Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Cégkapu regisztrációra kötelezettek július 3-án 14 órától tudnak kötelezettségüknek eleget tenni a cegkapu.gov.hu oldalon – közölte a Belügyminisztérium. Az e-ügyintézési törvény 2018. január 1-jétől teszi kötelezővé az elektronikus ügyintézést a gazdálkodó szervezetek számára, amely a központi szolgáltató által nyújtott Cégkapu szolgáltatással teljesíthető a legegyszerűbben.
Az Ügyfélkapuhoz hasonló Cégkapun keresztül a cégek, alapítványok, gazdálkodó szervezetek online tartják majd a kapcsolatot a hivatalokkal, dokumentumokat küldhetnek, fogadhatnak, így személyes ügyintézés nélkül, kényelmesebben és gyorsabban intézhetik a cégügyeiket.
A regisztrációt az e-ügyintézési törvény alapján augusztus végéig kell elvégezni, a törvény azonban egy átmeneti felkészülési időszakot biztosít, így ez 2017. december 31-ig hátrányos jogkövetkezmények nélkül tehető meg. Az illetékes hatóságok 2018 január 1-jétől jogosultak lesznek a törvényességi felügyeleti eljárás vagy hatósági ellenőrzés megindítására azon gazdálkodó szervek esetében, amelyek nem regisztráltak.
A közeljövőben kihirdetendő kormánydöntés alapján az egyéni vállalkozók továbbra is az ügyfélkapu szolgáltatással jogosultak az elektronikus kapcsolattartásra, ebből adódóan a regisztrációs kötelezettség ezt a kört nem érinti – tájékoztatott a tárca.
(MTI)
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!