Jogeset: vezetői megbízás visszavonása
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A vezetői megbízás indokolás nélküli visszavonásakor a közalkalmazottat arról kell tájékoztatni, hogy a kézbesítéstől számított három munkanapon belül írásban kérheti a döntés indokolását. Ez a határidő nem jogvesztő, hanem elévülési jellegű. A munkáltató a tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása esetén nem hivatkozhat arra, hogy a közalkalmazott a három munkanapos határidő eltelte után kérte a munkáltató indokolásának közlését [1992. évi XXIII. tv. , Kjt. 23. §].
[1] A felperes 2000. november 6-ától állt közszolgálati jogviszonyban a alperessel, a felmentését megelőző időszakban a Szervezési és Üzemeltetési Ügyosztályt vezette. A munkáltató 2012. február 16-án a képviselő testület határozata alapján létszámcsökkentést hajtott végre akként, hogy 2012. június 1-jével a 239 betöltött álláshelyből 9-et, a 18 betöltetlen álláshelyből pedig 14-et megszüntetett. A 18 betöltetlen álláshelyből ezután fennmaradó 4 álláshely közül egyet a jegyzői álláshelyre tartottak fenn, további három álláshely vonatkozásban pedig később kívántak döntést hozni. Ezen munkakörök megnevezése pénzügyi ügyintéző volt, s azokat középfokú végzettséggel, illetve pénzügyi szakértelemmel rendelkező ügyintézőkkel kívántak elláttatni.
[2] Ezzel egyidejűleg az alperes M. A.-t előbb a Jegyzői Kabinet Jogi Csoport állományába jogi asszisztensi feladatok ellátására irányította át 2012. január 6-tól 2012. március 2-ig terjedő időszakra, majd a 2012. február 16-án létrejött megállapodás alapján 2012. február 21-től 2012. március 31-ig terjedő időszakra átirányította egy másik ügyosztályra.
[3] Az alperes 2012. február 17-én kelt felmentésével a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 31. § (5) bekezdésére hivatkozva, 2012. február 25-ével visszavonta a felperes vezető megbízását, majd arra hivatkozva, hogy felajánlható munkakörrel nem rendelkezik, a Ktv. 30. § (8) és (9) bekezdése alapján közszolgálati jogviszonyát 2012. április 25-i hatállyal megszüntette. Indokolásában rögzítette, hogy a vezetői megbízás visszavonása idején nem volt felajánlható, betöltetlen munkakör, így a jogviszony fenntartása nem volt lehetséges.
[4] A felperes az intézkedést sérelmezve keresetet nyújtott be, és kérte a jogellenes felmentés jogkövetkezményeinek alkalmazását. Kifogásolta, hogy a vezetői megbízás visszavonására nem azonnali hatállyal, a felmentési irat közlésével, hanem csupán február 25-ével került sor, így az alperesnek meg kellett volna indokolnia intézkedését. Hivatkozott arra is, hogy volt olyan munkakör, amelyet fel kellett volna ajánlani a számára, a munkáltató azonban ezt elmulasztotta.
[5] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes 2012. február 16-án kelt felmentése jogellenes, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek átalány kártérítés címén 16 havi átlagkeresetének megfelelő összegként 10.463.296,-forintot, és 300.000,-forint perköltséget. Kötelezte továbbá a felperest, hogy kártérítés címén fizessen meg az alperesnek 115.570,-forintot.
[6] Indokolása szerint az alperes bizonyította, hogy létszámcsökkentést határozott el, amelyet 2012. június 1-ig kellett végrehajtania. A betöltetlen álláshelyek közül 14 került megszüntetésre, míg a 4 fennmaradó álláshelyből egy jegyzői álláshely került kiírásra, a további 3 álláshelyről pedig a hivatal vezetése később kívánt dönteni. Ezek olyan munkakörök voltak, amelyek betöltésénél a munkáltató pénzügyi képzettséget írt elő, így nem volt elvárható, hogy azt a felperes számára felajánlja. Megállapította azt is, hogy a munkáltató elmulasztotta a felperes számára felajánlani azt a munkakört, amelyet M. A. átirányítással látott el. Kifejtette, hogy az átirányítással ellátott feladatokhoz kapcsolódó munkakör nem minősült betöltöttnek, mivel azt az átirányított köztisztviselő a saját munkakörének betöltése mellett vagy helyett látta el, az átirányítás kizárólag az adott feladatok ellátására, és nem a munkakör betöltésére vonatkozott. M. A. korábbi munkaköre nem szűnt meg, és nem került más által betöltésre, időszakosan látta el az átirányítás alapján a más munkakörhöz kapcsolódó feladatokat. Mivel az alperes nem teljesítette a Ktv. 31. § (8) bekezdésében foglalt állásfelajánlási kötelezettségét, a közigazgatási és munkaügyi bíróság a felmentést jogellenesnek találta.
[7] Nem találta megalapozottnak a felperes azzal kapcsolatos érvelését, hogy indokolási kötelezettség terhelte a munkáltatót a vezetői megbízás visszavonása kapcsán abból adódóan, hogy a 2012. február 17-i intézkedés február 25-i hatályú volt, ez a Ktv. hivatkozott rendelkezéséből nem volt levezethető.
[8] Az alperes fellebbezése, és a felperes csatlakozó fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részben részben megváltoztatta, és a 16 havi átlagkeresetnek megfelelő összeget 9.120.000,-forintra leszállította, az e címen előterjesztett további felperesi keresetet elutasította, egyebekben az ítéletet helyben hagyta.
|
|
|
Előjelentkezési akció!
Ha október, akkor Visegrád! Megkezdődött az előjelentkezés a XIII. Magyar Munkajogi Konferenciára. December 31-ig még a 2015-ös áron jelentkezhet a jövő évi rendezvényre.
További információ és jelentkezés >>
|
[9] A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság megállapítását, miszerint jogsértően járt el az alperes, amikor nem ajánlotta fel a felperesnek az átirányítással érintett gyermekvédelmi ügyintézői munkakört. Kiemelte, hogy ez a munkakör 2011 decemberétől betöltetlennek minősült attól kezdődően, hogy az adott munkakört korábban betöltő köztisztviselő jogviszonya megszüntetésre került egészen addig, amíg azt az alperes M. A. kinevezésével ismételten betöltötte. A 2012. február 16-án kelt belső megállapodás pusztán munkaszervezési intézkedésnek minősült, amellyel az alperes a betöltetlenné vált ügyintézői munkakörhöz tartozó feladatok, illetve azok meghatározott részének ellátására irányította át a hivatkozott köztisztviselőt.
[10] A felperesi csatlakozó fellebbezés körében megállapította, hogy a felperes felmentésekor hatályban volt 9/1995. (III.3.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése értelmében köztisztviselőnek az volt kinevezhető, aki rendelkezett a feladat ellátásához szükséges, az adott feladatkörre meghatározott szakképesítések valamelyikével. Ezek között szerepelt a jogász végzettség is, amellyel a felperes rendelkezett. A munkáltató nem bizonyította külön felhívás ellenére a perben, hogy az érintett munkaköröket betöltő köztisztviselők rendelkeztek olyan, pénzügyi területen szerzett szakképesítéssel, illetve gyakorlattal, ami alkalmassá tette őket a munkakör betöltésére a felperessel szemben, mindez a csatolt munkaköri leírásokból nem volt megállapítható. Az adott munkakörök betöltése ténylegesen nem igényelt sem szakirányú képesítést, sem gyakorlatot, így azok is felajánlhatók voltak a felperes számára.
[11] A másodfokú bíróság nem állapította meg a felmentés jogellenességét arra figyelemmel, hogy a vezetői megbízás visszavonására ténylegesen 2012. február 17-én került sor, 2012. február 25-i hatállyal. Ezzel kapcsolatban a felperes nem hivatkozott olyan jogszabályhelyre, amely alapján a munkáltatót a nem azonnali hatályú intézkedés miatt indokolási kötelezettség terhelte volna. A másodfokú bíróság helytállónak ítélte az elsőfokú bíróság által megállapított átalány kártérítés mértékét, annak összegét azonban átlagkereset helyett a havi illetmény alapulvételével kellett kiszámítani, így e körben megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét.
[12] A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, melyben kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül, és kötelezze a felperest a perköltség megfizetésére. Érvelése szerint a M. A. által 2012. február 16-tól 2012. június 30-ig átirányítással betöltött álláshely foglaltnak volt tekinthető a felperes vezetői megbízatása visszavonása, illetve felmentése időpontjában. Kifejtette, hogy a Ktv. átirányításra vonatkozó rendelkezései alapján az átirányított köztisztviselő eredeti álláshelye nem szabadul fel, az nem minősült üresnek és nem ajánlható fel, illetve az átirányítással betöltött feladatkör, munkakör, ahová az átirányított köztisztviselő kerül, szintén nem ajánlható fel. Hivatkozása szerint a Ktv. a munkakör fogalmát nem határozza meg, az a közigazgatásban ellátott, adott létszámra telepített (személyhez kapcsolt) feladatok összessége. Mindezekből következően tévesen állapította meg a jogerős ítélet, hogy a felmentés jogellenes volt.
[13] Mivel a felperes vezetői megbízással rendelkezett, és ilyet csak felsőfokú végzettségű személy kaphatott, jogsértően állapította meg a másodfokú bíróság azt is, hogy a II. besorolási osztályba tartozó munkakörök tekintetében is felajánlási kötelezettsége volt.
[14] Jogsértőnek ítélte a jogerős ítéletet amiatt is, hogy az átalány kártérítés mértékét nem megfelelően állapították meg, megsértve ezzel a Pp. 206. §-át, illetve a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 193. §-a (3) – (6) bekezdését. Álláspontja szerint nem volt értékelhető az a körülmény, hogy M. A. átirányítására mikor került sor, továbbá az sem, hogy a felperes 12 évi jogviszonyára tekintettel a megfelelő 4 havi végkielégítésben részesült. Az álláshely felajánlási kötelezettség szabályainak megsértése esetében a munkáltatói intézkedés nem minősül olyan mértékben jogsértőnek, hogy az a jogerős ítélet szerinti indokolás alapján ilyen mértékű átalány kártérítéssel lenne kompenzálható. További hivatkozása szerint az indokolás körében, így az eljárt bíróságok nem tettek eleget a Pp. 221. § (1) bekezdésében, illetve a Kttv. 193. § (5) bekezdésében megállapított tényállás-megállapítási és indokolási kötelezettségüknek.
[15] A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében, illetve felülvizsgálati ellenkérelmében kérte, hogy a Kúria a törvényszék jogerős ítéletét az indokbéli kiegészítéssel hagyja helyben. Csatlakozó felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXIII. törvény (Mt.) 6. § (3) bekezdésében, illetve a Ktv. 31. § (5) bekezdésében foglaltakat, mely szerint a vezetői megbízás nem azonnali hatályú visszavonása nem jogellenes, ha nem tartalmaz indokolást. Álláspontja szerint a vezetői megbízás visszavonását csak abban az esetben nem kellett volna megindokolni a Ktv. hivatkozott rendelkezése alapján, amennyiben arra azonnali hatállyal került volna sor. Egyéb esetekben az Mt. 6. § (3) bekezdése alapján indokolási kötelezettség terhelte a munkáltatót. Egyebekben a jogerős ítélet megfelelt a jogszabályi rendelkezéseknek.
[16] Az alperes felülvizsgálati kérelme, illetve a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme nem alapos.
[17] A Ktv. perbeli időben hatályos 31. § (8) bekezdése szerint a vezetői megbízás visszavonása esetén – a (2) bekezdést, valamint az 50. § (2) bekezdés g) pontját kivéve – a köztisztviselőnek a visszavonással egyidejűleg a közigazgatási szervnél – feltéve, ha felajánlható munkakörrel rendelkezik – köztisztviselői munkakört kell felajánlani.
A munkaügyi compliance audit
|
|
A kötet a vállalatok adminisztratív funkcióinak munkajogi, menedzsment, szakmai, és más vonatkozó piaci előírások alapján történő vizsgálatához nyújt segítséget.
Megrendelés >>
|
[18] Bár a Ktv. valóban nem határozta meg a munkakör fogalmát, kellő alap nélkül állította a felülvizsgálati kérelemben az alperes azt, hogy a munkakör a közigazgatásban ellátott, adott létszámra telepített (személyhez kapcsolódó) feladatok összességét jelenti. Ezzel ellentétben a munkakör a kinevezés egyik kötelező tartalmi eleme, az érintett köztisztviselő által végzendő munka jellegét, az ellátandó tevékenységet, a konkrét munkafeladatot jelöli. Azon tevékenységeket foglalja magába, amelyet a köztisztviselő végezni köteles, ezen belül azonban a konkrét feladatokat a munkáltató határozza meg (BH1998.52.).
[19] Ugyancsak kellő alap nélkül állította a felülvizsgálati kérelemben az alperes azt, hogy 2012. február 16-án a felperes vezetői megbízása visszavonása időpontjában M. A.-val e napon kötött belső megállapodás alapján, átirányítással, időlegesen betöltött „álláshely foglaltnak tekintendő”. Az átirányítás alapján az érintett köztisztviselő a munkaköri feladatai helyett vagy azok mellett más munkakörbe tartozó feladatokat lát el időlegesen, azonban nem tölti be ezt a munkakört, az átirányításról rendelkező intézkedés nem módosítja a kinevezést a munkakör vonatkozásában sem /Ktv. 14. § (5) bekezdés/. Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a M. A. az átirányításra vonatkozó, 2012. február 16-án kelt belső megállapodás csupán egy munkaszervezési intézkedés volt, és az ügyintézői munkakör 2011. decemberétől az adott munkakört korábban betöltő köztisztviselő jogviszonya megszüntetésétől 2012. március 1-jéig, M. A. e munkakörbe történő kinevezéséig betöltetlennek minősült, így azt 2012. február 16-án, a vezetői megbízás visszavonásával egyidejűleg fel kellett volna ajánlani a felperesnek. Mivel az alperes ezt elmulasztotta, intézkedése jogszabályba ütközött.
[20] Ugyancsak helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a bizonyítási teherre egyébként megfelelően kioktatott alperes nem bizonyította a perben, hogy a három betöltetlen pénzügyi ügyintézői munkakört nem kellett volna felajánlania a felperesnek. Az e körben megállapított tényállást az alperes a felülvizsgálati kérelmében nem vitatta, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján pedig helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az alperes nem bizonyította, hogy a felperes nem volt alkalmas az adott munkakör betöltésére.
[21] A Ktv. 31. § (8) bekezdése szerint, ha a munkáltató rendelkezik felajánlható munkakörrel, azt köteles felajánlani az érintett köztisztviselőnek. Nem tartalmaz az adott rendelkezés olyan megszorítást, hogy csupán az adott köztisztviselő besorolásának megfelelő munkakör vonatkozásában áll fenn e kötelezettség. Mindezekből megállapítható, hogy nemcsak a I. besorolási osztályba tartozó, hanem a II. besorolási osztályba tartozó munkakörök vonatkozásában is álláshely felajánlási kötelezettség terhelte az alperest, aki ennek nem tett eleget.
[22] Kellő alap nélkül kifogásolta az alperes a felülvizsgálati kérelmében azt is, hogy az átalány kártérítés mértéke megállapítása során az eljárt bíróságok megszegték a Pp. 206. §-át, és a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 193. § (3)-(6) bekezdését, illetve nem tettek eleget indokolási kötelezettségüknek.
[23] A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénnyel összefüggő átmeneti, módosuló és hatályát vesztő szabályokról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2012. évi V. törvény 3. § (5) bekezdése értelmében a Ktv. alapján a Kttv. hatálybalépését követően indult perekben a Kttv. 193. és 194. §-át kell alkalmazni.
[24] A Kttv. 193. § (5) bekezdése szerint, ha a kormányzati szolgálati viszony nem az (1) bekezdésben foglalt módon szüntették meg jogellenesen, a kormányzati szolgálati jogviszony a megszüntetésről szóló jognyilatkozat szerinti időpontban megszűnik, de a kormánytisztviselő részére – az eset összes körülményeinek, így különösen a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelése alapján – legalább 2, legfeljebb 24 havi illetménynek megfelelő átalány kártérítést kell fizetni.
[25] Az eljárt bíróságok részletes magyarázatát adták annak, hogy az eset összes körülményei alapján miért a felperes 16 havi illetményének megfelelő összegben határozták meg az átalány kártérítés összegét. Ennek során helytállóan értékelték azt a körülményt, hogy a munkáltató a felmentést megelőző napon kötött külön megállapodást M. A.-val a felperes által is betölthető munkakör átirányítással történő betöltéséről, továbbá azt a körülményt, hogy a jogellenes munkáltatói intézkedés a felperes 12 éves közszolgálati jogviszonyát szüntette meg. Az eljárt bíróságok ennek megfelelően eleget tettek indokolási kötelezettségüknek is, így eljárásuk nem sértette a Pp. 221. §-át, és a Kúria lényeges jogsértés hiányában nem látott okot a rendelkezésre álló bizonyítékok felülmérlegelésére.
[26] Ugyancsak nem találta alaposnak a Kúria a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét. Helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a Ktv. 31. § (5) bekezdésének helyes értelmezése szerint a munkáltató a köztisztviselő vezetői megbízását akár azonnali hatállyal is, külön indokolás nélkül visszavonhatja, és ez esetben csupán munkakör felajánlási kötelezettség terheli. Abból a körülményből, hogy a vezetői megbízás visszavonását tartalmazó intézkedés közlése és annak hatálya között pár nap eltelt, nem lehet arra következtetésre jutni, hogy ez esetben indokolási kötelezettség terhelte a munkáltatót.
[27] A Ktv. speciális szabályai az adott jogviszonyban az általános háttéranyagként működő Mt. rendelkezéseinek alkalmazhatóságát megelőzik, ennek megfelelően az Mt. 6. § (3) bekezdésében rögzített általános indokolási kötelezettség az írásbeli intézkedés esetében a speciális Ktv. rendelkezés figyelembevételével alkalmazandó. A Ktv. 31. § (5) bekezdése kifejezetten rendelkezik arról, hogy indokolás nélkül is megtehető ezen munkáltatói intézkedés, így az Mt. 6. § (3) bekezdésében rögzített rendelkezés az adott esetben nem irányadó.
(Kúria, Mfv.II.10.086/2015.)
Az elsőfokú bíróság a részítéletében jogellenesnek nyilvánította az alperes 2011. február 15.-én írásban közölt intézkedését, mellyel a határozatlan időre 1979-ben kinevezett, 1997 óta pedig osztályvezető főorvosi munkakört betöltő kardiológus felperes vezetői megbízását indokolás nélkül visszavonta. Az ebből származó, még bizonyítandó anyagi igények (elmaradt vezetői pótlék, kártérítés) tárgyalását a részítélet sorsától függően későbbre halasztotta.
A bíróság döntése azon alapult, hogy az alperes intézkedése orvosolhatatlan alaki hibában szenvedett, mert azt a felperes kifejezett írásbeli kérelme ellenére – holott kötelessége lett volna – utólagosan sem indokolta meg. A kérelem előterjesztésére szabott 3 munkanapos törvényi határidő két napos késedelme miatt az indokolás megtagadása a jogorvoslati lehetőségre való kioktatás hiánya miatt nem volt jogszerű.
Jóllehet a vezetői megbízás visszavonásának az eddigi peradatokból megállapítható (feltehető) okait a munkaügyi bíróság érdemben nem vizsgálta, tényállásként rögzítette, hogy az alperes intézkedésének hátterében az a 2010. december 16.-án kelt belső ellenőri jelentés állt, melynek lényege szerint a felperes által vezetett II. és III. Belgyógyászati Osztályon, és a hozzá kapcsolódó járóbeteg szakrendelőben az elismerésre méltó, nehéz anyagi és személyi körülmények között folyó gyógyító munka mellett számos adminisztratív, nyilvántartási és logisztikai szabálytalanság és hiányosság mutatkozott, de a munkahelyi légkörben is voltak bizonyos zavaró feszültségek. Ezek felszámolása, kijavítása végett a felperesnek igazgatói utasításra, az ellenőr javaslatainak megfelelő intézkedési tervet is kellett készítenie.
A részítélet ellen a felek mindegyike fellebbezett.
Az alperes az alaki szabálytalanságot vitatva a döntés hatályon kívül helyezését, és az ügy érdemi vizsgálatának elrendelését kérte. Fenntartotta kezdettől fogva hangoztatott jogi álláspontját, miszerint a felperes a megbízás visszavonásának indokolását elkésetten kérte, és ebből a szempontból annak sincs jelentősége, hogy az okiratban a határidőre nem hívták fel a figyelmét.
Ezen túlmenően pedig a felperes az igazgató szóbeli közlése folytán pontosan tudta is, hogy miért váltották le. Ilyen módon az intézkedés érdemi vizsgálatát szerinte az elsőfokú bíróság nem mellőzhette volna, a már meglévő, és esetleg még beszerzendő bizonyítékok alapján az alaptalan keresetet teljes egészében el kellett volna utasítania.
A felperes az amúgy helyesnek tartott elsőfokú döntésnek csupán az indokolását támadta, amennyiben a tényállási részből kimaradt az a lényeges (bizonyított) körülmény, hogy a felperes a megadott határidőben benyújtotta, és az orvos-igazgató, mint szakmai fölöttes jóvá is hagyta az ellenőri jelentésnek tartalmilag megfelelő intézkedési tervet. A jogi indokolást pedig azért tartotta hiányosnak, mert az elsőfokú bíróság elmulasztotta rögzíteni, hogy az alperes intézkedése – eljárási szempontból – azért is jogellenes volt, mert előtte nem szerezte be a Szakmai Vezetői Testület állásfoglalását, ami pedig a Szervezeti és Működési Szabályzat szerint kötelessége lett volna.
Az alperes a részítélet indokolásának jelzett hiányosságait nem vitatta, de azoknak nem tulajdonított perdöntő jelentőséget. Az intézkedés előtti, formális konzultáció elmulasztásával kapcsolatban azzal védekezett, hogy ettől az adott különleges helyzetben az igazgató méltányolható okból tekintett el – ezeket azonban nem részletezte.
Az alperes fellebbezése alaptalan, a felperesé alapos.
Az elsőfokú bíróság a vezetői megbízás visszavonásának elemi hibáját a nem vitatott tények alapján helyesen állapította meg.
|
Munkaügyi e-könyv csomag Koobe Slimbook HD olvasóval
|
|
Átalakuló emberi erőforrás menedzsment
Kézírás és karrier
Kezedben a karriered!
Humán controlling eszközök a gyakorlatban
TOP 100 munkajogi kérdés és válasz
|
Jogi indokolása – a felperes fellebbezésében foglaltakra is figyelemmel – csak annyiban egészítendő ki, hogy az alperes megsértette az SZMSZ 6.2. pontja szerinti kötelezettségét is, mert a felperes leváltása előtt nem kérte ki a Szakmai Vezetői Testület állásfoglalását. Igaz, hogy ennek a konzultatív vélemény-nyilvánításnak nincs kötő ereje, de a szabály nyilván azért született, hogy esélyt kapjon a munkáltatói döntések szakmai megalapozása is, tehát a döntéshozatali folyamatban az előzetes konzultáció szerepét nem szabad alábecsülni.
A törvényszék nem fogadta el az alperes e körben előterjesztett, érdemben meg sem indokolt védekezését. Az SZMSZ-t 2011. január 16.-án maga a sérelmes intézkedést hozó főigazgató hagyta jóvá, illetve léptette hatályba, méghozzá úgy, hogy attól való eltérést nem engedélyezett. A szóban forgó kógens rendelkezés hatálya alól a főigazgató eseti jelleggel sem vonhatta volna ki magát.
A föntiekből következik, hogy a perbeli intézkedést akkor is, pusztán azért is jogellenesnek kellett volna minősíteni, ha az intézkedés szabályos indokolását nem mulasztották volna el.
Az indokolási kötelezettség tárgykörében az alperes jogi érvelését a törvényszék ugyancsak tévesnek ítélte, jóllehet az elsőfokú bíróság okfejtése is pontosításra szorul.
A munkajogi alapkódex (1992. évi XXII. tv. – Mt. – 6. §. (3) bek.), mint háttér-jogszabály felhívása az adott helyzetben nem volt helyénvaló. A Kjt. 23.§. ugyanis az Mt.-hez képest speciális rendelkezést tartalmaz, amennyiben elsőként – feltételesen – lehetőséget ad a vezetői megbízás indokolás nélküli visszavonására. Ami azt jelenti, hogy főszabály szerint a visszavonást nem kell indokolni, következésképpen ezzel kapcsolatban jogorvoslati tájékoztatási kötelezettség sincs. Ebben a helyzetben a munkáltatónak nem jogorvoslati tájékoztatást kell nyújtania, hanem azt kell közölnie az érintett vezetővel, hogy 3 munkanapon belül benyújtandó kérelmére kész megindokolni a döntését.
A jogorvoslati eljárásról való tájékoztatás tehát egy következő fázisba tartozik, mely a már megindokolt munkáltatói intézkedéssel összefüggésben értelmezendő.
A bírósági (érdemi) jogorvoslat útját általában az indokolás közlése nyitja meg. Ettől eltérően – miként a perbeli esetben – akkor is lehet bírósághoz fordulni, ha az indokolás elmarad, de a per tárgya ilyenkor csak az lehet, hogy a közalkalmazott határidőben kérte-e az intézkedés indokolását, illetve azt a munkáltató jogszerűen tagadta-e meg, továbbá nem történt-e részéről más eljárási szabályszegés (pl. az előzetes konzultáció mellőzése).
Annak vizsgálata során pedig, hogy a 3 munkanapos határidőből a közalkalmazott kifutott-e vagy sem, arra kell figyelemmel lenni, hogy a kérdéses határidő nem jogvesztő, hanem elévülési jellegű. A törvény szerint ugyanis a megbízás visszavonásától számított 6 hónapon belül a közalkalmazott még kérheti az intézkedés indokolását, ha ebben önhibáján kívül akadályoztatva volt (a 3 munkanap ilyenkor az akadály megszűnésétől számítandó). Ebben a kontextusban az a tény, hogy az alperes nem tájékoztatta a felperest a 3 napos határidőről, nem a jogorvoslati kioktatás elmulasztásaként értékelhető, hanem olyan oknak, ami menthetővé (igazolhatóvá) tette a felperes 2 napos késedelmét.
| HR & Munkajog |
|
Havonta megjelenő jogi szaklap, amely munkajoggal foglalkozók, munkaügyi és HR szakemberek számára nyújt segítséget.
A lap nem csak nyomon követi a gyakran változó munkajogi, foglalkoztatáspolitikai, adójogi, valamint társadalombiztosítási jogszabályok változásait, de értelmezi is azokat.
Lapozzon bele májusi számunkba>>
Bővebb információk és megrendelés
|
Az alperes elutasító magatartása tehát azért nem fogadható el, mert a Ptk. 4. §. általános civiljogi alapelvét megsértve a saját mulasztásából kívánt előnyt szerezni, formális késedelmet állapított meg ott, ahol saját hibájának korrekciójával méltányos és tisztességes eljárásnak lett volna helye.
A fentiekre tekintettel a törvényszék a Pp. 253. §. (2) bekezdés alapján az elsőfokú ítélet érdemben helyes döntését helybenhagyta, ugyanakkor az indokolást a szükséges mértékben megváltoztatta (kiegészítette, illetve pontosította).
A továbbiakban, a folytatólagos tárgyaláson – egyebek mellett – ügyelni kell a következő tényekre (is):
A még el nem bírált kereseti kérelmek között szerepel a vezetői pótlék egy éves időtartamra való követelése is, holott a felperes közalkalmazotti jogviszonya – saját lemondása folytán – 2011. április 30. napján megszűnt.
A jóhírnév sérelmére alapított nem vagyoni kárigény elbírálása során annak ellenére nem lesz mellőzhető a vezetői megbízás visszavonásának érdemi vizsgálata, hogy az intézkedés jogellenessége tárgykörében – az immár jogerős részítélet szerint – ennek nem volt jogi relevanciája.
A bizonyításnak tehát arra kell folynia, hogy az alperes a valótlan állításokkal, vagy a valóságot elferdítve teremtett-e olyan helyzetet, ami alkalmas volt a felperes becsületének, jó (szakmai) hírnevének csorbítására, és ezzel okozott-e személyiségi sérelmet, illetve nem vagyoni kárt.
Önmagában a részítélet szerinti formális jogellenesség a nem vagyoni kárigény megalapozásához nem elegendő.
(Kúria Székesfehérvári Törvényszék 3.Mf.20.677/2012.)
