Jogeset: háztartási kisegítés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogos-e vagyoni és nem vagyoni kártérítés igénye szolgálati kötelmekkel összefüggő baleset után?
Tájékoztató a Kúria által elbírált ügyről nem vagyoni kártérítés és háztartási kisegítés költsége tárgyában.


A felülvizsgálati kérelemmel érintett tényállás szerint az I.r. felperes 2009. február 5-én szenvedett szolgálati kötelmekkel összefüggő balesetet. A II.r. felperes az I.r. felperes házastársa, közszolgálati jogviszonyban áll. Házasságukból 1997-ben a III.r., 2004-ben a IV.r. felperes született. A kiegészített igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint az I.r. felperes a balesetben a jobb térdízület első keresztszalag szakadását szenvedte el, továbbá nyaki gerincére lokalizálódó, három gyököt érintő porckorong előboltosulása és egy gyököt érintő porckorong sérve is ekkor keletkezett.

A balesetet követően gondozói segítség összességében napi 1-2 órában határozható meg, és 12 hetes időtartamig volt szükséges. A nyaki sérülés alapján a nehéz és közepesen nehéz kerti és ház körüli munkák tekintetében I.r. felperes részvétele kizárt, ez folyamatosan fennálló. A háztartási munkák végzésében négy hét időtartamot tekintve kizárt volt, 11 hétig pedig korlátozottan volt képes, ezek után a korlátozottsága megszűnt.

A felperesek keresete az I.r. felperes 2009. február 5-én bekövetkezett szolgálati kötelmekkel összefüggő balesetéből eredő vagyoni és nem vagyoni károk megtérítésére irányult.

A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest az I.r. felperesnek 2.000.000 forint, a II.r. felperesnek 1.000.000 forint nem vagyoni kár; az I. és a II.r. felperes részére egyetemlegesen rehabilitációs költség,  gyógyászati segédeszköz, ház körüli, kerti munkákból kieső munka,  közlekedési többletköltség,  kísérő-, kulturális-,  gyógyszer többletköltség, valamint keresetveszteségi járadék megfizetésére. Ezt meghaladóan (az ápolási-gondozási díj címén, a háztartási többletmunka, élelemfeljavítás, a III. és IV.r. felpereseknek járó nem vagyoni kár címén előterjesztett, valamint a marasztalási összegeket meghaladó) keresetet elutasította.

Munkaügyi e-könyv csomag Koobe Slimbook HD olvasóval

Átalakuló emberi erőforrás menedzsment
Kézírás és karrier
Kezedben a karriered!
Humán controlling eszközök a gyakorlatban
TOP 100 munkajogi kérdés és válasz

 

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta.  Az alperest kötelezte a III.r. felperesnek 50.000 forint és ennek kamata, a IV.r. felperesnek 80.000 forint és ennek kamata nem vagyoni kártérítés megfizetésére. Az I.r. felperes keresetveszteségi járadék iránti keresetét elutasította, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A felperesek felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos.

A felülvizsgálati kérelem alappal hivatkozott  jogszabálysértésre a III.r. és a IV.r. felperes nem vagyoni kára megtérítésére irányuló igény elbírálásánál. A másodfokú bíróság nem volt kellően figyelemmel a bírói gyakorlatra, a sérelem által előállt konkrét, a jogerős ítéletben is megállapított hátrányokra és azok súlyára: a balesetet megelőzően kialakult mozgásban gazdag életmód hátrányos megváltozására különösen a III.r. felperes esetében, míg a IV.r. felperesnél édesapja miatti féltésre, aggodalomra. A Kúria  a III.r. felperes esetében összesen 300.000 forint, a IV.r. felperes esetében összesen 500.000 forint kártérítést talált a nem vagyoni hátrányokkal arányban állónak.

Téves az eljáró bíróságok álláspontja, miszerint a háztartási munka többletköltsége iránti igényt a felperesek csak harmadik személy igénybevétele esetén érvényesíthetnek. Az egységes ítélkezési gyakorlat szerint a kárral okozati összefüggésben felmerült költség akkor is terheli a munkáltatót, ha azt a hozzátartozó ingyen végzi. Nem köteles ugyanis ingyen munka végzésére a kártérítésért felelős munkáltató javára (2013.M.3. elvi döntés).

Nem értékelték továbbá a bíróságok az orvosszakértői véleményben foglalt térdsérülés miatti 4 hetes fizikai munkavégzési tilalmat és a 11 hetes korlátozottságot, amely az I.r. felperes esetében minden fizikai munkára kiterjedt. Az erre vonatkozó összegszerűen előterjesztett kár vonatkozásában a döntéshozatal is elmaradt.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot gyanít a GVH egy kisgyermekes szülőket célzó cégnél

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Figyelem, napokon belül lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.