Döntött a Kúria a külföldi utasokat megillető áfa mentesség kérdésében
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Kúria hatályában fenntartotta a Szegedi Törvényszék ítéletét, amelyben az Európai Unió Bíróságának Bakati ügyben hozott döntése alapján kimondta: nem valósul meg adókijátszás akkor, ha a külföldi utast megillető áfa mentesség feltételei nem teljesülnek ugyan, de a termékek igazoltan elhagyják az unió területét. Ebben az esetben termékexport címén áll fenn adómentesség, függetlenül attól, hogy a vámalakiságokat elmulasztották. A Kúria döntésének ismeretében időszerű foglalkozni a „hogyan tovább?” kérdésével, mivel az ítéletek fényében az eddigi gyakorlat nem lesz fenntartható, azt mind a kereskedőknek, mind az adóhatóságnak át kell gondolnia.
Az ügy előzményeit bemutató korábbi írásunkban is kitértünk arra, mennyire komoly jogalkalmazási bizonytalanságot okoz az, hogy nincs egzakt meghatározás arra, milyen feltételekkel beszélhetünk a külföldi utas személyi vagy útipoggyászának részét képező áruról. Aki ezzel kapcsolatban konkrét, mennyiségi- vagy érték adatokat várt, annak csalódnia kell. Az eljárt hazai és uniós bírói fórumok döntése után is csupán két dolog látszik biztosnak: ebben a kérdésben nem lehet a vámszabályokból kiindulni, valamint az, hogy a kereskedelmi célból kivitt áruk nem minősülhetnek a külföldi utas személyi vagy útipoggyászának részét képező áruknak.
Azt, hogy a kereskedelmi célt milyen jellemzők alapján kell megítélni, az EUB ítélete nem tartalmazza. Ebben a kérdésben Manuel Campos Sánchez‑Bordona főtanácsnok indítványa ad további iránymutatást: „nem kereskedelmi jellegűnek kell tekinteni a személyes használatra, a családtagok használatára vagy ajándék céljára szánt termékek alkalmi jellegű exportját. Sem a termékek jellege, sem azok mennyisége nem utalhat a kereskedelmi célú kivitelre”. A kereskedelmi jelleg megállapítása kapcsán a NAV 15. információs füzete az ügy összes körülményét mérvadó szempontnak tekinti, példálózó jelleggel említve a beszerzés rendszeres- vagy eseti voltát, az ügyletek sorozatosságát, valamint minden további konkrétum nélkül arra utal, hogy „a személyi vagy útipoggyász köznapi értelmezése alapján azonban bizonyos esetek kizárhatók az Áfa tv. szerinti mentességi körből”.
Az adóhatóság ellenőrzési gyakorlata így várhatóan abba az irányba fog elmozdulni, hogy objektív szempontok alapján fogja azt mérlegelni, hogy az értékesítő adózó felismerhette-e a beszerzés kereskedelmi célját, jellegét, ebben az esetben ugyanis a külföldi utas áfa mentessége nem alkalmazható. A legizgalmasabb kérdés az lesz, hogy a gyakorlat mit fog az észszerűen elvárható körültekintés körébe sorolni annak érdekében, hogy a külföldi utas áfa mentessége szabályosan kerüljön alkalmazásra. (Hasonló elvek mentén vizsgálja az adóhatóság az áfa levonás jogszerűségét is.)
A közelmúltban végzett ilyen tárgyú adóellenőrzések tapasztalata azt mutatja, hogy az adóhatóság tágabb összefüggésekben gondolkodik, azaz a nyilvánvaló szempontokon (vevők azonossága, termékek mennyisége és jellege, a vásárlások száma, gyakorisága stb.) túl pl. a vevő kiszolgálásának módját is figyelembe veszi. A konkrét esetben érintett mikrovállalkozás ellenőrzésekor nyomós érvként szerepelt a jegyzőkönyvben, hogy az adózó egyazon alkalmazottja szolgálta ki a külföldi vevőt, így neki fel kellett volna ismernie a kereskedelmi jellegű beszerzést, így nem alkalmazhatta volna az Áfa törvény 99.§-át.
Kérdéses lehet például, hogy az adóhatóság – olyan helyzetben, amikor nem lehet egyértelműen állást foglalni a beszerzés kereskedelmi- vagy magáncélú jellege tekintetében – figyelembe venné-e a beszerzőnek arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a beszerzés személyes, családi vagy ajándékozási célból történt. Ennek a kérdésnek az indokoltságát szintén az adóellenőrzések tapasztalata adja: az adóhatóság ugyanis az általunk ismert esetekben tanúként hallgatta meg a külföldi vevőket és nyilatkoztatta őket a beszerzés céljáról, a beszerzett termékek későbbi használatáról, hasznosításáról is. Ha ebből továbbértékesítésre lehetett következtetni, akkor az adóhatóság ezt a megállapítás során figyelembe vette. De vajon hogyan járna el az adóhatóság akkor, ha ez a nyilatkozat nem tanúvallomás formájában születne meg? Hogyan ítélné meg az idevágó okirat bizonyító erejét?
A gyakorlati tapasztalatok azt is világossá teszik, hogy az adóhatóság a kockázatelemzése során hatékonyan képes kiszűrni a kereskedelmi célú kivitelre utaló jeleket. Ehhez a vámhatóságtól is folyamatosan adatokat kap, ugyanis a vámhatóság a kiléptetés során – egy NAV belső szabályzat alapján – rögzíti a külföldi utas áfa mentességgel érintett tételeket. Hiba lenne tehát arra a bizakodásra építeni (vagy éppen tovább folytatni) a határmenti kereskedelmet, hogy minden mehet a megszokott rendben, mert „észrevehetetlennek lehet maradni”.
A jövőbeli ügymenetet illetően mérlegelendő szempont bőven akad, így annak teljes számbavételére jelen cikk keretein belül nem is vállalkozhatunk.
A „hogyan tovább?” kérdésével kapcsolatban ki kell emelnünk: a Bakati ügyben az Európai Bíróság csak azt mondta ki, hogy a külföldi utas áfa mentességére vonatkozó szabályok megsértése esetén nem lehet utólagosan adófizetési kötelezettséget előírni (és ennek szerves következményeként adóbírságot kiszabni). Ugyanakkor az Európai Bíróság maga is leszögezte: az, hogy ebben az esetben adófizetési kötelezettség nem áll fenn, nem jelenti azt, hogy a vonatkozó jogszabályi előírások megsértése esetén adott esetben ne lehetne közigazgatási jellegű szankciót alkalmazni.
Ezt a hazai szabályokra átültetve felmerül, hogy az adóhatóság alkalmazhat-e mulasztási bírságot az adózóval szemben, és ha igen, akkor milyen címen? Az Art. jelenleg nem tartalmaz speciális szabályt a külföldi utas adómentességére vonatkozó szabályok megszegésének esetére. Ez viszont nem zárja ki azt, hogy az adóhatóság az ún. általános bírságszabályt alkalmazza, ez a rendelkezés ugyanis minden olyan kötelezettség megszegésére irányadó, amelyre nézve nincs külön előírás.
Az már jogalkotói mérlegelést és döntést igényel, hogy ebben a jövőben lesz-e változás. A mulasztási bírság jogintézményének alakulására visszatekintve látható, hogy adózási érdeket nagyobb mértékben sértő vagy veszélyeztető mulasztásokra az Art. nevesített előírásokat tartalmaz, jellemzően az általános bírságtételnél súlyosabb következményekkel. A Bakati ügy alapján kijelenthető, hogy a jelen esetben bevételi érdek nem sérül, mivel – a megvalósuló termékexportra tekintettel – adófizetési kötelezettség eleve nem keletkezik. A kérdés így az, hogy az adóhatóság által többször hivatkozott szempontokat (úgymint a verseny torzítása, rendeltetésellenes joggyakorlás, stb.) a jogalkotó hogyan értékeli, annak ismeretében is, hogy az ún. határmenti kereskedelem tagadhatatlanul jelentős forgalmat – és ezáltal adóbevételt – generál az ország érintett régióiban.
