ITM: nem kell kicserélni a vásárlók könyvét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új uniós adatvédelmi előírások miatt módosulnak ugyan a vásárlók könyvével kapcsolatos szabályok, azonban a gyakorlatban ez mindössze annyit jelent, hogy a fogyasztók a jövőben már nem láthatják egymás bejegyzéseit és adatait – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az európai általános adatvédelmi rendelet, a GDPR miatt április 26-tól annyiban módosulnak az előírások, hogy a panaszt vagy javaslatot tartalmazó oldalt a vásárlói beírást követően haladéktalanul el kell távolítani azért, hogy a korábbi bejegyzéseket és a bejegyzők adatait más fogyasztók ne láthassák. A kereskedőnek ezeket az oldalakat elzártan kell megőriznie, és szükség esetén a hatóságnak kell megmutatnia – közölte a tárca.

Nincs olyan előírás, amely szerint a kereskedőknek ki kellene cserélniük az eddig használt vásárlók könyvét, ha az előzőekben részletezett rendelkezéseknek megfelelően járnak el.
A vásárlók könyvét továbbra is jól láthatóan és könnyen hozzáférhető helyen kell elhelyezni az üzletekben, abba az üzlet működésével, az ott folytatott kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos panaszok és javaslatok jegyezhetők be. A vevőket e joguk gyakorlásában megakadályozni vagy befolyásolni tilos. A vállalkozó változatlanul 30 napon belül köteles megválaszolni a vásárlók könyvébe írt panaszt – közölte a tárca.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. április 11.

Adatvédelmi okok miatt kell új vásárlók könyvét venni

A személyes adatok fokozottabb védelme miatt rövidesen cserélni kell a vásárlók könyve nyomtatványt, hogy más vásárló ne juthasson hozzá a korábbi bejegyzésekhez kapcsolódó személyes adatokhoz, például névhez, lakcímhez, telefonszámhoz, e-mail címhez – hívja fel a figyelmet a Consumer Protection Contact (CP Contact) fogyasztóvédelmi tanácsadó cég.
2019. február 20.

A GDPR szabályaihoz igazítják az ágazati törvényeket

A 2016-ban elfogadott, a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: GDPR) már eddig is nagy volumenű megfelelést követelt meg mind a magyar jogalkotótól, mind pedig az adatkezelési jogviszony alanyaitól. A […]