Kérdéses még a ingatlanpiac iránya a használt lakásoknál


Fokozódott a lakáspiac lassulása tavaly év végére, ezt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összevont lakáspiaci árindexe is megerősíti – közölte az OTP Ingatlanpont a KSH adatai alapján.

Rámutattak, hogy a KSH lakáspiaci árindexe hosszú idő után először 2022 utolsó negyedévében csökkent: a július-szeptemberi 261,4 százalékos csúcstól elmaradva, október-decemberre 256,2 százalékot ért el. Ez azt mutatja, hogy egy átlagos lakást több mint két és félszer annyiért lehetett megvenni a múlt év végén, mint a bázisévnek számító 2015-ben.

A KSH most publikált adatai ugyanakkor még csak előzetesek – jegyezték meg. Bár még sok a bizonytalansági tényező, Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint a következő negyedévi jelentés sem fog drasztikus országos árcsökkenésről tanúskodni.

A tavaszi érdeklődés-élénkülés mutathatja meg a piac irányát – jelezték. Ezért az elemző szerint még kérdéses, hogy a használt lakásoknál az árak lassú lecsorgása jelentősebb csökkenésbe fordul-e, vagy a kis döccenő után korrekció következik. Valkó Dávid szerint az új lakásoknál egyértelműbb helyzetet lát: ott az árakat alulról támasztják a kivitelezési költségek is, és azokban egyelőre nem látszik számottevő csökkenési lehetőség.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Ingatlanpiac: a panel a leggyorsabban eladható

Tavaly a negyedik negyedévben is a panelt lehetett a leggyorsabban eladni, országos átlagban kereken két hónap alatt – közölte saját adatai alapján az Otthon Centrum.
2022. augusztus 30.

A rezsiárak átszabhatják az ingatlanpiacot

A keresési mutatók augusztusi statisztikáinak összegzése után érezni némi elmozdulást, a nagy költségigényű családi házak iránti kereslet mérséklődik és a téglalakás lehet az új sláger – derült ki az Otthon Centrum felméréséből.