GVH-bírság az üdülési joggal trükköző cégeknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vállalkozások teljes kereskedelmi gyakorlata valótlan tájékoztatásokon alapult – állapította meg a versenyhatóság. 


A fogyasztók megtévesztése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két eljárásban 16,4 millió forint bírságot szabott ki több, üdülési jogot értékesítő társaságra, és megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását – közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Az egyik döntés a HuPont Kft.-t, a Dial Tone Kft.-t, a Well4U Kft.-t és az Electronic Exchange and Earnings LLC-t (HuPont Kft.-t és társait), a másik a Bindsystem Hungary Kft.-t és a SOLARPOLAR-ENERGETIKA 2020 Kft.-t érinti.

A GVH mindkét döntésében megállapította, hogy a vállalkozások – a HuPont Kft. és társai 2014 áprilisától, a Bindsystem Hungary Kft. 2014 februárjától, míg a SOLARPOLAR-ENERGETIKA 2020 Kft. 2014 júliusa és 2015 májusa között – valótlanul sugallták az általuk megkeresett, üdülési joggal már rendelkező fogyasztóknak, hogy meglévő üdülési jogukat továbbértékesítik. 

A közlemény szerint a vállalkozások kizárólag szóban tájékoztatták az érdeklődőket arról, hogy megvásárolják üdülési jogukat egy magas összegű csatlakozási díj, vagy tagsági díj befizetése ellenében, így az érintettek tagjaivá válnak az e célból létrehozott rendszereknek, és üdülési jogukért „pontokat” kapnak, amellyel különböző termékeket és szolgáltatásokat vásárolhatnak megadott internetes felületeken. 

 

A beváltás azonban az esetek túlnyomó többségében nem valósulhatott meg a termékek és szolgáltatások hiánya, vagy azok ára miatt, illetve azért, mert a fogyasztónak további költségei keletkeztek, és üdülési jogától végül mégsem tudott „megszabadulni” – írja közleményében a GVH.

A hatóság a bírság kiszabásakor a jogsértéssel érintett, az üdülési jogok értékesítéséből származó bevételekből indult ki, súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a vállalkozások teljes kereskedelmi gyakorlata valótlan tájékoztatásokon alapult, több szempontból is jogsértőnek minősült, a jogsértő gyakorlat hosszú ideig tartott, jelentős számú fogyasztót ért el, sérülékeny fogyasztókat célzott meg, a vállalkozások pedig jelentős előnyhöz jutottak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Duna House: a fővárosban az első lakások átlagára 44 millió forint

Az otthonteremtési támogatások, a csökkenő lakáshitelkamatok és a gazdasági helyzet javulása valódi fellendülést hozott idén a magyarországi ingatlanpiacon, ahol 100 eladott lakásból Budapesten 23-ra, a vidéki területeken 26-ra első otthonukat szerző vevők kötnek szerződést, mindez 1, illetve 2 százalékos növekedés 2023-hoz képest – közölte a Duna House saját adatai alapján.

2024. szeptember 30.

Az ESG-kockázatok mérését javasolja az MNB a bankoknak

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlást adott ki, amelynek alapján a hitelező pénzügyi szervezeteknek hitelnyújtás előtt kérdőívben kell felmérni a kölcsönt igénylő vállalatok környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kockázatait, mivel kockázatkezelési folyamataikban ezeket is figyelembe kell majd venniük. A felügyeleti elvárást 2025 júliusától az 500 millió forintot meghaladó céges hitelkihelyezések esetében kell alkalmazni, majd a következő években fokozatosan egyre alacsonyabb szerződéses összegeknél is – jelentette be hétfői közleményében a jegybank.