Árstop: már több mint egymilliárd forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a hatóságok


Az árstop bevezetése óta folyamatosak a fogyasztóvédelmi ellenőrzések, ennek keretében több mint 1 milliárd forint bírságot szabtak ki a hatóságok, ez a szám azt üzeni a boltoknak, hogy nem érdemes trükközni – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Kiemelte, az árstop folyamatos ellenőrzése mellett szükség van a téma kiemelt ellenőrzésére is, amelynek keretében kiemelt számú boltot vizsgálnak. Ismertette, hogy az árstop bevezetése óta két kiemelt ellenőrzést tartottak a fogyasztóvédők.

Az elsőnél 468 vizsgálatot folytattak le, a kiszabott bírság összege lassan eléri a 350 millió forintot, ami még nem jelenti a végleges számot, mert további 70 eljárás folyamatban van. Az árstop második kiemelt ellenőrzése május 8. és 14. között zajlott. Ennek során 519 ellenőrzést végeztek, és már most megállapítható, hogy 110 esetben előfordult jogsértés, ebből 61 olyan üzlet volt, amely az első után a második razziában is fennakadt a rostán, további 176 ügynél folyamatban van a tényállás megállapítása, ezekben az esetekben is lehet jogsértés.

A sajtótájékoztatón Szentkirályi Alexandra kifejtette, az orosz-ukrán háború miatt megborult a gazdasági helyzet Európában, így Magyarországon is, ezt tetézte az elhibázott brüsszeli szankciók okozta kár. Hozzátette, a két tényező hatására elszabadult az infláció, megnőttek az energiaárak, mindez begyűrűzött az élet összes területére. A magyar kormány meghozta az intézkedéseket, hogy a magas infláció ellen megvédje a magyar családokat és vállalkozásokat. Ezek eredményeként az elmúlt hónapok inflációs adatai azt mutatják, hogy trendszerűen, folyamatosan és látható mértékben el kezdett csökkenni az infláció. Szeretnék elérni, hogy az infláció év végére egyszámjegyű legyen – mondta Szentkirályi Alexandra.

A kormányszóvivő elmondta, hogy az árstop szabályait ismételten megsértők akár boltbezárásra is számíthatnak, de nem ez az elsődleges cél, hanem az, hogy mindenki hozzájusson a megfelelő mennyiségű és megfelelő árú termékhez a boltokban. A hatósági ellenőrzések folytatódnak, a kormány nem hagyja, hogy a boltok nyerészkedjenek a családokon – jelentette ki a kormányszóvivő.

Június elsején életbe lépnek a kötelező akciózásra vonatkozó szabályok is, húsz meghatározott termékkör esetén kell egy-egy terméket a boltoknak az előtte lévő 30 nap legalacsonyabb árához képest 10 százalékkal olcsóbban adni. A családok boltonként legalább húsz akciós termékkel meg tudják tölteni a kosarukat – mondta a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra jelezte, hogy július elsejétől a tervek szerint életbe lép az online árfigyelő rendszer is, ami erősebb versenyhez, alacsonyabb árakhoz, nyomottabb inflációhoz fog vezetni.

Kupecki Nóra, az Igazságügyi Minisztérium (IM) alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, a fogyasztóvédelem minden erőforrásával azon dolgozik, hogy fellépjen a trükköző vállalkozásokkal szemben. Ismertette, hogy az árstop bevezetése óta 7218 fogyasztóvédelmi ellenőrzést végeztek, ebből 1242 volt kifogásolt, 1042 esetben már végleges bírságot kiszabó határozat született. Eddig a végleges bírság összege 1 milliárd 15 millió forint.
A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az ismételt jogsértést elkövető boltok magasabb bírságra számíthatnak.

Az online árfigyelő rendszerre, és a kötelező akciókra vonatkozó szabályok betartását is a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi, ezeknél is hasonló szigorral járnak el, mint az árstop ellenőrzésénél – mondta Kupecki Nóra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. április 6.

430 jogszabálysértést állapítottak meg az árstoprazzián

A január 23. és 29. között végzett árstoprazzián 430 jogszabálysértést állapítottak meg és összesen több mint 330 millió forint bírságot szabtak ki a fogyasztóvédelem munkatársai – közölte a kormányszóvivő csütörtökön a kormányinfón.