják megtudni, mert sem az elkövető, sem az áldozat nem fogja tudni igazán objektíven és reálisan bemutatni a helyzetet.

Azt, hogy a közösség hogyan reagál a kialakult helyzetre, azt leginkább a szervezeti kultúra, azaz a közösségben működő normák és értékek egységessége, vagy éppen sokszínűsége fogja meghatározni. Ezért is rendkívül fontos az adott szervezeti kultúra, mert egyfajta iránytűként fog szolgálni a helyzet kezelésében.

Egy erőszakot „legitimáló” cégkultúrában egészen nagy valószínűséggel áldozathibáztatással fog véget érni a történet. Az egyén szabadságát és autonómiát támogató cégkultúra nyitottabban és objektívebben vizsgálja a helyzetet – a szereplők és az érdekek figyelembevételével.

Amennyiben erőteljes szakadás figyelhető meg az uralkodó normákat illetően, azaz egyszerre vannak jelen egymással ütközésben álló értékek és normák , ott akár a szervezet szakadásához is vezethet, és valóban lerombolhatja a közösséget egy ilyen jellegű zaklatásos szituáció.

És az elkövető

Az Elkövető oldaláról oly sokféle motivációt, szándékot és tudatossági szintet lehete bemutatni, hogy ezt majd egy külön cikkben teszem meg részletesen.

Esetünkben egy középkorú férfi, aki abban szocializálódott, hogy természetes dolog a vonzalmat kifejezni, tesz egy számára ártatlannak tűnő könnyed próbálkozást. Ha ráharap a „halacska”, akkor az nagyon jó érzés, függetlenül attól, hogy lesz-e folytatás avagy sem. Az egónak és önérzetnek máris csodálatos táplálék. Ha pedig nem, akkor mindenki könnyedén tovább-úszik, hiszen ezt igy szoktuk csinálni mi nők és férfiak….

Mi baj lehet, nem igaz???

…És akkor most a mélyrétegek

A fenti példán keresztül olyan tartalmakat ismertünk meg, melyek túl vannak a tudatos gondolkodásunk határán és olyan érzelmi és értékrenbeli mélyrétegeket érintenek melyeket átélünk ugyan, és mélyen hatnak ránk, de talán kevésbé látjuk és értelmezzük ezek hatását és rejtett működését.

Mik is voltak ezek?

• Üzleti és gazdasági logika ütközése a pszichológiai biztonság kérdéskörével
• Közösségben uralkodó normák ütközése, találkozása egy kiélezett helyzetben
• Érzelmi ambivalenciák és köztük a szégyen, mint uralkodó érzelem hárítása, és az ebből adódó tagadás.
• Énvédelem hárítómechanizmusai a közösség stabilitásának megőrzése tükrében

Azért fontos megértenünk ezeket a mélyebb és ösztönösebb szintről jövő mozgatórugókat, hogy képesek legyünk az automatikus sémától elmozdulni, és építőjellegű megoldásokhoz nyúlni.

Hiszen Mark Twain szavait idézve: „Nem az sodor bajba, amit nem tudsz, hanem amit holtbiztosan tudsz, csak éppen rosszul.”

 A cikk szerzője Bálint Viktória Dorina business és life coach, csoport és team coach, szervezetfejlesztési tanácsadó

 

---