Az atipikus lesz a tipikus foglalkoztatási forma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bizonyos érdekeltek az új Mt.-t próbálják munkavállaló-ellenesként beállítani, ennek egész egyszerűen az ellenkezője igaz: elsősorban a munkavállalói oldal kapott garanciákat az elmúlt időszakban – nyilatkozta dr. Varga Péter, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ) alelnöke HR & Munkajog adott interjújában. Tagszervezeteinknél rendszeresen ismétlődik, hogy a szerződések lejártát követően a dolgozók nem akarnak átkerülni a kölcsönvevő állományába – mondta az alelnök, aki szerint sok-sok év múlva a közvetlen foglalkoztatás lesz az atipikus foglalkoztatási forma.

Az elmúlt másfél esztendőben többször változtatták meg a munkaerő-kölcsönzés részletszabályait. Ezzel kapcsolatosan még a hatálybalépés előtt is módosították a már korábban elfogadott új Mt.-t. Miért volt szükség a többszöri változtatásra? Véleményük szerint mi áll ennek hátterében?

Alapvetően három változtatás történt, a korábbi Mt. 2011. augusztusi módosítása, a 2012. évi I. törvénnyel kihirdetett új munka törvénykönyve, illetve az Mth., azaz a 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló 2012. évi LXXXVI. törvény normaszövege. Az elsőre a 2008/104/EK irányelvben foglalt kötelezés miatt volt szükség. Ezzel nem lehetett „bevárni” az új Mt. megszületését. Az európai uniós szabályozás az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, valamint a foglalkoztatás rugalmasságának elvét kívánta egyidejűleg érvényesíteni. Az irányelv adaptálására 2011. december 11-ig volt kötelezettsége a tagállamoknak. Az új Mt.-vel a jogalkotói szándék az volt, hogy az állami irányításon alapuló közigazgatási jogi szemléletű munkajogi szabályozást felváltsa a piacgazdaság viszonyainak megfelelő munkajogi rendszerrel.

Az új Mt.-ben számos, önmaga koncepciójával részben ellentétes szabályozási kör van, ami minket is érint. Általában ez a helyzet, ha több mindennek akar ugyanaz a struktúra megfelelni. Persze az egészet a későbbiekben kialakuló joggyakorlat fogja „beágyazni” a jogalkalmazásba. Végül az Mth.-t – és ezzel együtt a ma is hatályos normaszöveget – tavaly június 18-án fogadta el az Országgyűlés. Szükségessége nem volt kérdéses. A minket érintő kérdések közül például értelmezési nehézségek voltak a kölcsönbeadói jogalanyiság tekintetében. Illetve rugalmasságra volt szükség többek között az „eredeti” munkaviszony megszűnését követő kölcsönzésnél, hogy bizonyos helyzetekben ne a teljesen új munkavállalókat preferálja a rendszer, hanem a régi dolgozók is kapun belül maradhassanak. Illetve ismételten szükségessé vált a jogintézmény rendeltetésszerűsége „oltárán feláldozni” cégcsoportok esetén, a tulajdonosi körön belüli kölcsönzés lehetőségét. Ebben egyébként voltak nagy vitáink.

Egyszóval a jogalkotó belátta a finomhangolás indokoltságát. Az persze igaz, hogy erre az „utolsó pillanatban” került sor. Látjuk, és a statisztikák is mutatják, hogy manapság a jogalkotásban feszített a tempó. Ez már eredendően magában hordozza a kiigazítás szükségességét. Másrészt az érdekvédelmi szervezeteknek sokszor nincs is idejük érdemben reagálni az elképzelésekre. Adott esetben is rengeteg Mt. verzió kavargott a virtuális térben és az aktatáskák mélyén. A szakmai szervezetek – így az MMOSZ is – sokszor nehezen tudták követni az éppen aktuális normaszöveg javaslatot. Aztán a közlönyből már mindenki tudott olvasni és reagálni. Egyébként azt szokták mondani, az a jó kenyér, amelybe a dagasztóról egy csepp izzadság is belekerül. Ha ez igaz, akkor itt sem lett annyira rossz a végeredmény.

Ön szerint a jelenlegi szabályozás egyformán előnyös valamennyi érintett résztvevőnek: a munkaerő-kölcsönző vállalkozásoknak ugyanúgy, mint megrendelőiknek és a munkavállalóknak? Vagy csupán a kölcsönbeadók számára változott kedvezően az új Mt.?

A mai helyzetben a dolgozónak előnyös az, ha van munkája. És ezzel nem akarok cinikusnak tűnni. A juttatásokat a minimálbérre és az ekvilaneciára vonatkozó szabályok úgyis behatárolják. Azt gondolom, elsősorban a munkavállalói oldal kapott garanciákat az elmúlt időszakban. Az ötéves foglalkoztathatósági korlát és a béregyenlőség követelménye számukra sokkal kiszámíthatóbbá tette a kölcsönzöttként való munkavállalást. Ezekhez képest szinte elhanyagolható mértékű a munkáltatói mozgástér növekedése.

Bizonyos érdekeltek az új Mt.-t próbálják munkavállaló-ellenesként beállítani, ennek egész egyszerűen az ellenkezője igaz. A módosítások jó része indokolt volt. Új szabály például, hogy ha a várandósságot valaki elhallgatja a munkáltatója elől, az nem támadhatja meg – erre alapítva – eredményesen a felmondást. A munkavállalói rosszhiszeműségre okot adó tényezőket valahogy ki kellett szűrni. A legtöbbet kritizált intézkedések egyébként az új Mt. általános rendelkezéseiben találhatók. Én az MMOSZ-nél a kölcsönzött munkavállalói oldal részéről az elmúlt fél évben egyetlen kritikai észrevétellel sem találkoztam. Sőt, tagszervezeteinknél újabban rendszeresen ismétlődik, hogy a szerződések lejártát követően a dolgozók nem akarnak átkerülni a kölcsönvevő állományába, és kérik a kölcsönbeadót, hadd maradjanak. Ez is azt mutatja, hogy a munkavállalók is elkezdték megérteni és értékelni azt a foglalkoztatási professzionalizmust és gondoskodást, amire egy jól működő kölcsönző képes.

A mostani előírások szerint már nem lehet kijátszani a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó speciális szabályokat? Vagy maradtak még vitatható kérdések ezzel kapcsolatban? Vannak-e még kiskapuk, amelyeket kihasználhatnak a munkaerőpiac résztvevői? Vegyük például a munkaszerződéseket, ezzel kapcsolatban egyértelműek az új szabályok?

Visszakérdeznék: korábban ki lehetett játszani? Korábban sem volt és most sincs jogalkotói szándékból „felkínált” rés. Van, ami törvényes, van, ami nem. Aztán van, ami a jogalkalmazás során az egyik érdekeltnek annak tűnik, a másiknak vagy a hatóságnak pedig nem. Ez utóbbi két esetben, végső soron a bíróság dönt. Nézze, a munkaerő-kölcsönző cégek általunk képviselt, illetve velünk együttműködő része jogkövetően, törvényesen működik. A piaci problémákat és a rendkívül nyomott árakat nem kompenzálja törvénytelenséggel. Sok cég emiatt kénytelen volt jelentős volument veszíteni, azaz zsugorodni. A probléma azokkal a látóterünkben sem nagyon lévő cégekkel van, amelyek eleve úgy működnek, hogy a közterheket (különösen a forgalmi adót) még szándékukban sincs befizetni. Bár ez nem csak erre a területre igaz, hanem a teljes magyar gazdaságra.

A már előbb említett, a munkaerő-kölcsönzés egyes szabályairól szóló 2008/104/EK irányelv egyik meghatározó pontja a kölcsönzés ideiglenességének meghatározása. Ennek öt évben történő előírásával például a határozott idejű munkaszerződésekkel kapcsolatos visszaéléseket szeretnék megakadályozni. Mit jelent az, hogy az öt éves időtartam a kölcsönvevőknek „hosszú” ideiglenességet biztosít?

Ezt a szókapcsolatot ebben a formában én még nem hallottam. Azok közül az európai országok közül, amelyek implementálták a direktívát és ezzel párhuzamosan meghatározták az ideiglenesség fogalmát, valóban ez a leghosszabb időtartam. Erre elengedhetetlenül szükségünk volt, hogy a térségbeli kölcsönző cégekhez képest ne kerüljünk versenyhátrányba, illetve -előnybe kerülhessünk. Ahol nem definiálták az ideiglenességet, illetve a tartós/nem tartós határozott/határozatlan fogalompár időtartamát, ott majd a joggyakorlat alakítja ki: mit jelent ez, ami – megjegyzem – akár öt évet meghaladó is lehet.

A munkaerő-kölcsönzés szabályozásáról dr. Kártyás Gábor munkajogász is kifejtette véleményét a HR & Munkajog szaklapnak, amelyet itt olvashat.

Csökkenhetnek-e a kölcsönbeadók terhei az új szabályozás szerint?

Gyakorlatilag nem. Bár az adminisztráció-csökkentés koncepcionális szempont volt a módosításokban, ezt a gyakorlatban nem érzékeljük. Iszonyatos energiákat kötött le a tavalyi évkezdéskor az elvárt bér rendezésének kényszere, maga a bérkompenzációs ügyintézés, illetve az Mt. idén januártól hatályba lépett szabályainak az alkalmazása. A legutóbbi napokban például a bérszámítás új módszertana vetett fel nagyon komoly jogalkalmazási kérdéseket. Ez az a témakör, ami a médiában „kevesebb bért kap, ha februárban szabadságol” címmel „futott”.

Nem tett jót a rendszernek az adózás rendjéről szóló törvény 17. § (17) bekezdésének tavalyi módosítása sem, amely adatszolgáltatási kötelezettség keretében a kölcsönbevevői oldalt is bevonja a kölcsönzött állomány „kezelésébe”. Ez gyakorlatilag sérti a szolgáltatásunk integritásának elvét, ezáltal csökkenti annak értékét. Álláspontunk szerint felesleges adminisztrációs kényszerről van szó.

Ha egy kikölcsönzött munkavállaló kárt okoz a kölcsönvevő cégnek, akkor az az Mt. rendelkezései szerint érvényesítheti vele szemben a kártérítési igényét. A kölcsönbeadó és a kölcsönvevő megállapodása alapján azonban az alkalmazott károkozásáért való felelősség polgári jogi szabályait kell alkalmazni. Miért volt szükség erre a változtatásra, mit tartalmazott a korábbi szabály?

Korábban a kölcsönvevő nem léphetett fel közvetlenül a kölcsönzött munkavállalóval szemben. Sok esetben azonban a munkavállaló olyan szinten integrálódik a kölcsönvevő rendszerébe, és olyan erősen ki van zárva az információáramlásból a kölcsönbeadó, hogy nincs ráhatása egy esetleges károkozásra. Sem preventíven, sem az adott helyzetben, azaz kárveszély-elhárításkor, sem a kárenyhítés, majd pedig a számonkérés során. Sőt egy esetleges perben még tanúként sem tud érdemi nyilatkozatot tenni. Ezért az Mt. a felekre bízza, megadja a probléma közvetlen „kezelését” a kölcsönvevőnek, vagy marad a Ptk. alapú kártérítési rend, amelyben a kölcsönbeadó felel az alkalmazottért. Ha az előző megoldást rögzítik a felek, akkor a kölcsönvevő úgy léphet fel a károkozó munkavállalóval szemben, mintha saját alkalmazottja lenne.

Van, aki úgy tartja, hogy a munkaerő-kölcsönzés tulajdonképpen kiszervezett HR-es feladatokat jelent. Mi a véleménye erről?

Álláspontom szerint a munkaerő-kölcsönzési szolgáltatás Magyarországon két fő kategóriába sorolható. Van pusztán jogszolgáltatás és a tényleges, komplett, integrált szolgáltatás, amit én tartalomszolgáltatásnak nevezek. Az első csupán a jogi köntöst adja, és célja, hogy valamilyen megfontolásból ne az adott gazdasági tevékenységet végző cég belső állományában legyen a munkavállaló.

A másik esetben a kölcsönbeadó cég állományt kezel, előszűr, kiválaszt, munkaidő-beosztást optimalizál, szinte lesi a megrendelője igényeit, sok esetben jobban tisztában van azokkal, mint a megrendelője. Bár még így is inkább kiszervezett munkaügynek vagy HR támogatásnak nevezném. A teljes HR egy nagyobb „gombóc”. Azt teljes mértékben kiszervezni olyan, mintha az autómon az egyik gumit „típusidegenre” cserélném. Lehet, hogy jól gurul, de vészhelyzetben félrehúzhat, nem tudom megfelelően kontrollálni.

Mindez akkor igaz, ha a HR-t a maga komplexitásában értelmezzük, azaz HR alatt a HRM-et értjük. Szerintem a működés-biztosítást felelősen egy cég sem szervezheti ki. A foglalkoztatás maga, még ha nem is önálló diszciplína, mégis annyira szaktevékenységgé vált, hogy csak professzionális megközelítéssel érdemes kezelni, különben nagyon nagy problémák adódhatnak. Minden gazdasági társaság legfőbb feladata, hogy az alaptevékenységeire koncentráljon. A munkaerő-kölcsönzőknek ez nem más, mint a foglalkoztatás.

Mi a helyzet az éppen inaktívak: a piactól tartósan távollevők, a munkába visszatérni kívánó kismamák, a pályakezdők vagy az ötven év felettiek kölcsönzését illetően, valamint a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetben lévőkkel? Még mindig az utóbbiak alkotják a munkanélküliek többségét. Az ön meglátása szerint, mennyire segíti a kölcsönzés az ő integrációjukat? A saját munkavállalóként való foglalkoztatásuk még mindig sokkal többe kerül, mintha „kölcsönöznék” őket?

Sajnos átfogó, megbízható statisztikák sem állnak rendelkezésünkre. Empirikusan megközelítve viszont elmondható, hogy a fenti státuszú munkavállalóktól nem idegenkednek a kölcsönvevők.

A legtöbbször a kismamák foglalkoztatásának kérdése merül fel. Az MMOSZ egyik tagszervezetének belső statisztikája szerint: a kismamák 40%-a tud a szülés előtti munkakörében újra elhelyezkedni. Sok esetben a magas százalék sikere a kölcsönvevő partnerek rugalmassága, teljes munkaidő helyett részmunkaidő vagy a megszakítás nélküli munkarend helyett egyműszakos munkarend alkalmazása. Sikertelenség esetén vagy arról van szó, hogy már megszűnt a kölcsönvevő, vagy a szerződés szűnt meg vele, esetleg leépítések voltak időközben, illetve sokszor sajnálatos módon a gyermek betegsége miatt kért gyermekgondozási segély meghosszabbítása az akadály.

A munkaerő-kölcsönző cégnek a szerepe ezekben az esetekben az, hogy mediátorként tudjon megjelenni. Így a munkavállaló igényeit, és kölcsönvevő érdekeit és elvárásait is szem előtt tartva, mindkét fél irányába korrekten járjon el. Sokszor a kismamákat azért nem veszik vissza a munkáltatók, mert valamilyen vélt vagy valós sérelem a feleket akadályozza és a közvetlen kommunikáció sikertelen.

Január 1-jétől változott a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény is. Igaz az, hogy a módosítás elsősorban a munkaerő-kölcsönzők és az iskolaszövetkezetek által kölcsönadott foglalkoztatottak érdekében történt? Ez alapján a jövőben azonos elbírálás alá esnek a kölcsönbe vett, és „saját” dolgozók, amennyiben egy vállalkozás csődbe megy, vagy felszámolási eljárás alá kerül?

Ez is mutatja, hogy működik az érdekvédelem. A módosítást egyébként maga az élet generálta. Az elmúlt időszak nagyvállalati csődjei a nem eléggé diverzifikáltan működő munkaerő-szolgáltatókat a falhoz állította. Az ebben érintett dolgozók egyszerűen nem kerülhetnek hátrányba az adott kölcsönvevő saját állományú dolgozóihoz képest. Ez alapelvi szintű kérdés volt, rendezni kellett.

Ma körülbelül 150 ezer honfitársunk dolgozik „kölcsönzöttként” különböző vállalkozásoknál. Mi az MMOSZ álláspontja a munkaerő-kölcsönzés további elterjesztését illetően?

A munkaerő-kölcsönzés foglalkoztatási oldalról a versenyképesség egyik legfontosabb eszköze. Nemzetgazdasági érdek, hogy megfelelő szabályozás mentén működhessen. Szövetségünk egyik fő célja, hogy hazánkban a munkaerő-kölcsönzés jogintézményként való megszilárdulása valóban megtörténjék, és az egy egységes – a versenyképességet és a munkavállalókat egyaránt kiszolgáló – szabályrendszerrel épülhessen be a magyar gazdasági és jogi struktúrába. Harmadik éve dolgozunk ezen, azt gondolom, hogy jó úton haladunk. Persze, el lehet lehetetleníteni jogszabályi és adminisztratív eszközökkel, de ez igazán senkinek nem érdeke. Megkockáztatom, hogy még a szakszervezeteknek sem.

Ha létrejönnek azok az érdekvédelmi szervezetek, amelyek a kölcsönzött munkavállalói kört is képesek befogadni, akkor jobb lesz a helyzet. Ehhez pedig arról az oldalról is új szemléletre van szükség. Amennyiben nemcsak munkajogi, hanem pénzügyi jogi vonatkozásban is rendezzük az ezzel kapcsolatos, még függőben lévő kérdéseket (pl. rehabilitációs hozzájárulás, iparűzési adó), akkor könnyebben el lehet engedni a jogintézmény kezét. Mint eső utáni kőtengerben a virág – utat fog törni magának a piacon.

Az atipikus munkavégzési formák előnyeit még mindig nem ismeri a piaci szféra minden szereplője. Nem lehet, hogy a rugalmas és biztonságot jelentő munkaerőpiac kialakításához világos iránymutatásra, egyértelmű célokra, folyamatos kommunikációra, állandó egyeztetésre, minden érintett fél építő véleményére volna szükség? Eddig úgy tűnt, mintha mindenki elbeszélne a másik mellett…

Szerintem a munkaerő-kölcsönzés pusztán adminisztratív, jogi eszközökkel valóban nem gerjeszthető. A szándékban eddig sem láttam problémát. Igen, amit Ön mond, az elengedhetetlen, de a változást csak a gazdaság erősödése indíthatja be. Erre a kölcsönzés segédhajtóműként a legelső körben fog rákapcsolódni.

Megéri-e, és ha igen, kinek kölcsönbeadóként vállalkozni ebben az országban? Talpon maradnak-e, talpon tudnak-e maradni azok a kis cégek, amelyek ilyen szolgáltatást nyújtanak, vagy továbbra is szükségük van arra, hogy több lábon álljanak és a kölcsönzés mellett mással is foglalkozzanak? Ki maradhat talpon a jövőben az ilyen vállalkozások közül?

Szövetségünkből az év-váltásnál idén két tag esett ki. Tavaly is kettő. Nyereségességük megszűnt, meghozták a fájdalmas döntést, beszüntették a tevékenységüket. Tiszteletre méltó, hogy nem az egyre csábítóbb feketegazdaság irányába indultak el. Ugyanakkor új tagokkal bővültünk. Az új szemléletű gazdaságpolitika, a pályázati rendszerek gyakorlatban való megvalósulása nem a versenyt erősítik, hanem valamiféle új típusú alkalmazkodóképességet követelnek. Van, aki elmegy ebbe az irányba. Van, aki a partnerével szinte szimbiózis szintű együttműködést alakít ki. Aztán vannak, akik az egészen kicsi megrendelések felé is nyitottak, tehát „átpozícionálták” a tevékenységüket. Egyet bizonyosan mondhatok: hosszú távon kiszolgálható, érdemi megrendeléseket adó ügyfeleket keríteni ma már nem tudomány, hanem annak a művészettel alkotott kombinációja.

Az is árnyalja a képet, hogy a megrendelők, kölcsönvevők tudják, kölcsönző szolgáltatót választani nagy felelősség. Bár az Mt. új szabályrendszere az „állományi hozzátapasztást” jogellenes kölcsönzés esetén – nagyon helyesen – nem rendeli alkalmazni, a felelősség közös. A szolgáltatási területre tipikusan jellemző a megrendelői fölérendeltség, azaz a megrendelő a szolgáltatóhoz képest jelentős potenciáltöbblettel bír. Zömében KKV szektoros kölcsönbeadó szolgáltat multinak. Ebből fakadóan a szerződéses ár sokszor nem tárgyalás, hanem diktátum útján alakul ki. Pedig érdemes meg-, illetve kifizetni a kölcsönzőket. Én személy szerint markánsan hiszek abban, hogy sok-sok év múlva a közvetlen foglalkoztatás lesz az atipikus forma. De addig még sokat kell dolgoznia mindkét oldalnak, hiszen ez a kölcsönvevői oldal érdeke és felelőssége is. Korábban volt mozgolódás részükről, hogy saját érdekvédelmi szervezetet alakítsanak, de aztán végül – tudomásom szerint – ez elmaradt.

Ön előadást tart a konferencián. Milyen címet adtak az előadásuknak és milyen kérdéseket vetnek fel majd?

A jelent igyekszem áttekinteni és jövőképet festeni. Persze sokakat érdekel, hogy lesznek-e még újabb szabályok, módosítások. Véleményem szerint a munkajogi szabályrendszer tekintetében további szabályozási kényszer nincsen. Recessziós környezetben vagyunk, a szabályozást a jogalkotó hangolta, nehéz azonnal beazonosítani, melyik változó milyen kimeneteli pontot befolyásol. Egy suta hasonlattal élve, igaz hogy rontottuk az üzemanyag oktánszámát, de adtunk hozzá bizonyos adalékokat. Nem tudhatjuk, hogy ez milyen hatással lesz a szférára, azaz néhány bemeneteli paraméter változtatása mit eredményez kimenetelnél.

Az egyenlő munka, egyenlő bér tekintetében szerintem egyes esetekben el lehet térni az alkalmazásától, és most nem a három törvényi kivételre gondolok. Többen gondoljuk ezt így. Ha hosszú távon ez a jelenleg még kisebbségi álláspont „kerekedik felül”, akkor szerintem kell az újraszabályozás az egyértelműsítés érdekében. Erről is fogok beszélni.

Amin feltétlenül változtatni kell, az a pénzügyi, adóügyi és adminisztrációs szabályozás. Ami egy másik, még nagyobb téma. A konferencián erről is szó lesz. Remélem, a résztvevők majd multiplikálják az információkat. Ne járjunk úgy, mint az angol lordok, akik az ötórai teánál gyönyörűen megbeszélték a világ dolgait, csak éppen a világ nem tudott róla.

dr. Varga Péter

Ügyvéd, munkajogi szakjogász, 1975-ben született Szombathelyen. A Nagy Lajos Gimnázium elvégzését követően a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte az alapdiplomáját 2000-ben.

Az egyetemi padsorból kikerülve évekig ügyvédjelöltként tevékenykedett. A jelölti munka mellett a Pécsi Tudományegyetemen munkajogi szakjogász képzésben szerezte másoddiplomáját, 2005-ben.

2008-ig a Magyar Jogtanácsosi Szövetség főtitkáraként dolgozott, azóta saját irodájában, irodavezető ügyvédként praktizál. Jelenleg társadalmi funkcióban a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének alelnöke.

A munkaerő-kölcsönzés szabályozásáról dr. Kártyás Gábor munkajogász is elmondta – a fentiekkel kevéssé összecsengő – véleményét a HR & Munkajog szaklapnak,  amely a CompLex Kiadó webáruházában megvásárolható.


Kapcsolódó cikkek

2023. február 1.

WTS Klient: így változik az ingatlanok adózása 2023-ban

Az ingatlanfejlesztési projektek tekintetében is jelentősebb változások léptek életbe a 2023. évi adótörvény módosító jogszabályai alapján. Elsősorban az általános forgalmi adó esetében találunk olyan szabályokat, amelyek könnyítéseket tartalmaznak. Ilyen például az új lakás értékesítésekhez kapcsolódó 5 százalékos áfakulcs alkalmazásának meghosszabbítása, ugyanakkor az illetékek esetében gyakorlatilag az utolsó kiskaput is bezárta a jogalkotó. A legfontosabb, ingatlanokat érintő változásokat a WTS Klient adószakértője, Gyányi Tamás foglalta össze.

2023. január 30.

Az eMAG üzemeltetőit megbírságolta a Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 50 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG webáruház üzemeltetőire (Dante International S.A., Extreme Digital- eMAG Kt.), mert megszegték a korábbi jóvátételi vállalásaikat – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).