Aktívan foglalkozik a mesterséges intelligenciával a GVH


A mesterséges intelligencia technológiák alkalmazása az úgynevezett kis nyelvek, például a magyar nyelv érvényesülését is befolyásolhatják – mondta a GVH Podcast legfrissebb adásában Dr. Tóth András, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, a GVH Versenytanácsának elnöke

A podcastban Dr. Tóth András rámutatott, hogy az életünk egyre több dimenziója kerül az online térbe a mesterséges „adatosítási” folyamat következtében, ezért ez egyértelműen érinti a vállalatok közötti verseny egyik fontos aspektusát, a hatékonyság kérdését. A GVH Versenytanácsának elnöke úgy fogalmazott, hogy a „vállalatok, amelyek növekedni akarnak, nem tudnak ebből kimaradni.”

Dr. Tóth András beszélt arról is, hogy a mesterséges intelligencia technológiák alkalmazása az olyan kis nyelvek, mint például a magyar nyelv érvényesülését is befolyásolhatják, azáltal, hogy az öntanuló rendszereket jellemzően a nagy világnyelveken írt szövegeken tanítják be. Úgy fogalmazott, hogy „érdekelt minket, hogyha a magyar nyelvet ebben a mesterséges nyelvfejlesztési folyamatban közérdekből akarjuk érvényesíteni, akkor milyen piaci nehézségekkel szembesülünk.”

Elmondta azt is, hogy élénk nemzetközi érdeklődés mutatkozik a GVH piacelemzése, illetve annak egyedi megközelítése iránt.

A beszélgetés itt hallgatható meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Így gondolkoznak a vagyonosok a jövőről – egy vagyontervezési felmérés eredményei

A Jalsovszky vagyontervezéssel foglalkozó üzletága, a Jalsovszky Private 2024 nyarán felmérést végzett több, mint 100 ügyfele körében. A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezett ügyfelek milyen céllal és módon hozták létre vagyonkezelési (különösen bizalmi vagyonkezelési és vagyonkezelő alapítványi) struktúráikat és hogyan gondolják a vagyonkezelésbe átadott, több mint 2,5 milliárd eurónyi vagyont a jövőben működtetni, kezelni. A felmérés pár kifejezetten érdekes eredménnyel és tanulsággal is szolgált.

2024. október 3.

Mi is az a névfoglalás?

Mi történik, ha egy másik vállalkozás tulajdonosainak is eszébe jut a cégalapítást tervezők előre megálmodott cégneve, és azzal korábban megalapítják a saját gazdasági társaságukat? Erről rendelkezik a névfoglalás „intézménye”.

2024. október 1.

Biztonsági és jogi következményei is lehetnek az illegális szoftverhasználatnak

A digitális kor kihívásai között kiemelt helyet foglal el a szoftverek jogtiszta használatának kérdése. A globális trendeknek megfelelően már Magyarországon is jelentős hangsúly helyeződik erre a területre, ugyanis egyre többen ismerik fel, hogy az illegális szoftverhasználat nem kevés kockázattal jár. Nemcsak biztonsági, hanem gyakran jogi problémákat is előidézhet, ami különösen a vállalatok számára okozhat igen komoly kellemetlenségeket.