Keresik a legjobb női munkahelyet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség ebben az évben nyolcadik alkalommal kiírt pályázata alapján a „Legjobb Női Munkahely 2014” díj elnyerésére keres olyan munkáltatókat, ahol a legtöbbet tesznek a női munkavállalókért.


A két kategóriában, a 20-250 fő közötti és a 250 főnél több foglalkoztatottal működő munkahelyek közti verseny értékelési szempontjai között kiemelten szerepel a családi élet és a munkahely érdekeinek összehangolása, a gyermekvállalásból visszatérő anyák integrációja, vagy például az 50 év feletti nők életútprogramjának alakítása. A pályázat beküldési határideje: 2015. november 6.

További információkat a pályázattal kapcsolatban itt talál.

Legjobb Női Munkahely 2014” díjak ünnepélyes átadására ebben az évben is a  Personal Hungary Emberierőforrás- menedzsment Szakkiállításon kerül sor, amelyet most Budapesten a Millenáris Parkban rendeznek meg. A Díjátadóra a 2015. november 12-én 14:30- 17:00 óra között a Nő, Család és Karrier II. – Generációk közötti együttműködés című nemzetközi konferencia keretében kerül sor.


Kapcsolódó cikkek

2024. december 3.

DLA Piper: Az ESG törvény újabb módosítása könnyíthet a vállalkozások terhein

Közzétették az ESG törvény újabb módosításának tervezetét, amely jelentős egyszerűsítéseket ígér a vállalkozások számára a fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségek teljesítésének területén. A változások – a módosító törvény elfogadása esetén – a kihirdetés után 30 nappal lépnének hatályba, míg a módosult bírságolási rendelkezések csak 2026-tól válnának alkalmazhatóvá. A javaslat által bevezetni kívánt legfőbb változtatásokról a DLA Piper Hungary készített összefoglalót.

2024. december 3.

Pillanatkép a digitális piacok szabályozásáról (1. részlet)

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelent kötetben foglalt értekezés az uniós digitális szabályozás gerincét alkotó DMA (Digital Markets Act) szabályozási összefüggéseiből kiindulva azon kérdések vizsgálatára irányul, amelyekről a kutatás során beazonosítható volt, hogy a magyar piacon működő digitális vállalkozások a szabályozási átalakuláshoz történő adaptációt elsődlegesen meghatározzák. A kötet szerzője Dr. Firniksz Judit.