Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A nyári időszakkal nem csupán az utazás, pihenés ideje jön el, hanem sokak számára a munkavállalásé is. Számos munkalehetőség adódik ilyenkor a szünidejüket töltő diákok, illetve a megélhetésüket jellemzően idegenforgalmi vagy mezőgazdasági idénymunkából, alkalmi munkából biztosító emberek számára. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága tájékoztatót adott ki a legfontosabb, biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkavégzésre vonatkozó információkról a nyári-őszi időszakban munkát vállalók érdekében.
A nyári-őszi hónapokra több olyan munkacsúcs esik, ami gyorsan igényel nagyobb létszámú dolgozót, akár kevesebb munkatapasztalattal is, így akár diákmunkáról, akár idénymunkáról van szó, a nyári munkavégzést nem csak az időről-időre beköszöntő forróság teszi kockázatosabbá.
Az eseti jelleggel vállalt munkához nem mindenkinek van meg a szükséges gyakorlata, jártassága. így sokszor hiányzik a biztonságos, egészségre nem veszélyes munkavégzés feltételeinek, szabályainak ismerete is. A tájékozatlanság, illetve a munkavégzésből adódó egészségkárosodásoktól való – jellemzően megalapozott – félelem tükröződik a nyári hónapokban nagyobb számban érkező panaszokban és bejelentésekben is.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága tájékoztatót adott ki, hogy a legfontosabb, biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkavégzésre vonatkozó információkat adja közre a nyári-őszi időszakban munkát vállalók érdekében.
A dolgozók jogai, kötelezettségei
A munkavállaló jogosult megkövetelni a munkáltatójától:
A munkavállalót nem érheti hátrány a munkavégzés követelményeinek megvalósítása érdekében
történő fellépéséért, és jogosult megtagadni a munkavégzést, ha azzal életét, egészségét vagy testi
épségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. Ha a munkáltató utasításának teljesítésével másokat
veszélyeztetne közvetlenül és súlyosan, a teljesítését meg kell tagadnia.
Amennyiben a munkakörülményekkel kapcsolatban kérdése merül fel, tanácsra van szüksége vagy a
hatóság felé bejelentést szeretne tenni, ezt név nélkül is megteheti oldalunk végén lévő elérhetőségeinken.
A munkavállaló legfontosabb kötelességei:
Munkáltatók főbb kötelezettségei
Munkáltató az, aki munkavállalót szervezett munkavégzés keretében foglalkoztat. Pl. munkaviszonyban, a közfoglalkoztatási, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, közérdekű önkéntes, vagy szervezett társadalmi munkában stb. Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósítása a munkáltató feladata. Munkát csak olyan munkakörülmények között és időtartamban lehet végezni, hogy az a dolgozó egészségét, testi épségét ne károsítsa.
A munkavédelmi hatóság
A munkáltatók ellenőrzését a munkahelyeken a Fővárosi/Megyei Kormányhivatalok Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerveinek munkavédelmi felügyelői végzik, akik elsőfokú hatósági jogkörben járnak el, a munkáltatói kötelezettségek teljesülését ellenőrzik, kivizsgálják a közérdekű bejelentéseket, panaszokat és intézkedéseket tesznek a megfelelő munkakörülmények biztosítása érdekében.
Tájékoztatás, tanácsadás
A munkavédelmi hatóság ingyenes tájékoztatást és tanácsadást nyújt a munkavédelmi előírásokról
bárkinek, akár az anonimitás megtartásával is a Megyei Kormányhivatalok Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelőségein (telefonon, írásban, személyesen), vagy a Munkavédelmi Információs Szolgálatnál írásban a: munkaved-info@ommf.gov.hu e-mail címen, illetve az ingyenesen hívható zöld számon: 06 80 204 292;
További, részletes információk itt.
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!