Jogszabálymódosítást kezdeményez a Magyar Turisztikai Ügynökség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hosszabb felkészülési időt kér a jogalkotótól a vendéglátóhelyek és turisztikai attrakciók kötelező, Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (Ntak) történő csatlakozására, ezért jogszabálymódosítást kezdeményez – közölte a szervezet.

Már több ezer turisztikai vállalkozás regisztrált tavaly november óta a rendszerbe, ugyanakkor a megfelelő felkészülés érdekében a számukra a jogszabályban előírt, idén július elsejei adatszolgáltatási időpont módosítását kezdeményezik. A hosszabb felkészülési idő több tízezer vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció technikai felkészülését és a személyzet képzését is segíti.

Az MTÜ tavaly októberben jelentette be, hogy a szálláshelyek után vendéglátóhelyekkel és a turisztikai attrakciókkal bővül az Ntak, így 2022 júliusától Magyarország legátfogóbb, valós idejű, big data állománya segíti az adatvezérelt döntéseket. A digitális adatszolgáltatás 2019 július elsején indult el a magyarországi szállodákban.
Emlékeztetnek arra, hogy Európában egyedülálló módon Magyarországon elsőként valósul meg a turisztikai szektorban az adatvezérelt ágazatirányítás. Az Ntak bővítése azért kiemelt, mert az adatszolgáltatással a teljes szektor forgalmi statisztikai adatairól valós kép áll majd rendelkezésre. Így pontos előrejelzések, stratégiai és akciótervek készíthetők nem csak az egyes területek fejlesztésére, hanem a marketingkampányok tervezéséhez is – hangsúlyozták.

Közölték: a statisztikai adatszolgáltatáshoz csatlakoznak többek között a múzeumok, kastélyok, várak, valamint a fesztiválok és a fürdők is, azaz minden, turisztikailag releváns terület, ahol jegyértékesítés zajlik.

Az Ntak kizárólag statisztikai célú adatok digitális kezelésére alkalmas – semmilyen, a vendégekkel kapcsolatos személyes adatot nem rögzít, és nem is fogad be. A rendszer a legfontosabb turisztikai mérőszámokat mutatja, azaz, hogy hány turista, melyik országból, hány napot tölt az adott szálláshelyeken, milyen szolgáltatásokat vesz igénybe és mennyi pénzt költ.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. június 24.

Az európai turizmus újraindítása

Az Európai Bizottság elindította az Európán belüli utazás és idegenforgalom biztonságos újraindítását támogató, Re-open EU elnevezésű internetes platformot, amely valós idejű tájékoztatást nyújt a határok helyzetéről, valamint a tagállamokban elérhető közlekedési és idegenforgalmi szolgáltatásokról.
2021. január 22.

2021: Mikor adhatunk szárnyakat vágyainknak?

A 2020-as tragikus év után ismét növekedhet a légi forgalom, de a járvány miatt bevezetett egészségügyi óvintézkedésekkel hosszabb távon kell számolnunk.
2022. február 9.

A Róma I. rendelet megalkotásának okai, a fórumválogatás

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, Dr. Palásti Gábor által írt Nagykommentár a Róma I. rendelethez c. mű a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I.) szabályait értelmezi és magyarázza jogeseteken, példákon és jogtudományi kategóriákon keresztül a jogszabály szerkezetét követve. Az alábbiakban a nagykommentár bevezetőjének a rendelet megalkotásának okairól szóló részletét olvashatják el.