Felmentési okok rendszere a közszolgálatban
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) szerinti kormányzati szolgálati jogviszony, illetve közszolgálati jogviszony munkáltató általi egyoldalú megszüntetési jogcíme a felmentés. A felmentés nem más, mint a munkáltató akaratnyilvánítása, jognyilatkozata arról, hogy a közszolgálati tisztviselő vele fennálló jogviszonyát meg kívánja szüntetni. Cikkünkben a felmentési okok két nagy csoportját tekintjük át, érintve a szabályozásban előforduló bizonytalan pontokat is.
A munkáltatói mérlegelésen alapuló felmentés okai
A felmentésről a munkáltató általában maga dönt, de csak a törvényben meghatározott jogcímekre hivatkozhat. A felmentés indokolása kötelező; ennek elmaradása érvénytelenséghez vezet. A kötött felmentési okok rendszere a közszolgálati életpálya kiszámíthatóságát garantáló intézmény. A kiszámíthatóság garantálására azonban nem elegendő csupán az okok törvényben való meghatározottsága, hanem az a törvényi előírások tartalmától is függ. Minél szélesebb körű mérlegelést enged a felmentési okba tartozó magatartások meghatározásánál a törvény a munkáltatónak, az életpálya stabilitása annál kevésbé garantálható. Kiemelt szerepe van ezért a megszüntetésnél általános zsinórmértéknek tekintett hármas követelménynek, a valóságnak, világosságnak és okszerűségnek; vagyis annak, hogy olyan valós ok álljon fenn, amely éppen az adott tisztviselő jogviszonya megszüntetését teszi szükségessé, és mindezt az indokolás egyértelműen rögzítse is [Kttv. 63. § (3) bekezdés]. A valóság és okszerűség követelményének megsértésére hivatkozással találta a bíróság jogellenesnek a felmentést például abban az esetben, amikor kimondta: ha a létszámcsökkentésre hivatkozással történt köztisztviselői jogviszony-megszüntetést követően, a felmentési idő megkezdődése előtt ugyanabban a munkakörben más személyt alkalmaztak, a felmentés oka valótlan, így a felmentés jogellenes (BH2010. 341.).
A Kttv. 63. § (1) bekezdése a közszolgálati, kormányzati szolgálati jogviszony felmentéssel való megszüntethetőségét megalapozó indokok körébe sorolja a létszámcsökkentést, valamely külső szerv (Országgyűlés, Kormány, költségvetési fejezetet irányító szerv vezetője) vagy a munkáltató vezetőjének döntése alapján; az államigazgatási szerv azon tevékenységének megszűnését, amelyben az érintettet foglalkoztatták; illetve az átszervezést. Ezek az úgynevezett szervezeti okok, melyek közös jellemzője, hogy ezek miatt az adott közszolgálati tisztviselő munkaköre megszűnik, azt más sem látja el a jövőben. Ezzel kapcsolatos perekben – amelyek akár még a korábbi köztisztviselői törvény azonos tartalmú szabályainak hatálya alatt indultak – felmerültek bizonyos érdekes részkérdések, amelyek például az átszervezés mibenlétét érintették; így például kimondta a bíróság, hogy attól függetlenül jogszerűnek tekintendő a közszolgálati tisztviselő munkakörének feldarabolása és ezáltal a munkakör megszűnése, hogy az általa korábban ellátott egyes feladatokat a jövőben is el kell látni. Átszervezésnek minősül ugyanis a feladatok átcsoportosítása, a munkakörök – akár részbeni – összevonása is. Az pedig a munkáltató mérlegelési hatáskörébe tartozik, hogy az átszervezéssel érintett személyek közül a létszámleépítés keretében kinek a jogviszonyát szünteti meg (BH2010. 22.).
|
Atipikus munkajogviszonyok – Könyv és konferencia
|
|
Munkajogi kiskönyvtár sorozatunk 6. kötete közérthetően tekinti át a hagyományostól eltérő foglalkoztatási formák szabályozását. Ízelítő a tartalomból: részmunkaidő, munkaerő-kölcsönzés, távmunka, egyszerűsített foglalkoztatás.
A téma iránt érdeklődők konferencián is tájékozódhatnak az atipikus munkaviszonyok szabályairól dr. Bankó Zoltán előadásában.
Tekintse meg kedvezményes csomagajánlatunkat >>
|
A felmentés okainak másik csoportját a közszolgálati tisztviselő személyében rejlő okok képezik. Ezek közül munkáltatói mérlegelés alapján történő felmentést tesz lehetővé a nyugdíjasnak minősülés, kivéve az öregségi nyugdíjat [ha ugyanis a közszolgálati tisztviselő a rá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltötte és a szükséges szolgálati idővel rendelkezik, a jogviszonya e tény bekövetkezése folytán, külön jognyilatkozat nélkül is megszűnik a Kttv. 60. § (1) bekezdés j) pontja szerint]. A felmentés kötelező indokolása alóli kivételt az az eset jelenti, ha a kormánytisztviselő határozatlan időtartamra volt kinevezve és nyugdíjasnak minősül [Kttv. 63. § (7) bekezdés]. Ez a szabály nem teszi lehetővé, hogy a nyugdíjas kormánytisztviselő az indokot megtámadja, jogorvoslatot kereshessen a felmentés ellen (legfeljebb a jogkövetkezményeket vitathatja, ha például megítélése szerint több illetmény járt volna részére a felmentési időre, mint amennyit ténylegesen kapott). A közszolgálati tisztviselő személyében rejlő egyéb okok a kötelező felmentési okok csoportjába tartoznak.
Míg a felettes szerv létszámcsökkentésről szóló döntése, vagy a munkáltató hatáskörének jogszabállyal való megváltoztatása, feladatainak elvonása a munkáltatóra kötelező érvényű, azt illetően már a munkáltatónak van mérlegelési lehetősége, hogy ennek végrehajtásakor konkrétan mely foglalkoztatottjai jogviszonyát fogja megszüntetni. Mérlegelési joga elvben szabad; célszerűségi szempontok alapján a döntése nem vitatható, szabad döntési jogát azonban korlátozzák az általános magatartási követelmények, mint a jóhiszeműség és a tisztesség elve, a joggal való visszaélés tilalma, illetőleg az egyenlő bánásmód követelménye (Kttv. 9–10. §, 13. §). Az ezzel összefüggő bírói gyakorlat szerint akkor vizsgálandó, hogy a munkáltató miért éppen az érintett köztisztviselő jogviszonyát szüntette meg, ha a köztisztviselő a perben rendeltetésellenes joggyakorlásra hivatkozott (BH2010. 257.); természetesen más alapelv megsértése is ilyen vizsgálatot tesz szükségessé a bíróság részéről. A bírói joggyakorlatból vett további példa a rendeltetésellenes joggyakorlásra, amikor a perben bebizonyosodott, hogy a munkáltató a felmentést a köztisztviselő helyesnek bizonyult szakmai véleménye következményeként, azaz retorzióként alkalmazta; ez ugyanis olyan joggal való visszaélés, amely a másik fél véleménynyilvánításának elfojtására vezet és jogos érdekeit is csorbítja (BH2008. 100.). Egy friss jogesetben pedig az az érdekes kérdés merült fel, hivatkozhat-e a munkáltató olyan felmentési jogcímre, amelyet az Alkotmánybíróság ugyan alaptörvény-ellenesnek nyilvánított, de az általa a megsemmisítésre szabott határnap még nem következett el? A bíróság szerint a munkáltató, ha hatályos jogszabályi rendelkezést alkalmaz, nem jár el rendeltetésellenesen (BH2014. 418.). Nem tekintette általános magatartási követelménnyel összefüggőnek, azaz rendeltetésellenesnek, rosszhiszeműnek a felmentést a bíróság akkor sem, amikor a munkáltató mérlegelési jogon alapuló döntését úgy hozta meg, hogy létszámcsökkentés végrehajtásakor elsődlegesen ugyan nyugdíjasnak minősülő közszolgálati tisztviselőket mentett fel, de volt közöttük olyan személy is, aki még nem volt nyugdíjra jogosult. A bíróság kimondta: a nem nyugdíjas kormánytisztviselő felmentését nem teszi önmagában jogellenessé az, hogy a létszámcsökkentés végrehajtásánál elvárás volt elsősorban a nyugdíjasok jogviszonyának megszüntetése. Ez ugyanis nem zárta ki a munkáltatónak azt a (mérlegelési) jogát, hogy nem ebbe a körbe tartozó tisztviselőt is kiválaszthasson, akinek jogviszonyát való és okszerű ilyen felmentési indokkal megszüntethesse (BH2014. 464.).
Dr. Bérces Kamilla teljes cikkét – benne a kötelező felmentési okokról – a HR&Munkajog 2015/1 számában olvashatja el.
